Dani Alves első interjúját adta, miután hivatalosan is bemutatták Torinóban a Juventus játékosaként. Nyilatkozatában elsősorban a klubbal közös céljait emelte ki, nevesítve a Bajnokok Ligája serleg elhódítását.
"Nagyon nagy megtiszteltetés itt lenni, s csatlakozni ehhez a csapathoz. Azért választottam a Juventus, mert szeretek álmodozni. Szeretek álmodozni nagy csapatokkal és nagyszerű játékosokkal." - kezdte mondandóját Alves a sajtótájékoztatón.
"Úgy gondolom, a Juve nagyszerű álmokkal rendelkezik, én pedig osztozni akarok ebben és segíteni elérni őket. Tudom, hogy a csapat régóta nem hódította el a Bajnokok Ligáját, s ezért amilyen hamar csak lehet, fel akarnak ülni Európa trónjára.
Évek óta dominálnak Olaszországban, de most Európában is meg akarják mutatni, hogy ők a legjobbak. Van néhány nagyon fontos játékosuk, s nagyszerű történelemmel rendelkeznek. Kedvelem az ilyen csapatokat, én is ezen történelem része akarok lenni.
Azt hiszem, nagyon érdekes tapasztalat lesz ez számomra. Egy másik országban fogok élni és megismerkedek egy más típusú futballal is, amelyet korábban még nem ismertem. Részben ezért is választottam ezt a kalandot. Meg akarom osztani az álmaimat mindannyiótokkal és el akarom érni a közös céljainkat."
Amikor arról kérdezték, hogy mely számot fogja viselni, Alves felfedte döntésének okát.
"A 23-as számú mezt választottam, LeBron James után, egy olyan játékos után, aki soha nem ül a babérjain, hanem mindig talál új rekordokat, melyeket meg szeretne dönteni. Ez a szám számomra ugyanezt jelenti. Egy új országba jöttem, egy új csapathoz, ahol szeretnék újra magamra találni."
A szó ezek után az új csapattársakra, legfőképpen Paul Pogbára terelődött.
"Úgy vélem ő egy nagyon fontos összetevője a csapatnak és egy nagyszerű játékos. Arra számítok, hogy vele együtt léphetek pályára, ami szintén hatalmas megtiszteltetés számomra. Vannak további klasszis játékosok is a csapatban, akikről még nagyon sokat lehetne mondani.
A csapat egyénekből tevődik össze, és amikor ezek az egyének egy helyen összeérnek, akkor érhet el a gárda jó eredményeket. Mindannyian fontos szerepet fogunk betölteni, s a következő évet megosztani velük, számomra lesz megtiszteltetés.
A dolgokat egyfajta humorral kell kezelnünk, persze felelősség és kiegyensúlyozottság mellett. Végtére is, ezek miatt vagyunk itt és ezek szükségesek ahhoz, hogy elérjük céljainkat.
Dybala? Azért is vagyok itt, hogy neki, s mindenki másnak is segítő kezet nyújtsak. Ha őt és másokat is gólokhoz tudom segíteni, az számomra is öröm. Mindent meg fogok tenni ennek érdekében, tudom, hogy sikerülni fog.
A támadók csak akkor boldogok igazán, ha sikerül gólt szerezniük, eközben én pedig akkor vagyok vidámabb, ha másokat hozzá tudok segíteni a gólszerzéshez. Ez tehát egy tökéletes párosítás.
Tudjuk, hogy a Bajnokok Ligája egy nehéz feladat, így nekünk is keményen kell dolgoznunk, így is fogunk tenni.
Biztosra vesszük, hogy ez a csapat ismét képes történelmet írni, hiszen az a bizonyos siker nagyon rég volt már. A legjobbamat fogom nyújtani. Azért jöttem ide, hogy megmutassam amire képes vagyok, a kvalitásaimat és a karakteremet tekintve egyaránt. Boldoggá akarom tenni a szurkolókat és megadni nekik a Bajnokok Ligája elhódítása okozta örömet."
Alvesnek további négy címet kell szereznie ahhoz, hogy beállítsa Ryan Giggs Manchester Unitednél felállított rekordját.
"Őszintén szólva, nem gondolok ilyenekre. Azért vagyok itt, hogy éljem a mindennapjaimat, s nem akarok megszállottam kergetni egy - egyébként történelmi jelentőségű - rekordot.
Javier Mascherano? Remek a kapcsolatunk és nagyszerű lenne ismét együtt játszani vele, de ez nem rajtam múlik."
A friss igazolást ezután arról kárdezték, hogy vajon mi hiányzott a Juvéból az elmúlt években, ami miatt nem sikerült elhódítani a hőn áhított trófeát.
"Hogy őszinte legyek, nem tudok válaszolni erre a kérdésre, hiszen nem voltam itt, így erre a kérdésre csak később tudnék válaszolni. Kérdezzék meg a csapattársaimat, mi hiányozhatott.
Ami biztos, ez egy nagyon fontos sorozat. Nem elég, hogy a csapat jó játékosokból álljon, megfelelő hozzáállás is szükségeltetik. Valami biztos hiányzott eddig, de meg fogjuk találni, hogy mi volt az és meg fogjuk mutatni, hogy mennyit érünk.
A Juve újra megtalálta önmagát, s ez az a dolog, amit én is szeretnék elérni. Az olasz futballt jelenleg csupán az Öreg Hölgy képviseli a nemzetközi színtéren, szóval ez egy vissza nem térő lehetőség számomra, hogy részese legyek ennek a futballkultúrának.
Ez az amit szeretnék, új kihívásokat találni, ahelyett, hogy a babérjaimon ülnék. Itt szeretném megköszönni a Juvénak, hogy megadták ezt a lehetőséget számomra.
Biztos vagyok benne, hogy jól fogunk szórakozni, mert ahogy tudom itt mindenkinek profi a hozzáállása. Szeretném, ha tudnátok, én nem úgy tekintek magamra, mint futballsztárra. Egy munkás vagyok, aki keményen edz és igyekszik a legjobbját nyújtani."
Alves már edzőjével, Max Allegrivel is találkozott.
"Volt egy rövid beszélgetésem vele, de egyelőre még nem fedte fel, hogy mit is vár tőlem. Amikor szerződtet egy csapat, az részben azért van mert megvannak benned az egyéni képességek.
Ami pedig a leglenyűgözőbb a Juventusban, hogy mennyire feltérképezik a leigazolni kívánt játékosokat. Nem csak az egyéni képességeket tartják szem előtt, azt is megvizsgálják, hogy mennyire illik bele az adott játékos a csapatba.
Nagyon részletesen megfigyelik a játékosokat, elismerésem. Sok csapat érdeklődött irántam, de ez a tényező volt az, ami meggyőzött. Ha ők engem választottak, ez azt igazolja, hogy hittek bennem." - zárta hosszúra nyúlt nyilatkozatát a brazil játékos.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rocky80 2016.06.28. 19:49:25
Leram7 2016.06.28. 21:13:45
Jobban örültem volna Cuadradonak, de remélem a BBC kiegészülve a 2 brazillal a szélen egy fantasztikus védelmet alkot majd.
Ha marad Pogba és felépül Marci, akkor már csak 1 szélső csatár kéne. Én az örményre szavazok, remélem nem megy a MU-ba.
Shankin 2016.06.28. 21:31:45
Zsöné 2016.06.28. 21:34:44
Glivenko 2016.06.28. 21:45:46
szjano 2016.06.28. 21:46:14
Tudnátok nekem segíteni?!
Azt hiszem Csabinak hívják a srácot akitől mezt lehetett rendelni,foglalkozik még vele?írtam neki pár hónapja de nem reagált..vagy valami más opció vagy tanács esetleg?
Előre is koszi neketek....
FeriGjuve 2016.06.28. 22:51:13
Zsöné 2016.06.28. 23:38:10
Shankin 2016.06.28. 23:49:08
Zsöné 2016.06.28. 23:56:41
Drughi Di Bianconeri 2016.06.29. 00:32:07
Az tény,hogy győztes típus,remélem ezt nálunk, Juve mezben is bizonyítani fogja, ha már itt van: kívánok neki sok sikert, megszeretni aligha fogom,de szurkolok neki,remélem tényleg BL-trófeához segíti a csapatot.
alexGicamo 2016.06.29. 04:01:44
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!
ejhaa 2016.06.29. 08:05:04
Nagyon jó, és ez igazolja is Marottaék eddigi munkásgát, magyarán ide csak jó munkás emberek jöhetnek.
Volt nálunk piás, volt aki elkésett az edzésről, volt aki helyett követelt magának a kezdőben, mind meg lett büntetve a p*csába.
Csak a negyede legyen igaz ebből amit nyilatkozott, EZ szétszedi a gyepet idén értünk!