A Juventus számára rettenetesen indult a bajnoki szezon, azonban novemberben a csapat már a szervezettség jeleit mutatta, s a Bajnokok Ligája-továbbjutás mellett, zsinórban négy bajnoki győzelmet gyűjtött. A csapat argentin tehetsége, Paulo Dybala úgy látja, hogy a Juve kilábalt a hullámvölgyből, s jó úton jár.
"Úgy gondolom, hogy a megfelelő módon játszottunk a mérkőzéseinken." - nyilatkozta Dybala a Sky Sport Italia kérdésére válaszolva.
"Mindegyik mérkőzést ugyanabban a ritmusban játszottuk le, nem alábecsülve az ellenfeleinket. Ez az, ami zsinórban annyi győzelemhez segített bennünket.
Nagyon sok változás történt a tavalyi évhez viszonyítva. Számos új játékosunk van, s nem volt könnyű az újrakezdés. Mostanra mindannyian hozzászoktunk, tudjuk, hogy az edző mit kér tőlünk, s azt is tudjuk, hogy ugyanígy kell dolgoznunk tovább.
Tudjuk, ha így folytatjuk, az előrelépést akarva, a Juventus oda juthat, ahova jutni akarunk. Azt jelenti-e mindez, hogy a lehető legmagasabbra? Természetesen."
A Palermo elleni győzelem fontos mérföldkő volt Dybala életében, hiszen ez volt az első alkalom, hogy a nyáron zebracsíkosba öltöző argentin támadó visszatért Szicíliába.
"Szép volt, mert mikor megérkeztem a szállodához, ott barátokat és korábbi csapattársakat találtam. Jó volt ismét találkozni velük.
A mérkőzés is szép volt-e? Igen, mert jól játszottunk a meccsen. A Juventus mindvégig a kilencven perc alatt a saját játékát játszotta, s úgy gondolom, hogy igazságos eredmény született."
Az elmúlt mérkőzések során Mario Mandžukić volt Dybala társa a támadósorban, míg Morata inkább csereként kapott lehetőséget, de az argentin úgy véli, hogy mindenkinek fontos szerep jut majd a szezon során.
"Ő egy nagyszerű játékos." - szólt a csapattársról, Moratáról. "Mindig mindent belead, s hamarosan ismét olyan teljesítményt nyújt majd, amilyet a tavalyi szezon utolsó meccsein nyújtott. Bízom Allegriben, s próbálom a tőlem telhető legjobb teljesítményt nyújtani."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.