Az olasz sajtó azt valószínűsíti, hogy a Juventus nyáron bizonyosan megválik majd Mario Mandžukićtól vagy Álvaro Moratától, s a klub a Paris Saint-Germain alkalmazásában álló Edinson Cavanit teszi majd meg legfőbb nyári célpontjának.
A Tuttosport mai száma szerint a zebramezes támadók egyike távozni fog Torinóból, s a horvát válogatott iránt az angol bajnoki szezon meglepetéscsapatát, a Leicester City-t üldöző Tottenham Hotspur érdeklődik, amely 20-25 millió eurót fizetne a játékosért.
A Mandžukić esetleges értékesítéséből befolyó összeg segítségével, egy 20 millió eurós ajánlattal a Juventus megpróbálná jobb belátásra bírni a Real Madridot, amely azt tervezi, hogy élve opciós visszavásárlási jogával, visszarendeli Madridba egykori játékosát, Moratát.
A két klub közötti megállapodás értelmében, a Real Madrid nyáron 30 millió euro fejében szerezheti vissza a támadót, akit a spanyol csapat elnöke, Florentino Pérez haszonnal szeretne továbbadni valamelyik Premier League-ben szereplő érdeklődőnek.
A madridiak által fizetendő 30 millió euró megfelelő pénzalap lehet ahhoz, hogy a Juventus lépéseket tegyen legfontosabb célpontja, Cavani felé. Amennyiben ez a forgatókönyv valósulna meg, úgy a torinói klub igazgatói ellenállnak majd a Tottenham Hotspur közeledésének, s Mandžukić maradna az Öreg Hölgy szolgálatában.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Pavel1988 2016.04.13. 12:08:04
Klasszis szint, de neki szélről belőtt labdák kellenek. A Leicesterbe sem illene be, de helyette hozzunk egy mozgékonyabb és gyorsabb befejező csatárt, mint Lukaku vagy Cavani.
Zsöné 2016.04.13. 12:16:37
Morata pont annyit ér, mint amennyit fizettünk érte.
Rivendell 2016.04.13. 12:18:05
ezt a bekezdést én nem értem.
most lehet csak a szerző fogalmazott rosszul,vagy én nem értem,de ez lefordítva nálam annyit tesz,hogy Mandzu ára/20-25m/ + 20m =Morata
akkor 60m az ára Moratanak? mert 20 körül hoztuk eleve
Rivendell 2016.04.13. 12:20:56
Ha meg a REal vinné30-ért Moratat,akkor ez van....nem kell még 1 nagy összeget lerakni nekik,akkor fixre marad Zaza és ennyi,eleve lesz 2 támadóbb felfogású szélsőnk + középre 1 kreatívabb Berardi/vagy más/ és így 3 csatár elég lesz,felesleges több.
Apuleius 2016.04.13. 12:38:22
Grinta 2016.04.13. 12:50:39
bulldeo 2016.04.13. 12:50:57
Lisandro 2016.04.13. 13:18:57
bulldeo 2016.04.13. 13:50:32
tehát ha kivásárolnánk Moratát, akkor összesen 40 millióban lenne, de ha hozunk helyette mást, akkor arra meg 50 milliónk van (matematikailag).
Rocky80 2016.04.13. 13:57:32
Valamelyiknek mindig ki fog jönni a lépés, aztán szállítja a gólokat. Ha meg egyszerre kettőnek, akkor habzsi-dőzsi van.
Mandzu is csak jobb lehet jövőre mert idén sérült is volt - meg be kellett illeszkednie; Morata csak jobb lehet, ráadásul fiatal is, tehát fejlődni is fog; Zaza meg szintén fiatal, meg kevés lehetőséget is kapott.
Dybala meg ha csak a felét hozza az idei évnek, az se rossz. Ja és fiatal ő is.
Inkább a kiszolgáló személyzetre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni. Egy Danilo, meg a középpályára valaki ütős és Mandzu is fosná a gólokat.
Rocky80 2016.04.13. 14:01:25
Mondjuk most megint bonyolítja a helyzetet, hogy EB is lesz.
JuventusFanatikus 2016.04.13. 14:02:28
Spider81 2016.04.13. 14:59:04
Darmian - 15 millio
...es marad a csatarsor
Szerintem egy kozepso vedo is kellene,allitolag a lestrapalt Vermalen is a kepben van 5 millio euroert vagy Benatia 20-ert!
Pavel1988 2016.04.13. 15:00:41
Ez elenyésző összegnek számítana és jelentős erősítés lenne. Cavani fizetés többletével mondjuk nem kalkuláltam.
Pavel1988 2016.04.13. 15:03:32
Szerintem ha védőt hozunk az legyen fiatal, Barzaglinak van még két éve a klubnál és Rugani így sem kapott elég lehetőséget.
Vagy hozzunk egy Cáceres féle (hajlandó vagyok padozni) védőt vagy egy fiatal tehetséget. Top korban levő sérülékeny védők leigazolása nagy pénzkidobás lenne a jelenlegi helyzetünkben.
Rivendell 2016.04.13. 15:44:57
olyanokat kell leigazolni,akik nem lesznek ott az EB-n...olcsóbban is jövünk és frissek is lesznek az új igazolások.
Darmian az MU-ban a legxarabb játékos kb,nem hiszem hogy őkéne nekünk,akkor már inkább Danilo.
Felőlem jöhetne Benatia középre a kölcsönös opcióval,mert akkor ráér jövőre fizetni középső védőért és ez nekünk nagy előny lenne most,mert minden forrást a jobbosba és 1 kreatív kp-re kell fordítani.
Csatárt akkor kell max hozni,ha valaki megy,de ha meg megy,akkor a bevételt ki kell egészíteni és 1 tehetséges srácot kell hozni,aki kezdő akar lenni és nem fix kispadost.
Amúgy szerintem 50-55m-ból lazán lehetne kivitelezni a mercatot,ha meg csatár is kell,akkor meg olyan 60-65m,bár ez csökkenthető eladásokkal is,mer vannak feleslegek ergo Pogba eladása nélkül is megoldható a frissítés + egyben a hiányposztok megoldása minőséggel.
Pogba meg akor fog távozni,ha a Real tényleg elviszi Hazardot,mert akkor Conte tuti kiadja a parancsot,hogy irány Pogba-ért.
Nathas 2016.04.13. 16:01:08
Zsöné 2016.04.13. 17:05:34
Morata ki - Isco be
Coman ki - Benatia be
Mandzukic ki (+10 milla) - Cavani be
biancineri101 2016.04.13. 17:19:29
DegerFaCan 2016.04.13. 18:31:35
van egy Stephan aki gondolom nem lesz harmadik számú... mert vagy véglegesítjük Cuadot (tehát őt vesszük), vagy Cuadrado helyére veszünk valakit. de Cuad meg még jobbra valaki biztos nem jön :)
tehát ha marad a csapat ahogy most van az kb 35 milla (Cuad meg Lemina végleg(kölcsön hosszabbítást hülyeségnek tartom a marseille részéről)
és akkor még csak tartottuk a szintet...
ToTTy-Juve 2016.04.13. 18:59:27
Rocky80 2016.04.13. 19:48:37
Illetve azért, mert látjuk, hogy Alex Sandro személyében lehet azért univerzális játékost találni a szélre, aki mind védekezésben, mind támadásban megállja a helyét, tehát 21. századi, kicsit mindenes játékos. Lichti kicsit old school és egydimenziós.
Voltaképpen ha nem láttuk volna idén Sandrot, jó lenne Lichti is. :D
Rocky80 2016.04.13. 19:50:27
Zsöné 2016.04.14. 19:02:08
Dybala maradna. Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy a Morata - Zaza - Mandzukic trióért kapnánk sacc 80 millát, amiből 2 kezdő szintü csatár jöhetne (Cavani).
4. csatárnak max kukázni kellene egy padot tűrő veteránt ( Mario Gomes, Pazzini)
Jobb oldal valóban lemaradt. Ha nem marad Cuadrado, akkor Danilo egy próbát megérne, esetleg Van der Wiel a Psg-ből, netán De Siglio a Milanból.
Grinta 2016.04.14. 20:10:06
Zsöné 2016.04.14. 20:28:08
Daniloval nagyon nem lőnénk mellé - max annyira mint Sandroval.
És igen. Komolyan gondolom.
Grinta 2016.04.14. 20:35:35
Rikoo 2016.04.14. 21:58:16
Grinta 2016.04.14. 22:56:50
Rikoo 2016.04.14. 23:28:36
Grinta 2016.04.14. 23:33:05
Rikoo 2016.04.14. 23:34:53
Grinta 2016.04.14. 23:39:14
Rikoo 2016.04.14. 23:42:39
Grinta 2016.04.14. 23:51:33
Rikoo 2016.04.15. 00:39:18
Grinta 2016.04.15. 09:54:07
DegerFaCan 2016.04.15. 11:45:45
Lichtsteinert adjuk el, meg Hernanest, meg Pereyrát, meg Sturarót, meg Khedirát, meg Padoint, meg Asamoaht, Pogbát, meg Cacerest, meg Netót, meg Zazát, meg Moratát, meg Mandzukicot, Favillit kölcsönbe, Ruganit (eleddig ezt mondtátok) kölcsönbe. (ha valakit kihagytam bocs)
Maradt Buff-Barza-Chiello-Bonu-Marchisio-Dybala.
azt a maradék pár ember meg 450 millióból megvesszük. meg a befolyt pénzekből :)
DegerFaCan 2016.04.15. 11:50:15
cserekapus: Perin-védő: Benatia-meg még valaki; középpályára: hadd ne soroljam :D
csatárposztot sem akarom (bár lett volna kedvem összeírogatni de meetingem lesz és elfáradtam a gondolattól is :D )
nyugodtan játsszátok ezt le managerben, biztos ott menni fog, de akkor nme ismeritek a geopol helyzetet meg a reálértékeket közgazd ismereteket. és ez nem bántás vagy felvágás akart lenni, csak kicsit stabilabb értékeléseket várok :/
pl.: Stephant szintúgy sokszor rühellem, de eladod (kizárt hogy áron felül) és azonnal KÉT ember kell venned jobb oldalra nem csak egyet... nem logikus, jövőre várok Stephan pótlást csak.
Nathas 2016.04.15. 12:03:52
Zsöné 2016.04.15. 12:29:54
Középső középpályára 7 ember elég lehetne:
Marci / Sturaro - Isco / Hernanes - Pogba / Lemina
Padoin szerencsemalac ( Khedira, ASa, Pereyra out )
Széleken:
Sandro / Evra - Danilo / Lichti
Grinta 2016.04.15. 12:33:16
JuventusFanatikus 2016.04.15. 15:00:11
Akit én elküldenék az:
-Hernanes: volt 2 jó meccse, de nem tudott sokkal többet nyújtani.
-Pereyra: nem sokat játszott idén, de amikor a pályán volt, akkor nem csinált értékelhetőt.Tavaly nem volt rossz szezonja, de nagyon sérülékeny.
-Cáceres: kár, hogy télen nem adtuk el, mert nagyon rosszul jött ez a sérülés, de ki tudta.Ő is a folyamatos sérülései miatt gondolom, hogy mennie kell, de ez felől ő dönt, nem vezetőség.Nem lenne rossz játékos, de ezek a sérülések...
Akiket mások elküldenék:
-Rugani: őt én semmiképpen nem adnám kölcsön, most nagyon beindult, meg a jövő világklasszis védője lehet.
-Lichtsteiner: még egy évet kibír
-Sturaro: lehet, hogy nem nagyon technikás, de kell egy ilyen harcos a csapatba
-Khedira: van mikor jól játszik, van mikor nem.Cserének jó lenne, annak is érkezett, de közben elment Vidal.remélem csere is lesz, csak nagy a fizetése.
-Lemina: nem sokat láttuk játszani, de mikor játszott, akkor bíztató volt, még egy esélyt mindenféleképpen megérdemel
-Pogba: pótolható, de ha nem muszáj ne adjuk el, mert égető fontosan, nem kell a pénzt, csak akkor menjen, ha akar.
-Asamoah: sokszor megmutatta, hogy jó játékos, csak az a sok sérülés...
-Zaza: ilyen jó cserét nem találunk máshol, aki csereként beállva eltud dönteni egy meccset és küzd.Egyetlen hibája a sok szabálytalanság.
-Morata: sok helyzetet kihagy, de küzd, ami nagyon fontos és csapatjátékban is jó
-Mandžukić: nem úgy játszik, mint eddigi csapataiban, de képes eldönteni egy meccset és védekezésben is odateszi magát.Legnagyobb probléma, hogy nem kap beíveléseket, ami neki a specialitása.
Én következő szezontól a 3-4-1-2-őt favorizálnám.
Érkezők:
-Kanté
-Çalhanoğlu
-Darmian
-egy középső védő
Én egy ilyen mercatoval boldog lennék és nem lenne olyan nagy játékosmozgás és a fiatalítás is meglenne.