A West Ham United és a Crystal Palace ismételten kísérletet tehetnek a Juventus csatárának a megszerzésére, amely ügyletre készek huszonhétmillió eurót (megközelítőleg húszmillió fontot) áldozni.
A Premier League-ben érdekelt két fél már a nyáron is közel állt a csatár megszerzéséhez, ám végül a Juventusnál kötött ki a csatár ősszel.
Mindazonáltal Simone Zaza nem részesül túl sok játéklehetőségben Torinóban, azonban ennek ellenére tíz tétmérkőzésen sikerült öt gólt szereznie csapatának.
A Tuttosport aktuális értesülései szerint a kalapácsosok ismét a huszonnégyéves olasz válogatott leigazolására pályáznak.
A kínált huszonhétmillió eurós összeg ellenére a Juventus várhatóan visszautasítja a West Ham és a Crystal Palace vezetőségének az ajánlatát, mivel a torinói klubvezetés nem óhajtja végleg eladni a futballista játékjogát.
A csatár esetében kizárólag a kölcsönszerződés opciója létezik, így a helyzetet figyelmesen monitorozza a Sampdoria együttese is, amely ugyancsak szívesen megszerezné ideiglenesen a kiváló játékperc-gól aránnyal rendelkező támadót.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
DegerFaCan 2015.12.28. 10:15:50
Most félretéve az okoskodókat mert majd kinövik a csapat/stáb ellen érzett utalatukat, azért az nem gyenge h a negyedik számú csatárunkért 27et adnának.
Erre szokták mondani h akkor milyen lehet a többi? :D
Nathas 2015.12.28. 10:23:08
GabeTR 2015.12.28. 11:41:10
Szerintem mindenképpen kell 4 csatár a keretbe (szép példa a PL csapatai, ahol ha megsérül/formán kívül játszik a top csatár, akkor nincs megfelelő alternatíva). Amennyiben nem tudunk nemet mondani ekkor összegre (ha tényleg valós az érdeklődés), akkor helyettest is hozni kell:
1. ami januárban nem olcsó muri
2. Zaza legalább olasz - engem nagyon irritálnak a csak külföldit játszató zsoldoshordák
Tony. 2015.12.28. 13:46:39
Il Principino 2015.12.28. 13:51:55
1 szavunk nem lehet erre a srácra,kiteszi a belét a gyepre kis túlzással,csak kicsit higgadtabb is lehetne(ez igaz Berardira is)!!!
Szerintem egyre több lehetőséget fog kapni,amit én kiváncsian várok,hogy mennyi góllal hálál meg!Forza Zaza:)
DegerFaCan 2015.12.28. 14:52:11
Drughi Di Bianconeri 2015.12.28. 16:16:25
1. Tuttosport, mondanom sem kell,hogy mennyire lehet őket komolyan venni
2. PL-érdeklődőkről írnak, ott ez aprónak számít, hiszen az alsóházi csapatok jobb költségvetéssel bírnak,mint a komplett olasz bajnokság (mínusz Juve).
Amennyiben ténylegesen érdeklődnek érte a PL-ből,akkor szvsz. csak és kizárólag végleges eladásba szabad belemenni, egy féléves kölcsönnel csak az érdeklődő csapat (esetleg Zaza a több játéklehetőség miatt) járna jól.
30 M alatt nem adnám a vezetőség helyében, nem azért,mert ennyit ér,hanem mert az érdeklődők tele vannak pénzzel.
Egyébként szimpatikus a hajtása a meccseken, agresszív, bár túlzásba is viszi, de van egy karaktere, és még ha a labdakezeléssel/átvétellel bajai is vannak: ha 1 érintésből kell gólt szerezni,abban fergeteges.
A gól/perc mutatója pedig önmagáért beszél.
Van benne vmi Vieri-s.
Tipikus régivágású, vagány olasz csatár.
2 csatáros rendszerbe minimum kell 4 csatár, és soha rosszabb 4. számú csatárt.
Én csak abban az esetben adnám el (min. 30 M-ért),ha az árából azonnal érkezne Berardi.
Rivendell 2015.12.28. 17:29:30
Hoods. 2015.12.29. 10:33:19
Egyebkent 4. Szamu csatarnak tokeletes, hajt ha kap lehetoseget, jo helyen van itt..
RuidaRobert 2015.12.29. 10:40:12
DegerFaCan 2015.12.29. 13:24:12
cáfolatod lényege a cikk hitelességén van amit elfogadok hiszen tuttosport, tudjuk, ismerjük. a hiteltelenség ellenére kétlem hogy a UKban ne fogadnák szeretettel a télen a nem BL csapatok (az Arsenal szerintem bolond h Rugani helyett nem őt hajtja de ez szvsz)
ez esetben elvetve az alapként szolgáló 27 millás ajánlatot marad a nemtudompontosandekb 70 percenként gólt lő mutatója.
ha tévedek mondd és leveszem a kabátomat :)
Rivendell 2015.12.29. 18:48:29
DegerFaCan 2015.12.29. 18:57:19
egy, nem vagyok közgazdász, tudod közgazdász szemmel nézve mert egyes emberek aki nem te vagy képesek egyszerre több dologhoz is érteni :D semmi köze a munkámnak/képesítésemnek a közgazdasághoz de alapvető műveltség része, bár gondolom te leragadtál a másodfokú egyenletnél :)
utolsó kérdés: te miért vagy itt ezen a blogon? :D (válaszod lesz: mert, és te miért? mert értelmi szinted az átlag origo hozzászólókéval vetekszik az egyes forráskritikai nézőponti és választéki eszköztáradból ítélve)
KysBé 2015.12.29. 19:04:39
"közgazdász szemmel nézve"
Nekem ebből ez jött le - szerintem mindenkinek.
NNagy az arc mi.....
Ezt bebuktad!!! Ne magyarázkodj.....
DegerFaCan 2015.12.29. 20:08:05
:)
mi?? :D
valaki segítsen már, mit buktam be, mit/miről/miért ne magyarázkodjak? :D
nem értem a böfögő beszédet :)
KysBé 2015.12.29. 21:48:44
DegerFaCan 2015.12.29. 23:21:19
ami engem illet csak ha már másodjára kérdezed 4 nyelven beszélek és nem, nem lovári stb hogy elejét vegyem a poénnak :)
KysBé 2015.12.30. 09:55:35
DegerFaCan 2015.12.30. 15:03:41
forráskritika: Rivendell a kormány intézkedései ellen írta a hsz-ét nincs benne semmi ami akár az én szavaimat cáfolná, a teljesen OFF-os kijelentésed mellett tette le voksát.
-> ezért nem kaphattam ívet, hiszen az első hsz-emben semmilyen kitekintés nem tettem politika felé. a közgazdászi lét->Matolcsy is az->aki közgazdász az rosszat tehet. ez volt az eszmefuttatásotok lényege :)
igyekszem pontokba szedni a dolgokat, hátha segítek ezzel
KysBé 2015.12.30. 16:51:20
Akkor kérdezek egyszerűbbet:
" a negyedik számú csatárunkért 27et adnának.
Erre szokták mondani h akkor milyen lehet a többi? :D "
Áruld el nekem, hogy szerinted Moratáért vagy Mandzukicért ezek szerint min 30 millát adnának?
Több sebből vérzik a degradáló hsz-ed.
Én itt befejeztem - veled
BUÉK
DegerFaCan 2015.12.30. 17:58:53
Kérdésedre válasz, én adnék a kettő mostani teljesítményéért, de ez csak egy statisztikai mutató lett volna, mert szerintem is harmadik számúnk Zaza és ugyebár fiatalabb mint Mandzu tehát valójában nincsenek messze értékben egymástól.
Ez egy kettőspontdés erőltetés volt tőlem csak, ezért volt az "erre szokták mondani" rész, ami nem a teljes igazságot takarja hiszen pont arra játszik rá (ha már) elemezzük, hogy a statisztika, miszerint 4. számú lenne Zaza, mégis ennyire is taksálhatják már s van egy kb 70 percenkénti gólmutatója, akkor, mivel ő a 4. így van előtte három csatárunk aki ebből kifolyólag jobb kell legyen. ez csak egy nagyotmondásos, bevett szólam volt :)
na BÚÉK zárjuk is le :)