Allegri: „Rettenetes első félidőnk volt”

allegri_massimiliano_uvoltozik.jpgMassimiliano Allegri rendkívül keserű szájízzel nyilatkozott a Sassuolo elleni vereséget követően, amelyen Nicola Sansone szabadrúgásból gólt szerzett, míg Giorgio Chiellini csak két sárga lapig és kiállításig jutott.

„Nagyon szomorú vagyok azért, ahogy ezt a meccset kezeltük. Idegesek voltunk, szabadrúgásokat adtunk az ellenfélnek többször a tizenhatos körül, és nem tartottuk nyomás alatt a Sassuolo csapatát.

A mérkőzéseken a győzelem vagy a vereség részleteken múlik. Egy szabadrúgás miatt veszítettünk, ez pedig azért történt, mert olyan helyen ajándékoztunk szabadrúgást az ellenfélnek, ahol nem lett volna szabad.

Továbbá tíz emberrel maradtunk, és egyértelműen nem javultunk felelősségérzet tekintetében. A Serie A borzasztóan kemény bajnokság, és a győzelemhez százszázalékos teljesítmény kell megfelelő hozzáállással minden egyes mérkőzésen.

Ki kell lábalnunk ebből a helyzetből, és ez sikerülni is fog munka révén. Most felkészülünk a szombati mérkőzésre, majd ezt követően gondolkodhatunk a Bajnokok Ligája-meccsről.

Én vagyok az első számú felelős ezért. Jobban kell teljesítenünk, és a számos fiatal középpályás nem szolgálhat mentségként. Paul Pogba és Mario Lemina erősíti a középpályát, és ez a keret megfelelő mélységgel rendelkezik ahhoz, hogy jobban teljesítsen.

A második félidőben jól reagált a csapat, mindez azonban csak még mérgesebbé tesz azért, ami az első félidőben történt.

Vannak mérkőzések, amin látni kell, hogy mi vár a csapatra. A ma este értékes számunkra, az első félidő tragikus és katasztrofális volt, azonban csak egyetlen lövése volt az ellenfélnek a kapura szabadrúgásból, amit gólra is váltott.

Ez a probléma nem először jelentkezik, a Frosinone ellen a kilencvenkettedik percben kaptunk gólt szögletből, itt szabadrúgásból. Korlátoznunk kell a szabálytalanságok számát a tizenhatos körül, és ezekből sok a tapasztalatlanság számlájára írható.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr448030886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2015.10.29. 09:19:36

Elszámoltam végtelenig kétszer mielőtt megfelelő nyugalmi állapotba kerültem eme hozzászólásom előtt.... húúúúú.

Sürgős de gyorsan hozzuk vissza Delnerit hogy legalább a 7. hely meg legyen.

krisszvector 2015.10.29. 09:49:38

Chiellini reakciói a szabálytalanságai után, szinte mindent elárulnak, felesleges pampogás ment a részéről.A kiállításánál, egyszerűen nem értettem, hogy mit akar megmagyarázni, az egy látványos piros lapos belépő volt.

Mixbetegállat 2015.10.29. 09:51:01

Ez után a mérkőzés után már én is úgy érzem hogy veszélybe került a Scudetto.Legyen meg a BL hely a bajnokságba oszt kész.Ez az év az építkezésé lesz.Nekem összességében tetszik a keret, össze kell majd csiszolódni, és akkor jövöre hajrá!

MDaniel98 2015.10.29. 09:57:09

Teljesen igaza van Allegrinek, az 1. félidő horror volt, csak aaz a baj, hogy a 2. sem volt sokkal jobb.

nemesszabi 2015.10.29. 10:16:15

@Juventus FC 15: 10 emberrel nyomás alatt tartani az ellenfelet szerintem azért jónak mondható. Fizikailag legalább rendben vagyunk.
Ami inkább elszomorító, hogy a KP szinte a 0-val egyenlő. Összeszokatlanok és még passzolni és helyezkedni se tudnak. A védekezésben a kapott gólok mindig az ő hibájukból jönnek, és a támadásépítés is rajtuk akad meg.
Ha a középpálya egyszer összeszokik és a mozgásokat is jól begyakorolják akkor fog csak a csapat jól játszani.

babo0410 2015.10.29. 10:20:25

Az azért érdekes, hogy nem volt se Khedira, se Marchisio, és akkor kaptunk ki. Azaz amíg lemina és Sturaro nem hozzák védekezésben azt a minőséget, mint ők, valamelyiknek mindig a pályán kell lennie, és akkor a védelem is sokkal stabilabb. Ráadásul én ezt a rémálom 4-4-2-t is elfelejteném. Ez nem jó semmire. Minek kell erőltetni Cuadrado-t? Kisült már, hogy nem illik a csapatba, mert nem tudunk vele hasznos felállásban játszani. Jó játékos, de a csapatnak se a 4-3-3-ban, se a 4-4-2-ben nem megy. De lehet ma csak éppen Khedira vagy Marchisio hiányzott. Allegri ezt ma te cseszted el, pedig már egyre jobban kezdett tetszeni a csapat játéka. Marchisio és Khedira felépülésével egyre jobbak voltunk.

szabo2323 2015.10.29. 10:27:25

Én a srácokkal csak a kapura lövést és a pontrúgást gyakoroltatnám egy hónapon keresztül. Nem hiszem el ,hogy nem találjuk el a kaput ha meg igen az a kapus kezébe megy. Mandzsukic meg harmat gyenge! Úgy érzem hogy csak fék a csapatnak. Helyzetet nem alakít ki állandóan csak ellene fújnak. A pontrúgásokkal sem tudunk mit kezdeni, ha 20-at rúgnánk egymás után akkor sem lőnénk belőle gólt. Azt sem értem hogy mért nem láttam a kezdőben vagy Khedirat vagy Marcit. Chiellinről meg annyit tudok mondani, hogy egy f...- volt. ja meg a Bírótól sem voltam elragadtatva.

rockitbaby 2015.10.29. 10:28:23

@nemesszabi: A gond sokkal inkább az, hogy a csapat kétarcú. A hétvégén szép játékkal, megnyugtató különbséggel és clean sheet-tel nyertünk. Mi a fene történhetett itt 2-3 nap alatt, hogy ami ment vasárnap, most semmi. Ezen kellene elgondolkodnia az illetékeseknek - leginkább Alelgri -, és változtatni azonnal. Különben a jövő évi BL-be csak a nyertes jogán kerülhetünk - ami kicsit sem könnyű...

Magyar Közöny 2015.10.29. 10:29:06

Nem szokásom Allegrit védeni, de
1. Chiellini buta volt
2. Mandzukic= Matri rosszabb napjain
Dybala= Giovinco, mikor sokadszorra lefutotta a hátvéd, vagy a sokadik 0 szabadrúgása
Zaza= melyik régi "sztárunkat" vegyem elő
Elfogadhatatlan, hogy egy meccsen közel 20!! szögletből, kb 4-5 20 méterről elvégezhető szabadrúgásból 1!!! sem jelent veszélyt, ráadásul akcióból meg szintén a zérót verik.
Ha Lemina kezd, az a baj, ha Khedira vagy Hernanes, az a baj.
3 csatár lett véve nyáron (Mandzukicban bíztam a bayernes múltja miatt, a többiben nem, sajna egyelőre bejött) 80 misiért, de Tévez cipőjét sem köthetnék meg, az ő pótlása abszolút nem sikerült, hozzá Agüero, Sánchez féle csatárok kellettek volna, nem jolly joker 40-ért, olasz "tehetség" 20-ért.

Juvegaspy 2015.10.29. 10:36:22

Hetvegen 4-3-1-2volt.
A vak us latja h ugy jobban teljesit a csapat. Hernanes tudna ott jatszani s lenne valaki aki lojje a szabadot.
Dybala is ott jatszik jol csatar poszton.
Csak akkor Cuadrado helye nem tom hol lenne de csak o miatta 4-3-3 v 4-4-2 re atallni butasag

Magyar Közöny 2015.10.29. 10:46:43

@Juvegaspy: Az a baj, hogy Hernanes is úgy játszott legutóbb, mint egy kisnyugdíjas Kőbányán.
Cuadrado érdekes, Morataval megtalálja az összhangot, Dybalával, Zazával, Mandzukiccsal nem. Óriási gond van a csatárokkal.

Magyar Közöny 2015.10.29. 10:55:06

Buffon mai nyilatkozata: "Csapatkapitányként le voltam döbbenve, rosszul esett, hogy a csapattársakban nem tudatosult a találkozó fontossága és nem tanúsítottak megfelelő hozzáállást. Túl sokat reklamáltak a játékvezetőnél. Csak a vesztesek beszélnek ennyit a bíróval és nekünk nem szabadna lesüllyednünk erre a szintre. A Juventus mezét viseljük, és ahhoz méltóan kellene ezt tennünk.”

Magyar Közöny 2015.10.29. 10:55:56

Buffon mai nyilatkozata: "Csapatkapitányként le voltam döbbenve, rosszul esett, hogy a csapattársakban nem tudatosult a találkozó fontossága és nem tanúsítottak megfelelő hozzáállást. Túl sokat reklamáltak a játékvezetőnél. Csak a vesztesek beszélnek ennyit a bíróval és nekünk nem szabadna lesüllyednünk erre a szintre. A Juventus mezét viseljük, és ahhoz méltóan kellene ezt tennünk.”

rob1 2015.10.29. 11:03:24

@Magyar Közöny: És ezt a hozzáállást Allegri nem is tudja megváltoztatni minél előbb kirúgják annál jobb mert ha itt marad ilyen lessz az egész szezon.

Magyar Közöny 2015.10.29. 11:16:40

@rob1: A hozzáállás kérdése valóban az ő hibája, de a csatáraink képességei akkor is korlátozottak maradnak.

Tony. 2015.10.29. 11:28:38

"Ki kell lábalnunk ebből a helyzetből, és ez sikerülni is fog munka révén."

Az idő tényezőt nagyon figyelembe kell venni. Kedves Allegri! November van, és semmi, de semmi előrelépés nem tapasztalható. Nincs kezdőcsapat, nincs alapformáció, nincs játék, mentálisan szét van esve mindenki és tele vagyunk sérülésekkel. Ebből lesz valami? Mikor? Ha már a 6. hely is elérhetetlen?

Kicsúszott a kezéből az irányítás, és dejavue, mert ugyanazt csinálja, mint Milannal. Nem szabd hagyni, hogy ez az eszement minket is letaszítson a gödör mélyére. El kell takarítani sürgősen.

stevenh 2015.10.29. 11:34:44

@Tony.: Ez az eszement tavaly Bl döntőt játszott, megnyerte az olasz bajnokságot és az olasz kupát, kezeljük helyén a dolgokat.

Nem CSAK ő a hibás ebben, hogy a csapat így áll, nagyon de nagyon benne van Marotta is és az ahogy ezt a Mercatot intézte, Allegri legnagyobb hibája, hogy nem mondott le a vesztes BL döntő után, mint ahogy annó Lippi tette, akkor most ő is egy sikersztori lehetne, helyette nézzük a vergődését, amit ő a vezetőségnek és az átigazolásoknak köszönhet.

Ha pedig kirúgják, akkor a bukottak közé kerül, amit baromira nem érdemel meg.

Nem vagyok Allegri fan, de ettől lehetne a helyén kezelni, persze hogy rajta csattan az ostor, hogy nincs eredmény, nincs játék, nincs csapat...Vissza lehetne térni egy elég fontos kérdésre a mercatoval kapcsolatban:

Hol van a klasszis irányító, akit a vezetőedző kért Pirlo távozása okán??? Vidal pótlását már nem is említem, mert igazából úgy tűnik Khedira megbízható eddig...

stevenh 2015.10.29. 11:35:38

@stevenh: Még annyi, hogy a Milant sem ő taszította a mélybe, súlyos tévedés: Gallianiék taszították a mélybe.

Apuleius 2015.10.29. 11:47:31

@pedronegroo: Hűha, még két ilyen mérkőzés és egyszerűen csak +1-eket írok majd minden Allegrivel kapcsolatos hozzászólásodhoz :-)

"Egy szabadrúgás miatt veszítettünk, ez pedig azért történt, mert olyan helyen ajándékoztunk szabadrúgást az ellenfélnek, ahol nem lett volna szabad."

Nehogy már komolyan azt hozzuk ki az egészből, hogy egy nyomorult szabadrúgás miatt veszítettünk. A saját szerencsétlen és töketlen játékunk miatt veszítettünk, s ha nincs ez a szabadrúgás, akkor jó esetben 0:0, amit ugyanúgy a hajunkra kenhettünk volna. Kicsit az az érzésem, hogy még jól is jött nekünk, hogy Chiellini kiállíttatta magát, így most még ezzel is lehet takarózni.

Pillanatnyilag nem kapkodnám el Cuadrado véglegesítését, nagyon ügyes, meg minden, de el kellene magyarázni neki végre, hogy ez egy csapatjáték, s hiába a sok szép trükközés, ha semmiféle hasznára nem válik a csapatnak.

@stevenh: Alapvetően egyetértek veled, s ugyanezt gondolom Allegri esetében, de egész egyszerűen elvitathatatlan Allegri felelőssége. Ettől függetlenül a nyári mercato és annak időzítése is legalább annyit rontott a helyzeten.

stevenh 2015.10.29. 11:56:37

@Apuleius: Pontosan ezért használtam a "nem csak" kifejezést, ő is benne van, de kezeljünk mindent a helyén, itt nem csak rajta kellene, hogy az ostor csapódjon.

jeleneg ez a keret semmilyen szisztémára nem alkalmas: Hernanes Pirlonál is körülményesebb és még nem is annyira labdabiztos, Cuadradonak 4-3-1-2-ben nincs posztja, 4-3-3-ban Dybalanak nincs posztja...Mandzukic óriási Flop eddig, Pogba jelenleg inkább lufi mint 100 milliót érő játékos.

GabeTR 2015.10.29. 12:19:43

@Apuleius: Szerencsétlen megfogalmazás Allegritől, de valóban a középpályás védekezésünk annyi, hogy loholunk az ellenfél után, aztán vagy felrúgjuk vagy nem.
Cuadrado nagyon szélső, neki nem az ötletet kell a pályára vinni, hanem a lendületet. Sajnos a másik részt is megpróbálja sokszor magára venni, mert nincs más, de az nem megy neki.
Szerintem ebben a szezonban van minden, mercato, sérülések, szerencse. Ami össze jött az elmúlt 4 évben az most egyáltalán nem, de ezért vagyunk mi a Juventus, hogy ebből is kilábaljunk! Forza!

hameee 2015.10.29. 12:20:18

Cuadradoval kapcsolatban az a meglátásom nekem is, hogy semmi hasznunk nincs a játékából.Gólt nem lő,gólpasszt nem ad, kulcspasszokkal is adós.Trükközni tud,de az esetek többségében lelassítja a támadást azzal, hogy megáll, és befűzi a védőt.Mire ezt megteszi,már 5-en visszaértek középre.
Nem azt mondom ezzel, hogy ő a hibás,hanem úgy általában mindenki mélyen alul teljesít a gárdából.

Apuleius 2015.10.29. 12:22:05

@stevenh: Igen, bocs, lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam, de a lényeg, hogy teljesen egyetértek veled.

Tony. 2015.10.29. 12:24:49

@stevenh: Engem nem érdekel, hogy mi volt a múltban. Most az látom, hogy a csapatom vergődik, és ennek a legfőbb okozója Allegri.

Régóta itt vagy, így tudhatod, hogy én leszek az utolsó, aki Marotta-t felmenti bármi alól is. Konkrétan ő már nem állna a Juventus alkalmazásában, ha én döntenék róla.
Azonban úgy gondolom, hogy a megkérdőjelezhetetlen nyári rombolása ellenére ez a keret jóval magasabb szintet képvisel így is, mint ahogy kinéz.

Allegri még 1 alap kezdőcsapatot sem tudott kialakítani, ez pedig hozzá nem értésről tanúskodik.

stevenh 2015.10.29. 12:58:07

@Tony.: Persze, csak ismételni tudom magam, azt írtam hogy nem Csak ő.
Múltat valóban a helyén kell kezelni, csak ha most Allegrit menesztik, mire fogunk emlékezni róla?

Szerintem nem arra hogy duplázott és BL döntőt játszott, hanem hogy megbukott, holott az hogy ő nem tud 1 alap kezdőcsapatot kialakítani az az ő hibája, az viszont hogy miért nem tud kialakítani az már egészen másnak a hibája.

Paulie_Juv 2015.10.29. 13:31:07

Nyilván vaskosan benne van Allegri is a kialakult helyzetben. Valóban nincs alap csapatunk, felállásunk, szisztémánk, hogy mit akarunk játszani. Ez az ő sara. Az, hogy Khedira, Marchisio sérüléssel küzdött most meg Asamoah meg Pereyra újra ez meg balszerencse. A gond, az, hogy a felsorolt játékosok közül tavaly csak Marchisio volt alapember és ezzel el is mondtam mindent sajnos. Sturaro, Lemina nagyon messze van attól amit megszoktunk az elmúlt években ráadásul én nem is látok bennük sokkal nagyobb potenciált, hiába szeretné mindenki az új Vidalt látni benn(ük)e. Persze, Vidal, Pirlo formában lévő Pogba mellett Sturaro is jobban teljesített, de most ilyenek nincsenek.

Dybala nagy kérdőjel, Mandzukic meg valóban egy bója, még ha technikásabb is mint az elődei (Matri, Llorente) de tavaly se működött, a mozgékony, Morata lett Tevez párja.

A legfőbb baj tényleg az, hogy a világ egyik legjobb kp-ja volt a miénk tavaly. Ezt sajnos a nyáron sikerült elvesztenünk és több mint kérdéses játékosokra mondtuk azt, hogy na majd ők pótolják az elveszített KLASSZISOKAT. Kiderült és ezt senki nem fogja kimondani, hogy "Hát, beismerjük, elrontottuk az igazolásokat".

Valóban Cuadrado poszt nélküli, mondjuk egy 4-3-2-1-ben Dybalaval, Morata mögött megnézném.

A Roma meg örülhet, nem ők léptek fel hozzánk, hanem mi léptünk le két lépcsőt hozzájuk még akkor is, ha azért szépen igazoltak a nyáron. Pjanic meg hihetetlen formában van, jelen pillanatban náluk van Naingollannal, De Rossival a Serie A legjobb kp-ja :/

Rikoo 2015.10.29. 14:34:14

@stevenh: +1 Marotta teljes szarkupacot rakott le az asztalra szeptember elsején. Koncepció nélkül. Nem tudom ki lehet egyáltalán az az edző aki ebből csapatot tudna csinálni.

alexGicamo 2015.10.29. 16:38:53

Olyan unalmas volt a meccs,hogy majdnem elaludtam ... Annyira szarul toltuk,mintha nem is a kedvenc csapatomat láttam volna a pályán ! Ez gyalázatos volt ! Chiello meg úgy viselkedett,mint egy ostoba zöldfülű .
Sürgősen változtatni kell a mentalitáson,rendezni a sorokat,mielőtt még ennél is nagyobb csávában leszünk !
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

KysBé 2015.10.29. 18:42:50

@Tony.: +1

Barmotta teljesen szétqrta a keretet, a romokat pedig Allegri elásta+

Allegrinek tavaly könnyű dolga volt! Vidal-Pogba-Pirlo középpályával, Tévez-Llorente-Morata támadó sorral kis túlzással én is bajnokságot nyertem volna a csapattal.
A Bl qrva nagy mákja volt ennek a kóklernek! A csoportból is szerencsével jutottunk tovább a Monaco elleni meccsről - kamutizi - ne is beszéljünk! ( Real ellen nagyon jók voltunk )
Allegri tökéletesen alkalmatlan a feladatra!

babo0410 2015.10.29. 19:06:26

@KysBé: Elolvasod amit írsz? Mákunk volt a BL-ben? Dortmundot és a Realt vertük ki. Ha ez mázli... És Marotta mit k.rt szét? Elment három kulcsjátékos, akik el akartak menni. Itt tartani őket motiválatlanul nem lett volna értelme. Helyettük meg nagyon jó játékosok érkeztek. Adjunk időt a csapatnak, hogy összeérjenek. Már egészen jó dolgokat lehet látni a pályán. Az tény, hogy tegnap Allegri nagyon elk.rta a taktikát, de ettől még nem kell kétségbe esni, mert ez lesz még így se. Sokkal jobbak leszünk. És ha hétvégén játszik Marchisio és Khedira, vagy legalább csak egyikük, a kp is stabil lesz, és akkor jók leszünk. Nem kell annyira aggódni, és a csapatot temetni, meg a vezetőséget kritizálni, meg Barmottázni. Jó lesz ez. Be fogunk indulni, mert már látszik, hogy alakul a csapat. A tegnapi meccset hamar el kell felejteni, és ott folytatni, ahol az Atalanta ellen abbahagytuk. És akkor meg lesz a kiút. Az Atalanta ellen már jól játszottunk.

m.martin91 2015.10.29. 19:18:30

@babo0410: "Helyettük meg nagyon jó játékosok érkeztek."

Kik azok a nagyon jó játékosok?

Devilke Balla 2015.10.29. 20:21:24

@babo0410: Megvertuk a szar formában levo Dortmundot,bár jó taktika kellett hozzá,az igaz,de bizony a Monaco ellen kellett a szerencse,ahogy a Real ellen is. Lehet hogy az elso meccsen jók voltunk,de ha nem olyan balfasz a Real,simán kikapunk,tulajdonképp azon ment el nekik a továbbjutás a visszavágón,hogy Bale egyedul kihagyott legalább 3-4 ziccert. Nevezhetjuk szerencsének,vagy ha ez nem tetszik,a Real balszerencséjének,de attól még így van,ahogyan a sorsolásoknál is a leheto "legjobb" ellenfeleket kaptuk. Nem azt mondom hogy nincs koze a bl-dontohoz Allegrinek,de legalább annyira a szerencse is kellett hozzá.

KysBé 2015.10.29. 20:44:19

A bohócot miért kellett törölni???
Vicc!!!

pedronegroo 2015.10.29. 20:59:39

Hihetetlen hogy egyes emberek a tavalyi mákos BL menetelésünkkel képesek takarózni. Ha abba Allegri tudása is benne lett volna akkor most nem tartanánk itt.

venember83 2015.10.29. 22:07:49

@KysBé: nem vicc, hanem személyeskedés.

Barolo4 2015.10.30. 00:15:07

Azért vannak itt vicces dolgok a blogon..... nyáron a többség semmi áron nem adta volna el Pogbát (még a 100m mellé is kérjünk játékost....), most már bárcsak takarodna el.....májusban Allegri volt az új Conte a négyzeten.... most már egy utolsó, mákos kokler..... tavaly Llorente volt a haszontalan bolya, aki még rengeteget is keresett és Morata a ficsúr, akit a szerencsétlen kancsal egy vagyonért vett a Real c-ből, most már akár magától is bemehetett volna a tavalyi csapat a bl döntőbe, hiszen olyan világklasszis támadói voltak mint Llorente és Morata (egyiket sem a kancsal-kookler-kontár hozta, hanem ők akartak jönni és titokba bekerültek a keretbe) és amúgy is 99%mázli volt a tavalyi bl szereplés.
A nagy büdös helyzet az, hogy a tavalyi év a szeretet csapatunk messze legjobb éve volt az elmúlt min. 10 évben. Akár tetszik, akár nem ez nagyon nagy részben Marotta és igen nagy részben Allegri (akit szintén Marotta hozott ide, Conte isten minimum véleményes lelépésekor igen nehéz helyzetben). Ezt a fantasztikus évet senki sem veheti el sem tőlük, sem tőlünk (szerencsére). Ez persze nem jelenti azt, hogy ezzel bármeddig lehet takarózni, de azért elég nevetséges, hogy két hónap rossz játék mennyire megváltoztatja az emberek gondolkodását. Forza Juventus!

Grinta 2015.10.30. 06:41:29

@Barolo4: Teljesen igazad van..Tökéletes definíciója ez a szélkakas effektusnak..Sehogysejó

stevenh 2015.10.30. 08:40:30

@Barolo4: Óriási +1, egyetértek...ettől függetlenül most elég jogosan érhet kritika mindenkit a csapatnál Marrottától kezdve Allegrin át, de valóban a nagyon szélsőséges egyikből a másikba átcsapni az nem a legjobb dolog.

Hozzáteszem mostanában én is elég kritikus voltam a csapattal szemben.

Rivendell 2015.10.30. 09:05:31

én Pogbat eladtam volna,mert Vidal sokkal fontosabb láncszem volt....ez van,sajna nem én dönthettem.

Barolo4 2015.10.30. 09:14:41

@stevenh: Most bőven van helye a kritikának, nyilván a mérték, meg a stílus a fontos.
@Rivendell: Én is eladtam volna Pogbát (vérző szívvel), na nem azért mert láttam előre az idei évet ( vagy mert úgy fut, hogy kalimpál a kezeivel közbe :)), de mivel menni fog így is, úgy is én nyáron egy Verratti+Cavani+sok pénz (mondjuk nyári számokkal 50m) szerű jó üzlettel simán kiegyeztem volna (persze lehet, hogy erre nyáron sem lett volna reális esély, ezt már soha sem fogjuk megtudni). Na ez most már közel sem realitás, de persze ez azért még rengeteg irányba változhat a következő hónapok, évek alapján. Forza Juventus!

RuidaRobert 2015.10.30. 09:20:08

@Barolo4: Az ilyen Verratti+Cavani+pénz szintű ajánlatok csak az újságírók és a mi képzeletünkben szerepelnek. Nyilván ezt elfogadtuk volna.

Azonban a mai piaci árakat nézve, Verratti 60-70 millió, Cavani is legalább 40.

Rivendell 2015.10.30. 10:55:52

@Barolo4: én már nár elején is írtam,hogy az értéke már nem fog emelkedni eb ide vagy oda és ezért is adtam volna el már most nyáron,hiszen ha már csapatot építünk,akkor nem olyanra kéne,aki úgyis távozni fog/akar

Barolo4 2015.10.30. 13:01:48

@Rivendell: Igen ebben igazad van/lett volna, bár az is tény, hogy ha Pogba is megy a nyáron,akkor hatalmas lett volna (részben jogosan) a szurkolók felháborodása (bár nyilván ebben az esetben talán Vidal itt tartható lett volna). Egy vezetőségnek nyilván nem csak és kizárólag a gazdasági racionalitást kell követnie, hanem sok minden máshoz (csapat építés, pótolhatóság, játékosok igénye stb.) kell alkalmazkodnia.... ez egy nagy sakk játék is egyben. Mindegy...ez a hajó már elment...viszont reménykedjünk, hogy Pogba barátunk nem Balotelli útjára lép, hanem újra formába lendül, lesz egy jó Eb-je így jövő nyáron megint azon lehet vitatkozni, hogy sok pénzért menjen, vagy nagy értékként maradjon. Forza Juventus!

KysBé 2015.10.30. 18:20:25

@venember83: 2 hete valamelyik majom lebohócozott. A majom törölve lett, a bohóc nem - ellenben most.
Néha legalább a látszatot fenntarthatnád, hogy nem kényed-kedved szerint törölgetsz, mint egy kiskirály......

KysBé 2015.10.30. 18:30:50

@Barolo4:
-Pogbát tavaly is eladtam volna - idén is
-Májusban sem volt Allegri Isten - most sem
-Llorente tavaly is bólya volt, de még szarabbra cserélték sőt drábaán is
-Morata Tévez mellet nagyon jó volt, nélküle belefér
-Bl szezon 70% (sacc) szerencse

Ez a véleményem, vállalni fogom jövőre is!!!!

KysBé 2015.10.30. 18:44:52

@KysBé:
"-Llorente tavaly is bólya volt, de még szarabbra cserélték sőt drágábban is

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása