Egyelőre bizonytalanság övezi a Juventus spanyol támadója, Álvaro Morata jövőjét, hiszen a játékos egykori klubja, a Real Madrid visszavásárlási opcióval rendelkezik. A zebramezes klub szeretné Torinóban tartani Moratát, aki tavaly kulcsfontosságú találataival, idén inkább ingadozó formájával hívja fel magára a figyelmet, azonban az olasz sajtó értesülései szerint az Öreg Hölgy igazgatói megfelelő opciók után kutatnak az átigazolási piacon, arra az esetre, ha a Real Madrid visszarendelné egykori játékosát.
A La Stampa úgy tudja, hogy a Juventus szemet vetett az Olympique Marseille kongói származású, belga válogatott támadójára, Michy Batshuayira. A 22 esztendős játékos, aki novemberben az olasz válogatott elleni barátságos mérkőzésen is megmutathatta magát, a jelenlegi szezon során mindösszesen 37 alkalommal öltötte magára a francia csapat mezét, ezalatt pedig 17 találatot szerzett és 7 gólpassz fűződik nevéhez.
Aligha ígérkezik majd könnyű feladatnak Batshuayi megszerzése, hiszen az ígéretes támadó a közelmúltban írt alá új, 2020-ig érvényes szerződést az Olympique Marseille-nél, így az üzlet csak komoly anyagi áldozat révén volna megvalósítható, azonban Torinóban bíznak benne, hogy a Stade Vélodrome-ban kölcsönszereplő chilei válogatott, Mauricio Isla bevonásával a magas vételár kozmetikázhatónak bizonyul majd.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
babo0410 2016.03.02. 18:34:16
Pekáry 2016.03.02. 18:57:32
Nem kell egyelőre csatár, ha Morata elmegy, akkkor szerintem egy érettebb csatárt kéne vennünk, mint pl. Mandzukic.