Allegri: „Nem játszottunk jól, de nyertünk”

allegri_massimiliano_uvoltozik.jpgMassimiliano Allegri az AC Milan elleni hazai 1-0 arányú győzelmet követően láthatólag nem volt elégedett a csapat teljesítményével, ám örült a győzelemnek.

„Nagyon bonyolult meccsen vagyunk túl, mivel a Milan jól védekezett, és problémákat okozott számunkra. Ugyanakkor nekünk hatékonyabban kellett volna a labdát járatnunk a sorok között, és nem volt jó teljesítmény, de szilárd játékot nyújtottunk.” - mondta a livornói születésű mester a Mediaset Premium és Sky Sport Italia társaságnak adott riportban.

„A győzelem volt ma fontos, és hogy megelőzzük az AC Milan csapatát a tabellán. Remélhetőleg sikerül szerdán is jó eredményt elérnünk a Manchester City ellen is.

Nem engedélyeztünk semmit az ellenfélnek, kivéve a hosszabbításban azt az Alessio Cerci lövést. A döntések tekintetében javulnunk kell, és nem szabad siettetnünk az utolsó passzt.

Legalább következetesek vagyunk az eredmények tekintetében, és ez fontos dolog. Ez a második kapott gól nélküli mérkőzésünk itthon az Atalanta elleni találkozóval. Talán nem volt jó meccs, azonban fontos volt a szilárdság.

Sajnos sérülések miatt kétszer cserélnem kellett, mivel Patrice Evra és Hernanes el kellett, hogy hagyja a pályát. Az volt a célom, hogy trequartistával játsszunk, bár Hernanes előtt tömörültek a játékosok középen.

Claudio Marchisio lassan ismét azt a játékot nyújtja, amit mindannyian megszoktunk tőle, valamint Stefano Sturaro és Mario Mandžukić jól teljesített. Paul Pogba nagyon jól játszott, és előkészítette a gólt, azonban ezt követően kicsit sokat játszott a nézőknek.”

Paulo Dybala eldöntötte a meccset nagyszerű góljával, így talán Massimiliano Allegrit is meggyőzte játékának a szükségességéről?

„Mindig is meg voltam győződve a csatár minőségéről, azonban természetes, hogy időre volt szüksége a beilleszkedéshez. Paulo Dybala fejlődik, fontos képességekkel rendelkezik, és nagyon jól teljesített a sorok között. Keményen is dolgozik, és idővel kiváló előkészítő csatárrá lesz. Fizikailag is változásokon megy át, a különbség látható a lábain.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr188097754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyori_Juventino 2015.11.22. 09:12:32

Korekt nyilatkozaat. Most ebebn a szakaszban nem a látványos játék a cél ,hanem apró kis gyözelmek, hogy minél hamarabb BL helyekre érjünk.

giorgio007 2015.11.22. 10:08:09

azért sajnálom, hogy Sandrot nem emelte ki. megint kulcsfontosságú gólpasszt adott, ráadásul mondhatni kettőt is.

Glaci 2015.11.22. 10:15:17

Sztem is korrekt nyilatkozat, a nyilatkozat utolsó részét emelném ki, amit Dybaláról mondott, ezt sztem lehetett látni.., de lehet csak nekem tűnt fel, valahogy dinamikusabb volt, mint a korábbi meccseken

babo0410 2015.11.22. 11:26:42

Nekem tetszettek tegnap bizonyos dolgok. Sokkal több összjátékot láttam, sokkal jobban működtünk csapatként. Sajnos még sok labdát veszítünk el. De a fejlődés látszik. Már megy a győzelem is. Szerintem még egy-két győzelem, és belelendülnek a srácik. És akkor majd a szép játék is meglesz.

Juveboy92 2015.11.22. 11:51:10

City elleni meccset kötelező behúzni hogy aztán csak a minnél jobb bajnoki zárásra koncentrálhassunk a téli szünet elött

@babo0410: én azért még látok hibát bőven : Mandzukic használhatatlan , a játéka szabálytalanság nélkül nem létezik ... vele a pàlyán mindig benne van a kiállítás lehetősége, arról nemis beszélve hogy kapu elött Amauri szinteket képvisel

Pogba lekéne szokjon az egyénieskedésről, mert 10-esként lehet hogy többet akar bevállalni de pl tegnap is egy helyzetbe a 16-on brlül elkezdett táncolni labda körül ahelyett hogy kb 3 embernek is lerakhatta volna vagy akár őis màr rég tüzelhetett volna

Sandro ismét bizonyította hogy kezdőbe való remélem téli szünet után már nem kell hallgassam azt az alibit hogy az újaknak szokni kell a taktikát és többet lesz kezdő mint Evra , ugyanezt gondolom Ruganiról is hogy a mostanába egyre többet bakizó Chiello helyett párszor belehetne vetni mostmár igazán

és mostmár Allegri leállhatna a formáció variálgatásaival mert a kulcsmomentum ez lenne ha egy taktikával és egy alap kezdővel kezdene játszani sorozatba egyre több meccset és akkor végre játékba is beindulhatna a szekér

szerintem a legideálisabb kezdő sélüléseket is figyelembe véve 4-3-3ba: Buffon-Sandro-Chiello/Rugani-Bonucci-Lichti-Pogba-Marchisio-Khedira/Pereyra -Dybala-Morata/Zaza-Cuadrado

Grinta 2015.11.22. 12:34:58

Dybala-val kapcsolatban folyamatosan az az érzésem,hogy az első pár hónapot beáldoztuk nála..hogy hosszú távra rendben legyen.Én itt arra gondolok,hogy fizikailag picit fell kellett építeni,hogy erősebb legyen..viszont ez egyenlőre!! a gyorsasága rovására megy még!Évek múlva megköszönjük!!

Grinta 2015.11.22. 12:39:14

Mandzukic-ot pedig az olasz bírók egyáltalán nem kedvelik.Megszokásból is fújnak ellene.Tudom én hogy nem egy szent lélek a horvát,de túlzás amit művelnek vele.

Paris Hamilton 2015.11.22. 12:47:20

Valaha leggyengébb Juventus-Milan meccset láttam tegnap. De most a mi szempontunkból nem is ez a lényeg, hanem az hogy nyertünk. Azzal teljes mértékben egyet értek Allegri-vel hogy nem játszottunk jól. De most már elmagyarázhatná azt, hogy miért csak kispados Sandro? Az utolsó két hazai meccsünkön ő volt az, aki a gólpasszokat adta. Minden tiszteletem Evra-é de a támadásban sajnos nagyon sokat kopott a tudása és ezért én úgy gondolom hogy megérdemelné Alex Sandro hogy többet játsszon. Mésrészt, pedig továbbra sem értem hogy Rugani miért nem kap lehetőséget. Amit néha Bonucci és Chiellini művel, az már kihoz a sodromból. (Mert bizony tegnap Bonucci luftját egy komolyabb csapat kihasználta volna) Lehet hogy fiatal olasz nem nyújtana klasszis teljesítményt, de az 7 szentség hogy nem lógna kifele a sorból. Remélem hogy hamarosan e téren változik a helyzet és továbbra is folytatódik a győzelmi széria.

Tony. 2015.11.22. 14:00:22

A tegnapi mérkőzés iskolapéldája volt annak, hogy miért tart ott ez az egész bajnokság ahol. Az olasz labdarúgás történetének 2 legpatinásabb klubja játszott egymás ellen egy jóformán nb1-es színvonalú találkozót. Nem csoda, hogy a világon már a kutya nem kíváncsi egy ilyen meccsre. Szánalmas volt látni a két csapat tulajdonképpen vergődésből álló futballját 90 percig.

Ezekkel a nyamvadt, kiszenvedett győzelmekkel meg Allegri szépen ellavírozik itt még hónapokig, holott most már 4 hónapja képtelen bármit is kezdeni ezzel a csapattal.

The king of alibis 2015.11.22. 14:14:58

" valamint Stefano Sturaro és Mario Mandžukić jól teljesített."

Istenem. Hová süllyedsz még le te kókler? Ez a 2 nyomorult senkiházi jobban idegesít, mint Pideon, és ez nagy szó.
Amúgy látott valaki fejlődést szeptember óta? Ha nincs Sandro (aki ma sem játszott volna ha nem sérül le Evra) és Dybala tegnap sem nyerünk. Meg lehet nekik köszönni a valagadat meg a győzelmet "kedves" Kókler úr.

danimester1 2015.11.22. 14:47:31

A tegnapi meccsen a szerencse visszaadott némit abból amit a szezon kezdetén elvett.Korrekt nyilatkozat,de ezt tudtuk eddig is hogy nagyon megy neki.Azzal viszont nem értek egyet,hogy Sturaro és Mandzukic jól teljesített.Az edzéseken ő van ott,ő tudja megítélni ki az aki taktikailag már érettebb és kezdeti.(újak)Szerintem ha képes lesz az "elveszett önbizalmat" és a "tüzet" visszahozni,akkor eredmények is jönni fognak.Valamint ki kell küszöbölni a sérüléseket!

@norbi9107: Nem teljesen csak Allegri hibája,mert nekünk van/volt egy felépített keretünk 2 szisztémával amiben tudtak játszani.Az elsődleges felelős nálam egyértelműen az átigazolásokért felelős személyek Pavel,Paratíci,Marotta és Agnelli.(Olvastam egy cikket Nedveddel,és abban elmondta,hogy ők hárman intézik az átigazolásokat,majd Agnelli dönti el elsősorban!,hogy ki és kik érkezhetnek.)Mivel legalább egy klasszist hozniuk kellett volna.Ez nem történt meg,így marad a sor végére a Mister,mert egyelőre úgy látszik,hogy taktikailag felkészült tud lenni adott csapatok ellen,mer változtatni és rotálni,de a csapatépítés nem az erőssége.Tény és való,hogy időről-időre lehet tapasztalni fejlődést,de ez kevés még.Az "öregek" hozzá vannak szokva a sikerhez,ezért lehet az,hogy néha Chiello és Bonu vagy akárkinek "elszakad a cérna".Elfogadom,hogy kell az idő és a türelem,de mi szurkolók nem vagyunk azok,mert el lettünk kényeztetve az utóbbi pár évben.Sokan menesztenétek,mert az eredmények nem úgy jönnek mint ahogy megszoktuk.Szerintem ez lenne a legrosszabb amit tehetnénk,mert egy új edzővel valószínű más elképzelések lennének amihez szintén idő kell.Ha már új edző,szerintem bármelyik edző csapata megrogyna ha 2-3 klasszist vesztene.Nem utolsó sorban meg lehet nézni a nagy Special One-t,hogy idén hol tart egy kb. erőssebb kerettel mint mi. Azt már megszoktam,hogy vannak hevesebb vérmérsékletű szurkolók,de egy két "kommentet" olvasva azért ki lehet csapni a biztosítékot.Ne vedd támadásnak ezt nem csak neked hanem van még itt pár ember akinek észre kellene vennie.

MDaniel98 2015.11.22. 17:11:44

Lényegében a cím tökéletesen kifejezi ennek a meccsnek a teljes 93 percét.

Il Principino 2015.11.22. 19:32:47

20 milla ment a kukába!Lóri is hozta volna eddig Mandzu szintjét...
A győzelem volt a fontos..első lépésként megelőztük a Toro-t,most a Milant..
Jöhet a következő:)

delpi0823 2015.11.22. 20:43:01

@Tony.: Hagyjatok mar ezt az nb1es szinvonalu baromsagokat.Hogy lehet a seria at osszehasonlitani az nb1el? Fenyevekre van a ketto egymastol,nevetsegesek egy paran ezen a blogon.

KysBé 2015.11.22. 20:46:05

@kg19850508: Nyugodtan a 20 milla mellé teheted Hernanesre kidobott 10-est is.

The king of alibis 2015.11.22. 21:16:20

@KysBé: Zaza 15 millájáról már ne is beszéljünk.

The king of alibis 2015.11.22. 21:17:23

Szép lassan kijön egy klasszikus irányító ára, amit erre a 3 bohócra költöttünk (Mandzu, Zaza, Hernanes).

Rocky80 2015.11.22. 21:24:46

Mandzu nem bohóc. Csak egyszerűen nem illik ide - nem tudjuk kiszolgálni.

hurbiny3k 2015.11.22. 21:39:33

@delpi0823: Nekem is olyan érzésem van, mintha páran itt nem olasz focin nőttek volna fel, hanem most bújtak elő a szatyorból..

DegerFaCan 2015.11.22. 22:35:48

@hurbiny3k: teljesen. fizetnék érte hogy kapjanak karácsonyra egy football managert ahol azt csinálnak a csapattal amit akarnak... :D de ez a sok mocskolódás, hihetetlen.

átlépném én de minden második hszben ugyanazt kisebb változtatásokkal leírják, esélyt sem adnak nekem, ekkorát nem tudok ugrani az egeremmel sem :D

sima meccs volt, Pogba szenzációs ahogy labdát tart/szerez/passzol cselez, nem is értem hogy lehet ezután is szidni, csak mert 20ból két labdát elad, 18ból meg helyzetünk van (inkább alibizzen mint Sturaro, a szürkeség előny sokak szerint, dacból utálják Pogbát)

Mandzu továbbra sem idevaló sajna pedig bíztam benne, valaki írta hogy képtelen szabálytalanság nélkül dolgozni ami baszott idegesítő (nézzétek meg Marchisiót vagy Pogbeszt, ahogy sunyin odalépkednek a labdákra hátulról is)

röviden ennyi, nyávogjanak felőlem a hisztisek a blogon továbbra is kivétel a tiszteletnek :)

delpi0823 2015.11.22. 22:39:08

@Rocky80:Nem azzal van a gond hogy nem tudjuk kiszolgalni hanem azzal hogy teljesen forman kivul van a horvat.Tegnap is sandro akkora ziccerbe hozta amit egy mandzukic 20bol 19szer bever. Ami jellemzo volt ra az eddigi csapatainal hogy a 16oson belul konyortelen volt,nagyon nagy szazalekkal lotte be a helyzeteit. Nalunk erre mitcsinal? vagy fole rugja a labdat vagy luftot rug v eltori a labdat ez itt a legnagyobb problema.

Grinta 2015.11.22. 22:43:29

Valaki megtudja mondani hogy mi az a ragasztás Mandzukic könyökén?

Rocky80 2015.11.22. 22:43:33

@delpi0823: Igazad van, formán kívül is van.

Rocky80 2015.11.22. 22:43:57

@Grinta: A sok könyököstől kihorzsolódik.

Grinta 2015.11.22. 22:46:17

Tegnap inkább ő kapta

Lisandro 2015.11.22. 22:57:53

Én azért megvédeném a horvátot!Attól függetlenül hogy nem vagdalja a gólokat mint ahogy szokta más bajnokságokban,szerintem nem egy falàbú.Őt hogyha kitudnànk szolgálni rendesen,biztos vagyok benne,hogy visszafizetné hamarosan az árát.De hogyan lőjön gólt,ha nem kap normális labdákat?Szerintem a legrosszabb igazolás az a Hernanes volt.Sajnos azt kell mondjam,hogy rém gyenge.Hogy lehet így Brazil válogatott,nem is értem.De azért szépen lassan fejlődűnk az a lényeg.De szép is lenne szerdán egy ilyen 1 gólos győzelem!Forza Ragazzi!

Roli0921 2015.11.23. 12:14:59

@KysBé, @norbi9107: Nem értem, hogy Zaza aki 1 meccset játszott végig amin gólt is lőtt, meg még két meccsen játszott 60 percet, mért pénzkidobás. Öröm, hogy akkora szakemberek vagytok, hogy 250 perc alatt tv-n keresztül meg tudtok ítélni játékosokat.

Roli0921 2015.11.23. 12:24:42

@kg19850508: Szerintem a horvát nem volt kidobott pénz. Minden élcsapat keretében van legalább egy ilyen bolya jellegű játékos. Mandzsu ráadásuk a jobbak közé tartozik tudásban. Eddig nem sikerült beilleszkednie, nem szokta meg az olasz stílust, és a társak sem segítik. Kellene egy jó szabadrúgáslövő, illetve két szélső aki képes beadni. Ezek nélkül nem számítok túl sok jóra, azért szerintem tavasszal sokkal jobb lesz.

KysBé 2015.11.23. 17:53:20

@norbi9107: Zaza ( 18 milla ) + Mandzukic (19 Milla ) helyett "jöhetett" volna a Llorente - Lavezzi duó ....
Lavezzi - Dybala - Morata - Llorente - Cuadrado ötös sem lett volna rosszabb, csupán közel 40 millával - egy irányító árával - olcsóbb. Plussz, ha még Hernanest is ide számoljuk, akkor círka 50 millánk maradt volna!

babo0410 2015.11.23. 18:24:55

@Roli0921: Nem tudtad? Ők profik! Mindent és mindenkinél jobban tudnak!. :)

KysBé 2015.11.23. 20:28:38

@babo0410:
"babo0410 2015.11.23. 18:05:22

@juve1986: Tévez Dybala-val lett pótolva"

Ez igen! Én a helyedben nem fírtatnám ki nem ért a focihoz!!!!!

patrik1112 2015.11.23. 22:17:50

@KysBé: Persze, utólag lehet számolgatni..de felesleges :D amúgy nem értem miért szidod Dybalat minden egyes poszt alatt, üde színfolt ebben a csapatban és hatalmas potenciál van benne.. Tévez pótlására jött de még nem pótolta, majd idővel. És egy épp a 22-őt betöltő játékostól ne is várjuk egyből hogy pótoljon egy világklasszis csatárt

babo0410 2015.11.23. 22:23:15

@KysBé: Ja! És akkor én nem értek a focihoz. Neked soha semmi nem jó, és szerinted Dybala is sz.r. Inkább hagyjuk ezt a vitát.

KysBé 2015.11.23. 22:45:54

@patrik1112: Nem én várom, hanem az ügyeletes főtudor - magát ismét nevetségessé téve - jelentette ki, hogy : "Tévez Dybala-val lett pótolva"
Magyar nyelvben a "lett" befejezett múltidő, tehát már megolddott.

@babo0410: Megint te kóstolgatsz, aztán ha valaki kicsit megcáfol, akkor siránkozól.

venember83 2015.11.24. 20:30:48

Srácok, finom sörhöz jutottam végre, ne rontsátok el a kedvem. Kérnék egy kis nyugit részetekről. Mindkét féltől! Köszönöm szépen.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10262) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7677) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása