Az egyik pofont a másik után kapó Juventus szurkolói az Atalanta elleni győzelem után bízhattak abban, hogy a csapat szép lassan elkapja a fonalat, s ha szemkápráztató játékot nem is nyújt, de elkezdi szállítani a pontokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az Öreg Hölgy egy bajnoki címvédőhöz méltó pozícióba kerüljön a tabellán.
A Sassuolo otthonában elszenvedett vereség, s a gyalázatos produkció azonban mindenki számára egyértelművé tette, hogy a szédítő rémálom tovább folytatódik, s így Halloween napján a zebramezes szimpatizánsok a Delneri és Ferrara fémjelezte időszak lidércei által kísértve hangolódhatnak a Torino FC elleni városi rangadóra.
A Juventus keretéből bizonyosan hiányozni fog a Sassuolo ellenében a kiállítás sorsára jutó Giorgio Chiellini, a műtétje után lábadozó Stephan Lichtsteiner, valamint az Atalanta ellen izomsérülést sérülést szenvedő és hosszabb regenerációra kényszerülő Roberto Pereyra és Kwadwo Asamoah.
A két csapat legutóbb tavaly novemberben csapott össze egymással a Juventus Stadiumban, s Arturo Vidal büntetőjével a Juventus szerezte meg a vezetést, majd Bruno Peres találatára válaszolva, Andrea Pirlo tartotta otthon a három bajnoki pontot.
A Juventus 21 fős kerete a következő:
Kapusok: Buffon, Neto, Audero
Védők: Cáceres, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Rugani, Evra
Középpályások: Khedira, Marchisio, Pogba, Hernanes, Cuadrado, Lemina, Padoin, Sturaro
Csatárok: Zaza, Morata, Mandžukić, Dybala
A 18:00-kor kezdődő mérkőzést a Digi Sport 1 élőben közvetíti.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
KysBé 2015.10.31. 19:42:20
Közben a 100 millás lufink....
KysBé 2015.10.31. 19:43:06
Tony. 2015.10.31. 19:45:23
Magyar Közöny 2015.10.31. 19:45:36
Watakuki 2015.10.31. 19:45:38
Lord Viktor 2015.10.31. 19:45:41
KysBé 2015.10.31. 19:45:45
juve28adam 2015.10.31. 19:45:51
giorgio007 2015.10.31. 19:45:59
Watakuki 2015.10.31. 19:47:35
csakajuve11 2015.10.31. 19:47:38
Magyar Közöny 2015.10.31. 19:47:43
MdewC 2015.10.31. 19:47:59
krisszvector 2015.10.31. 19:48:47
Tökéletes végszó!
juve28adam 2015.10.31. 19:50:40
krisszvector 2015.10.31. 19:51:46
danimester1 2015.10.31. 19:51:48
Juvegaspy 2015.10.31. 19:51:59
MeGmOnDtaM 2015.10.31. 19:52:12
m.martin91 2015.10.31. 19:52:13
Lord Viktor 2015.10.31. 19:52:15
Ettől függetlenül Allegri monnyon le.
danimester1 2015.10.31. 19:52:47
Juvegaspy 2015.10.31. 19:53:00
MeGmOnDtaM 2015.10.31. 19:53:01
pedronegroo 2015.10.31. 19:53:10
MdewC 2015.10.31. 19:53:39
SANDRO MÉGIS JO CSERE VOLT?????
ALLEGRI!!!
patrik1112 2015.10.31. 19:54:13
Gyori_Juventino 2015.10.31. 19:54:33
pedronegroo 2015.10.31. 19:55:08
Rikoo 2015.10.31. 19:55:09
m.martin91 2015.10.31. 19:55:23
Lord Viktor 2015.10.31. 19:55:37
Gyori_Juventino 2015.10.31. 19:55:57
Tony. 2015.10.31. 19:56:07
Gannicuss 2015.10.31. 19:56:45
Forza Juve!!!
Lord Viktor 2015.10.31. 19:58:11
Jack Bauer 24 2015.10.31. 19:58:36
KysBé 2015.10.31. 20:01:16
peti78 2015.10.31. 20:01:28
patrik1112 2015.10.31. 20:02:14
Gabuero9 2015.10.31. 20:02:25
Watakuki 2015.10.31. 20:02:30
csakajuve11 2015.10.31. 20:02:42
Leram7 2015.10.31. 20:05:54
Pogba és Morata az első félidőben volt jó, aztán szürkébbek voltak már a második félidőre.
Dybala szögletei, szabadjai szörnyűek és pontatlanok. Hernanes beadásából egyből Bonucci fejes, kapufa volt.
Cuadrado ma szürkébb volt mint szokott, de a végén csak valahogyan besodorta.
Összességében gond van és ha a vezéregyéniségek, illetve akiknek vezérnek kéne lenniük nem találnak magukra, szívni fogunk keményen.
Gabuero9 2015.10.31. 20:08:09
csakajuve111 2015.10.31. 20:08:36
delpi0823 2015.10.31. 20:09:33
Gyori_Juventino 2015.10.31. 20:09:45
Este remélem Roma-Inter x lesz .
Grinta 2015.10.31. 20:15:33
Juvegaspy 2015.10.31. 20:16:29
Viszont a jheten mar sokkal meggyozobb jatek kell.
Juventinok vagyunk orulnunk kell a gyozelemnek de Allegri igencsak elvesztette a bizalmat sok embernel..nalam is..mint mar irtam tolem mehet ha nem Mazzari a helyettes. Prandelli Ancelotti Capello Mou..az eddig latottakat ok is osszehoznak.
Aztan kivanom h nyaron annyazzanak le paran h triplaztunk bezzeg en elkuldtem volna Allegrit oktoberben...bar ketlem h igy lesz
Gabuero9 2015.10.31. 20:20:58
amugy vki irta olvastam is nemtudom hogy itt vagy facen de meg be is linkelte pirlo goljat hogy nem banja ha igy nyerunk :D nos bejott es ense banom
delutan neztem a Chelsea -Pool-t hat rakas szar volt ehhez kepest. Kellenek az olasz focinak az ilyen meccsek hogy ne csak az angol spanyol hype legyen mindig :)
MVPP 2015.10.31. 20:27:46
KysBé 2015.10.31. 20:29:43
Buffon, az Öreg megint megmentette a hátsónkat...
babo0410 2015.10.31. 22:20:15
tomi123123 2015.10.31. 22:20:42
MdewC 2015.10.31. 22:32:55
Max ugyanakkor ma nagyon jól cserélt, legalább is bejött a húzása, nagyon örülök a 3 pontnak, mert iszonyat hiányzott egy újabb győzelem.
Bizakodjunk, hogy jöv 7en a BL-ben ha kínkeservesen is, de nyerünk.
Forza!
The king of alibis 2015.10.31. 22:48:34
Nyertünk 2-1-re Allegri ezzel megint kisebb időre fellélegezhet és tovább halogathatja az időt
Maradt volna 1-1 jövőhéten sem nyerünk és búcsúzik Allegri, akivel már nem lehet amúgy sem számolni. Meccsről - meccsre más formáció, más játékosok szerepeltetése, érthetetlen edzői húzások, érthetetlen cserék, siralmas játék és még lehetne sorolni. 2,5 hónapja megy a szezon de semmi fejlődést nem lehet észrevenni. Úgyhogy hosszú távon nem jártunk jól ezzel a mai győzelemmel. Allegrit minél előbb meneszteni kell, de sajnos ezzel a győzelemmel megint bebetonozta magát legalább 1 hónapra. Ezt a csapatot ő már nem fogja tudni felrázni.
faciesarticulariscarpea 2015.10.31. 22:49:56
Emlékszem Conte időszakában voltak olyan unalmas meccseink, hogy nézni alig lehetett. Ezzel szemben a mai a véleményem szerit igazán izgalmas, hajtós meccs volt. Számomra az, hogy a 94' percben Cuadrado gólt lőtt óriási örömöt jelentett. Csak sajnálni tudom azokat a Juventus szurkolókat akik nem így éreztek.
Leram7 2015.10.31. 23:21:59
Trieszt120506 2015.11.01. 00:24:31
Nos, ebből már nem maradt szinte semmi, ahogy a stabil labdabirtoklásunkból sem, az egész támadásszervezésünk az alapoktól kezdve esetleges. Nem kenném Allegrire, bár kétség kívül ő is benne van. A fő ok egyértelműen az, hogy Marchisio és Pogba árnyéka önmagának, mióta a két igazi klasszis középpályás elhagyta a csapatot.
delpi0823 2015.11.01. 01:00:03
Barolo4 2015.11.01. 01:00:18
Sokszor apróságokon múlnak a dolgok.... ha nem jön ez a (részben szerencsés) gól, akkor most arról szólna a blog, hogy ez a szerencsétlen kookler még ilyenkor is védőt hoz be csatár helyett. Az igazság persze középen van, mert bár Allegri cseréje most bejött, a csapatjáték még mindig messze volt a jótól.
Egy jól összerakott Torot sikerült legyőzni egy izgalmas és helyenként látványos meccsen. Nem szoktam szidni Pado mestert, de ma nagyon érződött, hogy az ő oldala sokkal gyengébb volt. Akartak a fiúk, Pogba pedig (az érthetetlen sárga ellenére) javuló formát mutat. Örülök a 3 pontnak és nagyon szurkolok jövőhéten. Forza Juventus!
Grinta 2015.11.01. 09:22:08
Dante01 2015.11.01. 09:37:43
Az, hogy Allegri kit és mért kezdet vagy éppen mért tart a kispadon azt csak ő tudja. Bár pár dolog erősen megkérdőjelezhető, de ez csak az én véleményem. Egy biztos ha a keddi meccsen nem tesszük oda magunkat és nem játszunk jó focit a Gladbach megesz minket. Az elmúlt 5 meccsükön 17-4 gólarányuk volt és nagyon jó formában vannak. Ezt csak azért írom, mert ha ott nyerünk az hatalmas lendületet adhatna a csapatnak.
KysBé 2015.11.01. 10:07:21
RuidaRobert 2015.11.01. 10:08:14
Akik a 94. percben nem torkaszakadtukból üvöltöttek, hanem azon kombináltak, hogy ezzel Allegri csak időt nyert, azokat nagyon sajnálom. Komolyan.
Sandro Corleone 2015.11.02. 14:47:26
kinn voltunk, a stadion úgy robbant, mint még soha, pedig nem tízszer voltam....
mindenki üvöltött mint az állat, 1-2 percig, aztán rögtön vége lett, és jött a Storia Grande Amore.....háááát az leírhatatlan volt!
a kapu mögött állok álltalában, gondolhatjátok!
aztán beszélgettünk sok olasszal!
senki sem szidja Allegrit! senki!
siamo tutti Allegri!
FJPS!
Az utolsó 100 komment: