Megszületett a megegyezés Hernanes ügyében

hernanes_inter_mezben.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint megszületett a megegyezés az Inter és a Juventus között Hernanes ügyében, és a brazil játékos 11 millió € fejében igazol majd a torinói klubhoz.

A Juventus a nyári átigazolási időszak alatt szinte mindvégig azon dolgozott, hogy egy kreatív támadójátékossal erősítse meg középpályáját, azonban a sokáig legfőbb kiszemeltnek tűnő Julian Draxler az utolsó pillanatban a De Bruyne utódját kereső Wolfsburg csapatát választotta.

A La Gazzetta dello Sport most arról számolt be, hogy a két itáliai klub megállapodott egymással, s a zebramezesek 11 millió €-t fizetnek Hernanes játékjogáért, a játékos pedig azonnal Torinó felé veszi az irányt.

A hírforrás úgy tudja, hogy a brazil válogatott azt követően válhat hivatalossá, hogy az Inter megszerzi a korábban a Juventusnál is megforduló Felipe Melót a Galatasaraytól. 

A hírek szerint Hernanes áldását adta az ügyre, s hamarosan áteshet a klubváltást megelőző orvosi vizsgálatokon.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr807748654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2015.08.31. 16:29:39

Nagyon meglepődnék ha a brazil nálunk élné másodvirágzását.....

Mitya11 2015.08.31. 16:34:44

Én a sok kritika után és azt nézve ki intézi az átigazolásokat egész jó transzfernek tartom. 11 millió nem sok érte én kedvelem a játékát a baj az h 1 interes jön én ezt mindig rossz szájízzel fogadom :/ válljon be :)

nortu30 2015.08.31. 16:40:05

Jó lesz ez gyerekek, szerintem a keretünk nagyjából okés. Már csak csapattá kell gyúrni őket.

Hoods. 2015.08.31. 16:43:21

Pontosan itt tartunk minden evben. Az utolso nap megy a kapkodas. ( iden meg egesz jol jartunk )

pedronegroo 2015.08.31. 16:43:26

Amúgy, kezdhettük volna eleve vele a nyarat. Isco, Oscar, Götze, Eriksen féle célpontok teljesen irreálisak voltak, minek raboltuk vele az időnket. Bár valószínűbb hogy max egy-egy megkeresés volt ezen játékosok irányában de egyik se akart jelenleg klubot váltani így sok időnk nem mehetett rá, csak az újságok írtak össze-vissza.
A mercato megint marottásra sikeredett. Az elején akivel megtudott állapodni azok gyorsan jöttek, onnantól pedig várt a piac végéig hogy adódjon valami lehetőség és az utolsó pillanatokban lépett. Nekem nincs hiányérzetem, továbbiakban ehhez hasonló mercatókat már megszokhattuk Marottatól. Egyedül Tevez fog nagyon hiányozni, tavaly is csak ő miatta lehetett mondani hogy van támadójátékunk, de valójában nem nagyon volt.

Leram7 2015.08.31. 16:53:42

@Tony.: én úgy tudom 18-20-at kértek érte. Ő lett volna méltó Pirlo helyére 2-3 évig.

MVPP 2015.08.31. 16:58:49

@Gabuero9: Már most meg húzta a karját?

m.martin91 2015.08.31. 17:00:55

@Tony.: Ha tippelnem kéne, szerintem inkább Pirlo posztján fog játszani. De ezt még senki nem tudja, talán még Allegri sem.

Egyébként én is abban reménykedem, hogy nálunk újjáépíti magát, a szabadrúgások tekintetében pedig rendkívül fontos igazolás lehet.

pedronegroo 2015.08.31. 17:02:04

A nagy kérdés az, hogy ki tudja e szorítani Padoint a kezdőből??? Mert állítólag Allegri és Simone vérszerződést kötöttek hogy megerősítsék az eddig is mélyen gyökerező és gyümölcsöző kapcsolatukat. Közös zebratetkót is csináltattak úgy hallottam.....

Gabuero9 2015.08.31. 17:04:06

@MVPP: kicsit bibis lett ezert sebtapasz kellett

Apuleius 2015.08.31. 17:04:52

@pedronegroo: Teljességgel esélytelen. Két fix pont van a Juventus kezdőcsapatában: Padoin és Buffon. Hernanesnek máshol kell helyet találni.

pedronegroo 2015.08.31. 17:05:22

@m.martin91: még akkor is cinikus vagy mikor nem akarod, ez tetszik: "újjáépíti magát" naná hogy nem Allegri fogja összerakni! :)

Rikoo 2015.08.31. 17:07:31

@m.martin91: én abban biztos vagyok, hogy Marci fog a védelem előtt játszani. Kicsit utánanéztem Hernanesnek és ő inkább a csatárok mögött játszik a legjobban. Az Internél az utóbbi időben inkább belső középként játszatta Mancini ahol nem érzi a pályát annyira. Ráadásul a rugótechnikája még jobban kijöhet előrébb.

2015.08.31. 17:10:40

Gyönyörűen sikerült ez a nyár is...a Schalke egy Draxlert el tudott adni annyiért,mint mi Vidalt,ráadásul véletlenül se nekünk! Nem baj,majd az Inter sallangja megment minket,ócska ez!

rob1 2015.08.31. 17:11:51

Remélem nem olyan mint a többi brasil mert ezek 30-évesen már nem nagyon szoktak motiváltak lenni és ha nem lesz az akkor csak plusz 1-ember.

RuidaRobert 2015.08.31. 17:12:32

@Rikoo: Szerintem sem középen fog vele számolni.

Továbbra is a 4-3-2-1-re voksolok, pontosabban ebben reménykedek:)

Hernanes/Pereyra/Cuadrado/Dybala de akár Morata is képes a csatárok mögött játszani.

Középre pedig HA felépül mindenki akkor nem lesz gond. Ha marad a sérüléshullám, akkor Hernanes mehet hátrébb.

Paulie_Juv 2015.08.31. 17:14:07

3 hónapja amikor az akkori B-, mára már A-csapattal vertük az izét idegenben olvasgattam a cikkeket, komenteket (milánói oldalakon) és egyet értettek mindenhol magyar-olasz oldalakon, hogy "Mit is várhatunk, Hernanes is legfeljebb csere lenne a Juve keretében!" Most kezdő lesz, ennyi történt a nyáron...

Egyébként remélem, hogy hozza a Lazioban mutatott szintet, akkor jó lehet :(

csabigabi 2015.08.31. 17:18:44

És ennek most örülünk Vincent? Tény, lehetett volna sokkal rosszabb is, de azért én bíztam benne, hátha jön egy minőségibb játékos. Minden esetre ha már így alakult szurkolok, hogy beváljon!

GZolee80 2015.08.31. 17:20:01

Mondjuk rég láttam játszani , de a Lazioban még tetszett a játéka .
Viszont most jönne az, hogy kellene egy csere is mellé, mert ugye Maxnál nem épp ritka vendég, hogy a pálya szélén kórház van .
Kölcsönbe lehet nem ártana egy a Saponara/Vázquez duóból, hátha be is válna.

2015.08.31. 17:23:17

Legalább nem jött egy újabb atalantás gyöngyszem. Ez nálam már fél siker. Igazából max Zazába tudnék belekötni az új igazolások közül, h nem kellett volna. Amúgy okés a mercato. Persze lehetett volna jobb is, ha ránk hallgatnak. :D

RuidaRobert 2015.08.31. 17:24:08

Egyébként mindenki írja, hogy hátha hozza a Laziós szintet.

2014/15-ös szezonban:

17 meccsen kezdett, 9 alkalommal csere volt
5 gól
4 gólpassz
4x a meccs embere
7,26-es értékelés

Ez közel sem rossz azért.

GabeTR 2015.08.31. 17:28:24

Tűzoltásnak kiváló, de nyilván nem hosszútávú és végleges megoldás.
Meglátjuk, rémképeinkben felsejlett Montolivo szelleme, nála jobb azért jobb választás

Dante01 2015.08.31. 17:29:01

Na mostmár tudok írni, hogy tegnapi mecs alatt széttörtem a méregdrága billentyűzetem.
Nagyon komoly mercato ez.
Draxler: "Sosem áltunk közel a megszerzéséhez" akkor minek pazaroltál rá 3 hónapot?!
Gündogán: Nem tudom eladná-e nekünk a Dortmund ha meg sem kérdezed?!
Mhitarjan: 20-30m irányító jó forma volt rá pénz mért nem vettük meg?!
Witzel: ha odacsaptunk volna 30m odaadta volna a Zenit szvsz.
Eriksen, Isco, Götze: még nem vagyunk ezen a szinten hiába hiszi ezt itt sok ember.
Sneijder: Még mindig jó irányító olcsó és van olasz tapasztalata nem is kevés.

Jöt Khedira és Hernanes középre és ennyi. Melyik galaxisban mondják erre,hogy Juve szint amit mi keresünk. Hamár ezt hangoztatta Marotta.

m.martin91 2015.08.31. 17:31:29

@Rikoo: @RuidaRobert: Meglátjuk, meglátjuk. Nem lennék meglepve, ha középen játszana, ugyanakkor lehet klasszikus irányító is. A lényeg, hogy szerintem a kezdőbe érkezik, talán éppen azért, mert Allegri is rájött (Marotta nem biztos, neki szólni kellett), hogy egy jó pontrúgáslövő meccseket hozhat.

sleepy8 2015.08.31. 17:37:13

@Paulie_Juv: Ebbol is latszik milyen butak, azert Hernanes jobb tkp mint Vidal.

Lemina zsir kiraly, Vidal jovore legkesobb potolva van. De szerintem mar iden robbani fog Pogba 2.0.

Rivendell 2015.08.31. 17:39:46

@sleepy8: heeee? Hernanes és Vidal,nem mondom..a rohadt alma meg a csillogó frissen fáról szedett alma esete:DDD

juve28adam 2015.08.31. 17:40:32

Sajnálom ,hogy Hernanesig kellett eljutnunk(sinter...) ,de azért reménykedem a másodvirágzásában.

Rivendell 2015.08.31. 17:40:59

De ki a faszom az a MArotta....remélem ilyen kérdésekkel fogják őt bombázni facen:DDD

egy suttyó ez a vezetőség

Rivendell 2015.08.31. 17:42:01

Na szóval teszem fel a kérdést.

Ki az EKLEKTIKUS játékosunk?:)))

Juvegaspy 2015.08.31. 17:44:18

En orulok Hernanesnek. Kb mint Sneider. Nem a legjobb de legalabb nem szar.
Apropo akik a hollandert sirnak h jott volna ennyiert. Gondolom o es a Galata is uzent nektek h jonne a Juveba kb 10millaert plusz megfizetheto fizuert. Ha esetleg megsem igy tortent es csak alaptalanul pattogtok akkor inkabb azt nem kene

Nathas 2015.08.31. 17:45:27

Én csak pár meccsen láttam Hernanest, de azokon kitűnt az interből, vészmegoldásnak elmegy.
Mindenesetre a keret adott és nem is olyan gyenge, most már Allegrin a sor!

Rivendell 2015.08.31. 17:48:58

@Juvegaspy: ne tegyük már 1lapra őket...az 1ik 1 aranylasztis,szarom le hogy nem adták oda neki....és a holland válogatott kulcsa hosszú évek óta,míg a másik? volt 1-2 jobb szezonja a Lazio-ban.

rohadjon meg a vezetőség ott ahol van,úgy elbarmoltak brutális összeget,hogy hazavágták a csapatot,nem is kicsit...ehhez már született tehetség kell.

juve28adam 2015.08.31. 17:50:13

@Rivendell: "Eklektikus"... nálunk az azt jelenti ,mind1 csak jöjjön....

Rivendell 2015.08.31. 17:55:34

@juve28adam: sebaj majd ezekkel az eklektikusokkal oda vissza szívunk a city ellen...el lehet felejteni,hogy itt top8 lesz a BL-ben,tegyétek össze a kezeteket ha túléljük a csoportkőrt....Abra csapat BL győzelem,majd csoportból kizúgás....csak mi nem nyertük meg a BL-t:(

Rivendell 2015.08.31. 17:58:58

igazából nem az zavar,hogy szopunk majd....hanem hogy nézhetetlen lesz a játékunk:(

Magyar Közöny 2015.08.31. 18:07:24

Ha úgy játszana, mint a sintérek előtt, 2 szezonra elférhet.
Sokan Pirlóhoz hasonlítják, ami a másodvirágzást illeti, de azt ne feledjük, hogy Andrea mindig klasszis volt... Az a dühítő, hogy utóbbival, még 36 évesen is, nem vesztettük volna el egyik meccset sem, adódott kedvező pontrúgás elég. Nincs ponrtúgonk, ütközőnk, irányítónk, vészes lesz az a bl.

Rivendell 2015.08.31. 18:31:53

Azért Pirlo 1 különleges játékos különleges esete.....nagyon kevesen tudnak visszatérni régi fényükbe....ez olyan mint Pogba és Coman,miszerint Coman lesz az új Pogbank berobbanás szemszögéből...

ezekre pénzt én sosem tennék.Pláne 1 brazil esetében.

konrad66 2015.08.31. 18:41:58

pár embertől nem értem miért félnek Citytől Hernanes egy jó játékos (jó rugótechnika,be tudja adni szögleteket),Interre kiváncsi leszek ,mert Joveticen kreativitás ott nincsen(elment Kovacic,Shaqiri,Hernanes 4-3-1-2 alapját trequaristáit eladta INter ügyesek Brozovic nem trequarista)

KysBé 2015.08.31. 18:42:05

@Leram7: 11 milláért inkább Sneijder jött volna .....

Gabuero9 2015.08.31. 18:55:08

@konrad66: inter... jove se nagy szam akos golok 90. percbe igaz ott be kell loni.

Roli984 2015.08.31. 18:58:07

Szerintem Hernanes jelenleg van olyan jó, mind a jelenlegi Sneijder. Hernanes nyomott egy jó tavaszt az interben és szerintem sokkal motiválhatóbb játékos. Sneijder szerintem már nem elég motivált, neki nem törökbe kellett volna mennie az interből.
Marotta meg feltételezem a fizetési csekkeket nézte és hozta az olcsóbbat. Annyi előnye van, hogy gyengítettünk egy riválist.

Deer12 2015.08.31. 18:59:23

Megkéne várni ha jön egyáltalán tényleg és játszik akkor hogy és miképp, mint most itt fikázgatni szerintem....mert nekem eddig amit Pogba mutatott a 10-es mezébe az is egy nagy nulla...

rob1 2015.08.31. 19:02:54

Ez egyépként már hivatalos mert az milyen lenne ha már mi nem keresünk mást az Sinter meg visszamondja az üzletet.

MdewC 2015.08.31. 19:14:28

@rob1: Milyen lenne? Tipikus inter húzás lenne.

Apuleius 2015.08.31. 19:31:34

@Gabuero9: Nem is vagyunk utolsók a bajnokságban.

delpi0823 2015.08.31. 19:33:16

Halat adok az istennek hogy a wolfsburg kozbelepett es elvitte azt a nyomorult draxlert 36 millioert aki kb er 15 misit sztem es hernanes jott 11ert aki iranyitoi kepessegben messze felulmulja a nemetet

delpi0823 2015.08.31. 19:34:31

Draxlert azt se tudom hogy mi az eredeti posztja de sztem meg o se

rob1 2015.08.31. 19:49:22

A sinter lehet megszerzi Ljajicsot romáktól.

Forza Juve 2015.08.31. 20:50:49

Sziasztok! Hogy áll a piac? Befejeztuk? Azt hittem húzunk meg egy varatlant vasquezt vagy witselt. Mi lett Baliccal? Megvettük?

Forza Juve 2015.08.31. 20:57:01

@mongoos21: azt tudom, mar mikori hír, Balic?

Forza Juve 2015.08.31. 20:58:48

Leminara kiváncsi leszek. Pogbat leradirozta, ellenünk, kérdés a francia formája, mert ugye azóta is gyenge. Harcos gyerek mario, csak h o is berobban vagy kuka? A nyár igazolása lehet

Forza Juve 2015.08.31. 20:59:10

@Forza Juve: gondolom Morata szobatarsa lesz

mongoos21 2015.08.31. 21:03:06

@Forza Juve: Mindegy mikori hír csak ő jön azért írtam, hogy ennyi! Állítólag befejeződött számunkra a mercato!

mongoos21 2015.08.31. 21:10:52

@Forza Juve: Szó nem volt róla! Hol olvastad?

Forza Juve 2015.08.31. 21:13:43

Dehogynem:) 3 milliót ajánlottunk érte a Splitnek

molnaratti10 2015.08.31. 21:26:54

Cuad,Dybala,Manzu,Hernanes,Lemina,Zaza,Neto,Alex Sandro,ki van még???
Szerintem hosszú évek òta a legjobb Mercatot zártuk.
Marotta meg ilyen.
Nekem sem szòl senki mikor a Fifában lerakok 50 m€ egy Eriksenért,de az élet más.

Forza Juve!
Jò lesz ez!!!

Forza Juve 2015.08.31. 21:36:28

@molnaratti10: Khedira es a fiatalok, Talán Balic

Rivendell 2015.08.31. 21:54:10

én csak Horvát kézist ismerek Balic néven:D

jobban jár,ha nem ide jön...nálunk elveszne + a horvátok se puszira árulják ki a tehetséges fiatalokat,lassan 10 alatt nem lehet venni túlük se

Rivendell 2015.08.31. 21:55:51

@molnaratti10: tudod mi lesz a szopacs,ha szerinted a legjobb mercato és a legszarabb szezont zárjuk az utolsó 5 évet figyelembe véve /BL-bajnokság-olasz kupa 3-ast figyelembe véve,azért valamelyikben mindig virítottunk/

molnaratti10 2015.08.31. 22:10:57

@Type-R: Khedirát direkt nem írtam;)

molnaratti10 2015.08.31. 22:12:15

@Rivendell: meglátjuk,szerintem fasza lesz ez az év is!

KysBé 2015.08.31. 22:25:40

@Type-R: Ez övön aluli volt :)

KysBé 2015.08.31. 22:30:36

@molnaratti10: 4-3-1-2
Neto
Cuadrado - Rugani - X - Alex Sandro
Lemina - Hernanes - Khedira
Dybala
Zaza - Manndzukic

Fasza felállás...
Kár, hogy semmi nem emlékeztet a Juvéra!!!!

Forza Juve 2015.08.31. 22:32:17

@Rivendell: https://en.m.wikipedia.org/wiki/Andrija_Balić

Forza Juve 2015.08.31. 22:32:50

@KysBé: az olaszokat hianyolod gondolom

KysBé 2015.08.31. 22:33:55

@Forza Juve: Nem. A JUVE-t hiányolom!!!! EZ NEM A JUVE!!!!!

Rikoo 2015.08.31. 22:41:59

@KysBé: Azért belegondolva, ha a tavalyi kerethez hozzácsapjuk Leminát, Alex Sandrot, Cuadradot, Dybalat, Ruganit talán még Netot a padra akkor nagyon fullos csapatunk lehetne, de így, hogy elmentek a klasszisaink egy foskupacnak tűnik az egész most. De vmi jó is kisülhet még belőle, annyira nem rossz az összkép csak türelem kell ami neked nagyon nincs:(

KysBé 2015.08.31. 22:45:00

@Rikoo: Nem türelmem nincs, hanem nem találom a Juve szívet!!!!
Ez egy összetarhált válogatott, nem a JUVE!

Forza Juve 2015.08.31. 22:53:06

@KysBé: sorolsz pár játékost, akire gondoltál, h Juve lesz a Juve? Akiktol. Pár nevet es indokot, miért pont ok

Rivendell 2015.08.31. 23:00:05

hát én pl Berardit nagyon szerettem volna zebra mezben látni..

Rivendell 2015.08.31. 23:01:20

@Forza Juve: köszi

18 éves,na akkor ide nem kell...az életbe nem kerülne be,primaveraba meg mindenki elkallódik,kölcsön kiadni max

patrik1112 2015.08.31. 23:07:27

@Rivendell: Jövőre úgyis jön..inkább legyen mégegy 10-15 gólos szezonja minthogy kevesebbet játsszon itt

Barolo4 2015.08.31. 23:12:34

@KysBé: Lesz itt Juve szív.... érkeztek nagy vándorok is (hívhatjuk őket zsoldosnak is), de a fiatalok közül sokan a JUVENTUS miatt is jöttek (Rugani, Zaza, Dybala).... szükség volt egy fiatalításra, ez most megtörtént. Igazából ez a korábbi mercatokon lett elk...va, mert ezt a folyamatot hamarabb el kellett volna kezdeni. Nem szabadot volna lemaradni Verrattiról, Pirlo mellé rég kellett volna egy fiatal helyettes, kpénk már tavaly is nagyon rövid volt, fiatal balhátvéd sem érkezett évek óta..... ha ez folyamatosan meg lett volna oldva, akkor idén 'csak' az elmenőket kellett volna pótolni (mondjuk egy Eriksen, De Bruyne, Kondogbia hármassal).... de ez nem volt meg korábban (plusz a sérülések is bejöttek)...ezért idén kellett venni egy komplett csapatot, amiből ráadásul nagy kapkodás is lett persze. Forza Juventus!

Rikoo 2015.08.31. 23:31:12

@KysBé: Buffon, Bonucci, Chiellini, Marchisio mind Juve szív ráadásul Rugani visszatért, hogy ő legyen a jövő kezdője és biztos pontja. Dybala lehet a klasszis. Lemina játékstílusából adódóan ő lehet a csupaszív játékos aki felszántja a pályát. Foggalmam nincs mit szeretnél még. Nedved,Trez,Alex mikor ideigazoltak egyikből sem lehetett tudni, hogy mi is lesz belőlük. Buffon még mindig nálunk van ráadásul. Conte elment most más csapat épül. Majd kiderül mi lesz, de az biztos, hogy nem az ő fajta letámadós focija.

KysBé 2015.08.31. 23:46:18

@Forza Juve: Igazából az ezzel a kezdővel felálló 11-et hívhatnák Carpinak is. Ennyi erővel szurkolhatnák bárkinek. Én nem érzek ezen a 11-en semmit, amitől dobbanna a szív....

MdewC 2015.09.01. 00:59:41

@KysBé: Ezt a keretet én is megnéztem volna, de most már így alakult, szurkoljunk! :)

Buffon
Darmian-Bonu-Rugani-Sandro
Marci-Verratti-Pogba
Berardi-Tévez-Dybala

Rivendell 2015.09.01. 09:28:11

@Rikoo: na várj..Nedved befutott klasszis volt,mikor hozzánk került....Trez szintén,hiszen a korszak 1ik legerősebb válogatottjának volt alap kezdő csatára Henry-vel 1ütt...akkor ő már EB-t nyert játékos volt asszem

KysBé 2015.09.01. 10:20:52

@MdewC: Ez az ÁLOM csapat! Nagyon adtam volna!!!

KysBé 2015.09.01. 10:22:08

@Forza Juve: Lassan írom, hogy te is felfogd!
az a probléma hogy kicserélték az egész csapatot!

Érteni magyar???

Mixbetegállat 2015.09.01. 10:42:45

@KysBé: Ne búsulj ilyen az élet.Öregszünk,meghalunk.Üdv a föld nevű bolygón :)

Egyébként ez most így tényleg durva változás, lehetett volna ezt kicsit lassabban hogy a fiatalok többet legyenek az "ikonok" mellett.Bízzunk Allegriben hogy gyorsan összefőzi a csapatot, és nem megy rá ez az év a csapatépítésre.Milan fórumon amúgy már mindenki röhög hogy kezd beérni Allegri munkája..

KysBé 2015.09.01. 11:13:51

@Forza Juve: Látom személyeskedés nélkűl nem megy....

@Mixbetegállat:
"Ne búsulj ilyen az élet.Öregszünk,meghalunk.Üdv a föld nevű bolygón "

Gondolom Te ez 1 év alatt csinálod (öregszel, meghalsz)

Rikoo 2015.09.01. 15:42:14

@Rivendell: nem ez a lényege a mondanivalómnak. Hanem az, hogy nem lehet előre tudni mi fog történni, kiből válik klublegenda illetve ki sül be és egy év után távozik.

Rivendell 2015.09.01. 15:45:58

@Rikoo: na de most 1 olyan játékos se érkezett,akinek olyan múltja lett volna,mint Treznek vagy Nedvednek....hozzá képest ezek nyeretlen 2 évesek. MAndzut leszámítva,na de ő legenda tuti nem lesz a 29 évével

Rikoo 2015.09.01. 17:38:05

@Rivendell: szóval attól lenne Juve szív, hogy minden évben világklasszisokat igazolna a vezetőség?

Rivendell 2015.09.01. 17:57:48

@Rikoo: miért,minden évben klasszisokat igazoltunk anno?

ezek a srácok már csak árú cikkek,nincs itt Juve szív vagy szívek...álom az álomban kategória

Rivendell 2015.09.01. 18:03:24

emlékszem mikor Miccoli meg Di Vaio rohamozta az ellenfelek kapuját....fogtam a fejem,hogy ezek mit keresnek itt:D szívtunk is a Depor stb ellen.

Rikoo 2015.09.01. 18:17:36

@Rivendell: na de most mégis itt vannak az előbb felsorolt nevek Buffon stb. az újakból meg ki tudja ki lehet az aki akár itt is maradhat 10 évig Pl. Dybala vagy Sandro. Egyáltalán nem olyan rossz az összkép, mint a Manchesternél Ferguson óta. Azért van nálunk bőven olasz illetve a ligán belül igazolt játékos.

Rivendell 2015.09.01. 19:37:58

@Rikoo: ezekből kötve hiszem,hogy lesz legenda....totál más generáció és felfogás + tedd hozzá,hogy a mai Juve közelében nincs potenciált tekintve a réginek.Nagyon sok év lesz,mire mi visszanyerjük régi fényünk és közvetlenül ott lehetünk ismét a nagyokkal 1 ligában....Bayern-Real-MU/megítélés és a pénzügyi háttér azért azt sugallja 1 nyá r alatt is bármikor szűk elit tagja lehet/ és csatlakoztak újak is hozzájuk...BArca-PSG-City-Abra csapat....

most itt a gazdasági és reklám értékre gondoltam,nem arra hogy mit nyernek-nyertek manapság és hogy PL a City-PSG még csak nem is döntőzött BL-ben stb...ezek kg-ra megvehetik bármelyik befutó fiatalunkat és hopp volt legenda jelölt nincs legenda jelölt.Régen azért minket nem lehetett kg-ra megvenni,vagy ha ment valaki,akkor klasszis érkezett a helyére,most erre képtelenek vagyunk.

Rivendell 2015.09.01. 19:39:53

ha szemet szúrna a Barva mint új csatlakozó....2005 előtt fasorba nem voltak,1x top6-tak velünk,de ennyi. Rég voltak ők Ronaldinho éra előtt a top közelben.

MDaniel98 2015.09.05. 13:30:07

Annál csak jobb lesz mint az utolsó interes igazolásunk (Lúció).

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4325) mercato (4278) nyilatkozat (7675) Olasz Kupa (334) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (225) Címkefelhő
süti beállítások módosítása