Juventus-Inter versenyfutás Lemináért

lemina_mario_marseille_kekben.jpgAz olasz sajtó állítása szerint a Juventus mellett az Inter is harcba szállt az Olympique Marseille ifjú középpályásáért Mario Lemináért, aki az itáliai klubokkal többszörösen is hírbe hozott belga válogatott, Axel Witsel alternatívája lehet.

Lemina, aki a következő hónapban tölti be huszonkettedik életévét az előző szezon során tűnt fel a francia csapatnál, s 23 bajnoki találkozón kapott lehetőséget.

A Calciomercato.com úgy tudja, hogy a Juventus kedden találkozott a játékos képviselőjével, hogy a személyes megegyezés felé terelje az ügyet, s négy évre szóló, évi 1.8 millió eurós bérezést biztosító szerződés tervezetét kínálta a középpályásnak.

A hírek szerint az Olympique Marseille 12 millió eurót kér a játékosért, azonban késznek mutatkozik elfogadni, hogy a vevő az összeget két részletben egyenlítse ki. Az Arturo Vidal távozásával meggyengült középpályára a Zenit Szentpétervár tulajdonában álló Axel Witsel a Juventus első számú jelöltje, azonban a belga játékos csak lényegesen magasabb anyagi áldozatok árán volna mozdítható

A Juventusnak azonban sietnie kell, hiszen a Sky Sport Italia jelentése szerint kedden az Inter is tárgyalóasztalhoz ült Lemina ügynökével.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr657734384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dante01 2015.08.26. 10:12:58

Ha valaki láta játszani vagy tud róla valamit ossza meg velünk legyen kedves!

Rikoo 2015.08.26. 10:14:49

Amennyiben ezzel az olcsóbb megoldással érkezne még egy tkp rendben. Egyedül viszont ne jöjjön. Inkább Witsel. Egyébként ezek még az este összeírt cikkek? :D

Rikoo 2015.08.26. 10:17:20

@Dante01: kifejezetten jó játékos akinek agya nem túl sok van, viszont technikás sokat fut és kemény is ha kell. Reális a 12 millió érte. A transfermarkt néha elég érdekes összegeket ír. Ott 3 millió az értéke.

Drughi Di Bianconeri 2015.08.26. 10:20:48

@Rikoo: Köszi a jellemzést !
Én 1szer sem láttam játszani,csak a Whoscored-ra tudok hagyatkozni,ami persze önmagában nem sokat ér :D

Fiatal,francia,marseille-i rohamnéger ? :D
Nem lenne rossz, bár inkább amolyan Wengeres igazolás lenne.

stevenh 2015.08.26. 10:22:36

Egy-két meccsen láttam, valamint most a hétvégi összefoglalóban, mondjuk abból sokat nem lehet leszűrni.

Nekem nem tűnt rossznak, a transfermarkt által megadott 3 milliós érték szerintem vicc kategória nála, bevállhat, csak az a bajom, hogy most egy biztosabb igazolás kellene, és az Witsel jelenleg, ha 4-3-3-at vagy valami hasonlót szeretnénk játszani

Spider81 2015.08.26. 10:30:23

Sevilla 6 misit adna Loriert,azt invesztaljuk bele a fiatal franciaba. A masik 6 misi,meg lehet meg az iden osszejon Isla-bol vagy jovore valameyik kolcsonadott jatekosbol
Vagy sporoljunk Cuadrado-ra,mert van egy olyan erzesem,hogy be fog valni es meg kell,hogy vegyunk! ;)

Dante01 2015.08.26. 10:36:59

Köszönöm mindenkinek.
"Fiatal,francia,marseille-i rohamnéger" ezen besírtam:)
Ha olyan aminek mondjátok simán elférne a középpályánkon.

Ádám.84 2015.08.26. 10:37:51

jöhetne a törökkel együtt, így lenne egy szűrőnk és egy irányítónk, aki a szabadokat is jól rúgja

Juvegaspy 2015.08.26. 10:43:59

Hat nem tudom..altalam nagyra tartott kedves vezetoseg! Elobb Gundogan vagy Witsel leigazolasan dolgozzunk mar utana lehet Leminaval foglalkozni mert tenyleg jo lesz o is de most garantalt minoseg kellene. Csak az Inter az ellenfel szoljuk a gyereknek meg Marseillnek h varjanak 2napot s utana elhozzuk

Juvegaspy 2015.08.26. 10:45:08

@Ádám.84: na ha Calhanoglu meg o jonne talan meg ugy a legjobb

Rikoo 2015.08.26. 10:45:55

@Ádám.84: nagyon erős duó lenne, csak nem vmi rutinos, de ebből a két játékosból még nagyon nagy játékosok lesznek. 50 millió körüli értékkel, ha így fejlődnek tovább, mint most. Calhanoglunak már most is igen borsos ára lehet.
@Drughi Di Bianconeri: az ilyen franciák nálunk be szoktak válni. :D

Rikoo 2015.08.26. 10:47:20

Kiválasztok egy f@sza képet erre csak félig látszódik a címer.:(

2015.08.26. 11:47:02

Én függetlenné tenném egymástól Witsel és Lemina esetleges érkezését.

MDaniel98 2015.08.26. 12:13:35

@hellan: Oké, hogy sok sérült van, de szerintem nem ennyire.:) Ennyi cash meg talán nincs a kasszában, mert irányító még mindig nem érkezett, és konkrétan Allegrinek ez az 1 határozott kérése volt.

Witsel egyértelműen sokkal minőségibb (és éppen ezért drágább) igazolás lenne, de úgy érzem ő az egyike azon kevés játékosnak, aki, ha csak részben is, de feledtetni tudja Vidalt, és stabilitást tudna adni a középpályánknak. Amennyiben 20-25 millióért megszerezhető, akkor le kell csapni a lehetőségre, mert annyiért abszolút árban lenne. Különben az csak nekem tűnt fel, hogy akit velünk szóba hoztak valaha, ott az Inter neve 2 napon belül mindig feltűnik?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása