Az olasz sajtó értesülései szerint a Chelsea együttesétől kölcsönben Itáliába érkező Juan Cuadrado a szezon lezárultát követően visszatérhet Angliába, míg a torinói klub igazgatóinak az FC Barcelonával és a Real Madriddal is meg kell küzdeniük a Corinthians tehetséges középpályása, Matheus Pereira ügyében.
A kolumbiai szélső a Fiorentina együttesétől igazolt Londonba, ahol csak felejthető teljesítményre volt képes, így a Chelsea nyáron kikölcsönözte a Juventusnak, ahol sikerült visszanyernie egykori formáját.
A Tuttosport úgy tudja, hogy Antonio Conte érkezése után, Cuadrado a visszatérés mellett dönthet, hiszen az olasz mester már a Juventus kispadján ülve is szerette volna csapatában tudni a dél-amerikai játékost, akiért a pletykák szerint közben az Atlético Madrid is bejelentkezett, s a spanyol klub már kapcsolatba is lépett a londoni klubbal.
A torinói székhelyű napilap szerint a Juventus egyik fontos célpontja Pereira lehet, azonban komplikációt jelenthet az ügyben, hogy az FC Barcelona és a Real Madrid is érdeklődik a 18 esztendős tehetségért, így az esetleges vételár lényegesen megemelkedhet.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Watakuki 2016.04.08. 16:30:45
rockitbaby 2016.04.08. 16:37:40
biancineri101 2016.04.08. 16:41:31
Azért 2,5 milla azért hogy egy ilyen játékos nálunk toljon egy évet nem oylan rossz biznisz. Ha nincs opció, akkor az azért van mert a chelsea nem adott, nem azért mert mi nem próbáltuk meg
sleepy8 2016.04.08. 16:49:33
Watakuki 2016.04.08. 16:57:41
Pavel1988 2016.04.08. 16:58:40
rockitbaby 2016.04.08. 17:00:30
Rivendell 2016.04.08. 17:54:02
viszont valaki kell jobbra,tök8 hogy irányítós játék lesz,vagy sem,mert Lichti egyedül kevés,lesérülhet/pihentetés stb...Cuadrado annyiból jó volt,hogy meglepően sokat védekezett is,mondhatni 1 támadóbb szellemű szélső védő lett.Eléggé átalakult a játéka.
vizi8 2016.04.08. 20:21:26
Grinta 2016.04.08. 21:59:24
venember83 2016.04.09. 00:28:40
MdewC 2016.04.09. 02:11:08
Grinta 2016.04.09. 08:25:10
Rocky80 2016.04.09. 08:51:20
Amit meg a Bayern ellen lőtt amíg élek nem felejtem el.
Rivendell 2016.04.09. 09:04:08
Robben sem tud túl sok cselt :DDD
@venember83: balon van 1 gyors,jobbra Cuadrado is gyors volt,már csak Pogba mellé kéne 1 gyors kp,mert Pogba sem 1 csiga.
Nem lesz itt semmi gond a sebességgel,ha középre is érkezik 1 gyors kreatív játékos,mert momentán a kp nem elég gyors,mert eléggé kiveszett a kreativitás,ami miatt megragad a kp-n a laszti.
Dybala-Pogba-Cuadrado-Sandro-Morata-Lemina/vkp-be nem lassú/ + 1 gyors kreatív kp...nem hiszem,hogy lassú lenne a csapat.
Grinta 2016.04.09. 09:19:18
Grinta 2016.04.09. 09:22:45
2016.04.09. 10:06:04
Apuleius 2016.04.09. 10:12:22
Grinta 2016.04.09. 10:57:16
2016.04.09. 11:16:11
Leram7 2016.04.09. 11:16:47
Remélem marad!