Allegri állása betonbiztos

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato_2.jpgFriss hírek szerint a Juventus vezetősége nem tervezi Massimiliano Allegri eltávolítását, bár a rendkívül visszafogott szezonkezdetet követően tegnap egy 2-1-es vereséggel tetőzte a csapat a Napoli ellen, és így már három vereséget gyűjtött az együttes hat mérkőzés alatt.

A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a tréner akkor is biztonságban tudhatja magát, ha netán a Sevilla elleni szerdai BL-meccsen ismét vereséget szenved az együttes.

A tréner AC Milan csapatánál töltött szezonjai során elhíresült a lassú szezonkezdetekről, és a Juventusnál is ezt tapasztalható jelenleg a 2015/16-os szezonban a nyári komoly fiatalítást követően.

Ebben az évben az összesen nyolc mérkőzésen a csapat szinte minden esetben különböző kezdőcsapattal állt ki, így egyértelmű, hogy a tréner még nem találta meg a megfelelő összeállítást.

Massimiliano Allegri elismerte a Napoli elleni mérkőzést követően, hogy nyomás alatt van, azonban arra szólította fel a klub összes alkalmazottját, hogy maradjanak egységesek, hogy a csapat kitörhessen az örvény fogságágából.

A Juventus vezetősége most abban reménykedik, hogy a Sevilla elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés segíthet a csapatnak megfordítani az eddigi tendenciát.

A Manchester City elleni győzelmet egy Genoa elleni diadal követte, majd ez után a Frosinone elleni hazai döntetlen következett, míg a Napoli ellen már csak egy 2-1-es vereségre futotta, ám, amennyire hihetünk az olasz forrásoknak, Massimiliano Allegri nyugodtan építheti csapatát, mert nem fenyegeti az elbocsátás veszélye egy esetleges Sevilla elleni torinói vereség esetén sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr897843520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MDaniel98 2015.09.27. 14:23:02

Most még nem rúgják ki, de, ha folytatódik a csapat vesszőfutása, akkor ami késik nem múlik.

Mitya11 2015.09.27. 14:30:29

Bár az én főnökeim lennének ENNYIRE elnézőek...sőt ennyi hiba után ha azt mondanák h jövőhéten sem baj ha hibázok hát majd tuti ez motiválna...

ToTTy-Juve 2015.09.27. 16:17:19

Szinte már görcsös ez az igyekezet, hogy bebizonyítsák Allegri állása stabil. Viszont mivel a csapból is ez folyik már, egyre jobban adja magát a gondolat, hogy talán mégsem. Minden esetre én bármennyire is útáltam mikor idejött és most sem a kedvelem a málészájú vigyorit, de azért szurkolok neki is és a csapatnak is, hogy lépjenek ki a hullámvölgyből, ami persze nem egyszerű :(

west30 2015.09.27. 16:23:53

Pont az ilyen nyilatkozatok utan szoktak kitenni az edzoket nehany heten belul.

Juvegaspy 2015.09.27. 16:29:19

@west30: ezt akartam irni.
Szerintem a kov 2meccs sorsdonto lesz. 2gyozelem kell. Kivanom h igy legyen s latszodjon vmi szervezettseg akkor folytassa Allegri.
De ha meg ezek utan is fejtlenseg lesz akkor menjen mert keso lesz!!!

The king of alibis 2015.09.27. 16:48:13

Elég szégyen. Minél előbb el kell távolítani a kancsallal együtt. Csapatot építeni egyik sem tud, már pedig azt kell.

The king of alibis 2015.09.27. 16:49:48

@west30: Itt nem az edzővel van a legnagyobb probléma, hanem a kókler Kancsallal.

Juvegaspy 2015.09.27. 17:00:02

@norbi9107: A ket hetedik hely utan azert Marottanak volt koze az elmult 4evvel.
Csupan Allegri nem az a csapat epito mester attol meg jo edzo de ha igy folytatja akkor valtani kell

west30 2015.09.27. 17:01:00

@norbi9107: Ez teljesen mind1 lesz,valakinek mindig el kell vinnie a balhet.

Hiribi 2015.09.27. 17:15:52

@Gabuero9: magyon okos volt elengedni Comant (is) Dybala semmivel sem jobb.

MVPP 2015.09.27. 17:22:32

@Hiribi: Főleg most hogy 4-3-3-at is játszik a cspat.

Leram7 2015.09.27. 17:35:56

@Hiribi: Comant el kellett engedni, mert ide nem illett. Abban egyetértek viszont és sajnos, hogy Dybala semmivel sem jobb.

Olyat sétálgatott + elvették tőle a labdát és nem támadott vissza, hanem megállt. Nekem ez nagyon nem szimpatikus.

Forza Juve 2015.09.27. 18:02:19

@Gabuero9: Olaszországban mennyire gyenge volt, ezzel azt szeretted volna mutatni mennyivel másabb a bundesliga?

Grinta 2015.09.27. 18:32:53

Hat!bajnoki mérkőzés után,normális klubnál nem váltanak edződ!Pláne nem indulatból.Igen ez lehet hogy egy átmeneti év lesz-ez benne van.Nem lehet mindig nyerni!Ezt kellene mindenkinek megértenie.A többi nagy csapat is bajnok szeretne lenni!Most mondhatnám hogy mi egy klubot építünk,de ezt sokat nem látják!Még akkor is,ha vannak megkérdőjelezhető döntések...DE!A múltat se szabadna olyan könnyen elfelejteni...Két nyomorúságos év után visszakerültünk a trónra Itáliában...és már négy éve onnan tekintünk le a többi csapatra...és játszottunk egy döntőt a Champions League-ben!Ebben azért benne van a management!

Juvegaspy 2015.09.27. 18:55:43

@Grinta: van benne igazsag amit irsz de egy ekkora klubbnak nem kene ilyen mely godorbe kerulni foleg bl donto utan.
Nem lehet mindig nyerni ok. De azert nemi szervezettseg latszodhatna ill egy allando normalis teljesitmeny..

Grinta 2015.09.27. 19:06:58

@Juvegaspy: Az állandóság valóban hiányzik mostanában.Konkrétan azt se sokszor látni,mit akarunk játszani...De ha nyerünk a Sevilla ellen otthon,és megverjük a Bolognát,majd idegenben nem kapunk ki az intertől(szerintem megverjük őket,én bízom a csapatban)utána van egy Gladbach meccs,és utána már csak a bajnokságra kell koncentrálnunk...mert a Bl-ből gyakorlatilag tovább is jutottunk!Látjátok én a gyenge eredmények ellenére full pozitív vagyok.

delpi0823 2015.09.27. 19:23:38

Egyertelmu hogy allegri a megfelelo ember de majd idovel mindenki rajon

Hiribi 2015.09.27. 20:49:18

@Leram7: ráadásul 40 millót adtunk Dybalaért.. Az nem lehet kifogás, h Allegri nem találja a helyét a csapatban. Bátortalan, ötlettelen és semmi veszély nincs a megmozdulásaiban. Nem véletlen, h szinte soha nem kezdő. Nagy rá ez a kabát, amit a Juvéban kapott. Egyelőre úgy látszik az idei Mercato legnagyobb melléfogása.

patrik1112 2015.09.27. 20:55:55

Mikor berugta a tizit a Chievonak utana mindenki azt irta hogy o az egyetlen ude szinfolt a csapatban stb.. Most meg mar a legnagyobb mellefogas? Erdekes .. En bizom benne, szerintem idovel bizonyitani fog.

Hiribi 2015.09.27. 21:05:46

@patrik1112: egy tizi berúgása azért nem egy óriási teljesítmény..

patrik1112 2015.09.27. 21:07:17

@Hiribi: azzal csak az idoszakra akrtam celozni, nem arra hogy berugta bocs ha felreertheto volt :D na szoval az elso par meccse utani velemenyekre gondoltam.

Hiribi 2015.09.27. 21:29:16

Off: égnek a dögevők a fiortól! Yesss!!!

delpi0823 2015.09.27. 21:42:00

@Hiribi: En ezt mar megirtam mult heten is ez az inter egy kalap szar, ugy mennek majd le szepen mint annak a rendje eddig csak makjuk volt az 1-0akkal, 6pont a lemaradasunk nem 10 mert azt gondolom a romat kell nezni kiindulopontnak nem ezt a foss intert.

Hiribi 2015.09.27. 22:05:23

@delpi0823: nagy szerencsénk, h a több csapat is sokat botlik. Ez lehet az egyetlen esélyünk, h felkapaszkodjunk.

sanyi10 2015.09.27. 22:43:36

Kancsi aprobol olyan jatekosokat hozott akikbol Conte csapatot faragott es Allegri a csura vitte Oket. Nem mellekesen megjegyeznem h a tavalyi kezdobol most 4 jatekos hianyzik (3 elemnt+ Marchi). 4 evet vegig toltunk 90% 3-5-2 vel abbol a kozeppalyabol hanyan jatszanak most. Ghanai, Marchi Pilro Vidal (Pogba) Licht, meg Tevez aki rendre visszajott a labdaert. Mostani csatarok kozul Dybala jon vissza de keves sikerrel. Ez van. Szet van baszva a kozeppalya es . Tegnap neztem en is a meccset, Pogba bal szelen katasztrofa. De meg mielott mindenki lemondatna vagy kirugna vkit, egy masik oldalat is meg kene nezni ennek a szerencsetlenkedesnek. Hallottam egy erdekes velemenyt ami a pszihologiai oldat bocolgatta, megpedig h a jatekosnak h nem jon ki jatek fejben elfaradnak s nem tudjak feldogozni a sorozatos kudarcokat amihez (Hala a fent emlitett embernek) nincsenek szokva, s ez latszik is rajtuk jatek kozbe. Napoly ellen meg a sajat terfelen az egyszeru passzok se mentek (Roma ellen ugy lattam h Pogba legszivesebben elsirna magat).

Remelem valahogy elso 3ba odaerunk s blbe a legjobb 8 koze... nekem megvan mentve a szezon. De remeljuk a legjobbakat s h szerdan megverjuk a verheto Sevillat, ahogy a szamunkra nagyfalatnak tuno zsoldosgalambokat es Bekesseg Istentol.

Barolo4 2015.09.28. 00:02:03

@Grinta: +1
Ha esetleg folytatódik a mélyrepülés (reméljük nem!), akkor eljöhet még az edző váltás ideje, de ehhez a tavalyi év eredményei után egyértelműen korán van, és az mindenképpen jó, ha nem kell túl nagy nyomás alatt játszani és dolgozni a csapatnak. Forza Juventus!

babo0410 2015.09.28. 01:31:40

@delpi0823: Bár igazad lenne, de egyre inkább azt érzem, hogy nem képes urrá lenni a kialakult helyzeten. Azt hittem, hogy a Milannál Galliani és Berlu elvették az önbizalmát, ezért nem tudta felrázni a csapatot. De nálunk is egyenlőre csak a reménytelen kísérletezgetés megy. Reméljük, ha a sérültek visszatérnek, akkor sokkal jobbak leszünk. De ha nem, vagy újra lesérülnek, akkor sajnos el kell gondolkozni azon, hogy mi vagy ki/k a felelősek a helyzetért. Lehet egyszerűen Allegrinek a stábját kéne megújítani.
Az a baj, hogy egyelőre Allegritől csak azt látjuk, hogy elkeseredetten keresi mi lehet a megfelelő taktika. Remélem olyan jól megtalálja, mint az első évében Conte, és nem az lesz egész szezonban, hogy minden meccsen mást fogunk játszani.

babo0410 2015.09.28. 01:38:08

@sanyi10: Az teljesen érthető amit írsz a játékosok fejben való elfáradásáról. Én is írtam már hasonlót korábban. De Allegri feladata lenne fejben rendberakni a srácokat. Korábban Conte ebben nagyon jó volt, ezért tudtunk igen gyorsan kimászni a gödörből. Most sajna Allegri úgy látszik ehhez nem ért. Kellene valaki, aki ehhez ért nagyon jól. Kérjük fel Nedvedet, esetleg Del Pierot. :)

delpi0823 2015.09.28. 01:49:27

@babo0410: en nem ketelkedek allegriben egy percig sem a tavalyi eredmenyei szamomra igazoltak hogy megfelelo ember a Juventus vezetesere

Rikoo 2015.09.28. 05:28:07

@babo0410: már rég tudjuk, hogy az elhibázott átigazolási politika a felelős az egészért. A sérülésekért pedig az erőnléti stáb. Egyébként rengeteg pszichológus van minden profi klubnál a mentális felkészítésért. Ezzel a kerettel minden edző bajba lenne. Cuadradot és Dybalát pl. nem tudja együtt játszatni az edző csak két különböző felállásban...és ezért nem Allegri a felelős hanem a koncepciómentes igazolások.

sanyi10 2015.09.28. 07:35:27

@babo0410: Contenak sikerult elhitetni a jatekosokkal h megverhetnek mindenkit,sokkal jobb tanar mint Allegri. Teljesen mas volt a jatek vele, sokszor nem ment de akkor is felszantottak a palyat egy X-ert (ebbol lett is vagy 15). Nem volt nyomas rajtuk senki ,koztuk en se, varta h 2v3 7 hely utan egybol bajnoksagot nyerni. Jott ket vesztes meccs s a Chivo ellen Giginek kellett csititani a szurkolokat, h ne futyuljek a csapatot. Masok az elvarasok, nagy a teher s nincs kozeppalya. Cuadrado asszem ingyen jott (ertve h a Cselszki adja a fizut is), csatar pedig kell, Dybala fiatal es jo es lehet meg jobb is, kerdes az h mit hoz ki egy csatarbol egy csapat/edzo lasd Coman (3 meccs/2gol/4golpassz) nem neveznem koncepciomentesnek. Hernanes kb a 15ig volt a listan akit a kozeppalyara akartak hozni az elso 14et buktuk, az olasz foci meg nem vonzo.

sanyi10 2015.09.28. 07:38:12

Allegri masodik Milanos eve hasonlit mienkhez, valtozasok a keretbe es egy csapatnyi serultunk van.

GZolee80 2015.09.28. 08:24:13

Allegri nem rossz edző , a Capello/Lippi/Ancelotti olasz trió mögött mindenképp előkelő helyen szerepel , talán Spalletti lenne a megfelelő a helyére ha mégis menne . Amennyiben nem lesz meg a BL helyek valamelyike , az nem a mester hibája hanem Marrottáé, mert neki kellett volna megfelelő pótlást találni a távozók helyére . Nem hiszem, hogy kölcsönbe egy normális trequartistát nem lehetett volna keresni, csak hát ugye a spórolás nagy úr. :(
Mondjuk ha Allegri helyett lennék , mivel úgy is próbálgatja a különböző felállásokat , én így tolnám (4-2-3-1) : Buffon-Lichtsteiner;Bonucci;Chiellini;Alex Sandro-Lemina;Marchisio-Cuadrado;Hernanes;Pereyra-Morata . Gólt lehet nem rúgnánk többet mint most , de kapni kevesebbet kapnánk , szerintem.

Nathas 2015.09.28. 08:46:08

@Rikoo: Komolyan olyan gyengének tartod ezt a keretet, hogy belefér 6 meccs után a 15. hely 5 megszerzett ponttal? :O Attól tartok a mesternek fogalma sincs mit kellene tennie.
Nem tudja Cuadrado-t és Dybala-t egyszerre játszatni? Sokan 3-5-2 felállásra tippeltek meccs előtt, abban miért nem lehet kettejüket együtt játszatni?
Ha a stáb nem végzi megfelelően a munkáját, azon szerintem szintén változtathat a vezetőedző.

alexGicamo 2015.09.28. 09:39:49

@GZolee80: Egyetértek . Nekem sem a szívem csücske Max,de tavaly a Bl -ben bizonyított. Emiatt nem zavarnám el rögtön a p-be . Igaz,ami igaz,ennyi sérülttel semmilyen edzőnek sem lenne könnyű. Én is azon az állásponton vagyok,mint itt egy pár szurkolótársam : várjuk meg,míg felépülnek a sérültjeink,s akkor mit rak fel Allegri a pályára és az hogy muzsikál majd . 3 egymás utáni meccsen ugyanaz a kezdő . Abból lehet majd következtetéseket levonni . Reméljük a legjobbakat !
Grinta : +1
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

babo0410 2015.09.28. 10:58:24

@Rikoo: Ez olyan nevetséges, hogy akármi történik, mindig Marotta hibája. Nagyon jó játékosok érkeztek. Jött egy Sandro, egy Dybala, egy Lemina, egy Rugani, egy Cuadrado. Simán játszhatna együtt Cuadrado és Dybala is. 4-3-3-ban pl Dybala lehetne középen, vagy akár a szélen is jó lehet. De amíg ennyire bátortalanul játszik, nem fog kezdő lenni. És ez a keret nem gyenge, a City ellen megmutatták a fiúk. Itt az a baj, hogy az edzői stáb nem csinál valamit jól. Sok a sérült, és mentálisan is a padlón vannak a srácok.

Tony. 2015.09.28. 11:00:46

Nem arról van szó, hogy x sikeres év után ne lehetne egy rosszabb, bajnoknak sem lehet lenni mindig, nade én arra számoltam, hogy ott leszünk az élbolyban és majd nagy küzdelemben valaki letaszít a trónról. De az, hogy már SZEPTEMBERben kiszállunk a bajnoki versenyfutásból, BL döntő után és a nyáron elköltött 100 millio euro után, az már több, mint sok.

És nem is látszik, hogy egyáltalán milyen irányba megyünk, mit fogunk játszani. Egy standard kezdőcsapatunk nincsen. Vicc. Valakitől olvastam, és igaza van, Allegri ugyanazt a kapkodást hajtja verge, amit a Milannal. Össze-vissza pakolgatja a játékosokat, formációkat. Se eredmény, se játék nincsen. Csapat még annyira sem.

delpi0823 2015.09.28. 13:32:09

@Tony.: Szeptemberben kiszallunk a bajnoki versenyfutasbol azert ezt te se gondolod komolyan, plane ha lattad volna tegnap az intert a nagy bajnokeselyes csapatot haha mar elotte is irtam a roma a mervado sztem 6 pont a hatranyunk ami nem sok, es 6 fordulo ment le van meg hatra 32 fordulo 96pont megszerezheto meg es sztem 80pont eleg lesz a scudettohoz nezve azt hogy nem latok egyetlen kiegyensulyozott csapatot sem.

delpi0823 2015.09.28. 15:33:37

Uristen mit olvastam ma allitolag 1honapja van Allegrinek a la gezetta szerint es ha nem jonnek az eredmenyek mazzari valthatja na akkor lennenk csak igazan bajban. Gyerunk Max kapd ossze a csapatot megtudod csinalni!!!Forza Juve!!!

venember83 2015.09.28. 15:39:22

@delpi0823: Mazzarri? Komoly támadófutballt látnánk akkor. Vagy ő lenne a négy bajnoki cím utáni éra Gasperinije.

delpi0823 2015.09.28. 15:57:10

@venember83: Ja megmutatta az interrel is a komoly tamadofutballt.....

Apuleius 2015.09.28. 15:57:52

@delpi0823: @venember83: Én valami olyan nagyszerű konstrukciót tudnék még elképzelni, hogy Allegri helyét a Delneri-Zaccheroni-Ferrara triumvirátus venné át. Elmélyült hozzáértésük bizonyosan gyorsan kirángatná a csapatot a krízisből.

Tony. 2015.09.28. 16:15:54

Egyébként nekem is az a legnagyobb félelmem, ha fel is állítják Allegri-t, egy még rosszabbat hoznak helyette. Igaz, az utóbbi 2 sokak által előre lehúzott edző rácáfolt a kétkedőkre.

Listáztam az ismertebb szabad edzőket, a teljesség igénye nélkül, aki így eszembe jutott.

Klopp, Ancelotti, Conte (esetleg válogatott mellett), Spalletti, Prandelli, Mazzarri.

Leszűkítettem a reálisan elérhető, és olaszokra. Maradt utóbbi 3.

Ezek közül jönne szerintem valaki. Ha Marottara gondolok, tényleg idehozná Mazzarri-t.

És ez a gondolatmenet a Gazzetta cikke előtt megvolt már.

Rikoo 2015.09.28. 16:44:15

@babo0410: inkább az a baj kik nem jöttek. Az utolsó meccs vezére Lemina volt aki 22 éves és még semmit nem tapasztalt, mit lehet elvenni egy ilyen csapattól, mert én nem sokat látok benne. Ki fogja húzni a hátán ezt a csapatot. Mióta Tévez itt volt ő volt az, előtte kétségtelenül Pirlo zsenialitása döntött. Most meg Zaza?

stevenh 2015.09.28. 16:48:09

"I never liked Turin. It was too glamorous, a couple of galaxies away from my lifestyle (…). Juventus are a team that I never loved and probably never will"
Carlo Ancelotti

Kössz, de én inkább nem kérek belőle soha többet, ráadásul én nem is tartom sokra

babo0410 2015.09.28. 20:52:57

@Rikoo: Igen itt a blogon jó szokás, hogy azokat kérjük számon akik nem ide igazoltak, miért nem ő, ehelyett. Soha nem az a jó, ami éppen van. Tavaly se volt jó egyik igazolás se, ennek ellenére BL döntőztünk, kupát és bajnokságot nyertünk. Szerintem a keret erős, csak rendbe kéne őket tenni. És jó lenne megtalálni végre a taktikát. Az jó, ha a csapat tud több taktikában is játszani, de az nem, ha minden meccsen mást játszunk, minden meccsen mást kell a játékosoknak játszaniuk. Ha lesz állandóság, akkor jönnek majd az eredmények. Reméljük a sérültek visszatérnek, akkor ez majd megjön. És reméljük nem fognak újra lesérülni, és egész szezonban emiatt szenvedni.
@Tony.: Igen, Marotta eddigi minden húzása rossz volt. Ja nem! Mazzari nem rossz edző, ezt már a Napolinál igazolta. Az más tészta, hogy az internél mekkorát bukott. Ott ki nem? Mazzarri nem rossz edző, ha nem erőlteti a 3-5-2-t mindenáron, akkor még jó is lehet.
@delpi0823: Mazzari nem rossz edző, ahogy már Tony-nak is írtam. Nem biztos, hogy rossz lenne, csak az a baj, hogy nagyon ragaszkodik a 3-5-2-höz. Igaz ő ezzel is jó volt a BL-ben a Napolival. Én most azt mondom, hogy teljesen jogos, ha nem várja meg a vezetőség, amíg a csapat teljesen leamórtizálódik, és elmegy a BL helyek egyike. És korábban és is azt írtam, hogy lehet Allegri menesztése lenne a megoldás. De sajnos nincs olyan megoldás a helyére, aki egyértelműen megoldás lenne. Conte visszatérhetne, de Európában ő se tudott semmit felmutatni. Ráadásul jó lenne, ha a válogatott mellett irányítana minket? Ráadásul biztos, hogy jó lenne, ha egy olyan edző ülne vissza a padra, aki korábban már távozott, mert az elvárásai a vezetőség felé nem a realitás talaján voltak? Most szabadon nincs olyan edző, aki biztos megoldás lenne, és le is ülne a padunkra. Ancelotti nem fog jönni, mert ahogy @stevenh: is idézte, soha nem kedvelt minket. Én is kezdek kételkedni abban, hogy Allegri képes urrá lenni a jelen helyzeten (bízom benne, hogy a sérültek visszatérésével megoldja), hogy fel tudja rázni a csapatot és a fiatalokat sikerül beépítenie, de jelenleg nem tudom kit hozhatnánk a helyére. Ezért azt mondom, hogy forza Allegri, és igazolt, hogy igen is képes vagy csapatot építeni! Csak sajnos a hasonlóságok a Milan-os időszaka és a jelenlegi helyzettel kisértetíesek. Ezért félek kicsit, ahogy tavaly is ott volt bennem ez, amikor kinevezték. Reméljük ránk cáfol, mert szerintem jó edző, de nem egy csapat építő, és rossz pszichológus. Legalább is ezt a tulajdonságát eddig inkább cáfolja.

konrad66 2015.09.28. 21:38:23

@babo0410: Montella (fior kötődés nem lenne)Spaletti,Guidolin(Udineből igazolunk állandóan Jöhet volt udinei)
Mazzari Interes bukása Napoli között hatalmas különbség védelem kapus kb egyenlő középpálya csatárok csak egy összehasonlítás Lavezzi,Cavani,Pandev,Insigne vagy Osvaldo,Icardi,Palacio,Ricky Alvarez(árnyék volt) Napoli
Maggio vagy Jonathan Maggio
Zuniga vagy Nagatomo Zuniga Inler Gargano,Hamsik vagy Cambiasso,Kovacic,Hernanes,Kuzmanovics,Guarin Napolis Én tartom Allegri maradjon,de Rugani játszhatna

babo0410 2015.09.28. 23:33:24

@konrad66: Montella engem a Fior élén nem győzött meg arról, hogy ott van benne az a szükséges plusz, amimConte-ban megvolt, és zsinórban 3x lettünk bajnokok. Nem rssz edző, de a Fiorral, akiknek a keretük a 3. helyre elég lehetett volna, nem tudott egyszer se bejutni a BL-be. Nem tudom mennyire lenne jó megoldás. Nem volt rossz a Fior, de pont az a plusz hiányzott belőlük, amivel a 3. hely meg lehetett volna. Guidolin meg 60 éves lesz október 3-án, és eleddig a Palermo és az Udinese volt a legnagyobb csapat, ahol lehetőséget kapott. Ebben a helyzetben nem hiszem, hogy most kísérletezésre lenne lehetőségünk, ha edzőváltásra van szükség.
Spalletti viszont akár jó is lehetne. Korábban a Roma jó volt vele, aztán két pocsék szezon után elzavarták. Ő az az edző, akit nem tudok hová tenni. A Roma vele mindig is szimpatikus focit játszott, de nem éreztem benne soha azt a pluszt, amivel bajnok lehetne. De ő megérne talán egy próbát.
És itt térnék vissza Mazzarrira. Őt jó edzőnek tartom, de kb. vele is hasonló a gond, mint Allegrivel. Pont az interrel belekerült egy gödörbe, ahonnan nem tudott kijönni. Most meg abból kéne kimászni.
Nem tudom ki lenne a jó megoldás. És ha már a te listádról kéne valaki, akkor nekem leginkább Montella lenne szimpatikus, habár nem tudom a jelen helyzettel mit tudna kezdeni. De ő talán megérne egy próbát, ha Allegri csődöt mond.

west30 2015.09.29. 00:22:12

Mazzari vagy Agnelli nagy cimbije az az Capello az akire realis lenne az esely edzovaltas eseten szerintem.Elobbi maga lenne a halalos itelet,utobbi piszkosul sotlan jatekot hozna,kinzo fajdalom lenne nezni Juventus meccseket,viszont katonas rendet teremtene,ami most boven elkene a csapatnal.

sleepy8 2015.09.29. 08:46:33

Ha Allegri-t mindenkeppen ki akarjak rakni, kit fognak ide hozni? Monetlla, Mazzari? Meg viccnek is rossz.. Az a baj hogy nincs tul sok (jo) edzo a piacon. Mondjuk en Sousanak tudnek orulni, aki egy Videotonnal olyan sikereket er el nemzetkozi szinten mint O, az szar edzo nem lehet. (A baselt, meg ugy nez ki a Fiort is osszerakta)

De tovabbra se ertem hogy Allegri-t miert kene elkuldeni.

konrad66 2015.10.02. 19:31:16

@babo0410: Montellának reálisan soha nem 3. legjobb kerete volt,az neki fel kellett épitenie 1.évben Milan nem kap annyi tizenegyest,akkor 3.ak lettek volna 2.évében sérülések miatt nem lett meg 3.hely 3.évébennem rúgták be helyzeteiket

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása