Garcia: „A Roma rekordot dönt”

Garcia Rudi hegedű.jpgAz AS Roma vezetőedzője, Rudi Garcia optimistán nyilatkozott az új szezon előtt.

"Megdöntjük a 10 meccses győzelmi sorozatunkat." - jelentette ki magabiztosan a francia tréner.

A "Farkasok" vezére, aki csapatával második helyen végzett a Serie A előző idényében, célként tűzte ki az említett rekord megdöntését, továbbá leszögezte: semmi problémája nincs azzal, hogy már a második fordulóban a Juventus ellen kell játszaniuk.

"Nyerni fogunk sorozatban tízszer legalább, hisz a rekordok azért vannak, hogy megdöntsük őket." - nyilatkozta Garcia a Corriere dello Sportnak.

"Tele ambícióval fogunk pályára lépni. Hosszú szezon lesz, de szorosabb küzdelmet várok, mint tavaly. Hogy a Juventus elleni meccs korai lenne? Nem tudom, de nem is tehetünk ellene semmit és nincs is problémánk vele."

A tréner kifejtette véleményét az olasz bajnokság további szereplőjéről is.

"Vannak még érdekes csapatok. A milánói klubok is visszatérőben vannak, továbbá bár az emberek keveset beszélnek a Napoliról, de ők is jó csapat erős támadósorral. Emellett igazoltak is a nyáron olyan jó játékosokat, mint Allan, Valdifiori és Chiricheș.

Nálam azonban a nyár nyertese a Fiorentina." - zárta érdekes okfejtését a Roma vezére.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr687721150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

el.Flaco 2015.08.20. 18:37:59

Ez a hatalmas optimizmusa valahogy januárra mindig eltűnik..

Drughi Di Bianconeri 2015.08.20. 18:43:58

Ez a kép, sírok xD

Remélem a prímás úr téved, és inkább a 10 (vagy 11?) meccses döntetlen szériájukat döntik meg :D

A Fiorentina,mint a nyár nyertese ? Miért is ? Mert nem tudták megtartani Salah-t ?

Mondjuk P.Sousa személye és stílusa szerintem garancia arra,hogy jól szerepelhetnek.
Az számomra érthetetlen,hogy miként maradhatott Montella kispad nélkül.

Wickerman 2015.08.20. 18:44:46

Jólvan,idén is max Túró Rudit nyertek...

4D 2015.08.20. 18:54:23

... és remélhetőleg az ultráitok is nektek szurkolnak majd, nem az ellenfélnek, ahogy az "rómáéknál" szokás...

MVPP 2015.08.20. 18:56:12

Remélem úgy érti hogy felkészülési mérkőzésen mert a Serie A-ban......

RongyLáb 2015.08.20. 19:18:03

Ha 10 fordulón keresztül csak nyerni szeretne ez a papagáj, akkor minden fordolóban fogadjon komoly összeggel a Juvéra!
Tavaly se volt szerény, ha emlékezetem nem csal...

Juvegaspy 2015.08.20. 19:34:12

Oo te remelem mar a 2. Forduloban elvesszuk a kedvuket!!!

GabeTR 2015.08.20. 19:46:15

Felőlem lehet 12 is, ha mi nyerjük a bajnokságot. Mit adtak a 10 nyertes meccsért, 2. helyet? Legyen, már most is adom.

niccolo 2015.08.20. 21:23:38

amíg a saját rekordjaikat döntőgetik,addíg nincs baj.

babo0410 2015.08.21. 00:58:38

Garcia! Kicsit nagy az arc nem? Kezdjük ott, hogy már a 2. fordulóban velünk találkoztok, és mi nem adjuk a 3. pontot!

MVPP 2015.08.21. 06:56:47

@Drughi Di Bianconeri: És ahogy Tevez így ünnepli a bajnoki címet jelentő gólját? :D
@babo0410: 1-et se. #ForzaJuve

Rivendell 2015.08.21. 06:59:45

Azért én most még nem vagánykodnék előre a Roma ellen...túlságosan lent vagyunk mi a formánkat tekintve,Roma azért jóval hajtósabb mérkőzésekre képes már jelenlegi formájában.../kicsit jobb edző mérkőzései voltak/

Drughi Di Bianconeri 2015.08.21. 07:25:16

@MVPP: Na az meg Priceless élmény volt ! :D
Jól elhúzta ennek a trógernek a nótáját :p

@Rivendell: Edzőmeccsekből kiindulni...Milyen formáról beszélsz ? :D
Arról majd ráérünk leghamarabb októberben beszélni,hogy ki milyen formában van.

Jelenleg az a helyzet,hogy mi nyertünk 1 tétmeccset, azzal pedig 1 kupát.
A Roma meg igazolt egy rakás támadót,ahol eddig is megvoltak,a védelembe pedig olyan klasszisokat igazoltak,mint Gyömbér Norbert...

Nem értem miért kel az AS Roma-tól parázni,egy örökvesztes klub,lehet,h. a 2. fordulóban elkapnak minket,de a bajnokság 38 fordulóból áll,na azzal szokott nekik baj lenni :D

Rivendell 2015.08.21. 07:28:25

@Drughi Di Bianconeri: én itt most a 2. fordulós mérkőzésre utaltam,hogy forma:D

Drughi Di Bianconeri 2015.08.21. 08:22:07

@Rivendell: Tegyük fel,hogy nem verjük agyon őket az Olimpicoban.
És akkor mi van ? (Azon túl,hogy 1 hétig tuti qrva bosszús és csalódott lennék)

A bajnokság 38 meccsből áll.
Az elmúlt 3 évben már féltávnál eldőlt a bajnoki cím sorsa,sőt kis túlzással már a szezon rajtnál.

Az fix,hogy idén nem lesz 17 pont előnyünk.

Amúgy is: van kiknek felzárkózni hozzánk, Mi vagyunk a Serie A császárai, en block és az elmúlt 4 zsinórban bajnoki címmel aktuálisan is.
Nem ártana,ha legalább picit komolyan lehetne venni a durcás kisgyerekként viselkedő AS Roma-t.
Idén TALÁN sikerülhet nekik. :P

Akkor is csak annyi történne,hogy végre lenne valamifajta riválisunk a 4 év egyeduralkodás után.

Nem létezik,hogy egy AS Roma bajnok legyen,de,ha ne adja a Jó Isten megesne ez a rútság:
Akkor is csak 4(!) bajnoki címnél tartanak.
A Genoa-nak van 9, a Torinonak 7 Scudettoja van, a Sampdoria és a Lazio meg nemzetközileg sikeresebbek náluk.

A Roma egy örök lúzer, pancser, középcsapat.

Grinta 2015.08.21. 10:19:49

Üdvözlet nektek Juventus szívvel rendelkező testvéreim!Először írok,de remélhetőleg nem utoljára.Srácok,ne kövessük el azt a hibát,mint a nagy(képű)csapatok szurkolói általában...Hogy nem tiszteljük az ellenfelet!Tartanunk nem kell tőlük,mert a keretüknek továbbra is megvannak a hiánnyosságaik...de a tisztelet kijár nekik.Komoly kihívók lesznek ők,legyenek is!

Drughi Di Bianconeri 2015.08.21. 10:30:38

@Grinta: Noha nem vagyok admin; de sok szeretettel köszöntelek hazánk legaktívabb és legjobb Juve blogján :)

Kissé talán valóban elragadtattam magam, de:
az AS Roma számomra az Inter után a leggyűlöltebb csapat a ligán belül.
Elsősorban a szurkolóik (akár olasz,akár Honi) miatt.
Állandóan csalónak titulálnak minket,bundázással vádolnak,hisztiznek.

Tipikus középcsapatos,irigy,kisebbségi komplexusos mentalitásúak a szurkolóik.

Gyűlölnek minket (mert irigyek) és ennek lépten-nyomon hangot adnak.

Voltak játékosaik,akiket elismertem,sőt tiszteltem,vagy extrém esetekben(pl.: Cafú,Batistuta) kedveltem is,de mint klubot nem tudom tisztelni.

Eleve nem lehet komolyan venni őket,mint 1. számú riválisunk,mert 30-cal több Scudettonk van. xD

Akit tudok Tisztelni és Elismerni,mint méltó,nagy múltú,kemény riválist,az az AC Milan.

Juvegaspy 2015.08.21. 10:31:40

@Grinta: udv kisse kozhellyel kezdtel :)
Am tok mind1sztem h a szurkolok milyen nagykepuek a csapaton mulik es a Juvenak nincs akkora az arca mint ezeknek az orok veszteseknek en kivanom h az 1-3ba SE vegezzenek.
Harcoljunk az AC val meg Lazioval.

bianconeri_2007 2015.08.21. 10:39:03

nem fér a fejembe, h 1 profi csapat edzője hogyan lehet ennyire meggondolatlan. tavaly beígérte a bajnoki címet, jó nagy nyomást helyezett vele a játékosaira is, ráadásul pofára esés lett belőle. mennyivel elegánsabb lenne azt mondani, h mindent meg fogunk tenni a győzelmi sorozat megdöntéséért, mert látom a lehetőséget és a megfelelő hozzáállást a játékosokban. bizonyítani akarunk stb. - ez inkább motiváló lenne. na de nem is érdemes ennél többet foglalkozni ezzel a pojácával...

MDaniel98 2015.08.21. 16:44:45

Garciának azért szólni kellene, hogy ahhoz egy jó védelem sem lenne éppen elhanyagolható, főleg Olaszországban, a védelmek (és a catenaccio) hazájában + ő csak azt mondta, hogy megdöntik a győzelmi sorozatukat, arról szó sem volt, hogy bajnokságot nyernek.

juventus 99 2015.08.22. 19:56:57

Rudi csak a jövő héttől kezdik a csúcs döntést ennyi előnyt kaptunk élni kéne vele látod rudi nem kéne annyit pofázni talán akkor jobban menne a játék te pojáca

Rivendell 2015.08.22. 20:05:03

@juventus 99: azt nem mondta,hogy mikor kezdik el:DDD

juventus 99 2015.08.22. 20:07:11

Jogos csak hát gondolná az ember minél előbb :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása