A kamerák sokszor mutatnak téged a meccsek során. Mindig ilyen ideges vagy?

Itt Olaszországban mindenki rendkívül intenzíven éli meg a meccseket. A Juventust a szívembe zártam. Játékosként és vezetőségi tagként is megismertem a klubot, így vele kelek és fekszem.

Játékosként nagy teret engedtem az érzelmeknek, és ezt a mentalitást a nézőtérre is magammal vittem. Nagyon nehéz visszafognom magam.

Nem javul a helyzet idővel? Már hat éve, hogy utoljára tétmeccsen pályára léptél.

Nem. Amióta nem vagyok már játékos, szerintem csak rosszabbodik a helyzet. Nagyon gyakran feszült vagyok, amiért nem segíthetek a srácoknak. Hozzá kell szoknom mindehhez, azonban nagyon nehéz. Tudom, hogy mit kellene tenni a pályán, de nem tudok semmin változtatni. Például az idei BL-döntő borzalmas volt. 2003-ban is bejutottunk a döntőbe, de nem játszhattam.

Ebben az évben visszajöttek az emlékek. A nézőtéren ültem, és semmit sem tehettem. Megint. Feltehetően ez sors kérdése, azonban szeretném egy nap megnyerni ezt a trófeát, hogy végre megnyugodhassak. Azt hiszem, az volt a karrierem legrosszabb pillanata. A legjobb formában voltam, tudtam, hogy képes vagyok segíteni a csapatnak, azonban nem tehettem. Most azonban más beosztásban vagyok, és a feladatom is más.

Miért nem edzőként maradtál a futball világában? A csapatot úgy sokkal hatékonyabban segíthetnéd…

Nem kívánok elhamarkodott döntést hozni. Tudom, hogy mit feltételez az edzőség, és manapság ezt senki nem szórakozásból végzi. Minden szempontból késznek kell lenni, a taktika egymagában nem elég, jó pszichológusnak is kell lennie az edzőnek. Nem tudom, hogy a pad megfelelő hely lenne-e számomra. Szeretem azt, amit csinálok, megtaláltam a helyem ebben a munkakörben.

Pontosan mik is a feladataid?

Az igazgatótanács tagja vagyok. Eleinte tizenhatan voltunk, aztán ez csökkent tizenkét személyre, novemberben pedig választás lesz, amely a következő három évről dönt. Azonban inkább úgy fogalmaznék, hogy tanácsadó vagyok. Agnelli elnök úr kért fel arra, hogy csatlakozzam hozzá, és segítsek a sporttal kapcsolatos ügyekben.

Ez hogyan működik a gyakorlatban?

Amikor fontos ügyek vannak terítéken, például arról döntünk, hogy kit vásárolhatunk meg, akkor négyen ülünk asztalhoz (Agnelli, Marotta, Paratici). Paratici és én ötletekkel szolgálunk, Agnelli és Marotta pedig határozott nemet mond (nevette el magát Pavel Nedvěd). Ez az év jobbnak tűnik, hat szezon után végre pozitív számokkal dolgozhatunk, így elkölthettünk egy kis pénzt a nyáron.

Van saját irodád?

Nem, nincs. Egy tárgyalót használok. Nem tudnék számítógép előtt ülni hosszú ideig, és nem is lenne értelme. Én közvetítő vagyok az irodák és a sportközpont között. Így hasznossá teszem magam. Naponta a csapattal vagyok, figyelem az edzéseket, mivel felfigyelek olyasmikre, amikre mások nem. Ami a klub székházát illeti, hetente két-három alkalommal látogatom meg, amikor fontos megbeszélést tartunk, vagy ha egy szponzor látogatást tesz.

Agnelli elnök úrral tartasz fontos egyeztetésekre, és így fontos ajtókat nyitsz meg neki a hírneveddel?

Ő olyan személy, akinek nincs szüksége ilyesmire. Azért tartok vele, hogy beszélgessünk olyan játékosokkal, akik terveink részét képezhetik esetlegesen. Amikor Robin Van Persie-vel vagy Carlos Tévezzel tárgyaltunk, jó volt, hogy olyan egykori játékos ült velük szemben, aki komoly eredményeket mutathatott fel.

Tudatosult benned, hogy te vagy az egyetlen cseh személy, akinek sikerült európai nagycsapat vezetőségébe jutni?

2001-től vagyok a Juventus tagja, és külföldön tizennégy évig egy adott csapatnál lenni nagyon hosszú idő, különösen külföldiként. Valami nagyon különlegessel kell rendelkeznie az embernek, hogy komolyan vegyék, és értékeljék a munkásságát. Valamint folyamatosan bizonyítani is kell. Talán csak egybeesés és a sors keze révén nyílt meg előttem ez a lehetőség.

Hogyan történt mindez?

Egy évvel a visszavonulásom után Agnelli úr vette át a Juventus irányítását, és én voltam az első, akihez fordult azért, hogy csatlakozzak hozzá, és segítsem a munkáját. Hosszú ideje ismerjük egymást, az édesapja, Umberto hozott ide a Juventushoz, tehát nehéz volt nemet mondani az ajánlatára. Még nem is gondolkodtam a visszatérésen, fáradt voltam, és bár egy év telt el a visszavonulás óta, mintha két hét lett volna csak.

Ha nem lett volna Agnelli elnök úr, akkor valószínűleg ma nem is lennél a Juventusnál, igaz?

Pontosan. Miatta mondtam igent. Közvetlenül a visszavonulásom után már megkeresett az igazgatóság, hogy csatlakozzak a vezetőséghez, azonban csak akkor mondtam igent, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy egy másik Agnelli is a vezetőség tagja lesz. Mivel a Juventus és az Agnelli család összetartozik már több mint 90 éve. Tudtam, hogy működni fog a dolog, és igazam lett. Négy bajnoki címet nyertünk öt év alatt, és bejutottunk a BL-döntőbe. Ez nem rossz eredmény. 

Mivel szóba került az Agnelli család, megkerülhetetlen a kérdés, hogy mennyire függ a Juventus a FIAT támogatásától?

A FIAT sikere fontos számunkra, azonban arra törekszünk, hogy minél kevésbé támaszkodjunk bárkire is, és fedezni kívánjuk a saját költségeinket. Amikor Andrea Agnelli a Juventushoz csatlakozott, 95 millió eurós veszteségünk volt. A család megemelte a tőkét 120 millió euróval, és innen kezdtük a munkát. Folyamatosan csökkentettük az adósságot, és a tavalyi szezonban végre már 2,3 millió eurós nyereséget könyvelhettünk el.

Valamint sikerült egy új stadiont is építeni több mint százmillió euróért…

Ez segítségünkre volt, mivel a jegybevétel így megháromszorozódott. A klubnak fejlődnie kell, és pénzgyárrá kell válnia. Az emberek megőrülnek a futballért Olaszországban. Ha teljesen legatyásodnának is, és nem lenne pénzük ételre, akkor is megvennék valahogy a jegyet egy futballmeccsre. Ez valóban hihetetlen. Véleményem szerint Agnelli jól vezeti a klubot.

Milyen érzés Olaszország legerősebb családjához tartozni?

Andrea édesapja a házunk közelében lakott. Minden vasárnap ő és a felesége a kutyákkal együtt meglátogatott minket. Az első hónapokban nem teljesítettem jól a Juventusnál, és ez a támogatás sokat segített nekem. Andrea és én minden csütörtök este együtt futballozunk. Megvan a kis csapatunk, és egyszer elvittem őket a szülővárosomba, ami a csehországi Skalná.

A Juventus elnöke Skalná városában?

Igen, meg akartam mutatni neki a helyet, ahol felnőttem, így három éve rendeztem egy barátságos mérkőzést a csapatunk és a helyi futballcsapat között. Skalná lakossága megközelítőleg ezerötszáz fő, és akkoriban szinte mindenki kilátogatott a pályára, hogy láthasson minket. Komoly esemény volt ez a város számára. Örültem, hogy egy olyan híres személy, mint Andrea Agnelli meglátogatta a kisvárosunkat.

Milyen véleménnyel volt az elnök a városról?

Tetszett neki! Nagyon egyszerű ember. Imádja a torinói kocsmánkat, ahova minden csütörtökön betérünk egy sörre. Velünk tartott egy kocsmába Skalná városában is. Az tetszett neki a legjobban. Nagyon jó emlékek ezek.

Számos híres futballista megfordult a Juventusnál, de úgy tűnik, hogy téged övez a legnagyobb szeretet. Minek tudható be ez?

Azt hiszem, hogy a játékstílusom miatt. Mindig 100%-on égek, és ezt az emberek látják és értékelik. Valamint az is segített, hogy a Juventusnál maradtam a másodosztályban. Öten maradtunk. Mindannyian bárhova mehettünk volna, voltak ajánlataink, azonban a maradás mellett döntöttünk. Ezzel halhatatlanná váltunk a szurkolók szemében.

Mindazonáltal szerintem semmi különleges nem volt ebben a döntésben. A klub nehéz időszakot élt meg, és mi csupán visszaadtunk valamit a klubnak. Örülök, hogy a következő évben már sikerült visszatérni.

Ezzel a döntéssel azonban a karriered is veszélybe sodortad, erre nem gondoltál?

Olykor nem szabad a karrierre gondolni, és azt a döntést kell hozni, ami szívből jön. Mindig megvolt mindenem a Juventusnál, és soha nem hiányzott semmi. A kötelességünk volt a csapattal maradni a Serie B-ben. Nem szabad folyamatosan úgy gondolkodni, mintha egy számológép lenne az ember fejében. Amennyiben a szívedet követed, nem hibázhatsz. Ha veszítesz is végül, legalább jó érzések maradnak meg magaddal szemben, és ez nem tekinthető hibának. Talán ez az oka annak is, hogy most a Juventus vezetőségi tagja vagyok.

Miért lettél te a világ legjobb futballistája?

Volt valamennyi tehetségem, azonban ez inkább az akaraterőnek és a szorgalomnak köszönhető. Ezek nélkül nem lehet. Véleményem szerint az eredmények 10%-ban a tehetségnek köszönhetők, a többi rész pedig a szorgalom. Legalábbis számomra. Amikor az álmát akarja megvalósítani az ember, akkor nagyszerű dolgok érhetők el, és egyetlen cél sincs túlságosan távol. De ezért természetesen meg kell dolgozni.

Mikor jöttél minderre rá?

Tizenháromévesen Žaloudek úr, aki akkoriban az edzőm volt, azt mondta, hogy kemény munka nélkül nem lehet sikert elérni. Ezt én megfogadtam, és követtem az utasítást. Az edzés két órát tartott, de mi reggeltől estig futballoztunk. Így tettem egész karrierem során. Amikor az edzésnek vége lett, én még maradtam edzeni tovább és még tovább.

Tizenhároméves gyermekként elég nehéz lehetett mindez, mivel akkor a gyermekek bulikra járnak, és vannak egyéb elfoglaltságok…

Számomra nem volt soha jobb dolog a futballnál. Az edzés számomra nem volt teher, nem zavart. Még a kritikus 15 és 17 év közötti időszakban sem.

Voltak pillanatok, amikor rá kellett beszélned magad az edzésre?

Én mindig jól éreztem magam, így soha nem volt gond az edzés. Azonban az tény, hogy amikor például egy hétig vakáción voltam, nem mehettem sehova kirándulni például, mivel egész nap a pályán rúgtam a bőrt. Mondogattam magamnak, hogy szeretnék normális gyermekként élni. Kapcsolódnak emlékek egy-két pályán kívüli eseményhez is, azonban nem sok ilyen akad. Voltak dolgok, amiket megbántam anno, de így visszanézve már semmit sem bánok. Kicsit sem.

Voltak fájdalmas időszakok?

Igen, a futball fájdalmas. Olykor elegem lett az egészből, és teljesen kimerültem. Alig tudtam elsétálni hazáig. Mindazonáltal, ha az ember futballista akar lenni, akkor a futballnak fájnia kell. Ezt a Lazio csapatánál Zdeněk Zeman vezetése alatt tanultam meg, aki nagyon kemény edzéseket tartott.

Gondoltad volna gyerekként, hogy a futballból fogsz megélni?

Nem gondolhatsz ezekre a dolgokra, amikor valamivel foglalkozol, nem teheted mindezt azért, hogy majd egy nap busásan kifizetődik. Ez helytelen megközelítés. Manapság rengeteg pénzt lehet szerezni futballból, azonban óriási áldozatokkal is jár mindez. Sok játékos fordítva gondolkozik manapság, és ez nem jó. Például nekünk négy vagy öt hét szabadságunk volt, akkor az első három napban pihentem, aztán folytattam az edzést. A szervezetnek készenlétben kell lennie mindig, a hosszú vakációk nem tesznek jót.

A pénz témáját érintve, a Juventus óriási összeget fizetett érted, és semmilyen más cseh futballistának nem sikerült ezt a rekordot megdönteni, ez volt valamilyen hatással rád?

Igen, emiatt ólomlábaim voltak az elején. Bizonyítanom kellett, hogy megértem azt a befektetést. Amikor az emberért ennyit fizetnek, valahogy ezt meg kell téríteni. Más szempontból azonban nagyszerű motivációként is szolgált, be kellett bizonyítanom, hogy nem volt hiba az átigazolásom.

Ez azt jelenti, hogy még rövidebbek lettek a nyaralások, és még több edzésre volt szükség?

Hát, elég nehéz feladat volt még jobban teljesíteni. Huszonkilencéves voltam és még többet kellett dolgoznom. Nagy kihívás volt bekerülni a kezdőcsapatba, és a csapat motorjának lenni. Mindazonáltal minden elérhető.

Voltak valamilyen trükkjeid, amiket az edzőteremben vetettél be?

A fizikai erőnlét csak ráadás. A Žaloudek úr által meghatározott edzésnek köszönhetően váltam jobb játékossá. Egész életem során mindenki azt mondta, hogy nagyon jól tudok lőni, és nem érdekelt, hogy melyik lábammal kellett ellőni a labdát. Ezt pedig Žaloudek úrnak köszönhetem. Ő mindig célpontokat helyezett el a kapuban, és ezeket kellett eltalálnom. Mindkét lábbal, egész nap, számtalanszor. Csehországban, ahol van téli szünet a bajnokságban, így két hónapig nem rendeznek fordulót, mindenki azt mondta nekem, hogy pihenésre van szükségem, én azonban azon a véleményem voltam, hogy nincs szükségem pihenésre, ha el akarok érni valamit; pihenhetek majd később.

Ez a tanács igaz a pályán kívüli életre is?

Úgy vélem, hogy igen. Sok sikeres ember él az országomban, és ha megvizsgáljuk a hátterüket, rájövünk, hogy mindig a kemény munka és az eltökéltség révén jutottak el valahova. Ha csinálok valamit, akkor azt jól akarom végezni, hogy elégedett lehessek vele. Ha tudom, hogy nem vagyok képes százszázalékot nyújtani, akkor inkább nem is kezdek bele.

Nehéz volt abbahagyni a labdarúgást, amikor a legjobb formában voltál? Még legalább két évig játszhattál volna minden gond nélkül.

Egy adott szinten kívántam futballozni, és nem éreztem már azt, hogy képes lennék különbséget jelenteni a meccseken. Nem tudtam már a csapat motorja lenni, így a Juventus semmit sem nyert volna velem. És két évet eltölteni valahol csak a fizetésért nem az én stílusom. Jobb volt befejezni. Annyi év után kifulladtam, ezért elégedetten hagytam el a pályát. Mindent beleadtam addig, hogy megnyugvással fejezhessem be a karrierem.

Valóban nem hiányzik?

Tényleg nem. Most más szerepkörben tevékenykedek, de továbbra is kapcsolatban vagyok a csapattal. Amikor Agnelli úrral futballozunk, gyakran veszekszem vele, mivel nem akarok veszíteni. Szerintem nem fogok változni ebben a tekintetben.

Hogyan rendezed az életed, tudva, hogy nem léphetsz ki az utcára anélkül, hogy számtalan szurkoló képeket akarjon készíteni veled?

Amikor befejeztem a játékoskarrierem, azt gondoltam, hogy a helyzet javulni fog egy vagy két év után, de őszintén mondhatom, hogy csak rosszabb lett. A szurkolók nem találkoznak velem olyan gyakran most már, így egyedibb alkalom számukra. Azonban továbbra is nyugodt vagyok. Amikor kilépek az ajtón, fel kell lennem készülve minderre. 

Nincs minden nap jó hangulatom, de erről nem tehetnek a szurkolók. Értük játszunk a pályán, a szurkolók nélkül a futball semmi nem lenne. Következésképpen, ha egy szurkoló képet vagy aláírást kér tőlem, kötelességem, hogy eleget tegyek a kérésének. Nekem semmibe nem kerül, a szurkoló pedig elégedett lesz. Figyelek erre, és ugyanezt mondom a játékosoknak is. Ez a legkevesebb, amit megtehetünk a szurkolókért.

Nemigen sétálhatsz a városban, igaz?

A hét során kicsit jobb a helyzet, de szombaton nemigen lehetséges. Eddig aláírásokat osztogattam a szurkolóknak, de most már mindenki selfie-t akar. Nyomorult telefonok…

Nincs eleged belőle?

Nagyon kellemetlen volt egyik nap Monte Carlóban, amikor még játszottam. A családommal voltam ott nyaralás céljából. Minden rendben volt, de találkoztunk olaszokkal, és a tér tele volt velük, így végül a rendőrségnek kellett segítenie nekünk, hogy elhagyjuk a teret. A gyermekek nagyon kicsik voltak, így nem volt egyszerű.

Tudtál normális gyermekkort biztosítani a gyermekeidnek ilyen ismertség mellett?

Igen, de az az igazság, hogy őket ez nagyon zavarta. Amikor volt egy szabadnapom, és sétálhattam velük, nem akartak velem tartani, mert amint elindultunk, véget is ért a séta. A szurkolók mindenhol jelen voltak, a gyermekek megfogták a feleségem kezét, és továbbsétáltak. Folyamatosan azt kérdezték, miért osztogatok aláírásokat ezeknek az embereknek. Próbáltam a családomra is szánni egy kis időt, de ez nem volt lehetséges, ami elég kellemetlen volt.

Ennek ellenére Olaszországban maradtál a játékoskarriered végét követően…

Akkor is itt maradtam volna, ha nem itt dolgoznék. A gyermekek itt járnak iskolába. Igaz, hogy ez hamarosan változni fog, mivel a lányom tizennyolcéves, és Svájcba vagy Angliába megy majd egyetemre, és a fiam is hasonlóképpen fog tenni három év múlva.

A gyermekek inkább olaszok, mint csehek?

Igen, így van. Mindketten itt születtek, és amikor egymással beszélnek, az olasz nyelvet használják. Mi otthon csehül beszélünk, így velünk ők is csehül beszélnek, azonban körülbelül ennyi. Azonban ez nem jelent gondot, több nyelvet ismernek, így még könnyebben tanulhatnak újakat.

A fiad, Pavel is futballozik?

Nem, egyáltalán. Amikor fiatalabb volt, egyáltalán nem érdekelte a futball. Most tizenötéves, és szeret futballozni, de nem játszik egyik klubnál sem. Kosarazott régebben, úszott, bármit sportolhat, de nem kell profiként ezt művelnie. Én pedig elégedett vagyok ezzel.

Boldogabb vagy, hogy nem futballozik a fiad?

Igen. Nem játszhatna Olaszországban ezzel a névvel. Nagyon nehéz lenne számára. Ugyanez lenne a helyzet Csehországban is. Velem tart a csütörtöki fociesten Agnelli úrral, és tetszik neki. Azonban nem tudom, hogy hova kellene költöznie, hogy nyomás nélkül futballozzon.

Olaszországban fogsz maradni, amikor a gyermekeid egyetemi hallgatók lesznek külföldön?

Jelentős mérföldkő lesz ez számomra és feleségem számára, amikor eldöntjük, hogy mi a következő lépés. Hogy őszinte legyek, nem vagyok biztos benne, hogy itt fogok maradni. A futball sokat követel tőlünk, és fárasztó, és szerintem a feleségem inkább a költözés mellett döntene. Azonban a döntést a sorsra bízzuk.

Több mint tizenkilenc évig éltél Olaszországban, nem lenne félelmetes visszatérni Csehországba?

Nem, én és a feleségem ott nőttünk fel. A gyermekek számára az lenne, mivel ők Olaszországban születtek, és nem ismerik túlságosan Csehországot. Azonban korántsem biztos, hogy pont Csehországba térnénk vissza…

Értem, Florida nagyon kellemes hely, nemigaz?

Igen, van egy házunk ott, és minden nyarat Floridában töltünk. Senki nem ismer minket ott. Beleugrom a standpapucsomba, és bárhova mehetek. A futball a huszonötödik legkedveltebb sport náluk.

Mi hiányozna Olaszországból, ha elköltöznél?

Az időjárást, az ételeket és az embereket hiányolnám, akik sokkal pozitívabbak és sokkal többet nevetnek, mint a cseh emberek. Amikor Csehországba utazok, ez érezhető. Az olaszok mindig mosolyognak, és próbálják élvezni az életet. Nincs értelme bánkódni. Nem tudom, hogy az időjárás miatt van ez, de az olaszok nem idegeskednek annyit. Feltételezem, hogy mi jobban koncentrálunk a munkánkra.

Továbbra is figyelsz az erőnlétedre?

Igen, így van. Egyre kevésbé ugyan, de próbálkozok. Futok és járok edzőterembe. Időnként pedig golfozok. Szeretnék ismét lefutni egy félmaratont. Futottam egyszer Prágában, és szívesen kipróbálnám egy másik városban.

Esetleg egy maratont?

Nem, maratonokat többet nem… Egyszer futottam egy 3 óra 49 percet, az nem rossz, de a maraton már túl hosszú nekem. Nincs meg a testalkatom hozzá. Nagy a fenekem, és túl nehéz vagyok, így fájnak a térdeim utána.

Mi az, amire a legtöbb időt szánod, amibe a legtöbb pénzt és erőfeszítést fekteted?

Ismét csak azt mondhatom, hogy a futball. A feleségem ellenezte, de mit tehetnék? A futball az életem. Ez drog. Azonban próbálok több időt tölteni a családommal, és amikor van pár napunk, akkor elutazunk valahova. Nyáron Floridába megyünk, télen pedig az Alpokban található házunkba. Minden napot élvezni kell, amit a családoddal töltesz. Jó dolog, hogy csak az elnök a felettesem, így magam alakíthatom a munkabeosztásom bizonyos szűk keretek között. Az viszont tény, hogy minden nagyon gyorsan történik. Régóta érlelődik bennem egy kívánság, és azt szeretném, hogy kicsit lassítsak, hogy kicsit lassabb életet éljek, de nemigen sikerül… de tudod mit? Így is boldog vagyok minden nap.

A cikk alapjául a cseh Forbes magazinban megjelent interjú szolgált.