Az Udinese elleni keret
Az Udinese elleni keret

A Juventus kijelölte keretét a csapat soron következő bajnoki találkozójára, amelyen a bajnoki címvédő a középmezőnyben tanyázó Udinese együtteséhez látogat. A régóta sérült Kwadwo Asamoah és Rômulo mellett, Massimiliano Allegri ezúttal Arturo Vidalt és az eltiltását…

Osvaldo csak és kizárólag a Juventust akarja
Osvaldo csak és kizárólag a Juventust akarja

Az olasz sajtó értesülései szerint Daniel Osvaldo azt mondta közeli ismerőseinek, hogy kizárólag a Juventusnál akar játszani, azonban a megoldás kulcsa a Southampton kezében van. Az olasz-argentin támadó a szezon első felét kölcsönben az Internél töltötte, azonban helyzete…

Matri is visszatérhet a Juventushoz
Matri is visszatérhet a Juventushoz

A Genoa elnöke, Enrico Preziosi a nyilvánosság elé tárta, hogy Alessandro Matri visszatér a Juventushoz, s megüresedő helyét Marco Borriello veszi majd át az északi kikötőváros csapatának támadósorában. A pletyka már napok óta kering az olasz sajtóban, amely azt állítja, hogy…

A Chievo elutasított ajánlatot tett Comanért
A Chievo elutasított ajánlatot tett Comanért

A La Gazzetta dello Sport állítása szerint a Chievo együttese szerette volna megszerezni Kingsley Comant, s a veronaiak az elmúlt napok során ajánlatot is tettek a Juventusnak, azonban az ifjú francia támadó kölcsönvételére vonatkozó érdeklődés határozott elutasításra…

Tévez: "A tízes mez örökké Del Pieróhoz tartozik majd"
Tévez: "A tízes mez örökké Del Pieróhoz tartozik majd"

Carlos Tévez megerősítette korábbi kijelentését, miszerint jelenlegi szerződése lejártát követően, 2016-ban visszatér imádott klubjához, a Boca Juniorshoz, mindaddig azonban utolsó véréig a Juventusért fog küzdeni. "A tízes mez örökké Del Pieróhoz tartozik majd, azonban a…

HIVATALOS: De Ceglie visszatért a Juventushoz
HIVATALOS: De Ceglie visszatért a Juventushoz

A Juventus pénteken hivatalosan is bejelentette, hogy Paolo De Ceglie pármai kalandja véget ért, s a játékos szombaton ismét edzésbe áll a bajnoki címvédő torinói együttesnél. A 28 esztendős De Ceglie a szezon elején, kölcsönben került a szebb napokat is megélt, jelenleg a…

A Juventus újabb ígéretes fiatalt igazolt
A Juventus újabb ígéretes fiatalt igazolt

Míg a csapat első keretéhez még egyetlen jelentős erősítés sem érkezett, addig a Primavera egy újabb tehetséggel gazdagodott a napokban. Az idáig az Espanyol második csapatánál vitézkedő spanyol jobbhátvéd, Pol Lirola ingyen került Torinóba. Egyelőre csak kölcsön, de a…

A Fiorentina hálóőre a Juventust választja
A Fiorentina hálóőre a Juventust választja

Az olasz sajtó arról számolt be, hogy a Fiorentina hálóőre, Neto a nagy rivális Juventus csapatához igazol, annak ellenére, hogy a közelmúltban azt nyilatkozta, a két klub közötti ellentét miatt soha sem igazolna Torinóba, ezzel elárulva a firenzei szurkolókat. A brazil kapus, aki…

Kolumbiai tehetséget igazolhat a Juventus
Kolumbiai tehetséget igazolhat a Juventus

Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus sikerrel zárta a tárgyalásokat a fiatal kolumbiai szélső, Andrés Tello ügyében, aki kölcsönben csatlakozhat a zebramezes klub ifjúsági csapatához. Az átigazolási ügyekben rendre jól értesült Gianluca Di Marzio arról számolt be,…

Raiola: "Pogba el fogja hagyni a Juventust"
Raiola: "Pogba el fogja hagyni a Juventust"

A Juventus szurkolóit és a pártatlan nézőket egyaránt egyik ámulatból a másikba ejtő Paul Pogba ügynöke, Mino Raiola szerint sorsszerű, hogy a francia középpályás hamarosan elhagyja a torinói klubot, s következő állomásként csak és kizárólag valamelyik top klub jöhet…

Storari: „Lebecsültük a Parmát”
Storari: „Lebecsültük a Parmát”

A Juventus kapusa, Marco Storari a Parma elleni szoros győzelmet követően nem volt rest belátni, hogy csapata lebecsülte a Parma együttesét a szerdai Coppa Italia mérkőzés előtt. Az Öreg Hölgy első találatára a nyolcvankilencedik percig kellett várni, és végül Álvaro Morata…

Allegri: „A győzelmek is lehetnek szorosak”
Allegri: „A győzelmek is lehetnek szorosak”

Massimiliano Allegri a Parma elleni 1-0 arányú győzelmet követően arról beszélt, hogy nem lehet minden mérkőzést simán, akár 3-0-ra nyerni. „Véleményem szerint a csapat jó teljesítményt nyújtott egy olyan Parma ellen, amely folyamatosan letámadott minket, és lezárta…

A Parma elleni keret
A Parma elleni keret

A bajnokságban egyre tetemesebb előnyt felhalmozó Juventus az Olasz Kupa negyeddöntőjében a tabella utolsó pozícióját makacsul őrző, a másodosztály felé szédületes iramban száguldó Parma vendége lesz, s esetleges győzelmével az Öreg Hölgy újabb lépést tehet a tizedik…

A Juventus közel került a Fluminense ifjú támadójához
A Juventus közel került a Fluminense ifjú támadójához

Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus közel került ahhoz, hogy megegyezésre jusson a brazil Fluminense képviselőivel a mindössze 17 esztendős támadó középpályás, Gerson ügyében, azonban a torinóiaknak sietniük kell, hiszen érdeklődőkben és kérőkben nem mutatkozik…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása