A Juventus argentin támadója, Paulo Dybala már első szezonjában közönségkedvenccé vált, s most elárulta, hogy szívesen töltené teljes pályafutását a zebracsíkos mezben.
"El tudom-e képzelni magamat, mint Del Pierót vagy Gigi Buffont? Igen, el tudom képzelni. A történetük lenyűgöz, húsz esztendőt tölteni ugyanabban a mezben, emlékművé avatja az embert." - nyilatkozta Dybala a Tuttosport kérdésére válaszolva.
"Ígéretet nem tehetek, mert ez nem csak rajtam áll, de csodálatos dolog lenne annyit nyerni, mint ők, s örökké a Juventusnál maradni.
A legrosszabb pillanat a kiesés volt a Bayern München ellen. Még mindig fáj. Otthonról néztem a sérülésem miatt, s még ott sem lehettem, hogy tapasztalatot szerezzek. Természetesen azt hittem, hogy sikerülni fog, egészen addig, míg gólt kaptunk az utolsó percben. Annyira közel jártunk!
Claudio Marchisio a legfontosabb csapattársam, mert közel került hozzám már a legelső naptól. Buffon, Patrice Evra és a többi veterán a legbölcsebbek, mert érettebben viszonyulnak az öltözői hangulathoz. Megtanítanak arra, hogy a megfelelő pillanatban viccelődjünk, s dolgozzunk, amikor dolgoznunk kell. Nincsenek most példaképeim, azonban a csapattársaim hivatkozási alapot jelentenek számomra.
Ellenfélként megtapasztaltam a félelmet, amit az jelent, amikor a Juventus Stadiumban pályára lép az ember, s nagyon nehéz összpontosítani, mert a közönség olyan közel van a pályához. Olaszországban egyetlen másik stadionnak sincsen ilyen hangulata, s hatása az ellenfélre.
Most a Juvénál vagyok, s látom a versengést, különösképpen a szociális médiában. Olaszország két csoportra oszlik: az egyik féla Juventust támogatja, a másik fél gyűlöli. "
Dybala a tízes mezt viselte a Palermónál, azonban Torinóban nem cserélne Pogbával.
"Szeretném a tízes mezt viselni, de annak már van gazdája, s bízom benne, hogy ez sokáig így is marad. Nem tudom hogy Pogba maradni fog-e, ez az ő döntése."
Dybala bekerült a Copa Américára készülő bővebb argentin keretbe, s a támadót hazájában sokan már Leo Messihez hasonlítják.
"Megtisztelő, azonban az összehasonlítás nem jelent terhet számomra. Nem tudom, hogy olyanná válhatok-e, mint Messi, azonban az a célom, hogy megnyerjem az Aranylabdát.
Olaszországban sokkal erősebbek a védelmek, s itt taktikus a labdarúgás. A kisebb csapatok nem játszanak annyira vadul és elővigyázatlanul, mint Spanyolországban. Messi és Cristiano Ronaldo nem lőnének nyolcvan-kilencven gólt Olaszországban."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
bulldeo 2016.05.01. 16:19:04
Külön tetszik, ahogy Marchisiót említi.
La Joya a legnagyobbak között!
Juve82 2016.05.01. 16:24:01
Juveboy92 2016.05.01. 16:44:46
Grinta 2016.05.01. 17:29:09
alexGicamo 2016.05.01. 17:29:39
Remélem,hogy nálunk válik igazi legendává, számos sikert elérve!
Forza Paulo !
FORZA JUVENTUS PER SEMPRE !!!
JuventusFanatikus 2016.05.01. 17:30:47
Nagyon remélem, hogy igazat beszél és egy igazi legenda lesz nálunk.