Allegri: „Nem engedhetjük meg magunknak a hibákat”

allegri_massimiliano_nyilatkozik_1.jpgMassimiliano Allegri a Palermo elleni végül fölényes győzelmet követően arról beszélt, hogy mennyire fontos elkerülni a kapott gólokat, illetve elutasította a gondolatot, miszerint a scudetto sorsa eldőlt volna.

A bianconero együttes a vasárnapi győzelemmel már kilencpontosra növelte az előnyét a tabella elején, azonban a tréner nem kíván visszavenni a tempóból.

A mérkőzés kapcsán természetesen felmerült Claudio Marchisio sérülése is, amiről az interjú után derült ki, hogy sajnos elülső keresztszalag-szakadást szenvedett a játékos, így a futballista legjobb esetben is csak az őszi szezonban léphet majd pályára. 

„Valószínűleg a keresztszalag sérült, ma este vagy holnap kiértékeljük a helyzetet. Reméljük, hogy nem annyira súlyos.” - mondta a mester a Mediaset Premium mikrofonja előtt.

„Ma több gólszerzési lehetőségünk volt az első félidőben, azonban az első tíz perc után dekoncentráltak lettünk. Ezt senki sem engedheti meg magának, még mi sem. A gólkülönbség múlhat ezen.

Nem kaphatunk gólokat. A meccset jobban kell kezelnünk, mivel a célegyenesben vagyunk. Ki kell végezni az ellenfelet, amikor a halálán van.

A tegnapi mérkőzés miatt úgy tűnt, hogy a bajnoki címért zajló verseny véget ért, azonban erről szó sincs. Még mindig kell két győzelem és egy döntetlen a nyolcvanhat ponthoz. Nem számítok a bajnoki cím megszerzésére voantkozó oddsokat, egyszerűen további pontok kellenek. A többi csapatnak egyszerűbb meccsei lesznek.”

Ezt követően a szakember egyes játékosok egyéni teljesítményét értékelte, így szóba került Paul Pogba, Álvaro Morata, Paulo Dybala és Mario Lemina neve.

„Azt mindenki tudja, hogy Paul Pogba minőségi játékos, és meccseket kell eldöntenie. Olykor összeszidom, mert az butaság, hogy egész meccsen hibátlanul kellene teljesítenie, aztán az első hiba után csak szaporodnak a hibák.

Mario Lemina jó teljesítményt nyújtott ma. Taktikailag javulnia kell, és kevesebb hibát kell vétenie. Azért esett rá a választásom, mert védelmet nyújtott a csapatnak, bár erre a pozícióra több játékosunk is van. Hernanes is például jól látta el a poszt feladatait.

Álvaro Morata is jó volt, ahogy Paulo Dybala is. Álvaro technikájával segítette a csapatot, illetve testi erejével, bár tapasztalatlansága miatt követett el pár hibát. Nem volt okos döntés sárga lapot összeszedni protestálásért.

Az eredményeket figyelembe véve, igen, elmondható, hogy ez a legerősebb Juventus. Javulhatunk, mivel a csapatban vannak kiváló tapasztalt játékosok, illetve nagyon jó fiatal futballisták. A csapat előtt fontos jövő áll. A fiatalok a felelősség egy újabb szintjét ismerhetik meg.

Az a célunk, hogy a bajnokság végéig jussunk, és akkor egy ponttal megelőzzük a Napoli csapatát, bár a döntetlen is elégedettséggel töltene el, amennyiben jobb a gólkülönbségünk.” - zárta az interjút a szakember kifelejtve az egymás elleni meccsek eredményét, amely tekintetében idén a Juventus ugyancsak megelőzi a Napoli együttesét.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr428635500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2016.04.18. 09:31:09

Nagy gratula a csapatnak! Az hogy -12 pontról felálltak erre csak a JUVENTUS képes.
A vezetőség most már koncentrálhat a nyári feladatokra, lesz mit tenniük. Kulcsjátékosok megtartása, keret erősítés, keret mélyítés és a legfontosabb az erőnléti stáb és/vagy edző felelősségét tisztázni, problémákat megoldani. És eladni akit el kell adni, nem ingyen, nem kölcsönbe hanem PÉNZÉRT! Szerintem az alábbi játékosok eladást kellene megfontolni akikből szerintem már nem lesz komoly játékos a folyamatos sérülések miatt: Khedira, Mandzu, Chiello, Asa, Pereyra és most már Marci is. Ide venném még Barzapapát is. Ezek a játékosok akikkel huzamosabban kezdőként nem lehet kalkulálni. Félre értés ne essék nem akarok mindenkit eladni de helyettük vagy melléjük kellenek olyan játékosok akik végig tudnak játszani egy teljes szezont az ő szintjükön.
Akit meg kellene tartani az Cuadrado. Nagy bohóc volt a szezon elején de a tegnapi gólja már megint olyan volt amivel újra megvett kilóra. Pogba-t egyértelműen meg kell tartani a szezon végére megtalálta önmagát és ez a Pogba nagyon kell nekünk! Morata nagy kedvenc de nem tud meggyőző teljesítményt nyújtani vannak jó villanásai de ha plusz 20 milla az ára hogy maradjon akkor inkább menjen. Zaza meg túl jó negyedik számú csatárnak viszont kevés első számú támadónak, 30-ért mehet Angliába. Én az eladásokból a középpálya megerősítése lenne a prioritás minden más csak utána jöhet.

MdewC 2016.04.18. 09:50:52

@pedronegroo: Most, hogy indokolatlanul eladtad a fél csapatot, megoszthatnád, hogy ennyi játékost kikkel kellene pótolni?

Juvegaspy 2016.04.18. 09:58:00

@pedronegroo: Ha jon 2 kp akkor Khedira maradjon. Ha epp nem serult igen

pedronegroo 2016.04.18. 10:03:14

@MdewC: Ha végig olvastad volna figyelmesen akkor láthattad volna hogy írtam hogy nem feltétlenül adnám el ezeket a játékosokat de a megfelelő pótlásukról gondoskodni kell. A mi anyagi korlátainkkal szinte lehetetlen ezeket a játékosokat pótolni. De ha azt hiszed hogy ezek a játékosok valaha is 100 százalékosan felépülnek akkor nagyon naiv vagy. Tehát a problémával kell kezdeni valamit. Simán benne van hogy nem tudjuk megoldani, el lettek bagatellizálva a folyamatos sérülések, ezeken már nem tudunk változtatni a legtöbb mit tehetünk hogy legalább megállítjuk ezt az "amortizációt" az épségben maradt játékosok érdekében. Ha ezt megoldjuk és Marotta hozza a szokásos jó "kukázási" arányt a mercaton akkor szinten maradunk.

Juvegaspy 2016.04.18. 10:05:01

@Juvegaspy: folyt.kov. szoval khedira igen magas szinten tud teljesiteni, Rugani egyre magabiztosabb oda is eleg egy feltorekvo fiatal s maradhat Barza es aChiello. Pereyra es Asa kozul akar mehet az egyik de csak akkor ha a helyere is tehetseg jon. Jo perememberek ok.
Marci meg leserult s temetned...szep erre nem is irok semmit. Summa summarum 2 kezdo szintu kozeppalyas kell a csataroknal Ha Morata megy hozni kell Cavanit.

.Bulldeo 2016.04.18. 10:24:54

@pedronegroo: A fürdővízzel a gyereket is

MdewC 2016.04.18. 10:47:48

@pedronegroo: nekem nem kell ekadni a "semmit" meg naívsággal sem kell vádolni, tisztában vagyok a dolgokkal.
A neveket még mindig várom, mert abból 1 se jött.

pedronegroo 2016.04.18. 11:04:19

@MdewC: Még mindig naiv vagy ha azt hiszed hogy neveket fogok írni. :) Mivel én neveket nem ígértem így nem értem miért várod... Akiket pótolni, helyettesíteni kell szerintem azokat felsoroltam. Majd Marotta megoldja legjobb tudása szerint, felesleges volna nekem neveket megadni, naivitás volna, ez nem kívánságműsor úgy se azok jönnének akiket én szeretnék. :)

MdewC 2016.04.18. 11:28:15

@pedronegroo: Csalódtam akkor.

Ezeknek a neveknek egy részét csak te hiszed, hogy pótolni kellene. No comment.
Abba az értelmetlen vitába pedig nem fogok belemenni, hogy de igeni pótolni kell, mert egyes játékosaink esetében erre egész egyszerűen nincs szükség.

niccolo 2016.04.18. 12:16:37

@MdewC: +1!Igen, igy jó ez a csapat ahogy van.vannak jobbak,rosszabbak.Khedira is szép gólt szerzett, a,, bohóc ''kolumbiai is,és a kedvenc Padoin is olyan magabiztos gólt rúgott, amit Morata lehet elpuskázott Volna(én Moratában is bízom). nincs okunk szidni a csapatot,majd a Bl is meglesz. Hajrá JUVENTUS!

patrik1112 2016.04.18. 15:53:46

@pedronegroo: És ha veszünk helyettük/melléjük új játékosokat, akkor azok szerintem nem sérülhetnek le? Minden csapatnál vannak sérültek, sokszor alapemberek is ez benne van a sportban.(persze az ami idén nálunk meg nem normális) Khedira csere embernek tökéletes lenne, a bajnokságra még kezdőnek is. Az jogos, hogy Marci, Chiello és Barza pótlásán lassan gondolkodnunk kell de ez nem egy nyár alatt fog megtörténni. 1-2 év mindenképp bennük van még.

pedronegroo 2016.04.18. 16:00:36

@patrik1112: Természetesen elsődlegesen a sérülések okát kell megoldani ahogy azt írtam is. Ha az erőnléti stábon nem változtatunk akkor tök felesleges tovább bővíteni a keretet mert azok is nyilván lesérülnének. Azt hittem ez egyértelmű és nem kell ilyen szájbarágósan fogalmaznom. Sérültek is mindenütt vannak és hidd el nem említeném a problémák között ha a sérültek száma a többi csapatok átlagát hozná de itt már extrém magas számokról van szó amiből adódik hogy valaki vagy valakik rosszul végzik a dolgukat.

pedronegroo 2016.04.18. 16:12:27

@patrik1112: Ja és azt még szögezzük le hogy visszatérő izomsérülésekről van szó a legtöbb esetben és ez nincs benne a sportban, ezt láthattuk Conte-nél is hogy simán elkerülhető csak megfelelő alapozás kell hozzá.

