A nyári átigazolási időszak egyik nagy slágere ismét az lesz, hogy a Juventus csillaga, Paul Pogba vajon marad-e Torinóban, vagy más klubhoz igazolva próbál közelíteni egyik legnagyobb célja, az Aranylabda felé.
A zebramezesektől tavaly távozó klasszis, Andrea Pirlo úgy véli, hogy a francia középpályás csak és kizárólag világrekordot jelentő összegért hagyhatja el az Öreg Hölgyet.
"Természetesen a Juventus meg akarja majd tartani." - nyilatkozta Pirlo a The Mirror-nak. "Azonban néha olyan átigazolási összeg futhat be, amiből egy egész csapatot lehet építeni, s az ő esetében ez bekövetkezhet.
Ebben az életkorban az elkövetkező évek csapatát lehet építeni köréje. Ha úgy dönt, hogy távozik, úgy gondolom, hogy azt világrekordért teszi."
Pogba 19 esztendősen, ingyen érkezett a Manchester United csapatától, s a Juventusnál szinte azonnal kihagyhatatlan kezdőjátékos vált belőle.
"Játszottam néhány kiváló fiatal játékossal, de Pogba volt a legjobb fiatal játékos, akit valaha is láttam. Már az első edzésen a Juventusnál láttuk, hogy különleges. Az idősebb játékosok nem akarták elhinni, hogy a Manchester United hagyta távozni.
Azóta fizikálisan és játékosként is fejlődött. Számomra pillanatnyilag ő a világ legtökéletesebb középső középpályása."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.