A Dani Alvesszel kapcsolatos hírek igaznak tűnnek

Alves Daniel.jpgTöbb hírforrás megerősíteni látszik, hogy Dani Alves kétéves szerződést fog aláírni a Juventus csapatával, és egy különleges szerződési záradék révén elhagyhatja a Barcelona csapatát.

A harminchárom éves brazil jobb szélső már tavaly is közel állt ahhoz, hogy elhagyja a Camp Nou gyepét, azonban hirtelen meghosszabbította tartózkodását egy kétéves szerződés révén.

Az As, a Cadena Ser és a Sky Sport Italia úgy értesült, hogy a megállapodás a brazil futballista szerződésében található záradék révén lehetséges, így a játékos június ötödike előtt szabadon távozhat.

A Barcelona cserébe nem áll a futballista útjába, mivel Dani Alves fizetése nagyon megterheli a katalán klub, a játékos utódát pedig már leigazolták a spanyol bajnokok Aleix Vidal személyében.

A Dani Alvest és a Juventust összeboronáló hír először a Cadena Ser révén látott napvilágot és terjedt el villámgyorsan a sajtóban, bár a Barcelona természetesen tagadta nem hivatalos források útján a Mundo Deportivo hasábjain.

A Javier Mascheranóval kapcsolatos hírrel ellentétben ennek az információnak talán komolyabb alapja is van, és Dani Alves valóban elérhetőnek és szabadon igazolhatónak tűnik.

A spanyol As értesülései szerint Dani Alves a játékostársakkal és az igazgatókkal vasárnap osztotta meg távozásának a hírét a szezonvégi ünneplések alkalmával.

A spanyol források szerint a futballista hároméves szerződésben egyezett meg az olasz klubbal, a Sky Sport Italia úgy tudja, hogy ez inkább két év plusz egy opcionális harmadik.

Több forrás szerint csak a bejelentés maradt hátra, mielőtt a játékos torinói átigazolása realitássá válna.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr998747714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juvegaspy 2016.05.26. 08:48:17

Ingyen had jojjo 2 evre addig talalni kell egy jo fiatalt!
BLre keszulunk ez latszik. Legalabb Lichti fitt lesz a bajnoki meccseken

mpite 2016.05.26. 09:05:17

Most hogy is van az EU-n kívüli játékosok igazolásának szabálya? Egyáltalán jöhetne együtt Dani Alves, Mascherano és Pjanic? (bár gondolom Mascherano érkezésével Pjanic kizárva)

Rocky80 2016.05.26. 09:07:53

Jó játékos, de a f...ért igazoljuk le 32 évesen. Nem a jövő csapatát építjük?...

venember83 2016.05.26. 09:19:19

@Rocky80: majd jövőre építjük a jövő csapatát. :)

Juveboy92 2016.05.26. 09:19:48

hol vagy Ricco ? Nem ezt beszéltük meg...:)))

Apuleius 2016.05.26. 09:20:02

@mpite: Daniel Alvesnek van spanyol útlevele, Mascheranónak olasz, Pjanicnak luxemburgi, ráadásul a bosnyák bajnokságon belül váltana klubot, úgyhogy egyikük sem számít EU-n kívüli játékosnak.

mpite 2016.05.26. 09:24:44

@Apuleius: Ha mindenkinek van mindenféle útlevele, akkor aztán sokat ér ez a szabályozás :D A ligán belüli dolog kiment a fejemből, kösz az infot.

Apuleius 2016.05.26. 09:33:08

@mpite: Ez egy szép és mobilis világ :-) Alves 2002 óta Spanyolországban játszik és él, így azért érthető, hogy megkapta az állampolgárságot. Argentínában a lakosság több mint 60%-ának vannak olasz felmenői, így Mascherano olasz állampolgársága is szinte természetes. Pjanic pedig Luxemburgban töltötte a gyermekkorát, így ez sem túl nagy trükk igazából.

Dante01 2016.05.26. 09:36:29

Most akkor megvesszük a Barcát?Alves, Mascerano
Akkor a fiatalítás jegyében Neymart is hozhatnánk:)

Juveboy92 2016.05.26. 10:00:26

@Dante01: inkább Halilovicot...mondjuk ő megy Valenciaba, pótolni a nagy eséllyel távózó André Gomest...:))

biancineri101 2016.05.26. 10:23:57

Remélem nem lesz túl nagy a fizetés!
Kíváncsi vagyok hogy Lichti helyettesítője lesz-e vagy inkább a középpályán számolunk vele...

JuventusFanatikus 2016.05.26. 10:35:55

Én Mascheranonak örülnék.Ha sikerülne megszerezni, akkor remélem attól Pjanićról nem mondunk le.Szerintem inkább jöjjön Pjanić, mint Mascherano.
Dani Alvest nem akarom látni Juve mezben.Ki nem tudom állni.Emberileg egy nulla, egy beképzelt majom.Lehet, hogy jó játékos, de akkor is.Inkább akkor De Sciglio.
Pláne aki ilyeneket mond:
www.goal.com/hu/news/21342/barcelona/2016/05/24/23889632/dani-alves-t%C3%B6bb-c%C3%ADmem-van-m%C3%A1r-mint-pel%C3%A9nek
Készült róla egy kép is:
www.goal.com/hu/news/21092/gal%C3%A9ri%C3%A1k/2016/05/08/22994832/a-nap-k%C3%A9pe-dani-alves-%C3%A9s-a-tr%C3%B3fe%C3%A1k?ICID=HP_FT_4

Juvegaspy 2016.05.26. 10:40:20

@JuventusFanatikus: jaj hat ez a kijelentes meg ez akep...
Le kene loni neem?

Juvegaspy 2016.05.26. 10:46:49

@JuventusFanatikus: irtam mar az elozo postnal is h hagyjuk mar ezt az emberileg 0 szoveget.
ennyi esszel mondhatnam rad is h emberileg 0vagy kb ugyanannyit talalkozom veled mint Alvessel csak rolad nem irnak az ujsagok.
Termeszetesen ha van 23 trofead es ezt nem kurtolted vilagga akkor vedd semmisnek a hsz-emet

DegerFaCan 2016.05.26. 11:05:24

De Sciglióval eljátszok én is a fifában egy szélsőhátvédet, ott abban úgyse fontos poszt, elfér. de azért egy Dani alvessel összehasonlítva hát vicces kategória :) ez a vétel egyértelmű jele annak, hogy nyártól legfőbb célunk a BL-győzelem, és ez kva jó hír. az h nem a 2040-es csapatot építjük hanem most akarunk BL-t nyerni.
.
örülök, ha enged a fizujából akkor itt a helyed Dani :) Mascherano meg Marci posztján (azért remélem biztosan jön Pjanic is) ideiglenesen is jó, rotálva is és ugyanakkor ha gáz van tudna a belső hármas védelembe is minőségileg besegíteni.
.
szerintem öröm látni hogy tényleg komolyan gondoljuk ezt a bl-t. licht-dani másik evra-sandro belül a 4 fiú kapuba buffó-meg remélem mirante -belül Pjanic-Masche jön-Asa-Pereyra-Hernanes megy elől meg Morata(sajnos)-Berardi csere és kész :) szerintem bl esélyes

keshudioo 2016.05.26. 11:20:49

Ha Pjanic 38 milliós kivásárlásának az az ára, hogy ....ért-...ért leigazoljuk a Barcelona fél keretét, hát legyen. Mind Mascherano, mind Alves tapasztalt játékosok. Sajnos tudomásul kell venni, hogy nem tudunk minden posztra fiatal, tehetséges játékost igazolni. Alves ingyen, Mascherano pár millióért, lesz pénz irányítóra, Morata pótlására meg ott a Realtól kapott 30 millió. A fizetésük persze magas, de szerencsére nem a mi pénztárcánkból kerül kifizetésre, bízzuk ezt a részét Marottáékra, elég jók az ilyenekben.

Evra-Sandro; Linchtsteiner-Alves -> van minőségi rotáció

középpálya: Pjanic, Mascherano, Khedira, Lemina, Sturaro, Marchisio, Pogba (?), Asamoah (?), Pereyra (?), Hernanes (?), PADOIN

Remélem, a ghánai-brazil-argentin hármasból legalább kettő távozik, és persze kötelező megtartani Pogbát, ha el akarunk valamit érni.

2016.05.26. 11:27:31

Undorító játékos,teljesen felesleges igazolás,utálom,mint a szart,ráadásul a védekező munkája egy kalap retkes fingot nem ér...gratulálok hozzá!

pedronegroo 2016.05.26. 11:44:54

Nem, nem, nem!!!! Ez a cigány soha nem veheti fel a Juventus mezét!!!

Trieszt120506 2016.05.26. 11:50:25

Ha Pogba nem megy a Barcába, akkor a Barca jön Pogbához. Ravasz ez a Marotta.

@keshudioo: Én maximálisan elégedett lennék egy Asamoah, Hernanes, Morata (sajnos) távozó, és egy Alves, Mascherano, Pjanic, Berardi érkező névsorral.

rockitbaby 2016.05.26. 12:08:32

@keshudioo: Természetesen abban is van ráció, amti írsz, de én valahogy mindig is jobban preferáltam az olasz játékosokat. Persza akkor, ha van oda minőségi opció. Alves kivűló játékos, de ezzel csak időszakosan oldanánk meg a gondokat. Pár év után kellene megint valaki, aki jó korban, jó árban van.

Nem vagyok De Sciglio fan, de Allegri kezei között ennél sokkal jobb volt - jó tudom nincs magasan a mérce. De talán a legjobb megoldás Darmian lenne. Árak terén általában hiteles transfermarkt. de szerint 15 millió eurót ér, a védelem mindkét oldalán bevethető. Nem egy Dani Alves szint, az is biztos, de valahogy jobban illik a csapatba, mint a brazil.

Morata pótlása szerintem egy az egyben Berardi lesz, irányító érkezését pedig Darmian 15 milliója nem hiszem, hogy gát lenne. Teljességgel biztos vagyok benne, hogy megint 100 millió körül nem fogunk eltapsolni - bár ki tudja -, de ha tényleg komolyan akarjuk venni a BL győzelmet, akkor Pjanic 40 milliója nem szabadna, hogy beborítsa a további terveinket - mindegy mik is azok.

m.martin91 2016.05.26. 12:20:03

Rühellem Dani Alves személyiségét, de lassan már úgy vagyok vele, hogy bárki, csak De Sciglio ne. Jöjjön a brazil, csak nehogy az legyen a vége, hogy Lichtsteiner helyére jön és még így is jön az a bohóc, riadt, ostoba milánói egér.

JuventusFanatikus 2016.05.26. 12:41:05

@Juvegaspy: Igazad van abban, hogy nem mondhatok egy emberről semmi rosszat, mert nem ismerem.Annyira felkavart a hír, hogy egy kicsit túlzásba estem.:)Maradjunk annyiba, hogy nagyon nem szimpatikus, de ha a vezetőség szerint ő a megfelelő ember, akkor legyen úgy.
Engem nem az zavart, hogy dicsekedett, hogy mennyi trófeája van, mert avval nincs semmi baj, Gigi is megemlítette, hogy mennyi Scudettoja van, de ő a megfelelő kereteken belül. Alves meg felvágott evvel egy futball legendának.Ha rendes közölte volna velünk az örömhírét nem kötött volna bele senki.

Zsöné 2016.05.26. 12:56:15

@JuventusFanatikus:
"Igazad van abban, hogy nem mondhatok egy emberről semmi rosszat, mert nem ismerem"

Hitlert, Bin Ladent, Anders Behring Breiviket ismered? Róluk sem lehet rosszat mondani?

keshudioo 2016.05.26. 13:06:39

@rockitbaby: én valahogy mindig is jobban preferáltam az olasz játékosokat. Persza akkor, ha van oda minőségi opció"

Az a baj, hogy nincs. :( Egyelőre Alvest és Marscheranót jó megoldásnak tartom ingyen/olcsón, 1 meg 2 év múlva meg igazolhatunk a helyükre fiatalabb játékosokat.

Darmiant kedvelem, de szerintem még nem mozdítható, és nem is ő a prioritás.

Rikoo 2016.05.26. 13:42:13

@Juveboy92: beszéltem még este vele. Nézd a friss cikket.:D

DegerFaCan 2016.05.26. 13:45:17

@Zsöné: egy pöppet demagóg volt ez az összehasonlítás :)

moozes 2016.05.26. 13:54:17

Tökéletes igazolás, ha rövid távon meg akarjuk nyerni a BL-t! Rendelkezik spanyol útlevéllel (azt hiszem EU tag), még Mascherano meg olasszal, így mindkettő érkezhet egész simán, és nagyon nagy fogások lennének! Pjanic is jöjjön még, ha jól tudom Bosznia pont idéntől lett EU tag szóval az is sima! :D Elég komoly kezdőnk lenne!!!

Apuleius 2016.05.26. 14:04:00

@moozes: Bosznia még nem tagja az EU-nak, de Pjanic rendelkezik luxemburgi útlevéllel, ráadásul bajnokságon belül váltana klubot, így semmiképpen nem számítana EU-n kívüli játékosnak.

rockitbaby 2016.05.26. 15:12:21

@keshudioo: Mascherano tuti nem lenne olcsó, annyiból meg már fiatalabbat is lehet hozni. Arról nem is beszélve, hogy a Barca sem akarja eladni - hülyék is lennének. Alves pedig, hát remélem képes lesz megújulni, ha jön, de a brazilok nem olyanok, mint a jó bor, korral nemesedik. Valahogy nem érzem azt benne, mint Evra vagy Pirlo esetében akár. Kockázatos lenne, de az biztos, hogy valakinek érkeznie kell arra a psoztra. Talán 1+1 éves szerződés jobb lenne.

A ManU pedig most fog - megint - edzőváltáson átmenni. Ekkor senki helye sem biztos. Szerintem meg lehetne győzni az olaszt. A klubot már lehet, hogy nem, de ebben az új edző sokat lendíthet. A mostani olasz teríték elég szegényes, ez tény, de a Mister sem all-in taktikát tol a szélső védőkkel. Sose volt egyszerre pályán két támadó felfogású, csak a mostani Coppa döntőn - csereként. Evra szépen lassan búcsúzik, helyét a jóval támadóbb Sandro veszi át, jobbon lehet nem ártana az olaszos mentalitás. Darmain védekezésben rendben van, támadásban kevésbé, de talán így lenne a legjobb.

The king of alibis 2016.05.26. 15:25:54

Már csak ez a nagyarcú cigóbohóc kellene ide....

Zsöné 2016.05.26. 15:26:36

@keshudioo:
"középpálya: Pjanic, Mascherano, Khedira, Lemina, Sturaro, Marchisio, Pogba"

Ez valóban nagyon jól hangzik és reális is.

Asamoah, Pereyra, Hernanes, Padoin valóban mehetne.

Andras74 2016.05.26. 15:46:31

@Zsöné: Padoint kár lenne elherdálni! Óccsó pézé ott ül, ahol kell, és nem töri a seggét a pad!

The king of alibis 2016.05.26. 16:00:04

@Zsöné: Az ellenszenves favágó Mascheranora mi szükség lenne?

2016.05.26. 16:23:29

Nekem eleve a Barcából nem kéne senki,alapvetően nincs bajom velük,csak annyi,hogy élve születtek...tetvek mind,Alves pedig még a tetvek közül is kiemelkedik,akkora csótány! Mellesleg tegnap még mintha azt mondta volna Marotta papa,hogy jó volna a védelem átlagéletkorát csökkenteni,ebbe az elképzelésbe pedig nem tudom hogyan illeszkedik az egyébként bombaerős barcelonai védelem két leggyengébb láncszeme...nekem ingyen se kéne egyik se,sőt,még fizetek is Marottáéknak,csak ne igazolják le őket!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3383) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9914) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4156) mercato (4140) nyilatkozat (7439) Olasz Kupa (326) összefoglaló (410) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása