Nainggolan ára 45 millió euró

nainggolan_radja_juve_ellen.JPGAz AS Roma a hírek szerint negyvenöt millió euróra árazta be belga válogatottját, Radja Nainggolant, aki iránt állítólag, többek között, a Juventus és a Chelsea is érdeklődik.

A csütörtöki Tuttosport beszámolója szerint a fővárosi klub ezzel egyértelmű üzenetet kíván továbbítani a többi csapatnak, miszerint a harcos középpályás fontos a projektjük számára.

Ez azt jelenti, hogy csak a negyvenötmillió eurót meghaladó ajánlatokat fogja figyelembe venni a farkasok vezetősége.

Radja Nainggolan rajongói közül a Juventus és a Chelsea emelkedik ki, de a múltban a Manchester United is komoly érdeklődő volt a futballista iránt.

A huszonhétéves játékos a Cagliari csapatától érkezett tizennyolcmillió euróért 2014 januárjában, azóta pedig a csapat egyik alapköve lett.

A futballpályán tanúsított játékával és nyilatkozataival sok szurkolót megosztó játékos idén harmincöt meccsen lépett pályára, ezeken három gólt szerzet, illetve kiosztott két gólpasszt, harcosságát pedig jól mutatja a begyűjtött lapok mennyisége: tizenegy sárga lap és egy piros lap.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr948524572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rockitbaby 2016.03.25. 10:10:27

Nagyon remélem, hogy Conte ebben az egy esetben megver minket. Úgy hiszem, nem lenne életbiztosítás számára Torinóba költözni.

Lord Viktor 2016.03.25. 10:27:08

Kell a francnak ez a féreg, primitív és egyébként is utálja a Juventust. Ha mégis idejönne, azzal csak azt bizonyítaná, hogy egy igazi futballkurva. Azt a 45 milliót egy normális játékosra kéne elkölteni.

Zsöné 2016.03.25. 10:31:33

Vidal 37 milla, Nainggolan 45 ???

giorgio007 2016.03.25. 10:34:13

Növeszthetne egy kis agyat, akkor pont nullán lenne.

JuventusFanatikus 2016.03.25. 10:40:01

Csak őt ne!Remélem nem jön ez a hentes.Reménykedek Conte elviszi.Még szerencse, hogy Tuttosport.

pedronegroo 2016.03.25. 10:43:15

Nekünk 60-ért se adnák ide... pedig nagyon kellene egy ilyen harcos, masszív középpályás. Persze nem szimpatikus de Mandzu is egy tahó mégis itt van.

pedronegroo 2016.03.25. 10:51:32

@Zsöné: Marotta nem tud eladni, ez van.
Viszont a romák 40-50 millát simán lehúznak majd valakiről a "ninjáért".

RuidaRobert 2016.03.25. 10:54:33

Tökéletes Vidal pótlék lenne. Nem tudnék olyan játékost aki közelebb áll a chilei stílusához.

Ennek ellenére elképzelhetetlennek tartom, hogy nálunk folytatná.

Kukszi 2016.03.25. 10:59:32

A jó ég mentsen meg tőle, remélem Marrotta sas szeme elkerüli vègül, és nem csap le rá!
27 éves--> 45 milla ?!
Bolondok ezek?

Szalnoki81 2016.03.25. 11:17:25

Ide ne Jöjjön Pláne ennyiért.

Rocky80 2016.03.25. 11:26:55

Mandzu csak a taktika miatt tahó, de ennek a vérében van.

Il Principino 2016.03.25. 11:37:10

@Zsöné: Ez jutott nekem is eszembe egyből:D

SzDöme 2016.03.25. 11:47:15

na ez az a hír amit nem kell komolyan vennii egy percig sem. Valamivel meg kell tölteni a nyomtatott sajtót ilyen uborkaszezonban. ...mint a kiskegyed :)

danimester1 2016.03.25. 12:31:55

A kikiáltási árat osszuk el gyorsan kettővel(mert lúzer és hentes) majd vonjuk ki belőle a piros és sárgák számát majd a gólpasszok és szerzett gólokat adjuk hozzá és megkapjuk a valós értékét,plusz roma,így minimum 5-el több.Azaz 45:2=22,5-11-1=10,5+3+2=15.5+5=20,5 azaz ennyi lenne a valós ára ennek a kiképzett hentesnek.Szerintem menni fog pénzt keresni vagy marad a Calcioban lúzerkedni.
Korával és játékával nem is lenne semmi gond,de ő emberileg egy hulladék,ezért semmi keresnivalója Torinóban,hacsak nem a sötétebb felében.

Pavel1988 2016.03.25. 12:50:32

Angliába tökéletes lesz, selejtekért is többet fizetnek mostanában. Ennyi pénzből egy Kantét is lehetne venni, ne butáskodjunk.

venember83 2016.03.25. 12:54:19

Tetszik vagy sem, kell egy Vidal-pótlék a csapatba, ő pedig bizonyított az olasz bajnokságban. Nyilván nem fog érkezni, de én sokkal szívesebben látnám őt a csapatban, mint a max. tapasztalata miatt megvásárolt Khedirát.

babo0410 2016.03.25. 13:44:40

@venember83: Ott van Lemina és Asamoah. Ha elkerülik a sérülések őket, akkor szerintem nem kell már más box-to-box a csapatba. Nainggolan meg végképpen nem. És szerintem Khedira is tökéletes, ha nem sérült. De ő szerintem kiegészítőnek érkezett, de Lemina és Marchisio kidölésével be kellett vetni. Aztán túl jól teljesített, ráadásul Asamoah és Lemina sem voltak bevethetőek. Khedira meg jól megoldotta.

Rikoo 2016.03.25. 14:15:38

@babo0410: ne viccelj. Óriási hiányposztja ez a csapatnak.

venember83 2016.03.25. 14:29:19

@babo0410: Lemina és Asamoah? Oké, de egyszerre csak egyikük lehet a pályán, és jelenleg kettőjük talán tudna olyan védőmunkát végezni, mint a chilei egymaga. Most azt ne nézzük, hogy mindketten többet voltak idén sérültek, mint egészségesek.

babo0410 2016.03.25. 14:33:02

@Rikoo: @venember83: Majd ez jövőre fog igazán kiderülni. Már ha nem sérülnek meg.

Grinta 2016.03.25. 16:25:54

Mindenkinek igaza van.Ő nem jön ide(nem kedveli a Juvét)nekünk nem adnák el,45-ért nem is kellene,haggyjuk már.Lemina és Asamoah tudja pótolni Vidalt-ha nem sérültek,és formában is vannak,ez majd kiderül,reméljük jövőre-olyan lesz mint 2 új igazolás,mert ebben az évben nemigazán tudtunk rájuk támasztani

Grinta 2016.03.25. 16:35:26

Amúgy kiválo játékos Radja-ez lemaradt

Leram7 2016.03.25. 18:20:57

Ő az, aki ingyen sem kéne. Nagyon nagy tarack!

Ha már 45-50M, akor Pjanic

Rikoo 2016.03.25. 18:30:44

Pjanic és Florenzi. Sőt utóbbi nálam még előrébb helyezkedik el a rangsorban. Sandro féle védő lehetne nálunk, nagyon jó lenne egy hozzá hasonló játékos jobbra. Sajnos Rómából senkit nem tudunk leigazolni vagy kb. 3x-os áron.

.Bulldeo 2016.03.25. 19:49:27

@babo0410: Khedira "túl jól teljesített".. remélem a ritka magas fizuja mellé jövőre megkapja a 10es mezt és a csapatkapitányi karszalagot is, ha már így túlteljesít

ToTTy-Juve 2016.03.25. 22:17:29

még jó, hogy 45 misit nem perkálunk senkiért :D

Rivendell 2016.03.26. 08:41:33

azért sem 1 tipikus Vidal pótlék,támadásban kullog mögötte,védekezésben ok,de akkor 1 Gollam sem elég Vidal pótlásnak,mivel csak az 1ik feladatát képes ellátni

MDaniel98 2016.03.26. 13:55:06

45 millióért abszolút felesleges, bár el kell ismerni, jó játékos. De mivel Tuttosport nem igazán kell ezzel a hírrel foglalkozni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása