Allegri: „Európa nyolc legjobbja között a helyünk”

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato_2.jpgMassimiliano Allegri a keddi mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Juventusnak a Manchester City ellen véget kell vetnie rossz sorozatának.

A bianconero együttes az angol bajnokság eddig százszázalékosan teljesítő éllovasához látogat és ellenük lép pályára kedd este, miután az olasz klub komolyabb gödörből kezdi a bajnokságot, hiszen három bajnokit követően a címvédő olasz gárda mindössze egyetlen pontot tudhat magáénak.

„Gyorsan, bátran és megfelelő technikával kell játszanunk az önbizalmunk javítása érdekében.

Ez az eredmények következtében alacsonyabb, és meg kell fordítanunk a jelenlegi tendenciát. Jelenleg több ezer kérdés merül fel a csapat kapcsán, mivel nem érkeztek eredmények.

Csak játék útján tudhatjuk meg, hogy kik vagyunk, nem tudhatjuk, hogy van-e értelme beszélnünk a bajnoki címről vagy az Olasz Kupáról, jelenleg ez értelmetlen lenne.

Nyugodtnak kell maradnunk, folytatnunk kell a munkát, illetve más megvilágításban kell tekintenünk dolgokra. Futballban a hangulat az eredmények függvénye.

Szombaton sajnáltam a srácokat, a csapat számos dolgot jól csinált, csupán nem volt elég kegyetlen. Jelenleg nem szerzünk elég gólt, számos lehetőség szükséges egyetlen gólhoz, azonban más meccseink lesznek, amint elkezdünk gólokat lőni.”

Az olasz tréner mintegy visszhangozta tapasztalt kollégája véleményét, miszerint  a Manchester City képes győztesként zárni a Bajnokok Ligáját.

„A City a favoritok egyike. El kell felejtenünk a bajnokságot, és csak a Bajnokok Ligájára kell gondolnunk.

Meglesz a lehetőségünk területeket kihasználni, és más futballt játszhatunk, mint az olasz bajnokságban. Fent kell tartanunk a koncentrációt, és tudnunk kell, hogy egy pozitív eredményt mindent meg fog változtatni.

Tavaly a Juventus a Real Madrid egyenrangú ellenfele volt, az egyéb mérkőzéseket pedig domináltuk, jóval európaibb futballt játszottunk, és megérdemelten jutottunk a döntőbe.

Nem szabad csupán a bajnokságról beszélni, mivel a Juventusnak az kell, hogy legyen a célja, hogy Európa nyolc legjobb csapata között maradjon, miközben jó futballt játszik.” - zárta nyilatkozatát a tavaly a Juventust BL-döntőbe vezető tréner.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr257788928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2015.09.15. 10:30:39

Nagyon helyes, remélem a győzelem sem marad el, habár nagyon nehéz meccs lesz. Forza Juve!

Lisandro 2015.09.15. 10:40:52

Én bízom abban,hogy a Citynek nem nagyon megy a Bl-ben,s megverjük őket!
Egy ma esti győzelem pedig megindítja a szekerünket!

Rikoo 2015.09.15. 10:43:21

Az interjúkkal sosem volt igazából bajban. Látszik, hogy intelligens ember és edző. Taktikailag a legjobbak egyike, viszont most már vége a nyaralásnak, ideje végre keményen dolgozni és összerakni a srácokat, mert nincs csapat és össze-vissza rohangálnak a pályán, emiatt nincs eredmény. A játékoskerettel nincs különösebb gond. Ugyanazt a masszív csapatot kellene megint látnunk, mint amit Conte kiépített és aminek Allegri a mestere lett tavaly. Most a széleken ráadásul minőségi játékosaink vannak, így rájuk nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Lemina kell középre, reméljük nálunk is úgy játszik majd, mint Marseilleben, Pogbát Buffonnak fel kéne pofoznia, Dybalanak fel kell nőnie, Mandzukicnak gólt kell lőnie a semmiből is. Morata pedig a kontrák legjobbja kell legyen. Ha ezek meglesznek lesz eredmény is. Viszont ezek nélkül szenvedni fogunk.

MdewC 2015.09.15. 10:51:36

City parádét várok (eddigiekkel ellentétben), nálunk szenvedést. Ne legyen igazam.

Gannicuss 2015.09.15. 11:11:34

Sajnos szerintem Maxi ma a rutinra fog szavazni. Így Sandro helyett Evra, Dybala helyett Mandzu fog kezdeni. Mondjuk Evrával nincs baj de láttuk mit tid Alex... Remélem azért Marci helyén Lemina kezd nem Padoin, mert az katasztrófa lenne. Ha beálunk végünk van, mint mindenkinek aki idén védekezett a city ellen. Simán kezdhetne a Morata - Dybala - Cuadrado hármas.

juventus 99 2015.09.15. 11:23:46

@Gannicuss: padoin nem lett nevezve a bl re egy gonddal kevesebb :)

pedronegroo 2015.09.15. 11:28:30

Ezt a City-t Agüero nélkül verni kellene. Amúgy se egy BL menők, meg a Pl csapatok az utóbbi időben inkább visszafele fejlődtek.

A győzelemért kéne menni nem az X-ért....

mpite 2015.09.15. 11:28:45

@Gannicuss: Padoin semmiképpen sem kezd, mert nincs nevezve a Bl-re.

Ritkán van ilyen, de én fogalmam sincs mit várok a meccstől. Simán lehet, hogy a City nem bírja az (óriási költekezés miatti) eredménykényszert, ahogy az előző években sem, és meg tudjuk nyerni a meccset, Allegri pedig eddig mindig összerakta a csapatot a BL-re. Ugyanakkor nekünk még nagyobb szükségünk van a győzelemre, és látszólag a játékosaink görcsösek már emiatt. Egyszerűen nem tudom, mi lesz.

Én egyet szeretnék látni, függetlenül az eredménytől: ne bekkelni menjünk Manchesterbe, öngyilkosság lenne, pedig a várható kezdő alapján ez tűnik valószínűnek. A döntő is sokkal emészthetőbb volt a látott játék miatt szerintem.

babo0410 2015.09.15. 11:29:41

@Gannicuss: Azoknál, akik idén beálltak bekkelni a City ellen jobb a csapat. Szerintem nem fogunk kitámadni, és megpróbáljuk átadni a terepet a Citynek, majd ebből fogunk kitámadni, mikor lesz területünk rá. Allegri ezt már a Real és a Dortmund ellen jól csinálta. Reméljük most is jól fogja. Csak ehhez Cuadrado és Sandro nagyon kellenének, remélem kezdeni fognak.

mpite 2015.09.15. 11:52:16

@babo0410: +1

Bennem is pont ez fogalmazódott meg, hogy hasonló taktika kellene, mint a Real ellen, és ehhez már vannak alkalmasabb (=gyorsabb, technikásabb) szélsőink.

Spider81 2015.09.15. 12:18:50

@babo0410: +1, de sajnos se Sandro se Cuadrado nem lesz a kezdoben,mert az "atombiztos" tutyimutyi 3-5-2-ot fogjuk jatszani,ami mar rengetegszer megbukott!
Szerintem Allegri nem fogja merni felvallalni a tamado focit es ez lesz/lehet a vesztunk!

Rikoo 2015.09.15. 12:52:46

@Spider81: nem a 3-5-2-vel van a gond, hanem azzal akik játszanak azokon a posztokon. Két szélén Lichti, Evra nulla támadásban. Sandro, Cuadrado viszont teljesen rendben van. 4-3-3- ban Cuadrado és Dybala együtt csak akkor van a pályán, ha Morata is. Akkor viszont nincs Mandzu. A legfontosabb viszont a középpálya kell, hogy legyen most. Az előzetesben Hernanes, Pereyra és Pogba van ami botrányosan sz@r. Simán átfutnak rajtunk ha ez lesz. Ha ez a középpálya lesz egészen biztos vagyok, hogy csúnya vereség lesz. Hátul a megszokott hármas kell legyen. Esetleg 4-1-3-2, de a legfontosabb, hogy Lemina a pályán legyen. Sturaro egy kalap sz@rt sem ér. A többiek közül pedig senki nem védekezik, ütközni is csak Pogba, ha épp arra kerül a sor. Hernanes meg inkább elment az emberek elől hétvégén nehogy ütközni keljen.:D

FCB551 2015.09.15. 14:32:50

City nek BL ben sose megy . Akárkit igazolnak. Simán hozhatjátok a meccset.

babo0410 2015.09.15. 14:42:32

@FCB551: A próféta szóljon belőled!

MdewC 2015.09.15. 17:09:02

@FCB551: Ettől még idén mehet nekik...
A lényeg, h jussunk tovább a csoportból!

KysBé 2015.09.15. 18:57:07

@babo0410:
"Allegri ezt már a Real és a Dortmund ellen jól csinálta."

Ja... Tévezzel, Vidallal, Pirloval....

Ne legyél megint bohóc!

MDaniel98 2015.09.19. 18:14:58

Remélem idén (is) megmutatja Allegri, hogy ez így is van.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása