Évvégi pénzügyi jelentés

A Juventus jó szokásához hűen most is közzétette a pénzügyi jelentését, és mivel ez nem a megszokott gazdasági évhez, hanem a futballszezonhoz igazodik értelemszerűen miután pontos eredményekhez jutottak, a legfontosabbat, az évzáró jelentést publikálták, melyből megtudhatjuk mennyit számít a jó BL-szereplés, hogy halad a Continassa-projekt vagy éppen mennyi a klub adóssága.

Megpróbáltam emberi fogyasztásra alkalmassá tenni a szöveget, de sajnos a gazdasági kifejezéseket nem tudtam megkerülni. Remélem azok az olvasók akik szakmájukból adódóan értenek a pénzügyekhez szintén érdekesnek találják majd ezt a bejegyzést. Jó olvasgatást kívánok! 

Gazdasági pozíció 2015. 06.30.-én 

1. táblázat: A mennyiségek millió €-ban értendők

Megnevezés

2015. 06.  30

2014. 06.  30.

Változás

Befektetett eszközök

 

 

 

A játékosok regisztrációs költségei

114,2

119,9

– 5,7

Egyéb immateriális javak

31,1

30,7

0,4

Immateriális javak folyamatban

1,169

0,019

 1,15

Telkek és épületek

134

126

8

Egyéb tárgyi eszközök

25,4

29,4

– 4

Tárgyi eszközök folyamatban

1,7

2,4

– 0,7

Nem befektetett pénzügyi eszközök

4,1

4,1

-

Halasztott adó

5,2

5,5

– 0,3

Követelések futballkluboktól az átigazolási időszakban

31,6

29,7

1,9

Egyéb befektetett eszközök

4,2

4,2

-

Összesen  befektetett eszközök/Vagyon

353

352,1

0,9

 

 

 

 

Leltár

1,3

-

1,3

A vevőkövetelések

31,5

25,5

6

Vevő és egyéb követelések kapcsolt felekkel szemben

0,5

6,7

– 6,2

Követelések futballkluboktól az átigazolási időszakban

48

68

– 20

Egyéb forgóeszközök

5,2

12,6

– 7,4

Nettó pénzeszköz állomány

3,1

1,5

1,6

Forgóeszközök összesen

89,8

114,6

– 24,8

Előlegek

 

 

 

Nem aktuális előlegek

13,3

24,0

10,7

Aktuális előlegek

6

5

1

Kifizetett előlegek

19,3

29,0

– 9,7

Összes értékesítésre tartott eszközök

12

-

12

Teljes eszközök

474,2

495,9

– 21,7

 



A főbb gazdasági mutatók a 2013/2014-es és a 2014/2015-ös évben

2. táblázat. A mennyiségek millió €-ban értendők

Megnevezések

Gazdasági év

Változás

 

2014/2015

2013/2014

Mennyiség

Százalék

Bevételek

348,2

315,8

32,4

+10,3%

Működési költségek

263,9

246,6

– 17,3

+7%

Amortizáció, nettó kibocsátás és felhasználás

– 66,8

– 60,3

– 6,5

+10,8%

Működési bevétel

19,3

8,8

10,5

+119,3

Bevétel adózás előtt

10,8

0,1

10,7

n.s.

Nyereség/Veszteség

2,3

– 6,7

9

n.a.

Saját tőke

44,6

42,6

2

+4,7

Nettó adósság

188,9

206

17,1

– 8,3

 

A felnőttcsapat kiváló szereplésének köszönhetően a 2014/2015-ös gazdasági évben a Juventus profittal zárta az szezont, 6 év után először. A Juventus igazgatói 2015. 09.  11.-én jóváhagyták a 2014/2015-ös év végi jelentést, a Bianconeri 2,3 millió € nyereséggel zárt, szemben az előző évvel, amikor 6,7 milliós veszteséggel zárták az évet.

A részvényesek bővebb tájékoztatása október 23-án 10:30-kor lesz esedékes, a megbeszélést a Juventus stadionban tartják meg (a hagyományos év végi beszámoló is ezután a találkozó után kerülhet fel a klub weboldalára).

A Juventus az előző évihez képest 1,7 millió €-val volt kénytelen több adót fizetni. A Juventusnak a sikeres BL-szereplés miatt pozitív pénzforgalma volt, (+55,9) amelyből levonásra kerültek az átigazolási időszakban történt kifizetések (-25,7), a Continassa-projektnél felmerülő váratlan kiadások, (-1,3), az egyéb eszközökbe fektetett pénzeszközök (-4,7) és a gazdaság aktivitás miatt tapasztalt kiadások (-7,1).

Egyéb jelentős események:

Juventus sorozatban negyedik alkalommal megnyerte az olasz bajnokságot, május 2-án bebiztosítva elsőségét, és megszerezve a Scudettót, mely 33. volt a klub történelmében. Május 20-án a Juventus megnyerte a Coppa Itáliát története során 10. alkalommal, ezzel pedig ebben a vonatkozásban is listavezetővé lépett elő. Miután a Juventus búcsúztatta a Borssia Dortmundot, az AS Monacot és a Real Madridot 2015. 06.05-én a berlini Bajnokok Ligája döntőben 3-1-es vereséget szenvedett az FC Barcelona csapatától

Jelentős események 2015. 06. 30. után:

Augusztus 8-án a Juventus megnyerte 7. Olasz Szuperkupáját. A Juventus a 2015/2016-os átigazolási időszakot 52 millió €-s veszteséggel zárta. A Juventus eladta mind a 28.000 bérletet, és ennek köszönhetően 21,6 millió €-s bevételhez jutott.

A Continassa-projekt:

A Continassa projektre 53,8 millió eurós kölcsönt vett fel az olasz rekordbajnok (halkan jegyzem meg ez az összeg több mint valószínű, hogy az Exor ”támogatása”). A kölcsön visszafizetése a Juventusnak maximum 64,5 millió €-ba kerülhet. A Continassa-projekt hivatalosan is elkezdődött, a 176.000 négyzetméternyi területen (melynek részét képezi többek között a Juventus stadion is), egy, a Juventus kiskorú futballistái számára fenntartott iskola, edző és médiaközpont, egy hotel, egy bevásárlóközpont, az új székház, és természetesen a Heysel-emlékmű kap helyet.

Szintén a projekthez kapcsolódik, hogy a vivianói edzőközpontot így elhagyhatja a csapat, azonban ez a létesítmény sem marad kihasználatlanul, mert itt az Öreg Hölgy Olaszország 1. futballakadémiáját kívánja létrehozni. Az építkezés előreláthatólag 2017 nyarán ér véget. A Juventus a területet 99 évre vette bérbe a várostól, ezért 12 millió €-t fizetett. A terület nagyon problémás volt a torinói városvezetés szempontjából, tehát a Bianconeri a városnak is sokat segített a terület bérbevételével. Az új komplexum kb. 300 embernek adhat munkát.

Üzleti kilátások:

A Juventus célja az volt a nyári átigazolási szezonban, hogy megerősítse keretét, és egy jelentős fiatalítást hajtson végre. A hosszú távú cél pedig a bevételek és kiadások egyensúlyba hozatala, ezáltal a klub nyereségessé tétele.

Egyéb érdekességek:

A Juventus a 2014/2015-ös évben 7 millió €-val kevesebb bevételt könyvelhetett el szponzori és hirdetői szerződésekből, ez az összeg 53 millió € volt. Az Adidas-szerződéssel ez is megváltozik majd, valamint azon sem lepődnék meg, ha új szponzorok „tűnnének fel a láthatáron”.

A Juventus továbbá 51 millió €-s jegybevételt ért el, ez rekord a klub történetében. A Bianconeri kiváló nemzetközi szereplésének köszönhetően 43 millió €-val kapott többet a televíziós és médiai jogok értékesítéséért az előző szezonhoz képest, egészen pontosan 194 millió €-t, ez pedig csúcsdöntésnek tekinthető (a Barcelona ide vonatkozó mutatója 162 millió € volt).

Az alkalmazottak, játékosok bére 11 millióval emelkedett, így már 178 millió €-t fizet egy évben a Juventus a sikereiért dolgozóknak. A harmadik feleknek kifizetett összegek, illetve a játékosok, edzők bónuszai összesen 19,5 millió €-t tettek ki. A külső szolgáltatások 45,9 millió €-ba kerültek a Bianconeri számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr927889468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2015.10.05. 21:41:41

A kimutatásból jól látszik, hogy anyagilag is fejlődünk. És ezzel együtt sajnos a fizetések is nőnek. És kell megemlíteni, hogy miért nem tudunk adni 10 milliós, de még csak 6-7 milliós fizetéseket sem. A bevételek több mint fele így is a fizetésekre megy el.
Azt is külön jó látni, hogy a Continassa projekt is szépen halad. Két év és elkészül, ez meg nagyon jó bevételi forrás lesz. Ez segíthet majd közelebb kerülnünk anyagilag is a legnagyobbakhoz. A pláza és a hotel szép bevételeket fog termelni.
Remélhetőleg idén is jól szereplünk majd a BL-ben. Nagyon tetszik a pénzügyi kimutatás, örülök, hogy a csapat anyagilag is szépen halad előre.

DonMatteoo 2015.10.05. 22:02:42

Először is köszi szépen az írást!

A forrás oldal lemaradt. :P , pedig az is legalább olyan érdekes , mint az eszköz oldal. Ott jól látszik, hogy az éven belüli, és az egy évet meghaladó adósságaink is csökkentek az előző év azonos időszakához képest, ami örvendetes. :)

Egyébként ha már az amortizációt negatív előjellel tüntetted fel, akkor a működési költségeket is azzal kellett volna. Szerintem úgy egyértelműbb. A működési bevétel szerintem nem helyes kifejezés, az inkább működési eredmény lesz, ahogy a bevétel adózás előtt helyett is inkább az adózás előtti eredményt használnám.

Írok néhány bevétel, és költség adatot, amik szerintem érdekes lehetnek ( először az idei év, zárójelben az azt megelőző év, az összegek kerekítve millió euróra ): Jegyeladások: 51 ( 41 ), tehát nőtt. Televíziós és rádiós jogokból származó bevételek: 195 ( 151 ), tehát nőtt. Szponzori bevételek: 54 ( 60 ) , csökkent. Játékosok regisztrációs jogaiból származó bevételek: 24 ( 36 ) , csökkent. Egyéb bevételek: 25 ( 27 ), csökkent. És így jön ki a teljes bevétel növekmény, ami 32,4 millió eurós növekedés ( 10% ). A költségek ( ráfordításoknál ) szerintem amik mindenkit érdekelnek azok a fizetések: 168 millióról 179 millióra nőttek a fizetések az előző időszakhoz képest, az egyéb személy jellegű kifizetések szintén nőttek 3 millióval.

Gyorsan ennyit tudok hozzátenni. Köszi az írást még egyszer! :)

deluxe93 2015.10.06. 00:42:28

Nem mozgok annyira otthonosan a gazdasági területen,csak így józan paraszti ésszel nézem a dolgokat ilyen dolgokba,és így nem teljesen tudom,hogy a Continassa projectből mi az ami nekünk pénzt hoz majd a konyhára,mert a hotel és a pláza nem tudom hoz-e annyit,hogy belátható időn belül visszahozza a befektetés az árát?

MDaniel98 2015.10.06. 08:29:15

Azt nem egészen vágom, hogy a felsorolás jele hogyan került írott szöveg fölé, a szerkesztőben normálisnak tűnt...
@DonMatteoo: A forrás tényleg lemaradt, de az általad leírt adatok többsége benne van a szövegben.:) A Juventus hivatalos honlapjáról másoltam, ott így írták, nem akartam belenyúlni úgy, hogy én még csak tanulom a szakmát.:)

@deluxe93: Az egész vállalkozás 300-320 millió €-t emészt fel, az meg persze a kihasználtságtól is függ, hogy visszahozza-e a projekt árát, de szerintem Agnelliék úgy okoskodnak, hogy azok a szurkolók, akik eljönnek meccset nézni Torinóba (és nem környékbeliek) a hotelben akarnak majd megszállni (én vmi olyan névre számítok, hogy Juventus Hotel/Juventus pláza) és a plázában csak vesznek vmi szuvenírt. Agnelliék okos üzletemberek, szerintem, ha van egy kis szerencséjük a Hotel és a pláza 15-20 év alatt behozza a Continassát(de ez csak az én személyes véleményem).

Rikoo 2015.10.06. 09:52:33

@Juventus FC 15: @deluxe93: a pláza igencsak, hozni fog, mivel valószínűleg jó borsos bérleti díjakat adnak majd minden üzletnek, mert ez a hely a város nevezetessége lesz. És az se lenne rossz, ha végre több szurkoló lenne Torinóban is.

MDaniel98 2015.10.06. 17:31:24

@babo0410: Jól néz ki, meg kell hagyni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása