A Sassuolo tulajdonosa legutóbbi interjújában beszélt csapata legemlékezetesebb pillanatairól, illetve Domenico Berardi helyzetéről is ejtett pár szót.
A fiatal olasz csatár neve nem először merül fel a Juventusszal kapcsolatban, hiszen egy ideje nyílt titok, hogy a torinói rekordbajnok szívesen megszerezné a futballistát, azonban mindeddig elmaradt az átigazolási szerződés aláírása.
„A legszebb mérkőzés? Számos találkozó közül választhatok, azonban a Juventus és Inter elleni 1-0 arányú győzelmek nagyszerűek voltak, ahogy az AC Milan elleni 4-3 is.” - mondta Giorgio Squinzi a La Gazzetta Dello Sport munkatársának.
„A legnagyobb hibám Eusebio Di Francesco elbocsájtása és Alberto Malesani alkalmazása volt.” - emlékezett vissza a vezető a két évvel ezelőtti munkatársára, akinek a vezetése alatt a Sassuolo mind az öt mérkőzését elveszítette.
„Mindazonáltal kijavítottuk a hibák, és Eusebio Di Francesco megfelelő motivációval szolgál a csapat számára az első osztályban való megmérettetéshez. Rengeteget érett a szakember, és biztos vagyok benne, hogy sokáig irányítani fogja csapatunkat.
Domenico Berardi nagyszerű eredményeket ért el, és benne van a lehetőség, hogy még jobban kifejezze tehetségét. Hogy a Juventushoz csatlakozik-e? Nem feltétlenül.” - zárta nyilatkozatát kérdéseknek utat hagyva a Sassuolo és a MAPEI vezetője.
Domenico Berardi idén tizenkilenc bajnokin szerepelt, amelyeken öt gól fűződik nevéhez, illetve háromszor gólpasszal szolgált csapattársainak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Lord Viktor 2016.02.26. 10:05:43
Nathas 2016.02.26. 10:10:27
Ha pedig nem tiszta szívből szeretne itt játszani, akkor ne is jöjjön (véleményem szerint kicsit sokat képzel magáról, de talán tévedek).
Lord Viktor 2016.02.26. 10:21:47
Quentin_KR 2016.02.26. 10:45:24
juve28adam 2016.02.26. 10:47:09
FeriGjuve 2016.02.26. 12:03:31
bulldeo 2016.02.26. 12:38:27
JuventusFanatikus 2016.02.26. 13:28:23
venember83 2016.02.26. 13:48:51
Pavel1988 2016.02.26. 14:13:56
Kezdőhöz nagyon gyenge, lázadni fog ha 10 forduló után még mindig a padon ül.
Márpedig Dybala mögött óriás lemaradása van, minden téren. Én eladnám a részesedésünket úgy, ahogyan régebben Gabbiadini és Immobile esetében tettük.
Grinta 2016.02.26. 15:47:04
szeszterciusz 2016.02.26. 17:11:48
bulldeo 2016.02.26. 18:03:17
Nem született Juvés. Na és? Kreatív, olasz támadó, meg kell becsülni. Zazával újra nagy párost alkotnának. Ha hezitál, azt is meg lehet érteni józan ésszel. Pl.: Romagnoli alaptag a Milanban, Ruganit meg még a lúzerek ellen sem játszatjuk. Ha ebben egy kicsit merészebb lenne Maxi, biztos nagyobb kedvvel jönne ide egy fiatal tehetség.
Tony. 2016.02.26. 21:29:04
Lord Viktor 2016.02.27. 09:53:02
Azért egy Berardi-Dybala duó ütősebb lenne, kérdés, mit tud a gyerek egy nagy csapatban, vagy csak örök ígéret marad.