Lippi szerint a bundabotrány az olasz válogatott javára szolgált

Lippi Marcello_oltony.jpgA jelenleg szabadságon lévő Marcello Lippi készen áll visszatérni az edzősködéshez, melynek apropójából visszatekintett a Juventusnál és Internél eltöltött időszakára, egyben azt is elárulta, hogy szerinte miért segítette a Calciopoli az olasz válogatott győzelmét a világbajnokságon.

A korábbi szövetségi kapitány a Corriere dello Sport munkatársainak kérdésére válaszolt, melynek során számos témát érintett.

"A kínai szerepvállalásom után azt mondtam, hogy visszavonulok." - mondta a hatvanhét éves tréner, visszatekintve a Guangzhou Evergrandenél töltött időszakára.

"Aztán azonban rájöttem, hogy még mindig úgy nézem a meccseket, mintha továbbra is a padon ülnék, ugyanazzal az érzelmi kötődéssel. Ekkor döbbentem rá arra, hogy a kiégettség hátterében valójában az áll, hogy már nem tudtam tovább távol maradni az otthonomtól." - vélekedett Lippi.

"Igazak a hírek, hogy szívesen edzősködnék újra és ha érkezik egy érdekes ajánlat, természetesen nyitott vagyok rá."

Ajánlatból pedig valószínűleg nincs hiány, ugyanis ha hinni lehet a pletykáknak, a Lazio már puhatolózik a szakembernél, arra az eshetőségre felkészülve, ha Stefano Piolit menesztik a kispadról.

Mindezek után Lippi visszatekintett első, Juventusnál töltött időszakára, amikor csapata uralta az olasz bajnokságot. Ebben az időszakban a tréner megnyerte a Zebrákkal a Scudettót, a Bajnokok Ligáját, és az Interkontinentális Kupát is.

"Amikor a Juvéhoz érkeztem már 10 éve nem nyertek semmit. Megváltoztattam a csapat mentalitását és több taktikai döntést is eszközöltem. Mielőtt hozzájuk kerültem, nem nyertem semmit, abban az évben viszont mindent elhódítottam."

Az olasz szakember egyik legnagyobb kudarcaként értékelte az Internél töltött rövid időszakát, mely 1999-től 2000 októberéig tartott.

"Ellentmondásos tapasztalatokkal gazdagodtam. A juvés multam irritálta az embereket, amit meg is értek, később viszont rájöttem, hogy nem urakolodott megfelelő légkör a csapatnál. Így hát odaálltam Massimo Moratti elnök úr elé és azt mondtam neki: jobb lesz ha most véget ér ez a kaland. Akkor úgy látszott, hogy egyetért ezzel a döntéssel, később azonban felkeresett Marco Tronchetti Provera társaságában, hogy meggyőzzön arról, maradjak.

A következő szezont nagyon rosszul kezdtük és kiestünk a Bajnokok Ligájából is, már a selejtezőkben. Azt mondtam a csapatnak, ha én lennék az elnök, elküldeném az edzőt és az összes játékost. Aztán kirúgtak."

Ezt követően Lippi visszatért egykori sikerei helyszínére, ahol egészen 2004-ig sikert sikerre halmozott, amikor is átvette az olasz válogatott irányítását, melyet egészen a világbajnoki győzelemig repített. Éppen akkor, amikor az olasz labdarúgás legszörnyűbb pillanatait élte.

"Fantasztikus játékosaim voltak. A maga módján a Calciopoli segített abban, hogy ez a remek játékosok alkotta csapat még egységesebbé váljon.

"Nem ez volt az első eset, hogy Zidane ilyesmit csinál." - utalt Lippi a Világbajnokság döntőjében történtekre. "Már a Juve játékosaként is lefejelt egy Hamburg játékost. Ennek ellenére Zidane egy remek játékos, ami nem fog megváltozni egy elkövetett hiba miatt."

Az edzőt az olasz szövetség a 2010-es világbajnokság előtt is kinevezte szövetségi kapitánynak, ez az időszak ellenben korántsem annyira fényes, hiszen az Azzurri már a csoportból sem jutott tovább.

"Nagyon sok sérültünk volt, de az igazság az, hogy mindent rosszul csináltunk." - zárta rövidre a magyarázatot Lippi.

A trénert a kollégáiról is kérdezték. "Csodálom Eusebio Di Francesco munkáját, aki karaktert adott a Sassuolonak. Aztán ott van Maurizio Sarri is, aki bebizonyította, hogy nincs szükség évekre ahhoz, hogy egy edző kéznyoma meglátszódjon egy csapaton."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr968159590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nathas 2015.12.12. 20:05:24

Nagyon bírom a Szivaros Fricit, tuti, hogy rövidesen munkát ajánlanak neki!

Rikoo 2015.12.12. 20:12:46

Angliában kipróbálhatná magát. Manchesterben pl.

niccolo 2015.12.12. 22:08:11

Én is birom Őt,sok örömet szerzett mikor a Juve edzője volt, nagyszerű csapat volt '95től.9év szünet után (többszörös)bajnokcsapatot
csinált újra.

Rocky80 2015.12.12. 22:24:08

Max respect, de át kell adnia a helyet már a fiataloknak. Valami kisebb csapatnál még tevékenykedhetne, de nálunk már nem állná meg a helyét.

Valami kisebb csapatnál: mondjuk a Reálnál megnézném! :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása