Már csak egyetlen mérkőzés, az Olasz Kupa döntője van hátra a szezonból a Juventus számára, s egyre valószínűbbnek tűnik, hogy ez lehet az utolsó mérkőzés Álvaro Morata torinói pályafutása során is. Két sikerekkel teli szezont követően, a spanyol támadó távolodóban Torinótól, s egyre kisebb esély mutatkozik arra, hogy jövőre is a Juventus mezét viselje majd.
Gianluca Di Marzio szerint kérőkben nincs hiány, s a nyártól Antonio Conte vezetése alá kerülő Chelsea komolyan érdeklődik a spanyol támadó iránt, az olasz válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya azonban előbb személyesen is beszélni kíván a játékossal.
Conte klubja kész arra, hogy évi 7 millió eurós bérezést biztosító szerződést kínáljon Moratának, az összeg pedig bónuszok révén még tovább növekedhet.
Nem a Chelsea az egyetlen olyan, a Premier League-ben szereplő klub, amely szívesen állítaná szolgálatába a spanyolt, hiszen a Manchester United és az Arsenal is tárt karokkal fogadná a zebramezesek támadóját, akiért ráadásul még a Paris Saint-Germain is kész bejelentkezni. Amennyiben a torinói kaland végéhez ér, Morata az angol bajnokságot részesíti előnyben, s ugyan még semmi sem dőlt el, a játékos távozása gyakorlatilag borítékolható.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
a Zamboni nem egy tészta 2016.05.19. 19:04:47
Juvegaspy 2016.05.19. 19:14:19
Am szyem tok mindegy neki a love. A realnak nem mind1
keshudioo 2016.05.19. 19:21:25
Amúgy, felőlem nyugodtan elmehet. Szimpatikus a srác meg nagyon kedvelem is, de nem tartom igazán jó, döntő fontosságú játékosnak.
Apuleius 2016.05.19. 19:29:43
Ezt a kérdést leginkább Gianluca Di Marzióhoz kellene címezni. Ő egyébként többnyire jól szokta gondolni a dolgokat a mercato történéseivel kapcsolatosan.
Rocky80 2016.05.19. 19:55:05
Ha meg máshol lenne világklasszis, azt nem tudnám elviselni. :D
malloy_ 2016.05.19. 20:09:39
Zsöné 2016.05.19. 20:13:35
7 milla azért sok mindenkit "megrészegít"
Juvegaspy 2016.05.19. 21:18:00
kosz
Piettro85 2016.05.19. 21:35:54
patrik1112 2016.05.19. 21:38:52
Grinta 2016.05.19. 21:40:19
Barolo4 2016.05.19. 23:04:36
@Grinta: +1
@keshudioo: +1
Tavaly tényleg fontos volt a Bl-ben, de az idei éve (1-2 meglepő kiugrástól eltekintve) nagyon hullámzóra és közepesre sikeredett. Ha szorosabb a bajnokság, akkor nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennyire hullámzó legyen valaki.
Én örülnék ha maradna, de ha +10-20-ért (ami ugye már összességében 50M körül van), nem lehet itt tartani, akkor nem fogok nagyon bánkódni. Extra klasszis szerintem nem lesz sehol és mi is megérdemelnénk (pláne, ha még hajlandóak vagyunk rá is fizetni), hogy ő is küzdjön meg az itt maradásért (mert azért az nyilván való, hogy ha ő ragaszkodna és nem csábulna el a kétszeres fizetés vagy kezdő lehetőség stb. láttán, akkor nem lehetne nagyon rákényszeríteni egy ilyen váltásra). Kevés csatár van a piacon, ezért mindenki kapkod és túllicitál....remélem, hogy nem Henry story lesz belőle. Forza Juventus!
keshudioo 2016.05.19. 23:07:23
Dortmund: www.youtube.com/watch?v=gX7lMYospn0
Real ellen szépen megtörte a labdát, de gyakorlatilag senki nem állt előtte a kapuson kívül, közel is helyezkedett a kapuhoz, szerencsésen pattant hozzá a labda: www.youtube.com/watch?v=mt72spNgGPA
Másik: www.youtube.com/watch?v=mAK9zJ9nIXg szintén rohadt nagy mákja volt, a kapus elé ütötte ki a labdát.
Barca ellen: www.youtube.com/watch?v=p75GaRdEej0 Szintén
Az a baj ezekkel, hogy persze kurva fontos gólok, de egyáltalán nem mutatja meg a srác a skilljeit ezeknél a találatoknál. Persze, "oda kell érni", ahogy az okosak szokták mondani, de befejező csatárnak sem elég jó a spanyol, a gyorsasága elvész az olasz bajnokságban, és nem is elég technikás.
Szerintem. Ez az én véleményem. Nem muszáj egyetérteni.
Örüljünk, hogy kapunk érte pénzt, és vegyünk nála jobb játékost.
keshudioo 2016.05.19. 23:09:47
Shyr Kahn 2016.05.19. 23:25:19
delpi0823 2016.05.19. 23:42:58
delpi0823 2016.05.19. 23:45:50
Roli984 2016.05.19. 23:48:12
Il Principino 2016.05.20. 01:09:05
Drughi Di Bianconeri 2016.05.20. 07:26:36
Nem inkább Marrotta/Paratici (vagy aki intézte anno) a hibás abban,hogy a Real úgy bánt velünk,mint egy német középcsapattal ? (Leverkusen - Carvajal)
Kineveltünk nekik egy futottak még játékost,egy BL-ben kifejezetten remekül használható,érett(ebb) játékossá.
Biztos,hogy menni fog,mert ha igazak azok a 60 M körüli ajánlatok az Arsenal,ill. más PL klubok részéről,akkor hülye lenne a Real nem visszahívni,majd továbbértékesíteni.
Próbáljuk meg a pozitívumot nézni: keresünk 10 M-t rajta,eleve sok pénzt hozott a konyhára a BL-góljaival.
A Bayern ellen nyújtott teljesítményét soha nem felejtem el, persze azt sem,hogy általában (a bajnokságban,vagy olykor a BL-ben, lásd idén Sevilla,tavaly Monaco,ill. Dortmund IS) 15 helyzet kell neki 1 gólhoz,és elég gyakran képes kihagyni az ordító,üres kapus ziccereket is,2 méterrel.
Nagyon rapszodikus a helyzetkihasználása,egyébként mindenben jó (sebesség,fizikum,ügyesség stb),de semmiben nem kiemelkedő,vagy extra, ezért szvsz. SOHA nem lesz klasszis játékos.
Remélem Marrottáék többet nem csinálnak ilyet,hogy kurváskodnak a Realnak,csak azért,hogy utána Ők kib@szott nagy bevételt hajtsanak fel...
Elég megalázó 1 német középcsapat szintjén lenni...
@keshudioo: +1 Nagyjából hasonlóan látom én is Morata-t, valamint a nálunk betöltött szerepét :)
A hasonlataid nagyon is ülnek :D
" akinek nekiadnád a lányod kezét" - Te hozzámennél Moratahoz , ha megkérne ? :)
Grinta 2016.05.20. 07:32:15
babo0410 2016.05.20. 07:46:47
De végül is igazad van, és a góljait bárki be tudná lőni. Csak az a baj, h tavaly is folyton ő volt jókor jó helyen, és nem más.
Morata egy remek csatár, meg kell tartani. Ha van erre 20-30 milliónk, akkor rá kell áldozni.
babo0410 2016.05.20. 07:57:53
Zsöné 2016.05.20. 08:02:37
Grinta 2016.05.20. 08:09:07
Apuleius 2016.05.20. 09:18:07
mpite 2016.05.20. 09:19:27
Mondom ezt úgy, hogy én annak örülnék a legjobban, ha maradna Morata. Illetve nem, ez a második legjobb opció, az első az, hogy a rinyál margitot szivassuk meg rendesen, akár marad Morata akár nem.
Apuleius 2016.05.20. 09:25:43
Morata kapcsán nagyjából egyetértek, de az Agüero-példa szerintem azért erős csúsztatás. Az argentin 2011-ben igazolt a City-hez (kb. 45 millió magasságában), az árak azonban egészen nyilvánvalóan és drasztikusan növekednek évről évre a kék ég felé (főként Angliában), így lehetetlen összehasonlítani a két összeget. Egy Agüero kapcsán ma 70-80 millió alatti összeg fel sem merülhetne.
Piettro85 2016.05.20. 10:25:02
Kíváncsi leszek a spanyolokra, hogy olyan csapatban,ahol azért olyan játékosok maradtak ki mint pl. Iniesta, vagy Costa megfelelő támogatás mellett hogy fog produkálni,még ha nem is túl összecsiszolódott is a banda.
Sajnos a taljánoktól sokat nem fogok várni,hiszen lassan minden középpályás kidől a francba:/
harciretek 2016.05.20. 11:02:28
Dante01 2016.05.20. 11:17:36
Tény, hogy fontos góljai voltak és jó játékos.
Csak sajnos nem hinném, hogy érne nekünk még 20-25m.
Viszont ha sikerülne megegyezni velük 10-15m akkor maradjon.
Zaza szerintem megy így maradna Mandzu, Dybala, Morata és jöhetne egy igazi vérbeli befejező csatár.
bulldeo 2016.05.20. 11:40:57
Én nem szeretem ezt a "sosem lesz klasszis" szöveget, főleg azok után, hogy a Dybala-Pogba páros is hányszor le lett "lufizva", ugyanakkor Morata nem kifejezetten illik bele a Serie A-ba. Mintha derogálna neki az olaszos védelem. Szerintem ezért nem láncolja magát a csapathoz, és reméli (joggal), hogy máshol alkalmasabb a klíma a játékstílusára.
Rikoo 2016.05.20. 12:00:20
Rikoo 2016.05.20. 12:07:52
keshudioo 2016.05.20. 12:09:36
Mint mondtam, egy nagyon szimpatikus srácnak tartom, és nem mellesleg jóképűnek. Ahhoz azért többet kellene tudnom róla, hogy hozzámenjek, de alapvetően megfelel az ízlésvilágomnak. :)
@babo0410: "Ez akkora baromság amit írsz, már ne is haragudj."
Nem haragszom, kevés vagy te ahhoz, hogy megbánts.
"Én még emlékszem rá, mikor Morata helyett Quadrado (akit nagyon kedvelek)"
Hogy ki?
Hangsúlyoztam, hogy "Ez az én véleményem. Nem muszáj egyetérteni."
Ha nem tetszik a véleményem, ne olvasd, én is kerülöm a te hozzászólásaid 90%-át érthető okokból.
@mpite: Elővásárlási joga, a Real beleegyezése nélkül mi nem adhatjuk el, és x % a Realt illetné.
keshudioo 2016.05.20. 12:12:09
@Drughi Di Bianconeri: "Nagyon rapszodikus a helyzetkihasználása,egyébként mindenben jó (sebesség,fizikum,ügyesség stb),de semmiben nem kiemelkedő,vagy extra, ezért szvsz. SOHA nem lesz klasszis játékos."
Így látom én is. Szimpatikus, jó játékos, de szerintem nem elég jó.
Apuleius 2016.05.20. 12:17:44
keshudioo 2016.05.20. 12:24:56
Azt még hozzátenném, hogy ha csak 10-15 millióba került volna, nem is szúrná annyira a szememet a dolog. Mellé jöttek mostanában azok a pletykák, hogy még perkálni a Madridnak, hogy véglegesen megtartsuk. Azért ácsi, Dybala volt 32+8m, Morata volt 20, még mennyit kellene ráfizetnünk? Ha valóban vannak kérői 50-60m körül, bizony nem keveset, annyit meg már tényleg nem ér.
mpite 2016.05.20. 12:32:13
Apuleius 2016.05.20. 12:39:09
Hát igen, ha 50-60 millióra kúszik az ára, nem szabad megtartani, s szerintem semmi okunk sincsen köpködni miatta a Real Madridra sem. A pletykák szerint maximum 10-15 milliót vagyunk hajlandóak ráfizetni, (vagyis 30-35 millió lenne a vége), ez még beleférhetne. A Real álláspontja alapvetően érthető, s nagy tanulság, hogy ilyen, számunkra méltatlan kondíciókba többet nem érdemes belemászni. Ha Morata nem válik be, sokat buktunk volna, így viszont aránytalanul keveset keresünk rajta. Ez van, Morata távozásával azért nem fog atomjaira hullani a Juventus támadórészlege, s egy jó igazolással még erősödhetünk is.
Rikoo 2016.05.20. 12:40:14
Apuleius 2016.05.20. 12:53:51
Mire gondolsz pontosan? Hogy a zártabb védelmek és a kevesebb szabad terület miatt nem működik igazán jól Olaszországban? Én alapvetően nagyon hasonló játékosnak láttam Spanyolországban is, s mikor leigazoltuk sem feltételeztem róla, hogy ő lesz az új Trezeguet.
Rikoo 2016.05.20. 12:59:50
Apuleius 2016.05.20. 13:11:16
Zsöné 2016.05.20. 13:35:09
venember83 2016.05.20. 13:36:27
babo0410 2016.05.20. 15:17:36
Drughi Di Bianconeri 2016.05.20. 15:38:18
mpite 2016.05.20. 15:50:53
juventuz.blog.hu/2016/03/23/morata_mihamarabb_tisztazni_akarja_a_jovot