A Juventus legújabb zsákmánya, Alex Sandro első torinói nyilatkozatában arról beszélt, hogy a védelem összetételétől függetlenül megtalálja majd a helyét.
A bianconero csapat az elmúlt szezonban a 3-5-2 és 4-3-1-2 felállást váltogatta az elmúlt szezonban, és a huszonhatmillió eurós futballista úgy véli, elég sokoldalú ahhoz, hogy beilleszkedjen bármelyik rendszerbe.
„Nem új számomra a három- és négyvédős felállás.” - olvasható Alex Sandro nyilatkozata a Juventus hivatalos honlapján.
„Nyilvánvaló, hogy egy háromvédős rendszerben a balhátvédnek keményebben kell törekednie a támadások segítésére, ám, ahogy mondtam, képes vagyok három és négyvédős rendszerben is játszani.”
A brazil válogatott látszólag hamar megkedveltette magát az új szurkolói körében, illetve arról is beszélt, hogy tavaly a Juventusnak szurkolt a Bajnokok Ligája végső szakaszában.
„Szerintem a klub fantasztikus szezont hozott össze tavaly. Ezt pedig komolyan gondolom, nem csak azért mondom, mert most már a Juventus játékosa vagyok.
Miután a Porto kiesett a Bajnokok Ligájából, végig a Juventusnak drukkoltam, és remélem, hogy ez a szezon még jobb lehet.
Nagyon optimista vagyok, boldog és magabiztos. Alig várom, hogy edzésbe álljak, hogy játszhassak, illetve folytathassam az álmom megvalósítását.
A szurkolók nyugodtak lehetnek, hogy olyan futballista érkezett, aki mindig száz százalékon fog égni a győzelmek és a klubsikerek érdekében.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Juvegaspy 2015.08.21. 11:52:37
Rocky80 2015.08.21. 12:01:22
Rikoo 2015.08.21. 12:09:05
Il Principino 2015.08.21. 15:21:24
Rocky80 2015.08.21. 15:24:21
MDaniel98 2015.08.21. 17:02:41
The king of alibis 2015.08.21. 18:39:11
Azért ezt nem kéne.
Fodorszki 2015.08.21. 18:50:11
Grinta 2015.08.21. 20:55:35
Leram7 2015.08.21. 21:10:17
Szerintem még első 2 fordulóban nem fog játszani.
molnaratti10 2015.08.22. 10:51:44
Most hol van a híres negativizmusos???
Most meg már tapsikolunk örömünkben?
RuidaRobert 2015.08.22. 11:04:05
Elképzelem ahogy egyesek a szó legszorosabb értelmében örültek Khedira sérülésének is. Azonnal irány a blog és indulhat az "én megmondtam":D