A Juventus az Olasz Kupa elődöntőjében a szezon talán leggyengébb produkcióját nyújtva szenvedett 3:0-ás vereséget az Inter vendégeként, s ezzel végül hosszabbításra kényszerült a San Siróban, majd a büntetőpárbajban hibátlannak mutatkozott, így biztosította helyét az AC Milan elleni római fináléban. A zebramezes csapat hosszú idő után ízlelhette meg ismét a vereség ízét, azonban az Atalanta ellen már csak a győzelem és a három bajnoki pont elfogadható a címvédő számára.
Massimiliano Allegri nem számíthat majd a lábadozó Giorgio Chiellini és Stefano Sturaro játékára, azonban Claudio Marchisio szerencsésen felépült, s ismét bevetésre kész.
A két csapat legutóbb október végén mérkőzött meg egymással a Juventus Stadiumban, s a zebramezesek Paulo Dybala káprázatos találatával szerezték meg a vezetést, majd az argentin passzából Mario Mandžukić növelte az előnyt, s még az is belefért, hogy Paul Pogba a végén még kihagyta a Dybala buktatásáért megítélt büntetőt.
A Juventus 22 fős kerete a következő:
Kapusok: Buffon, Neto, Rubinho
Védők: Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Rugani, Lichtsteiner, Evra
Középpályások: Khedira, Marchisio, Pogba, Hernanes, Cuadrado, Lemina, Padoin, Asamoah, Pereyra
Csatárok: Zaza, Morata, Mandžukić, Dybala
A 15:00-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport 2 élőben közvetíti.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
danimester1 2016.03.06. 15:01:33
Tony. 2016.03.06. 15:06:15
MVPP 2016.03.06. 15:08:14
kda75 2016.03.06. 15:10:27
Juveboy92 2016.03.06. 15:10:58
danimester1 2016.03.06. 15:13:01
danimester1 2016.03.06. 15:18:52
giorgio007 2016.03.06. 15:21:23
danimester1 2016.03.06. 15:25:02
Györijuventino 2016.03.06. 15:25:24
JuventusFanatikus 2016.03.06. 15:29:25
FORZA BARZAGLI!!!
MdewC 2016.03.06. 15:37:18
Samit nem bírom megkedvelni. Megint helyzetek akadnak fent miatta.
danimester1 2016.03.06. 15:40:40
danimester1 2016.03.06. 15:41:23
Rivendell 2016.03.06. 15:41:36
Lichtin elgondolkodtam a mérkőzés alatt,hogy mennyi esze van az emberkének. Elérte,hogy a Lazio eladja és még ő is fizetett asszem,erre meg nyer is 4/5 scudettot + BL döntő,olasz kupa stb
ő amúgy Juve szurker is,vagy a Seria A-t kedvelte és gondolta a legnagyobb csapathoz akar menni?
Tony. 2016.03.06. 15:44:52
Apuleius 2016.03.06. 15:47:25
MdewC 2016.03.06. 15:48:52
Apuleius 2016.03.06. 15:50:23
danimester1 2016.03.06. 15:50:43
Cannavaro 2016.03.06. 15:54:23
Leram7 2016.03.06. 15:56:40
Elég unalmas a meccs, de sokkal jobbak vagyunk. El kell dönteni az első 15 percben.
Hernanes - Pereyra csere talán jót tenne a meccsnek. Van hely távolról lőni.
JuventusFanatikus 2016.03.06. 15:59:17
JuventusFanatikus 2016.03.06. 16:02:30
Rivendell 2016.03.06. 16:05:52
giorgio007 2016.03.06. 16:10:11
Rivendell 2016.03.06. 16:12:36
danimester1 2016.03.06. 16:18:04
Rivendell 2016.03.06. 16:21:50
1ik 1 lassú csiga,másik meg csak 1 cselt ismer és mindig belevezeti az emberbe
danimester1 2016.03.06. 16:23:22
juvezoli 2016.03.06. 16:24:46
danimester1 2016.03.06. 16:26:47
danimester1 2016.03.06. 16:29:55
m.martin91 2016.03.06. 16:31:54
danimester1 2016.03.06. 16:34:50
giorgio007 2016.03.06. 16:35:31
danimester1 2016.03.06. 16:40:12
Rivendell 2016.03.06. 16:40:37
giorgio007 2016.03.06. 16:40:43
KennethJames 2016.03.06. 16:40:48
MdewC 2016.03.06. 16:43:20
danimester1 2016.03.06. 16:45:03
giorgio007 2016.03.06. 16:45:25
patrik1112 2016.03.06. 16:45:34
Rivendell 2016.03.06. 16:46:49
Rivendell 2016.03.06. 16:47:42
Sárga + kihagyott helyzet garantált
Juveboy92 2016.03.06. 16:48:43
Rivendell 2016.03.06. 16:51:56
danimester1 2016.03.06. 16:54:38
danimester1 2016.03.06. 16:57:13
Ádám.84 2016.03.06. 17:00:57
Lord Viktor 2016.03.06. 17:04:16
JuventusFanatikus 2016.03.06. 17:09:28
FORZA JUVE!!!!
Lord Viktor 2016.03.06. 17:31:58
Ugyanis a 4 évvel ezelőtti egy tizenegyes volt, amit azért ő végzett el, mert már csak neki nem volt gólja a veretlen szezonban a mezőnyjátékosok közül.
venember83 2016.03.06. 19:05:06
bulldeo 2016.03.06. 19:20:09
www.uefa.com/uefachampionsleague/season=2016/clubs/club=50139/index.html
bulldeo 2016.03.06. 19:22:43
"Not in current player list"
Az utolsó 100 komment: