Jelentések szerint az olasz pontvadászat éllovasa nem tett le a jelenleg a Bayern Münchent erősítő Mario Götze megszerzéséről, ehhez azonban riválisokkal is szembe kell néznie.
A 23 éves német válogatottat már a nyár folyamán is többször szóba hozták a Bianconerivel és júliusban a torinói csapat meg is próbálta meggyőzni a világbajnok játékost, hogy tegye át a székhelyét a piemonti fővárosba.
A Daily Express értesülése szerint nem a Juventus az egyedüli csapat, mely figyelemmel követi Götze sorsát, hiszen a Liverpool menedzsere Jürgen Klopp is szívesen keretében tudná volt játékosát.
Götzét jelenlegi szerződése 2017 júniusáig köti a bajor együtteshez és piaci értéke 40 millió euróra tehető. A Tuttosport szerint a Juventus nyáron kész egy újabb ajánlatot tenni a játékosért, kihasználva a két csapat jó kapcsolatát.
A német futballista az aktuális szezonban tizenegy mérkőzésen lépett pályára minden frontot figyelembe véve, ami nagyrész annak köszönhető, hogy egy sérülés miatt novembertől februárig az oldalvonalon túlra kényszerült.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nathas 2016.03.01. 18:11:09
2016.03.01. 18:16:52
SzDöme 2016.03.01. 18:31:35
Amúgy szimpatikus nekem a srác, de nem gondolom nálunk hirtelen 180%ot fordulna ... amúgy ennek kiderítéséhez pedig drága is.
m.martin91 2016.03.01. 19:12:05
sleepy8 2016.03.01. 19:41:49
Pekáry 2016.03.01. 19:59:25
danimester1 2016.03.01. 20:42:29
Pavel1988 2016.03.01. 22:49:08
Götze kiégett fiatalon? Ezt mégis miből gondoljátok? Guardiola nem hajlandó játszatni, mert van egy Müller a csapatban, ennyi.
Sérülékenysége valóban több okot ad aggodalomra, épp ezért én Iscot és Eriksent elé tenném a kis rangsorunkban. Eriksent viszont nem igen lehet majd megszerezni, Barca is hívja és a Spurs BL induló csapat lesz. Angolokat meg amúgy is próbáld túl licitálni...
Nálam magas favorit Isco, csak Guardiola ne szemelje ki magának a citybe. Oscar, Saponara és a hasonló szint kevés lenne.
Pavel1988 2016.03.01. 22:53:39
Juveboy92 2016.03.01. 23:04:23
Piettro85 2016.03.01. 23:20:35
15/16-os idényben 140 napot hagyott ki sérülés miatt
14/15- 0 nap
13/14- 28 nap
12/13- 120 nap
4 év alatt majdnem 1 évet sérült volt,ezzel nem lenne óriási gond,ha lenne legalább még egy ilyen képességű középpályásunk,de sajnos mi nem veszünk párban 40-50 milliós játékosokat...pedig Pogi árából nagy húzás lenne feltápolni a középső régiót...
plusz kispadnyújtás.
Más kérdés hogy Götze alig játszik idén:/
Nathas 2016.03.02. 08:21:51
Rivendell 2016.03.02. 09:10:49
Rivendell 2016.03.02. 09:17:33
ui:egjobb az lenne ha maradna Pogba és úgy jönne 1 fiatal tehetség....nyáron csak 2 játékost kéne venni,nem is értem miért kéne bárkit is eladni....50-60m-t remélem költésre lehet majd fordítani....csak hát a sok fiatal vétel a sassnak
Pekáry 2016.03.02. 09:59:10
Ezekmellett még el kell adni Padoin-t és Khedira-t (,a játékától függően Hernanes-t). Leminát vissza kell küldeni Marseille-be. Ha ezeket megcsináljuk, akkor végre lesz egy erős,stabil középpályánk.
Rivendell 2016.03.02. 10:06:54
csak 1 jobbos kell és 1 tkp/irányító,majd Allegri eldönti milyen rendszerbe keres pontosan a kp-ra játékost.
Ha Pogba megy akkor élből kéne 1 helyettes is. Pogba eladása nélkül meg nem szabad 70m-t kiadni 1 játékosért,még ha az Verratti is lenne.Ne legyünk már arabok.Mondjuk én Pogba eladása esetében se adnék ki 40m felett.
Devilke Balla 2016.03.02. 10:21:21
RuidaRobert 2016.03.02. 10:27:59
Én nagyon örülnék Götzének, Isco kapcsán biztos hogy a Real erőltetné Pogba bevonását a bizniszbe.
Rikoo 2016.03.02. 10:55:13
pedronegroo 2016.03.02. 11:42:48
Cannavaro 2016.03.02. 12:11:19
Juveboy92 2016.03.02. 12:40:11
RuidaRobert 2016.03.02. 13:20:52
Aláírom, valóban a serie a egyik legjobb irányítója (árnyékéke), viszont nálunk nem hiszem, hogy emelne a keret színvonalán. Olyan fiatalt kell igazolni aki hosszútávon klasszissá válhat, vagy egy nemzetközi tapasztalattal rendelkező top játékost. (Nem hiszem, hogy Vazquez jelentené a különbséget a BL-ben.)
pedronegroo 2016.03.02. 13:32:00
Devilke Balla 2016.03.02. 13:49:35
"és az olasz bajnoksághoz ők ketten bőven elegek volnának a támadósorba"
az a kérdés hogy az olasz bajnoksághoz keresunk e játékost,vagy a bl-hez is? Mert olasz szinten ezzel a kerettel is megvagyunk/leszunk.
Rivendell 2016.03.02. 16:02:17
pedronegroo 2016.03.02. 16:40:42
Abban igazad van Götze talán Dybala posztján is tudna működni de mivel ezen a poszton jelenleg is klasszis teljesítményekre képes a kis argentin így nem hinném hogy nagy pénzért hoznánk oda a németet vagy bárkit csak a rotáció miatt. Allegri amúgy se rotál, pontosabban ő a sérülésekkel oldja meg a rotálást. :))
Watakuki 2016.03.02. 21:06:50
Nem akarom, hogy Pogba távozzon, de ha mégis, az árából ide kéne hozni egy Verratit illetve egy Calhanoglut, és akkor elfogadnám.
Rivendell 2016.03.03. 08:20:30
pedronegroo 2016.03.03. 08:24:57
Rikoo 2016.03.03. 09:05:18
A sérülésekről miért tehet Allegri? Tehát akkor Mourinho, Guardiola, Klopp is szar edző, mert minden évben tele vannak sérülttel a csapataik? Akiket jó edzőnek tartasz azoknál ugyanúgy jelen van ez. Conte pedig megmutatta, hogyan legyél teljesen esélytelen a BL-ben, de még az Európa Ligában is egy Benfica teljesen letaktikázta...
Ugyanezzel a kerettel Allegri 20 év után megnyerte a kupát és igencsak impresszív teljesítményt ért el tavaly a BL-ben is. És persze a Scudettót se felejtsük el, mert utcahosszal nyertünk tavaly. Nyilván azért akarja a Chelsea és a Real Madrid Allegrit, mert annyira szar.