Pavel1988 2016.04.18. 16:20:40

@pedronegroo:

Leírtál 6 játékost, ebből 4 alapember. A szezon 20%-a tönkrement, mert távozott tavaly 3 alapember. Biztos jó ötlet minden évben nekimenni ennek?

Értem mire akarsz kilyukadni, mindegyik helyére lehetne találni fiatalabbat és újabbat. Viszont ahogy leírtad, ezek a játékosok sérültek így nem értékesíthetőek.
Barzagli, Marchisio és Chiellini pedig olyan hozzáállással rendelkezik amit nem tudsz megvásárolni.

Meggyőződésem, hogy krízisbe sodródna a klub ha ilyen alappilléreket szednénk ki belőle, hiába jönne helyettük Kánté vagy akárki. Ezek az emberek húzzák ki a sz*rból a csapatot ha gáz van és ők tanítják be a fiatalokat, teszik rendbe a fejeket ha borul a bili. Nem csak a teljesítményükkel segítik a csapatot.

A legnagyobb erősítés jövőre az lenne ha az orvosi stábot lecserélnénk és Allegri változtatna pár dolgon, türelmesebbnek kell lennünk a sérültjeinkkel.
A keret erősségét szerintem jól jellemzi, hogy egy ilyen balszerencsés idényt is jól le fogunk hozni. Pár erősítés kell, nem komplett rendszerváltás.

Pavel1988 2016.04.18. 16:26:30

Egyébként akiket szerintem értékesíteni kéne nyáron:
Hernanes ( nem Juve szint), Pereyra(sérülékeny és nincs posztja), Asamoah (tönkrement), Zaza(csak ha jó pénzt adnak érte) és Cácerest elengedni ingyen.

Akiket szívesen látnék helyettük: Kánté vagy Bazoer, Isco vagy Calhanoglu, Berardi és Cuadrado.

pedronegroo 2016.04.18. 16:38:11

@Pavel1988: Elolvastam többször is a hozzászólásomat és nekem teljesen egyértelmű. Na mindegy elmondom neked is mert ezek szerint neked se ment át. Az említett játékosok nem tudnak végig játszani egy teljes szezont, tehát kell gondoskodni a megfelelő pótlásukról. Nem feltétlen kell eladni őket.
Alapember pedig az aki folyamatosan játszik nem az aki 2-3 hetente lesérül. Ha nem lennének sérültek akkor természetesen alapemberek volnának és nem kellene senkit se pótolni. A pótlásukról pedig írtam hogy nem biztos hogy sikerülne mert egyrészt ilyen minőségben kevés játékos van a piacon másrészt pénzünk se lenne rá. A megfelelő erőnléti és orvosi stáb szerintem is a legnagyobb erősítés lenne a számunkra, de azt ne hidd hogy az eddig leamortizált (akiket felsoroltam) játékosokkal majd csodát tesznek. Egyik se lesz már a régi ez egyszerű fizika, biológia és nem valami szkeptikusság mondatja velem.

Pavel1988 2016.04.18. 17:06:21

@pedronegroo:
Most elolvastam mégegyszer, őszíntén szólva leragadtam az első mondatodnál, "meg kéne fontolni ezen játékosok eladását" és igazán koncentráltam a komment többi részére :)

Véleményem szerint azért nehéz feladat a védelem mélyítése, mert ezek a játékosok a szezon 60-70%-ban így is bevethetőek lesznek és a maradék meccsekre nehéz találni olyan szintet aki megfelelő helyettes lenne és bevállalja az epiród szerepet.
Rugani ilyen, de más védő nem igazán jut eszembe.

Marrotta feladata borzasztóan nehéz, kíváncsi vagyok hogy oldja meg.

Pavel1988 2016.04.18. 17:07:03

* nem igazán koncentráltam

pedronegroo 2016.04.18. 17:10:43

@Pavel1988: Okés, így én is megnyugodhatok mert ezek szerint még se fogalmazok olyan értetlenül. :)

MdewC 2016.04.18. 17:45:35

@pedronegroo: Meg abban se lenne semmi érdekes, ha mindig mindenben 1et értenénk.

A lényeg a JUVE, meg, hogy mindig nyerjen a csapat. A többi érdektelen. :)

Hajrá!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása