Götzére nem tart igényt a Bayern

gotze_mario_vb.jpgA Juventus célpontjával, Mario Götzével állítólag tudatta a bajor bajnokcsapat, hogy távozhat az együttestől, azonban az olasz csapat nincs könnyű helyzetben, mivel várhatón a Liverpool és a Manchester United is megkeresi majd a futballistát egy esetleges átigazolás ügyében.

A husoznhároméves támadó középpályás 2014-ben a világbajnokság döntőjében megnyerte Németország számára a tornát, azonban ebben a szezonban a sérülések miatt nemigen léphetett pályára csapatában.

A német média értesülései szerint a Bayern igazgatók tájékoztatták a fiatal futballistát arról, hogy nem szándékoznak szerződést hosszabbítani vele, mivel nem képezi a nyáron érkező új edző, Carlo Ancelotti terveinek a részét.

A Juventus már nem először kerül kapcsolatba a hírlapok szintjén Mario Götzével, például a minap is a Tuttosport címlapon számolt be a legfrissebb pletykákról.

Az Öreg Hölgy versenytársai a játékos tekintetében főleg angol klubokra korlátozódnak, és feltehetően kiemelten figyeli a futballista helyzetét a Liverpool vezetősége Jürgen Kloppal az élen.

Mario Götze Jürgen Klopp idejében került be a Borussia Dortmund nagycsapatába, aktuális szerződése pedig jövő nyárig köti a bajor rekordbajnokhoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr958462894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2016.03.10. 19:06:21

Gyerünk Klopp bazdmeg, meg a mocskos MU, most vigyétek a szemetet, basszátok meg.

Rikoo 2016.03.10. 19:16:10

Én nagyon örülnék neki. 4-3-1-2-ben nagyon hasznos tudna lenni. Cuadrado visszamenne a Chelsea-hez és végül Götze érkezne a 4 védős felálláshoz. Egy jó box-to-box középpályással nagyon jó csapatot lehetne összerakni. Még a jobbvédő azért kérdéses, nagyon is. Götze, Dybala összjátékban bőven benne van a kreativitás. Csak sajnos ő a tipikus játékos aki a karrier helyett inkább a pénzt és csillogást választaná. A lényeg, hogy nagyon szívesen látnám itt talán még egy nagyon kicsit Isconal is jobban örülnék neki, de őt is szívesen látnám. A lényeg, hogy kreatív, technikás játékos érkezzen.

Grinta 2016.03.10. 19:18:28

Azért legyen már egy szint,ami alá nem kellene menni.Kommentre értem.Nem kedveled,kifejezted párszor,érti mindenki.Nincs vele gond

Grinta 2016.03.10. 19:19:46

Amúgy a játékosról:ritka lusta,amolyan aranyifjú

Fodorszki 2016.03.10. 19:19:48

Én Isconak örülnék jobban. De utána Götzének. :)

Lisandro 2016.03.10. 19:49:18

A nyári mercaroval kapcsolatban én is megtettem a magamét.:-)
Twitt-en írtam Arturo barátunknak,hogy miután jövő héten kiestek a Bl-ből jelezze távozási szándékát,s kérjen bocsánatot Torinóban mindenkitől,aztán tőlünk szurkolóktól,s igazoljon szépen vissza hozzánk.
A legjobb kocsmák úgyis Torinóban vannak.:-))
Eddig még nem érkezett válasz...
Ennél többet személy szerint nem nagyon tudok tenni az ügy érdekében.

Lord Viktor 2016.03.10. 20:10:12

@m.martin91: Azért nem olyan hulladék játékos, hogy azon kelljen imádkozni, hogy nehogy idejöjjön. Kérdés, hogy a Bayern mennyit kér érte.

m.martin91 2016.03.10. 20:20:32

@Lord Viktor: Szubjektív véleményem, hogy hulladék játékos. Természetesen ettől még másnak lehet jó véleménye vele kapcsolatban. Jelen pillanatban még nem imádkozok, valószínűleg nem is fogok, de reménykedem, hogy semmi esetre sem érkezik hozzánk. Vannak pénzesebb opciók, és nekem ennyi elég is, ránézek Götze képére, és megnyugszom, mert látom rajta, hogy mit akar. Épp elég volt a Draxler-féle üzlet a múlt nyáron, ott aztán tényleg csak egy hajszál választott el minket a játékostól, de bejött a képbe a Wolfsburg, ahogy számítottam rá, így inkább odaigazolt. Götze esetében több lehetőség is van, ami számára kecsegtetőbb, mint a Juventus, így egyelőre nem aggódom.

RuidaRobert 2016.03.10. 20:28:37

@m.martin91: Pool, Mu valszeg lemarad a BL-ről, mi pedig évről vére ott leszünk a legjobb 16-ban legalább. Nem biztos, hogy mi vagyunk a rosszabb opció.

Tavaly nyáron pedig már dicsérte a Juventust (elégé meglepő volt, szerintem közel állt ahhoz, hogy hozzánk igazoljon).

2016.03.10. 21:33:52

@m.martin91: Egyetértek, hogy látva a tavaly szeptember óta eltelteket látva nincs szükségünk Götzére.
Az ügynöke és ő is Guardiolát akarja kihozni hibásnak, de a játékos maga tesz annyit bőven, hogy kezdő közelébe se kerülhessen.

m.martin91 2016.03.10. 21:45:10

@RuidaRobert: A rosszabb opciót a fizetés szempontjából értettem. Nem gondolhatod, hogy egy Liverpool-t vagy egy MU-t a jelenlegi Juventus elé helyezek minőségben. A bérezést figyelembe véve a MU-nak korlátlanok a lehetőségei, a Liverpoolnál valamennyivel kevesebbet kereshetne, de még az is jóval több, mint amit mi adhatnánk, ráadásul azóta bekerült a képbe egy új tényező is, Jürgen Klopp személyében.

danimester1 2016.03.10. 22:22:03

@RuidaRobert: Szerintem is ő volt tavaly az A,majd Draxler lett a B és végül érkezett Hernanes a C verzió.Remélem idén már nem lesz ilyen ugrás játékosok tekintetében és végre sikerül valamelyik A vagy B jelöltet elhozni.Jelen esetben Isco,Götze és marad a C verzió azaz Mr.X.(talán Oscar,de Conte miatt nem hiszem hogy hozható lenne,vezér áldozat nélkül meg amúgy sem) Götze esetében akkor kaphatunk igazi képet ha a Bl helyett a pénzt választja azaz Angliába szerződik,persze nem utolsó pont az sem,hogy ott van a korábbi edzője.Az ára nem hiszem,hogy túl magas lenne révén lejár a szerződése jövőre és elképzelhető,hogy Coman képbe kerülhet mint árcsökkentő tényező.Igaz állítólag Vidalt is elengednék,mert Conte akarja,az ő esetében 30M font! a kivásárlási ár a pletykák szerint.

pedronegroo 2016.03.11. 08:35:05

Na már most elkezdek imádkozni hogy Pogba el ne menjen mert látom hogy az érte kapott pénzt milyen nímandokra akarják elkölteni: Götze, Oscar, Isco... Berardi-t meg majd szépen elviszik az angolok vagy a mi még rosszabb a dögevők!

Rikoo 2016.03.11. 08:45:13

@pedronegroo: tehát Berardi jobb játékos, mint Götze vagy Isco?

pedronegroo 2016.03.11. 09:09:36

@Rikoo: Berardi egyrészt olasz, évek óta bizonyítja a tehetségét a bajnokságban, másrészt nem kerülne annyiba, harmadrészt igen, van amiben jobb,(lövés, gólérzékenység) de más típusú más poszton játszó játékosok ezért nem lehet korrektül összehasonlítani. És nem utolsó sorban nem egy puhapöcs mint Götze vagy Isco hanem meg van benne a tűz, sokszor túl sok is. Berardi egy vezér ha még csak egy középcsapatban is és nekem ez az ami nem mindegy.

RuidaRobert 2016.03.11. 09:16:57

@pedronegroo: Én is szeretném Berardit a csapatban látni, évek óta követem a Sassuolo meccseit, VISZONT:

- A mentalitása nem biztos, hogy top szinten megengedhető. A posztján gyakorlatilag senki sem kapott több piros lapot az elmúlt 2 évben, mint ő.

- Az sem lehet túl szimpatikus a vezetőségnek, hogy az ügynöke és ő is minden nyilatkozatában azt hangsúlyozza, hogy korán sem biztos, hogy a Juventusba igazol. Mérlegelni kell a lehetőségeket stb. Ha annyira jó játékosnak tartja magát, akkor nem értem miért fél a versenytől...

- A posztja továbbra is egy nagy kérdőjel (ez részben Di Francesco hiábja). Azt azonban meg kell hagyni, hogy nagyon lát a pályán, egy előretolt Marchisio:)

RuidaRobert 2016.03.11. 09:20:18

@m.martin91: Persze tudom, de összességében a Juventus azért kedvezőbb lehetőség. Götze éveket vesztegetett el azzal, hogy a Bayernbe igazol. Ha szeretne bizonyítani akkor jobb helyre nem is jöhetne. A posztján (már ha irányítóként számítanánk rá, és nem Dybala alternatívájaként) ő lenne az elsőszámú játékos, és tényleg tényezők lettünk a BL-bel, ellenben az érdeklődő angol csapatokkal.

Persze ha a pénzt választja, akkor az sokat elárul. (Bár ha a Pool megnyeri az EL-t és BL-ben indul, akkor rögtön más a helyzet.)

venember83 2016.03.11. 09:29:13

@RuidaRobert: miért lenne más a helyzet? Jelenleg abszolút nem tűnik úgy, hogy a Pool tényező lehet jövőre a BL-ben. Klopp vezetésével is ugyanúgy bukdácsolnak. Bár persze elszántabbak, és mintha az elképzelés is több lenne a játékukban.

RuidaRobert 2016.03.11. 09:35:58

@venember83: (esetleges) BL szereplés + az az edző, aki alatt szárnyalt + 1,5-2 x akkora kereslet, mint nálunk.

Ez azért már ellensúlyozhatja azt, hogy mi valószínűleg jobb eredményre leszünk képesek a BL-ben. De ez csak egy nagy HA. Először a Poolnak még meg kell nyerni az EL-t.

Lord Viktor 2016.03.11. 09:40:34

Szerintem a Pool kb. ugyanannyira van messze az EL-győzelemtől, mint a PL 4. helyétől, ha nem messzebb.

Rikoo 2016.03.11. 12:10:51

@pedronegroo: nálam amiatt, hogy olasz illetve, hogy jó a rugótechnikája, megérne egy próbát, de nem hasonlítanám olyan játékosokhoz akik már bizonyított magasabb szinten.
Évek óta bizonyítja? Az idei szezonja kifezetten gyenge. Csak büntetőből lőtt gólt szinte. Amikor fontos lett volna akkor meg kihagyta az utolsó percben. Vezér a Sassuoloban? Azért ez nem vmi erős indoklás.
Azért is Nem hasonlítanám Götzéhez és Iscohoz, mert Götze egy Dortmundban emelkedett ki a csapatból és nem egy olasz kiscsapatban. A valogatottban nagyon fiatal kora óta kezdő egy-egy alkalmat kivéve. A Bayernben sem okoz csalódást, viszont vannak akikben jobban bízik Guardiola. Kreativitása kiemelkedő és gól, gólpassz aránya is nagyon jó.
Isco a Real Madridban bizonyított olyan posztokon ami Nem is az ő eredeti posztja. Spanyol valogatottban fixen kezdő játékos. Berardi ehhez képest sehol sincs és még azt sem tudjuk biztosan, hogy egy Sassolonál jobb csapatban befér-e a kezdőbe.

MDaniel98 2016.03.14. 11:40:07

Ha valóban le akarjuk igazolni (ameddig ilyen Tuttosport-féle szennylapok írják ezt, addig nem gondolnám, hogy érdemes ezzel foglalkozni) akkor mélyen a pénztárcánkba kell nyúlni és, ha igaz a Liverpool és a MU érdeklődése, akkor tulajdonképpen pénzügyileg halálra vagyunk ítélve, és onnantól csak Götze ambícióin múlik, hogy a sikereket, a szakmát választja vagy sokat akar keresni különösebb nemzetközi eredmények nélkül.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása