Olasz forrásból származó hírek szerint Álvaro Morata a Chelsea csapatával tárgyal szerződése ügyében, ám a fizetés kapcsán a játékos és a klub elképzelése között némi disszonancia tapasztalható.
A bianconero csapat próbálja megtartani a spanyol játékost, azonban a Real Madrid azt tervezi, hogy harmincmillió euróért visszavásárolja a futballista, majd jó áron továbbadja valamelyik angol csapatnak.
A La Gazzetta dello Sport úgy értesült, hogy a legvalószínűbb célpont a Chelsea, mivel a londoniak hatvanmillió eurót adnának a fiatal támadó futballistáért.
Álvaro Morata családja állítólag felvette a kapcsolatot a Premier League-ben érdekelt klubbal, és jelenleg a tárgyalások kissé megfeneklettek. Antonio Conte következő csapata a játékosnak hatmilliós fizetést ajánl, azonban a csatár érdekképviselői hét és fél millió eurót szeretnének kiharcolni.
Ezek a követelések kissé nehéz helyzetbe hozzák a Juventus csapatát is, hiszen a klubnál a legjobban fizetett két futballista, Paul Pogba és Gianluigi Buffon is „mindössze” hatmillió eurót keres, így a huszonhárom éves futballistának a vezetőség minden bizonnyal nem tudná teljesíteni a bérigényét.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Dante01 2016.06.17. 10:16:28
Jó játékos, de azért nem ennyire.
Ha valakinek valaha kifizetünk 7,5m az rúgjon 20 gól felett és játsszon jól egész szezonban ne csak pár meccsen.
Mahiro 2016.06.17. 10:33:23
Ha ő akkor nagyon elvitte az a bizonyos ló...., nem tudom mire föl kérne 7,5 misit...
Ilyen áron menjen amerre lát..., ilyen fizetésért találunk nála jóval jobb csatárt.
keshudioo 2016.06.17. 10:40:14
babo0410 2016.06.17. 10:43:24
MdewC 2016.06.17. 11:06:16
m.martin91 2016.06.17. 11:40:07
Dante01 2016.06.17. 11:53:53
Az angolok gond nélkül kifizetik a 7,5millát.
Persze ha mennie kell keressen jól ezt meg tudom érteni.
venember83 2016.06.17. 11:58:02
Gaben Smith 2016.06.17. 12:08:10
morataért senki nem adna 60 milliót ez mind csak fikció...egy 45 a plafon....
Roli984 2016.06.17. 12:21:36
delpi0823 2016.06.17. 12:38:00
rockitbaby 2016.06.17. 13:33:49
A baj az, hogy a játékos részéről ellentmondásokba ütköző nyilatkozatok látnak napvilágot. Hol a RM a szíve csücske, hol nem bánná, ha maradnia kellene, hol pedig úgy érzi jól illeszkedne a PL-be. Nem látom rajta azt az elszántságot, mint teszem azt a friss igazolás Pjanic esetében. Ő ide akart jönni, és még egy komolyabb összegről is lemondott ezért. Morata-n nem érzem azt, hogy ő maradni akarna. Nem érzem, hogy tisztelne minket, legalább annyira, hogy kimondja kerek-perec mit akar. Ilyenek nem kellenek ide.
Llorente-t kiszorította, gratulálok neki, jól is ment neki, fontos gólokat lőtt. De idén amikor nagyon kellett volna - Tévez után, még Dybala formába lendülése előtt -, csődöt mondott. Pogba is, de ő legalább valamicskét tudott korrigálni az egész szezonos teljesítményén. Az elmúlt szezonben megmutatta, hogy egyáltalán nem nélkülözhetetlen. Örültem, hogy itt volt, de nem fogok könnyeket hullajtani távozása esetén. Ezt eddig csak két esetben tettem meg: Nedved és ADP.
Utalja a RM a 30 milliót, ő meg csak legyen boldog ott, ahol akar. Nagyon megutáltam az utóbbi idők maszatolása miatt.
Glivenko 2016.06.17. 14:50:25
Szerintem ha választhatna, akkor maradna.
Egyébként a 7,5 milliós fizetés bőven nem középkategória a PL-ben.
keshudioo 2016.06.17. 23:50:11
De Morata nem a Juvétól kér ennyit, hanem a Chelsea-től.