A Palermo elleni keret

Serie A logo.jpgA Juventus megállíthatatlanul menetel zsinórban elért ötödik bajnoki címe felé, s hat mérkőzése maradt arra, hogy megtartsa, vagy esetleg növelje a Napolival szemben gyűjtött hat pont előnyt. A zebramezes együttesnek most a kiesés elől menekülő Palermo ellen kell megtennie a következő lépést a Juventus Stadiumban.

A sorozatos edzőváltásai miatt szinte kiismerhetetlen ellenfélnek ígérkező Palermo ezúttal a visszatérő Davide Ballardini vezényletével próbál helyt állni a Juventus otthonában.

A torinói városi rangadón a kiállítás sorsára jutó Sami Khedira ismét visszatérhet a keretbe, míg Simone Zaza eltiltását tölti majd, Giorgio Chiellini, Roberto Pereyra, Martín Cáceres és Neto pedig sérülés miatt nem tarthat  a csapattársakkal.

A két csapat legutóbb november végén csapott össze egymással, s a Juventus Mandžukić fejesével kezdte a gólgyártást, amikor a horvát támadó Paulo Dybala beadását fejelte a szicíliaiak hálójába. A mérkőzés utolsó pillanataiban Stefano Sturaro is betalált, majd Simone Zaza alakította ki a 3:0-ás végeredményt.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Rubinho, Audero

Védők: Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Rugani, Lichtsteiner, Evra

Középpályások: Khedira, Marchisio, Pogba, Hernanes, Cuadrado, Lemina, Padoin, Asamoah, Sturaro

Csatárok: Morata, Mandžukić, Dybala

A 15:00-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport 2 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr748632492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juve82 2016.04.17. 15:07:48

Gyerünk Fiúk:) Forza Juve!

juve28adam 2016.04.17. 15:10:24

Micsoda játék! GÓÓÓLLL

Juve82 2016.04.17. 15:10:34

Az a labda Pogba:)))

Drughi Di Bianconeri 2016.04.17. 15:11:23

Mekkora Gól, Khedira !!!
Hát én besz@rok :D D: D :D

Lehet h. át kéne képezni csatárrá karriere végefelé :D :D

danimester1 2016.04.17. 15:11:36

Morata remélem elleste a trükköt.:-)

venember83 2016.04.17. 15:11:44

Nagyon szép volt Samitól! Ritka, de szép.

Rivendell 2016.04.17. 15:12:48

ennyi volt a bajnokság---jöhet az olasz kupa

végére azért nagyon unalmas szezon lett,Allegri s Marrotta akár el is kezdhetnék az egyeztetéseket a nyárral kapcsolatban

Gabuero9 2016.04.17. 15:13:25

Egy ujabb ingyen remek jatekos koszonjuk!
Ahogy haverom mondja mi csak kukazunk , no igen de azt milyen jol :Dd

Rivendell 2016.04.17. 15:13:36

Marci off lesz a végén

Juve82 2016.04.17. 15:13:55

Marci remélem nincs nagy gond!

venember83 2016.04.17. 15:13:57

Marci szezonjának vége?

danimester1 2016.04.17. 15:14:25

Marci nem biztató!Remélem nincs vége a szezonjának!

Drughi Di Bianconeri 2016.04.17. 15:14:36

Neeee, szegény Marci ! :(
Nagyon úgy néz ki,hogy térd-szalag, akkor ennyi a szezonjának... :(

Remélem nem annyira súlyos,mint kinéz, és hamar felépül Principe !

Rivendell 2016.04.17. 15:14:46

lassan helyette is kell valakit igazolni,mert kibérli az orvosi szobát

venember83 2016.04.17. 15:14:57

@Gabuero9: negyvenmillióért Dybalababa azért nem kukázva volt, akárhogy is nézem.

Gabuero9 2016.04.17. 15:16:24

@venember83: persze en tudom de azer mondja mindig mer pirlo,pogba,evra,khedira mind bagoer v semmier jott aztan az osszes csapat meghatarozo jatekosa lett/lesz lassan :)

Juveboy92 2016.04.17. 15:16:26

na neeee ...remélem nem súlyos ,nehogy kihagyja Marchisio EBt is mert nagyon megérdemli hogy ottlegyen...!!!
JOBBULÁST!!

Rivendell 2016.04.17. 15:16:40

nem is értem minek játszott,miközben manapság csak az orvosnál volt jelenése,én az összes sérülékenyt be se raknám már a keretbe,ennek a szezonnak úgyis vége

venember83 2016.04.17. 15:16:48

@Drughi Di Bianconeri: nem kellett volna belépnie a palermói elé, de persze utólag mindenki tud okos lenni.

Drughi Di Bianconeri 2016.04.17. 15:17:02

OFF:
Ezzel az olasz válogatottal mi lesz Verratti(?)- Marchisio nélkül ?
0 pont ? :D

Rivendell 2016.04.17. 15:18:18

@Juveboy92: itt inkább az lesz a kérdés,hogy miként tér majd vissza a köv szezonra,ha szakadt,akkor lehet neki lassan kifújtak,mert mér nem olyan fiatal ő sem....talán nem töri meg.

Eb-nek fix annyi,vagy ha megy is,újfent ki fog dőlni

Zsöné 2016.04.17. 15:22:31

@Rivendell: Palermo ellen kezdhetett volna Sturao/Lemina/Hernanes is akár.
Jobbulást neki!

bulldeo 2016.04.17. 15:23:27

@Rivendell: Allegri legnagyobb hibája.. ha Chiello már tudna járni, ő is a pályán lenne, aztán jönne is a megszokott rásérülés.

sleepy8 2016.04.17. 15:25:05

Előre sajnalom Contet. Szép EB elé néz kozeppalya nélkül.

Juve82 2016.04.17. 15:26:01

Evra basszus mi van veled?!

giorgio007 2016.04.17. 15:26:59

Amióta Marci lement nincs nálunk a laszti.

Györijuventino 2016.04.17. 15:32:56

Dybala és majd Evra-t is cserélni kell. Elöző még nem teljesen fitt utobbi sérüléssel bajlódik.

venember83 2016.04.17. 15:38:07

Barza így ad kötényt, szegény Buffi azt sem tudta, nagyjából merre lehet a labda.

MeGmOnDtaM 2016.04.17. 15:46:51

Mióta Lemina a pályán van, értelmes/hasznos megmozdulása ritkán volt... Nagyon nem tudja, hogy mit kezdjen Marcsi szerepében :(

m.martin91 2016.04.17. 15:54:09

Marchisio szerepkörére nincs játékosunk, Lemina is csak kényszerből tud ott játszani, talán jobb lett volna, ha Hernanes jön.

JuventusFanatikus 2016.04.17. 15:55:44

Remélem Marchisio mihamarabb felépül, mert szüksége van a válogatottnak rá.
Khedira a Serie A-ba jól tolja, nagyon szép gól volt, Barzagli meg ott volt ahol kell, mint mindig.

Leram7 2016.04.17. 15:57:01

Elég jól kezdtünk, aztán félgőzre vettük.

bulldeo 2016.04.17. 16:04:27

@MeGmOnDtaM: Lemina nagyon jó kis játékos, ezen a meccsen is látszik, de nem bírja még el ezt a szerepkört középen. nem örülnék, ha Lemina vinné el emiatt a balhét, mert hasznos játékosa tud lenni ő a csapatnak

The king of alibis 2016.04.17. 16:24:09

Nevetséges amit Mandzukic művel

bulldeo 2016.04.17. 16:27:45

@norbi9107: nem gyengülne a csapat, ha Mandzu helyett felküldenénk Sturarot csatárnak;)

Drughi Di Bianconeri 2016.04.17. 16:30:02

Nem tipikus Pog-Booom gól,de szép volt ! :)
Kijárt már neki 1 gól ! :)

Ezzel ennyit erről a bajnokságról,megvan az 5. Scudetto.

Lehet kicsit regenerálódni az EB-re/Copa-ra (kinek-hova),a fiatalokat kipróbálni,illetve azokat akik kevesebb játéklehetőséget kaptak.

Ja, és a legfontosabb: Marrotta elkezdhet keresni új erőnléti/orvosi stábot :)

Drughi Di Bianconeri 2016.04.17. 16:32:17

CUADRADO MICSODA MOZDULAT !!!!
Gyönyörű !

Remélem az összes kétkedőt meggyőzte mostanra, kötelező véglegesíteni !

Ja, megint mi ez a bolondos táncolós gólöröm Pogba-Cuadrado közt ? :D

The king of alibis 2016.04.17. 16:32:34

Remélem igazak a hírek és tényleg kell a Tottenhamnak Mandzukic.

Juve82 2016.04.17. 16:32:58

Gyönyörű gól :)

Györijuventino 2016.04.17. 16:35:01

miért Padoin..ott van Alex Sandro és Sturaro is ...ahhhhhhhhhhhhhhhhh

Drughi Di Bianconeri 2016.04.17. 16:35:10

Max megadja a kegyelemdöfést - jön Pideon ! :D :D :D xD

The king of alibis 2016.04.17. 16:35:16

A bohóc Pideon szolgálatára nagy szükség van.

Tony. 2016.04.17. 16:35:36

Ha kell Conte-nak, akkor jövőre már nem lesz itt Cuadrado.

Juve82 2016.04.17. 16:35:41

Ezt a csávót még most sem raknám be max vizet hordani!

alexGicamo 2016.04.17. 16:36:35

Úgy fest,kivégezzük őket ... :-b

venember83 2016.04.17. 16:36:53

Eljött Padoin ideje. De jó... Bár mondjuk tényleg inkább ő sérüljön le, mint pl. Khedira.

Drughi Di Bianconeri 2016.04.17. 16:39:49

@Tony.:
Talán van valamennyi beleszólása a játékosnak is...
Kétlek,h. 1 év szörnyű PL-kaland után visszavágyna oda (Conte ide vagy oda).
Nálunk jól megy neki, és láthatóan jól is érzi magát.

Remélem sikerül megegyezni.

@norbi9107: Nem tudom hogy jutott eszedbe 1 gyönyörű gól után a horvát lépegető exkavátort elővenni,de egyetértek :D

Mehet Isten hírével, óriási csalódás, a müncheni meccs óta rendesen megutáltam.

Nem tudom miért kellhet a Csirkéknek: talán a héber nyelvű ribancrendszáma miatt :D
- ami egyébként bárhogy olvasnánk is helytelen, jó "okos" gyerek ez a horvát és/vagy a tetováló- :D :D

Juve82 2016.04.17. 16:40:10

@venember83: Vele mintha kevesebben lennénk....:)

MDaniel98 2016.04.17. 16:42:38

Srácok, lehet hűteni a pezsgőt, jövőhéten bajnokavatás.:)

Apuleius 2016.04.17. 16:45:55

@Tony.: Mivel a két klub között megegyezés született, Cuadrado jövője a Juventuson és a játékoson áll.

juve28adam 2016.04.17. 16:46:47

Padoin kivégezte őket :DDDD

The king of alibis 2016.04.17. 16:46:54

Pideon a Zisten. MUAHAHAHAHAHAHA

Gabuero9 2016.04.17. 16:47:17

Lemina nagyon hasznosan jatszott jol potolta marcit.

Apuleius 2016.04.17. 16:47:52

IGEEEEEEEEEEEEEEEENNNN!!!!! PADOIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIN!!!!!

MDaniel98 2016.04.17. 16:47:59

Padoiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiin! Sírok:D

The king of alibis 2016.04.17. 16:48:00

Pideon mint nagy kedvenc. Muahahahaha

Drughi Di Bianconeri 2016.04.17. 16:48:01

MONDTAAAAM :D :D: D: D:

PIDEON MEGADTA A KEGYELEMDÖFÉST :D :D: D:

SÍÍÍÍROK :D:D

A gól láttán Nedved a fejét vakargatta, Dybala + Sturaro meg szakadtak a röhögéstől, ahogy én is :D :D :D

Il Principino 2016.04.17. 16:48:11

Még egy kis fricska a Napolinak:)Padoin:)

alexGicamo 2016.04.17. 16:48:46

Ki mondta,hogy nincsenek csodák ? Padoin ! :-D

Juveboy92 2016.04.17. 16:48:57

Paaaaaaaadooooooooiiiiiiiinnnn bsszaaameesegggg !!!! :)))))

Il Principino 2016.04.17. 16:50:19

Apuleius lecserélheted a 3-at mutató kedvencünket 4-et mutatóra:)Ha jól láttam mutatta,hogy 4:)

Drughi Di Bianconeri 2016.04.17. 16:50:26

Szegény Morientesnek még 1 ilyen meccsen se jön össze a gól :(

niccolo 2016.04.17. 16:51:38

még beérhetjük a Rómát rúgott gólok tekintetében. forza Juve!

Apuleius 2016.04.17. 16:53:51

@kg19850508: Remélem készültek fényképek erről a pillanatról!!!!!

giorgio007 2016.04.17. 16:54:52

azért milyen megalázó lehet egy kapusnak Pideontól gólt kapni XD

alexGicamo 2016.04.17. 17:00:22

@giorgio007: LOL ! ;D

Szép volt ,FIÚK ! Csak így tovább !

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

danimester1 2016.04.17. 17:01:26

A végére gála!Padoinnal szerződést kell hosszabbítani nincs mese a 6.scudetto fő letéteményese.Morata és Mandzukic kutyaszar formában,utóbbi mehet a nyáron,de a spanyol sem ér meg +20-25M-t hiába fiatal és volt jó szezonja tavaly.A bajnoki címet csak mi bukhatjuk el.Nem utolsó sorban nagy TROLL-ok vagyunk,mert elhitettük mindenkivel,hogy akár más is lehet a bajnok majd a sok sérülés és gyenge kezdet ellenére is eddig 9 pontot vertünk a mezőnyre.Azért ezt nem lehet egyszerű feldolgozni sem afrikában sem lómában,az egyiknél 30+-os a csatár,a másiknál meg a legtöbb rúgott gól (eddig).

KennethJames 2016.04.17. 17:04:20

Rugani volt ma a legjobb védőnk amúgy.
Morata meg csak két aszisztot adott ma.

Zsöné 2016.04.17. 17:04:47

15. forduló magaságában nem gondoltam volna, hogy idáig jutunk.
Gratula az egész csapatnak!

Leram7 2016.04.17. 17:06:13

Utólso 30 percben jól tóltuk.

Morata nagyon jól szállt be és Cuadrado, illetve Padoin is szép gólt lőtt.

Bajnokok vagyunk! Ez már biztos!

Gratula mindenkinek, hogy ekkora hátrányból 9 pont előnyünk van!

JuventusFanatikus 2016.04.17. 17:12:21

Ez egy jó kis meccs volt.Mióta Pogba levágatta a haját sokkal jobban megy neki.A Torino elleni meccs óta bombaformában van és Rugani is azóta ilyen jó.Sajnos Marchisio megsérült, de kiengesztelt minket a szép gólok.Dybala is nagyon jól játszott, Barzagli nagyot mentett, Cuadrado is nagyot játszott.Khedira gólja nagyon szép volt, Pogba is szépen befejezte, Cuadradonak a gólja mesteri volt.Padoin meg tanárian befejezte.Azt hiszem Ballardininek ma kiteszik a szűrét.Ez egy emlékezetes meccs volt, mert nem mindennapi, hogy Don Padoin gólt lő.
A Scudettot már nem veszthetjük el.

danimester1 2016.04.17. 17:15:29

@Apuleius: Teljesen ki vagyok akadva,hogy ilyen fontos információ felett átsiklottam vagy elfelejtettem.Szörnyű! Azért így már könnyebb teljesen meg vagyok nyugodva. Huh nagy kő esett le a szívemről!

JuventusFanatikus 2016.04.17. 17:17:12

@Apuleius: Még szerencse, mert most már nem Pogbaról fog szólni a mercato, hanem, hogy megbírjuk-e tartani Padoint.Kár lett volna, ha ingyen elvitte volna a Barcelona.:DDDDD

Szbence 2016.04.17. 17:32:53

Marciról semmi hír?

consminor 2016.04.17. 17:46:41

egyelőre ficamról van szó a Sky szerint, de nem zárható ki a több hónap kihagyás sem. reméljük a legjobbakat...

Szbence 2016.04.17. 18:19:50

De sajnos szakadás:(

Watakuki 2016.04.17. 18:20:45

Mostmár a Juve szempontjából igazából mindegy Marci sérülése. Legalább Lemina lehetőséghez juthat

devil-z 2016.04.17. 18:21:48

Padoin megint elmondhatja magáról, hogy az ő góljával nyertük meg a bajnokságot. Így megalázni a Palermot :)

Juveboy92 2016.04.17. 18:24:03

@consminor: Juventus kiadott egy hivatalos közleményt már, mi szerint elülső keresztszalag szakadást mutatott ki az MRI a bal térdénél, a következő napokban műtét vár rá ...:)

Rivendell 2016.04.17. 20:27:31

@Watakuki: végül is,max kihagy a köv szezonból is 2-3 hónapot + az életbe nem nyeri vissza a régi játékát.

hurbiny3k 2016.04.17. 21:15:30

Morata szar volt ma??? Mi van, ha jól játszik?? :D

Rocky80 2016.04.17. 22:13:25

@hurbiny3k: Egy csatárnál ha gólpasszt ad, szinte egyenértékű mintha gólt szerezne.

Max aranylabdát nem osztanak érte, meg neki nem olyan jó érzés. Kivéve ha Teréz Anya. :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása