Mauricio Isla a nyáron visszatér a torinói klubhoz, legalábbis erről beszélt a minap az ügynöke, a játékosképviselő a kijelentést pedig azzal indokolta, hogy a Marseille nem engedheti meg magának a játékos kivásárlási árának a kifizetését.
A chilei futballista a nyáron költözött Franciaországba, a Ligue 1-ben vitézkedő együttes pedig hétmillió eurós áron kivásárolhatja szerződéséből a labdarúgót a szezon végén.
Mauricio Isla kétszer lőtt gólt francia csapatánál, illetve egy gólpasszt is jegyzett huszonegy bajnokija alatt, azonban a képviselője szerint nem fog az OM keretében maradni.
„A játékost nem vásárolja ki a Marseille azonnal a szerződéséből.” - mondta Fernando Felicevich a Tuttomercatoweb számára adott interjúban.
„A nyújtott jó teljesítmény ellenére a klub gazdasági helyzete nem engedi meg a vezetőknek, hogy éljenek az opció adta lehetőséggel.
A játékos júniusban visszatér a Juventushoz, amely csapathoz további egy évig szerződés köti. Mást nem mondhatok, mivel a jövő tekintetében még túl korai feltételezésekbe belemenni.”
Mauricio Isla 2012-ben csatlakozott a Juventus csapatához, ám komoly sérülésből visszatérve már hiába próbálta beverekedni magát a csapatba, kölcsönben pedig az OM előtt a QPR csapatánál szerepelt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Alessandro86 2016.03.26. 10:39:16
m.martin91 2016.03.26. 11:17:55
RuidaRobert 2016.03.26. 11:40:18
rockitbaby 2016.03.26. 11:48:46
rockitbaby 2016.03.26. 11:51:26
Grinta 2016.03.26. 12:05:00
pedronegroo 2016.03.26. 12:05:06
RuidaRobert 2016.03.26. 12:22:07
rockitbaby 2016.03.26. 12:30:56
Juvegaspy 2016.03.26. 13:41:01
devil-z 2016.03.26. 14:43:34
Grinta 2016.03.26. 17:13:34
devil-z 2016.03.26. 18:24:55
Az meg, hogy te mit gondolsz ki érdemel mennyi tiszteletet az engem a legkevésbé sem érdekel..
Zsöné 2016.03.26. 21:28:54
Megint lesz egy Marotta mélytorok...