Sarri: "Olaszországban Rugani a legjobb"

Rugani Daniele.jpgA Napoli vezetőedzője, Maurizio Sarri egy nyilatkozatában a legjobb fiatal olasz játékosnak nevezte Daniele Ruganit, a Juventus mellőzött belső védőjét. Mint ismert, a fiatal tehetség a nevetségesen kevés játéklehetőség miatt fontolgatja, hogy klubot váltson, míg vannak csapatok – köztük a Napoli –, akik szívesen kölcsönvennék őt a téli átigazolási szezonban.

A nápolyi klub trénere a Corriere dello Sportnak adott interjút, amiben megerősítette, hogy a csapatába szeretné csábítani a torinóiak fiatal védőjét. Nem lenne nehéz dolga együtt dolgoznia Ruganival, hiszen az előző idény során ő edzette a védőt az Empoli csapatánál.

 "Hogy ki ma a legjobb fiatal játékos Olaszországban? Szerintem Rugani. Kivételes képességei és koncentrációja van. Nálam debütált a Empoliban 18 évesen. Nagyon fontos játékosa lesz a jövőben az olasz futballnak." – dicsérte korábbi játékosát Sarri.

A Juventus azonban mindeddig elutasított minden Ruganiért tett ajánlatot annak ellenére, hogy összesen is csak pár játékpercet kapott eddig a szezonban Max Allegritől, holott tavaly az Empoliban Sarri irányítása alatt végigjátszotta az összes meccset, és ezek alatt egyetlen sárga lapot sem kapott.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr28080986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2015.11.15. 23:21:41

Kölcsönbe mehetne a Napoliba, de jobban örülnék ha a Lazioba menne. Hosszú távon ő lehet a megoldás nálunk. Igaz még Criscitora is azt hittük egy ideig.(azóta se játszott többet nálunk)

Trieszt120506 2015.11.16. 00:24:46

@Rikoo: egyetértek. A nápolyi kölcsönnel az lenne a legnagyobb baj, hogy átmosnák az agyát, gyorsan törzsgyökeres nápolyit faragnának belőle.

Barolo4 2015.11.16. 00:32:38

@Trieszt120506: @Rikoo: Én félek tőle, hogy ha bárhova megy, akkor nem fogjuk később visszakapni (és ez nyilván nem csak szerződés kérdése, hanem a játékos véleményén is múlik). Számomra az idei év egyik legnagyobb talánya, hogy őt miért nem lehet egy okos rotálással beépíteni. Hatalmas luxus lenne őt elveszteni. Forza Juventus!

giorgio007 2015.11.16. 09:45:05

igy kell elherdalni a tehetsegeket olasz modra

-vargacsabi- 2015.11.17. 09:53:38

ha elmenne kölcsön a napoliba, soha nem térne vissza.
játszani kell, itt!

MDaniel98 2015.11.22. 14:43:48

Egyszerűen érthetetlen miért kap ennyire kevés játéklehetőséget.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása