A United vinné Sturarót

sturaro_stefano_golorom_morataval.jpgA Manchester United várhatóan nyáron kinevezendő új trénere, José Mourinho állítólag a Juventus középpályását, Stefano Sturarót szemelte ki egyik nyári igazolásaként.

A sajtóban nyílt titok, hogy José Mourinho lelkesedik a huszonkétéves olasz válogatott játékstílusáért, amelyet egyesek Frank Lampardéhoz hasonlítanak.

Egyes hírek szerint a portugál szakember már 2015 nyarán kísérletet tett a középpályás megszerzésére, ám az egykor a Genoa csapatát erősítő futballista végül nem költözött Angliába.

Az angol illetőségű kétes hírű napilap, a The Sun felvette a kapcsolatot a futballista ügynökével, Carlo Volpival, aki megerősítette, hogy az észak-londoni csapat valóban érdeklődött Stefano Sturaro iránt.

A manchesteri vörös ördögökre azonban nem vár könnyű feladat, mivel úgy hírlik, hogy a Juventus vezetősége hallani sem akar a harcos középpályás értékesítéséről, mivel véleményük szerint Stefano Sturaro a jövő Juventusának fontos figurája lehet.

A középpályás mindeddig huszonhétszer lépett pályára az Öreg Hölgy mezében, legutóbb pedig a Bajnokok Ligája mérkőzésen villant meg, ahol góljával sikerült 2-2-es döntetlenre hozni a Bayern München elleni első mérkőzést Torinóban.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr358445810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tony. 2016.03.05. 10:32:50

Buta angolokról gomboljunk le egy 20-ast, aztán költsük nemesebb célokra.

GabeTR 2016.03.05. 10:40:51

@Tony.: Mióta a kínaiak is betették a apró lábaikat a piacra, 20-ért lassan félkarú cserekapust sem kapni...

MdewC 2016.03.05. 11:09:15

49 millió ejuró.

Roli984 2016.03.05. 11:24:31

Én nem adnám el kb 3 év és a csapat motorja lesz. A technikai képességek fejleszthetők, minden más megvan benne.

JuventusFanatikus 2016.03.05. 11:42:34

Én sem adnám el, mert kell egy ilyen harcos a csapatba, igaz van az a pénz, csak 50 millió felett van, amit úgyse fizetnének ki.

Nathas 2016.03.05. 11:50:50

Azért ne minden áron tartsuk meg :)
Lemina eddig jobb játékosnak tűnik (csak ne lenne ilyen sérülékeny), Khedirával ideális cserék lehetnek, a Sturaro pénzt meg költhetjük egy másik kp-ra (kipótolva persze).

Rikoo 2016.03.05. 11:57:06

40 misi felett mehet. Alatta inkább tartsuk meg. Fejlődőképes fiatal olasz.

RuidaRobert 2016.03.05. 12:02:37

Szerintem szóba se kerül az eladása és nem is szabad. Hiányosak a képességei, de ha tud javulni az előre játékban, akkor fontos játékosa lehet a Juventusnak, azon belül is az olasz magnak.

Leram7 2016.03.05. 12:15:49

@Nathas: Lemina majnem minden meccsen 20 perc alatt sárgát kapott. Jól mozog, de szerintem Lemina és Sturaro esetében is még 3 év kell, mire elérhetik a kívánt szintet.

m.martin91 2016.03.05. 12:36:15

Szerintem sem kéne eladni, de ha mégis, akkor csak nagy pénzért szabad. És az nem 20 millió.

Mitya11 2016.03.05. 14:33:37

10 millio + Darmian

Grinta 2016.03.05. 16:00:58

Maradjon,nem eladó.Monjduk én kedvelem,de még sokat kell fejlődnie,tanulnia,kétséges megugorja-e a szintet.Majd látjuk.A Lampardos hasonlításnál azért fogtam a fejemet

Rivendell 2016.03.05. 16:05:55

Számomra azért érdekes az ő posztja,mert 1 csomó az ő posztján/szerepkörében játszó fiatallal hoznak minket szóba.

30m alatt tuti nem engedném el,ha elengednék végül,pláne nem 1 MU-nak,akik tele vannak.

Nathas 2016.03.06. 12:07:57

@Leram7: azért ez Sturarorol is elmondható...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása