A legújabb pletykák szerint az Inter szívesen kölcsönvenné a New York City FC-hez igazolt Andrea Pirlót.
A középpályás négy év után távozott a Juventustól az MLS-be, miután négy év alatt négy bajnoki címhez segítette az Öreg Hölgyet.
A Major League Soccer szezonja márciustól októberig tart, így nem ritka, hogy egyes játékosok a holtszezonban európai csapatokhoz szerződjenek kölcsönbe.
A SportMediaset értesülései szerint Roberto Mancini szívesen visszacsábítaná Andrea Pirlót a nerazzurri csapathoz, így biztosítva egy kis kreativitást a jelenleg inkább harcosságban kiemelkedő középpályának.
Andrea Pirlo nem először viselné az Inter mezét, hiszen a csapat 2001-ben adta el a játékost a milánói vetélytársának, és az ügylet keretében Dražen Brnčić is csapatot váltott ellentétes irányban.
Andrea Pirlo két bajnoki címet és két Bajnokok Ligáját nyert a rossonero csapat mezében, mielőtt Massimiliano Allegri vezetése során lejárt szerződéssel távozott, és a Juventusnál született újjá.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
m.martin91 2015.11.03. 15:11:22
bulldeo 2015.11.03. 15:18:14
JuventusFanatikus 2015.11.03. 15:35:26
@m.martin91: Lampard is a New York Cityből ment a Manchester Citybe.