Marotta: "Dybalának időre van szüksége"

marotta_beppe_sajtotajekoztato_2.jpgA Juventus igazgatója, Beppe Marotta türelmet kért a szurkolóktól a klub legdrágább igazolása, Paulo Dybala ügyében.

"Meg vagyunk győződve arról, hogy versenyképes csapatot építettünk, olyan tehetségekkel, mint Dybala." - nyilatkozta Marotta az újságíróknak a klub részvényeseinek pénteki közgyűlése után.

"Egy top klubnak kötelessége, hogy a legjobb tehetségeket keresse. Így is történt Pogba és Coman ügyében, aki végül azt kérte, hogy távozhasson. 

Dybala egy tehetség, azonban nem képes azonnali válaszokat adni. Az elkövetkező években sokkal jobbá válik majd, mivel egy a Palermóhoz hasonló kis csapattól egy olyan csapathoz kerülni, mint a Juventus, nagy próbatétel kritika és edzésmunka tekintetében is.

Ami a várakozásainkat illeti, jó teljesítményt nyújt, az eredmények nem csak rajta állnak. Nagyra értékeljük, egy kedves srác és hatalmas profi. Tapasztalataim szerint ő az a fajta játékos, aki egészen a csúcsra jut majd."

Természetesen ismét szóba került a nyáron távozó Carlos Tévez is, aki fájdalmasan hiányzik a jelenlegi Juventusból.

"Tévez egy top játékos, aki kész volt hozzánk igazolni, annak ellenére, hogy vastag szerződése volt a Manchester City-nél. Ha valaki harminc esztendős, s vissza akar térni Argentínába, mindenki számára káros dolog volna konfrontációba keveredni. Egy férfiról van szó, nem egy tizenhat éves elkényeztetett srácról.

Az aktuális mérlegnek megfelelő áron, 6 milliió euro körül adtuk el, s elővásárlási jogot szereztünk néhány ígéretes tehetségre. Egyszerűen csak engedtünk egy profi kérésének."

Az újságírók Marottát megkérdezték Fernando Llorente távozásáról is, aki nyáron ingyen, a szerződését felbontva tért vissza hazájába, hogy a Sevilla együtteséhez igazoljon.

"Legfőképpen technikai megfontolásból történt. Csak kevés lehetőséghez jutott volna, mi pedig nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy egy kevésbé hasznos játékost tartsunk sok éves szerződéssel.

Ezért felbontottuk a szerződést, lemondva a tulajdonjogról, s biztosítva, hogy Llorente ideális környezetet találhasson magának."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr568015655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

peti78 2015.10.24. 14:07:40

bravo maestro marotta bravo, vannak még csodák példáúl, hogy hogyan tudtál ennyi ésszel ilyen szép kort megélni

rockitbaby 2015.10.24. 14:21:28

@peti78: Az nem ész függő, ki meddig él. Ez a nyilatkozatcsokor meg totál felesleges. Ez az, amit kb már mindenki tudott. Semmi érdemit, semmi újat nem mondott. Iskolapéldája az inkább maradtál volna csöndben szólás-mondásunknak.

Rikoo 2015.10.24. 14:41:08

Nyugi kancsi mi már szeptember első napján tudtuk, hogy besültél.

Barolo4 2015.10.24. 15:50:38

Dybalának idő mellett sok-sok játékpercre is szüksége lenn. Forza Juventus!

RuidaRobert 2015.10.24. 16:24:53

Komolyan ez a sok negatív ember:D

Morata is hasonlóan lett beépítve a keretbe. Dybala húzóember lesz tavasszal. A sok károgó meg kereshet újabb kritizálható pontot.

The king of alibis 2015.10.24. 16:50:40

Neked viszont nem, úgyhogy takarodó.

Grinta 2015.10.24. 18:05:42

Dybalát nem három hónapra szerződtettük,idő kell neki,tavaly Moratát is ki akartátok vágni,most meg a seggét nyalja az is,aki ellene beszélt!Nekem úgy tűnik fizikailag van lemaradása,és ez nem függ össze azzal hogy gólt szerez-e vagy sem.Carlitosnak pedig talán nem így kellett volna lelépnie,viszont ha egy játékos kijelenti távozási szándékát,akkor nem lehet a csapatnál tartani erővel.Nem szül jó vért.+Megszokhattuk már ebben az országban...vannak akiknek SEHOGYSEJÓ!Nekik állandó ellenségkeresésben merül ki az elem!:)

babo0410 2015.10.24. 18:23:18

@Grinta: Hasonlót akartam írni. Én sem értem most ebben a nyilatkozatban mibe kellett belekötni?

babo0410 2015.10.24. 18:26:43

Ja és azért érdekelne ti kit látnátok itt szívesen a helyén?

rockitbaby 2015.10.24. 19:47:31

@babo0410: @Grinta: Nem Dybala-val van a gond, hanem magával a nyilatkozattal. Felesleges szócséplés, semmi újat nem mond. Mindenki tudja már mi a helyzet Tévez és Llorente esetében. Valamint azt is sejtettük, hogy Dybala nem egyből kap fontos szerepet - bár megjegyzem a nem kezdetése a legtöbb esetben nem védhető, hiszen színt vitt a játékba és lendületet.

Grinta 2015.10.24. 20:33:40

@rockitbaby: Dybala nálam minden meccsen játszana,de nem én vagyok a Mister:)

Grinta 2015.10.24. 20:37:55

@Grinta: Nyilatkozathoz pedig annyit,ha megkérdez tőle valamit a sajtó,arra válaszol...Gondolom nem a saját kérdéseit válaszolja meg...Mert akkor már tényleg baj lenne odabent :)

babo0410 2015.10.24. 23:16:20

@rockitbaby: De az meg nem biztos, hogy jót tenne neki, ha azonnal bedobnánk a sűrűjébe, és tőle várnánk el, hogy hátára vegye a csapatot. Itt nagyobbak az elvárások, nem biztos, hogy jót tenne neki. Szerintem ezért nem kezdő még folyamatosan, d lehet holnap végre az lesz.

rockitbaby 2015.10.25. 05:52:17

@babo0410: Akkor leírom még egyszer. Nem Dybala-val van gond, hanem magával a nyilatkozattal. Semmitmondó szócséplés, nincs érdemi része, mert ezeket már mindenki tudja. Felesleges volt csak ezek miatt beszéltetni. Inkább ne mondott volna semmit, vagy ügyesen terelte volna el a témát más vizekre.

babo0410 2015.10.25. 10:09:38

@rockitbaby: Megkérdezték. Gondolom nem magától mondja el 20x ugyanazt. Ilyen a sajtó. Sajnos vannak kedvenc témáik, amiket szeretnek állandóan elővenni. Ha ezt kérdezik tőle, nem kezdhet el beszélni a biogazdálkodásról. Pedig lehet abban is profi. :)

MDaniel98 2015.10.26. 11:03:49

Hát nem tudom, de egy olyan játékosnak, akiért hajlandóak vagyunk közel 40 milliót kifizetni alapvető, hogy játszania kellene, mert vissza kell hoznia az árát. A többi csatárunk sem brillírozik éppen, úgyhogy nem egészen értem miért nem kap egy kicsivel több lehetőséget.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása