A Sassuolo elleni keret

Serie A logo.jpgA Bayern München elleni, jövő szerdai Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőre készülő Juventusra nehéz feladat vár, hiszen a tabella hetedik pozíciójában tanyázó Sassuolo együttesét fogadja, amely a jelenlegi szezon során nem kevés borsot tört előzetesen esélyesebbnek tartott ellenfelei orra alá. A Sassuolo, ugyan hazai pályán eredményesebbnek mutatkozott, idegenben pontot rabolt a Romától (2:2), de az Inter és a Lazio otthonából is győzelemmel távozhatott.

A hosszú kihagyásra kényszerülő Martín Cáceres mellett, a Juventus keretének egyetlen hiányzója Giorgio Chiellini lesz, aki a Bayern München elleni mérkőzésen talán már ott lehet csapattársaival.

A Juventus veterán klasszisát, Gigi Buffont mindössze 67 kapott gól nélküli perc választja el attól, hogy beállítsa, majd megdöntse Dino Zoff rekordját, ezzel a zebramezesek csapatkapitánya feljönne az örökranglista második helyére, s mindössze további 26 perc szükségeltetik ahhoz, hogy beérje Sebastiano Rossi 929 perces mindenkori ligarekordját.

A két csapat összecsapásának különös ízt ad, hogy a Sassuolo volt az utolsó csapat, amely bajnoki mérkőzésen győzedelmeskedni tudott a címvédő fölött, s a Mapei Stadiumban elszenvedett vereség után, a Juventus szédületes sorozatot produkált, zsinórban tizenöt mérkőzést nyert, majd a Bologna elleni gól nélküli döntetlennel ugyan megszakadt a hibátlan sorozat, de utána újabb két diadal következett. Mindez azt jelenti, hogy a Sassuolótól elszenvedett vereség óta, a Juventus a megszerezhető 54 bajnoki pontból 52-t gyűjtött. 

A Juventus 23 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Neto, Rubinho

Védők: Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Rugani, Lichtsteiner, Evra

Középpályások: Khedira, Marchisio, Pogba, Hernanes, Cuadrado, Lemina, Padoin, Asamoah, Sturaro, Pereyra

Csatárok: Zaza, Morata, Mandžukić, Dybala

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport 1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr998462942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2016.03.11. 20:58:00

Kérhetnék linket skacok?!

KennethJames 2016.03.11. 20:59:29

Asamoah folytatja a műsort :D

Il Principino 2016.03.11. 21:07:42

@Drughi Di Bianconeri: Köszönöm,te vagy az én emberem:)

Tony. 2016.03.11. 21:11:13

@Rikoo: De, ez elég valószínű.

Drughi Di Bianconeri 2016.03.11. 21:13:43

Khedira 2 méterről elqrja...

MdewC 2016.03.11. 21:14:44

Sami te marha. Sokadik ziccert cseszi el megint.

Rugani szépen védekezett.

devil-z 2016.03.11. 21:15:09

Khedira azt is kihagyta, amit még Stephen Hawking is berúgott volna.

The king of alibis 2016.03.11. 21:15:24

Mennyire buta játékos ez a Cuadrado. Nyugodtan vigye vissza a nyáron Conte.

Drughi Di Bianconeri 2016.03.11. 21:16:40

@devil-z: Bizony,csak Ő és Morata képes ilyeneket kihagyni :D xD

Watakuki 2016.03.11. 21:21:13

nagyszerű lenne, de tényleg, ha Marchisio megint megsérülne.....

patrik1112 2016.03.11. 21:21:22

Csak ne legyen baja..

Juveboy92 2016.03.11. 21:22:17

nehogy most dőljön ki pont Marchisio istenem...!!

danimester1 2016.03.11. 21:22:52

Gyönyörű tekerés!!!!!!!!!!

Györijuventino 2016.03.11. 21:23:47

a kis argentin életjelet adott magáról :D :D :D :D

Rikoo 2016.03.11. 21:23:49

Huhuhuúú najó :D
Dybala csere. A csúcson kell abbahagyni.:DD

Drughi Di Bianconeri 2016.03.11. 21:24:33

MEKKORA GÓÓÓÓÓÓL !
Imádunk Dybalaaaa !

A "bohóc" Cuadrado is minek van itt ?! ... :D

Hát az ilyen cselekért,megindulásokért, passzokért...

MdewC 2016.03.11. 21:24:36

Dybalabinnyó!!!

A balos!!!

Üvöltök az erkélyen. :D

Apuleius 2016.03.11. 21:24:50

Atyaisten, mekkora gól!!!

Watakuki 2016.03.11. 21:25:10

@norbi9107: Szerintem ez a gól megmutatta, hogy annyira azért mégsem buta.

RuidaRobert 2016.03.11. 21:25:16

@norbi9107: Ismét lejárattad magad. Így tovább.

Lord Viktor 2016.03.11. 21:25:53

Azért előtte Cuadrado sem volt semmi.

niccolo 2016.03.11. 21:28:56

@Watakuki: +1!de neki hiába írod.

Ádám.84 2016.03.11. 21:34:41

@MdewC: :DDD
@Drughi Di Bianconeri: ezt gyönyörűen "összehozták"

bulldeo 2016.03.11. 21:35:12

ezek a szélek kellenek a bőrtangások ellen is.
szeretem a két öreget is, de ez a turbó fokozat kell, hogy ne alakuljon ki az a daráló, mint ami Torinóban volt a Bayern ellen

Györijuventino 2016.03.11. 21:37:10

Marcinak és Dybalanak sem kéne végig játszani a meccset.

Drughi Di Bianconeri 2016.03.11. 21:37:19

@.Buldeo: +1
Látványos,hogy mennyire dominánsak a széleink, egyrészt mert középen nincsen kreatív fantasista, másrészt,hogy végre Sandro-Cuadrado együtt vannak.

Azért a Bayern ellen vigyázni is kell: nekünk 1 emberünk van a szélen, nekik meg 2.

Cannavaro 2016.03.11. 21:39:36

Cuadrinnyó, és Dybalinnyó nagyon odarakta!! :)
@norbi9107: Légyszi Buffon-t is fikázd, úgy biztosan nem kapja meg a gólt, ami megtörné a rekordját! ;)
Cuad az egyetlen olyan játékosunk aki zavart képes kelteni, akár egy gyenge meccsen is! én nyugdíjig idekötném.. :)
Dybala meg.... Tevez eső szezonjában hányat lőtt?????

MdewC 2016.03.11. 21:40:01

@Ádám.84: remélem Marci nem sérült le, ill, hogy Sandro játszik kedden.

Ádám.84 2016.03.11. 21:41:35

@MdewC: osztom, Marcira nagy szükség van, dupla Sanyi pedig az egyik legjobb nyári igazolás volt, egészen kiváló játékos

Apuleius 2016.03.11. 21:42:38

@juve1986: "Dybala meg.... Tevez eső szezonjában hányat lőtt?????"

A bajnokságban 19-et.

Cannavaro 2016.03.11. 21:44:58

@.Buldeo: @Drughi Di Bianconeri: Bayern ellen Evra, Lichti lesz sajnos, ebben szinte biztos vagyok, és védekezni fognak nagyrészt, a támadásoknál nem nagyon mernek majd fellépni, ha lesz olyanunk, ami ha úgy kezdünk neki mint az odavágón, akkor helyzetünk se lesz... Nagyon nem jó az előérzetem, szerintem fosunk a Bayern-től, de ne legyen igazam!

Il Principino 2016.03.11. 21:46:36

Istenem...de megnéztem volna egy Tevez-Dybala csatársort...Bármelyikükben benne lett volna a váratlan húzás,a gól stb..

Cannavaro 2016.03.11. 21:47:38

@Apuleius: Köszi! :) akkor már csak 5 kell és megvan! Idelye és képessége megvan rá, így elmondható hogy Tevez pótolva lett!! Pirlo, Vidal nem!!

Drughi Di Bianconeri 2016.03.11. 21:50:51

@juve1986: Én is ettől tartok,de indokolni nem tudom:
ha beállunk bekkelni a 16osra,mint itthon az 1. félidőben, azzal a Bayern-t juttatjuk kellemes helyzetbe,mert ehhez vannak szokva.

Szinte semennyi esélyünk nincsen,kb 5%ot adok magunknak, az Alianz arénába nem nyerni járnak a csapatok,de szvsz. nincs helye az óvatoskodásnak,mert ha akarunk valamit még a nemzetközi porondról idén,akkor nyernünk kell.
Részemről inkább haljunk meg szépen, mint,hogy befosva,reszkessünk a 16osunknál.
Aztán lesz,ami lesz.

Drughi Di Bianconeri 2016.03.11. 22:02:39

Lassan jöhetne Lemina/Sturaro Marci helyett, illetve a Terrorista is.

Rikoo 2016.03.11. 22:02:44

@Drughi Di Bianconeri: én sem adok több esélyt. Azt hiszem egyértelmű, hogy a Bayern jelenleg jobb csapat. Elég, ha megnézzük az ő támadósorukat és alapjában a támadójátékukat és a miénket. Sajnos nekünk nincsenek olyan képességű játékosaink.

The king of alibis 2016.03.11. 22:03:34

2 pontos passza volt már Cuadradonak?

MdewC 2016.03.11. 22:04:02

@Drughi Di Bianconeri: terrorisztá :D

@Rikoo: uccsó mondat egy baromság.

Lord Viktor 2016.03.11. 22:05:32

@norbi9107: Volt. Az egyik gólt is ért.

danimester1 2016.03.11. 22:06:30

Nem akarunk cserélni?!!?Mister ráférne a pihi Dybalára és Marcira is!

Lord Viktor 2016.03.11. 22:09:55

Gyerekek, péntek van, a Bayernnel meg szerdán játszunk, azért ne várjunk turbórotálást.

danimester1 2016.03.11. 22:10:53

Gigi a rekord döntögető No.1!!!!!

danimester1 2016.03.11. 22:11:56

@Lord Viktor: Rájuk férne a pihi akkor is és lehetőséget kaphatna Lemina és Zaza vagy Morata.

Apuleius 2016.03.11. 22:12:02

Nos, akkor ezennel Buffon megdöntötte Zoff rekordját, most már csak Rossié van hátra.

KennethJames 2016.03.11. 22:13:24

Khedira nem semmit bénázott megint :D

Rikoo 2016.03.11. 22:13:27

Cuadrado olyan a kapu előtt, mint egy kivert f@sz. 10 meccsenként 1 gól.

MdewC 2016.03.11. 22:13:45

Sokadik könnycseppemet morzsolom Sami ziccer után...

Rikoo 2016.03.11. 22:14:38

@danimester1: mai meccs + 3 perc a Toro ellen

Drughi Di Bianconeri 2016.03.11. 22:14:42

@danimester1: +1

GRANDE GIGI !!!

Khedira egy bohóc, 2 mp-ig egyedül volt a labdával a 11es pontnál, de ahelyett,hogy rálőtte volna,megfordult a saját tengelye körül; láthatóan zavarja a labda, pláne,ha helyzetbe kerül :D

De azért : "pótoltuk Vidal-t"...naja.

Apuleius 2016.03.11. 22:15:19

@danimester1: Zoff rekordjához képest még 26 perc, vagyis ha ma nem kap gólt, s a Torino ellen az első 4 percet kihúzzuk, megvan az új abszolút ligarekord.

Györijuventino 2016.03.11. 22:15:21

Minke Pogba...ott van Leminna,Hernanes,Sturaro...

RuidaRobert 2016.03.11. 22:16:41

Faszért nem lehet behozni Zazát...

Rikoo 2016.03.11. 22:19:06

@MdewC: sztem egyáltalán nem. Robben, Ribéry, Costa, Müller, Lewandowski, Götze... Egyénileg, mi megközelítőleg sem tudunk ilyen támadókat felvonultatni. Sztem ez tény.
Miért Nem értesz ebben egyet? Valószínűleg Dybala se férne be náluk a kezdőbe aki nálunk a legjobb.

The king of alibis 2016.03.11. 22:20:07

Zárjuk már le a meccset baxxa meg.

danimester1 2016.03.11. 22:22:24

Most a védekezést gyakoroljuk vagy mi van?Nem kellene ennyire átengedni...

MdewC 2016.03.11. 22:25:15

@Rikoo: miért kell nekem eladni ezt a hülyeséget? Miért kell érvelni a hülye németek mellett? Ne vedd magadra, de engem rohadtul nem érdekelnek. Ne, hogy már a saját csapatomat nézzem le ezekkel az érdektelen játékosokkal szemben! Le kell verni őket, kit érdekel milyenek??? Se nem jobbak és akarással verhetőek is.

MdewC 2016.03.11. 22:26:32

@MdewC: mondhattam volna azt, is, szarok a bajorokra, meg kell verni őket b+!!!

Hajrá!

Rikoo 2016.03.11. 22:29:30

@MdewC: persze ezzel mindenki így van a blogon.:D

Rikoo 2016.03.11. 22:30:33

Sansone hasonlít Giovincora. Jól tolja ma a csávó.

Drughi Di Bianconeri 2016.03.11. 22:31:15

GIGI megint mit védett !

Aggasztó,hogy egy Sansone elég sok zavart keltett ma a védelmünk számára...

Drughi Di Bianconeri 2016.03.11. 22:32:44

Manzsu-Stefi csere ?:O WTF ?

Csóri terrorista miért nem kapott legalább pár percet, volt csapata ellen ?

Rikoo 2016.03.11. 22:32:52

@Drughi Di Bianconeri: Gigi szenzációs ma is. Nem kérdés, hogy minden idők legmegbízhatóbb kapusa. És sztem a legjobb is. Bár Lev Jasin is elképesztő dolgokra volt képes.

devil-z 2016.03.11. 22:35:28

Allegri majd szét robban de ő nyugtatja a többieket, óriási :D

The king of alibis 2016.03.11. 22:38:08

Rugani nagyot játszott ma. Nem szabad lemondani róla.

Lord Viktor 2016.03.11. 22:38:43

A hosszabbítás nem számít bele a rekordba? :)

danimester1 2016.03.11. 22:40:46

@Lord Viktor: Komolyan erre gondoltam én is!Szerintem nem,mert azt ugye arra adják,hogy mennyit állt a játék.Azért a derbin csak kihúzunk pár percet!:-)Forza!!!!!

MdewC 2016.03.11. 22:41:28

GIGI :))))))

Rugani végre jól játszott.
Sandro = Hulk (a képregényből)
Dybala az Dybalabinnyó módra tekert! (imádom) :D
Cuadra maradjon.

Jól játszottunk!!! :)

Hajrá!!!

RuidaRobert 2016.03.11. 22:42:02

Kurva érdekes ez, hogy Zazát nem cserélte be.

Pláne az ügynökének nyilatkozatát figyelembe véve. (Zaza ügynöke azt ecsetelte, hogy nem tud arra a kérdésre válaszolni, hogy a nyáron lesz a klubváltás. Addig még sok minden történhet.)

Kár, hogy hiába sokkal jobbak a mutatói, mint Moratának mégis csak 4. számú csatárként kap lehetőség. Ha ne adj isten kezdő, akkor SOHA SEM Dybala mellett, ami nagy hátránya.

Sajnálni fogom nagyon, ha elmegy. Egyetlen olyan olasz középcsatár, akiben látni fantáziát.

KennethJames 2016.03.11. 22:46:58

Azért számomra szomorú azt látni, hogy Mandzu az egyetlen aki 120 %-ot ad bele az egész meccsbe, a többiek meg mintha egy parancsra vennének vissza.
Asamoahtól Ruganitól láttam igen biztató megmozdulásokat ennek örülök.Remélem hamar belerázódnak a játékba.

Cannavaro 2016.03.11. 22:47:35

@norbi9107: Rugani-nak egyszerűen idő kell, egy kis rutin, és egy kis bátorság, ami meg is lesz, ha gyakrabban játszik!
Bonu régen emlékszem "Blog ellenség" volt, mert meccsek mentek el rajta, de Conte mindig megvédte, aztán látjuk...

Leram7 2016.03.11. 22:47:44

Na most elmondható, hogy a Napolin a nyomás és kis szerencsével akár ez teher is lehet nekik.

Rugani, Cuadrado, Marchisio nagyon jók voltak. Dybala gólja szép volt.

Dybala és Mandzukic nagyon nagy védőmunkát végeztek ma.

A bayern ellen remélem Cuad és Sandro kezdenek, mert velük más a csapat.

Cannavaro 2016.03.11. 22:52:57

@Leram7: 1 havi fizetésemet oda adnám érte, ha Chiello-val, és pogba-val kiegészülve, ugyanez a kezdő lenne a Bayern ellen, de azon nagyon meglepődnék!

Zsöné 2016.03.11. 22:53:07

@Apuleius: Egy fantasztikus ember, fantasztikus karrierjének megkoronázásának leszünk nemsokára tanúi.

Piettro85 2016.03.11. 23:32:20

Sass letudva, de azért engem a mutatott játék/mezőnyfölény nem győzött meg arról,hogy van keresni valónk az Allianzban.Hátul jók voltunk-az elmúlt meccsekhez képest- Ruganiban most végre láttam a 2. félidőben valami pozitívat is, egyébként kétségbeesetten kereste állandóan a hátra fele játékot.Középen Marci hajtott Ge*ira helyett is,nyomorultul gyenge ez az ember,inkább Sturaro,még őt is szívesebben látom mint ezt a teszetosza majmot. Asamoah,megint kb semmi,2-3 jó/értelmes megmozdulás,de ennyi kihagyás után örüljünk hogy egyáltalán pályán látni,neki is kell talán 2-3 hónap amig formába jön.Szélek pipa, bár Cuadnak nagyon nem kéne erőltetnie a beadásokat,inkább cselezzen,HA helyzetbe kerül, csak bikázza közép felé ,majd bepattan valakiről.Volt jónak startoló szélsőnk,Milos Krasic, kiváló kezdés után ment a süllyesztőbe,ezt éreztem Cuadradon is pár meccs óta. Sandro: man of the match!
Ez a szél kell,támadni a Bayernesek ellen,Evra nem rossz de a svájcit nem akarok pályán látni!
Marci abszolút olvasta a játékot, sok labdaszerzés,Pirlo2,Grat!
Elől: Mandzsúró semmi, csatár létére,zéró csel zéró helyezkedés, könyörgöm b*szik visszalépni a 16oson belülről 9 méteres lesről,mikor támadunk? És ezt az első félidőben csak 3x játszotta meg...Remélem Moratat pihentette a mester,mert 9p alatt nagyobb helyzetbe került mint ez a karvalyfejű idióta..2-3 méterekről odacsúszni a félpályánál,és bedobásra menteni nem értem hogy miért érdem...labdaszerzés? Nem..
Dybala nagyot játszott mezőnyben is hasznos volt,kiemelkedő:Dybala,Marci,Sandro.
Buffon pedig nr.1 ! Meglátjuk a bráner münchent, legszívesebben:

Buffon-Barza/Bonu/Chiello vagy Rugani-Lemina -Vkp- Sandro/Pogba/Marci/Cuad -Dybala,Morata

Watakuki 2016.03.12. 07:18:37

@Piettro85: kár, hogy Mandzukicot így látod, szerintem ismét nagyon sokat küzdött, és látszott, hogy bármennyire Bayern, ő mindent kiadott magából.

Rikoo 2016.03.12. 07:40:14

@Watakuki: +1
Ha mindenki annyira hajtott volna, mint Mandzu akkor 4-0 lett volna nem 1-0.

Grinta 2016.03.12. 08:43:15

Szélkakasok...egyesek eljutottak odáig hogy Rugani "jó".Az igen.Múltkor még szar volt.Ez van akkor ha valaki távlatokban(konkrét egy meccs) képes megítélni egy játékost.

Juvegaspy 2016.03.12. 12:26:34

@Grinta: ertem tehat az inter elleni meccs utan te le is irtad Ruganit.
Nehez neki beilleszkedni neem baj utaljuk mint a szart.
a fociban jelen esetben ennel a kozossegnel is egy dolog konstans megpedig a Juve szeretete.
A tobbi igenis meccsfuggoha szarul jatszik a jatekos dorgaljuk ha jol orulunk vele.
miert baj ez?

Grinta 2016.03.12. 13:06:39

@Juvegaspy: Én nem írtam le az Inter elleni meccs után sem...Pont ezt sugalltam,de jó hogy sikerült megérteni...Meg is magyaráztad a lényeget.Ennyire egyszerű:Szarul játszik-döngöljük a földbe Jól játszik-emeljük fel.Szélkakas-amerre fúj a szél,arra forog Akkor ne tapsikolj annak a játékosnak,akit a múltkor még kritizáltál.Ez pont vág ahhoz a mondáshoz hogy ha nem tudsz nekünk drukkolni ha döntetlen lett a mérkőzés,vagy esetleg veszítettünk,akkor se tapsolj ha nyerünk.Ennyi lett volna a mondandóm lényege/lehet felesleges

Juvegaspy 2016.03.12. 14:10:29

@Grinta: le lehet igy sarkitani amit irtam de sztem felfogtad amit mondani akartam..ha nem akkor mind1 is

Grinta 2016.03.12. 15:03:43

@Juvegaspy: Van egy csapat akiknek a szurkolói felfogása pontosan ilyen.Fehér zsebkendőt lobogtatni ha a "kedvenceknek" nem megy.Real Madridnak hívják

Juvegaspy 2016.03.12. 18:32:39

@Grinta: tehat nem ertettel meg. Tok ismeretlenbe meg igy megitelni....magamra sem veszem...

Grinta 2016.03.12. 22:25:27

@Juvegaspy: Tényleg jól teszed ha nem veszed magadra.Mert ugyan Neked írtam,de nem Rád

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása