Sneijder ismét terítéken

Sneijder Wesley_bosszusan figyel.jpgOlasz cikkek szerint végső opcióként ismét felmerült Wesley Sneijder neve a Juventus vezetőségének a körében, amennyiben nem sikerül egyik másik kiszemelt játékost sem megszerezni, a bianconeri elöljárók kísérletet tesznek a holland futballista Torinóba csábítására.

A bianconero klub trequartistát (vagy szélsőt) keres az utóbbi hetekben, azonban a kiszemelt opciók ügyében a klubok által felemelt falakba ütköznek, így történt ezt Julian Draxler, Mario Götze, illetve legújabban Christian Eriksen esetében is.

A SportMediaset arról tájékoztat, hogy a torinói klubóriás elöljárói ugyan nem tettek le a fenti célpontok megszerzéséről, azonban Wesley Sneijder neve is felmerült, és komolyan gondolkodnak a holland játékosért indított offenzívában legvégső esetben.

A holland válogatott már januárban is közel került a Juventushoz, azonban végül az átigazolásra nem került sor, és az irányító végül Törökországban maradt.

Azonban a játékos szerződése következő nyáron lejár, és az olasz újságírók szerint ez jó lehetőség a rekordbajnok klub számára, hogy meggyőzze a Galatasaray képviselőit a futballista értékesítésére.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr127710034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.08.16. 15:37:38

Hát mit mondjak...5-8M max utolsó napon még mindig jobb megoldás, mint vmi kölcsönös olasz emberke.

mongoos21 2015.08.16. 16:26:03

@hellan: Ezek a törökök sz.tem nem fogják adni ennyiért hiába 1 év van vissza a szerződéséből. Elhozhattuk volna akkor már hamarabb, ha nem szánunk nagy összeget senkire.

Trezeguet 2015.08.16. 16:37:19

A végén nem jön senki... és Pereyra lesz a KTK...
Hol van a Vidalért kapott 40 millió? Adjunk Eriksenért 20-25 milliót és Llorentét, Alex Sandro-ért pedig adjuk meg a 15-18 milliót.

2015.08.16. 17:17:49

@mongoos21: Lehet h ennél többet szánnánk, de annyiért senkit nem engednek el.

@Trezeguet: Azzal nincs gond h Pereyra lenne a KTK, de h Vidal távozását ennyire nehézkesen oldjuk meg az bosszantó.

molnaratti10 2015.08.16. 17:49:36

@Trezeguet: hogy hol a pénz,semmi közöd hozzá!
Eriksen 40+!Miről beszélsz!!!
Ezt majd a nagyok intézik.

Hálát adnék az égnek ha a holland itt kezdene!

Paulie_Juv 2015.08.16. 18:00:50

Milyen Vidal pénz? Dybala, Mandzukic, Pereyra, Zaza, Khedira fizuja. Persze lehet számolgatni, hogy a távozók fizetése, meg Vidal fizetése stb. Kb. annyi pénz maradt a Vidal ügyletből, hogy 15-20 milliót tudunk költeni kp-ra. Vidal pénz jó része már előre elment.

2015.08.16. 18:13:17

@Paulie_Juv: Lehet számolgatni, de holt felesleges, miután egy kölcsön+opciós szerződést on hold-ra tett Marotta és buktuk Siqueira-t abban bízva h Sandro összejöhet, de közben Draxlerért ajánlgatunk ennyit meg annyit, ki tudja mire van itt pénz meg nincs. Zaza-t kellett volna otthagyni ahol van és semmi gond nem lenne.

Watakuki 2015.08.16. 19:04:26

@hellan: nemértem mi bajod vanmár a szezon elött Zazával. Eddig pont semmit nem lehet leszűrni, hogy felesleges volt-e vagy sem.......

venember83 2015.08.16. 19:48:57

@Watakuki: nem Zazával van a baj, hanem az érte fizetett komoly pénzzel. Azzal a tőkével, illetve a Vidalból befolyt pénzzel már akár Isco is elérhető lehetne, ha a RM el akarja adni, amit persze nem tudunk.

Rikoo 2015.08.16. 20:27:59

@Watakuki: vegulis csak hárman vannak előtte a sorban es Comannak is nagyobb szerepet szannak. De azért sikerult egy huszast kicsengetni erte úgy, hogy hianyposztok vannak a csapatban amire sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni pénzügyileg, Es ezeken a posztokon meg sporol a vezetőség, vagy ami rosszabb, hogy elfogyott a cash. Ráadásul, ha Llorente nem megy el akkor még o is Elobb van a sorban nála. Akárhogy is nezzuk nem volt értelme a leigazolasanak. Es akkor még nem is beszéltünk arról, hogy erősen kozepszintu képességei vannak, nem pedig Juventus szintű...

Watakuki 2015.08.17. 08:58:36

@Rikoo: és ezeket a képességeket honnan veszed?
Comannak meg ne csatárposzton számoljanak. Jobban megérnè akkor már kölcsönadni.
Ami Zaza mellett szól: viszonylag fiatal, OLASZ, fejlődőképes és motivált. Simán csinálhat egy 12+ os idényt. Ha nem feltétlen válik be, simán el lehet passzolni következő években

Rikoo 2015.08.17. 09:17:49

@Watakuki: Onnan, hogy néztem a Sassuolo meccseit, meg nézem az összes olyan meccset ahol lehetséges Juventus igazolások lesznek. És nagyon fontosak a technikai és mentális képességek, de ezt mind tudjuk. És ez a faszi teljesen átlagos ellentétben Dybalával aki pl. ha sikerül súlyt felszednie vagy legalább a koordinációján változtatni tényleg igazi klasszis lehet. Az igaz, hogy Zaza vmennyire olasz, de nem minden olasz válik be. Szerintem nagyon keveset fog játszani és ha nem él a lehetőségeivel az elején teljesen elveszhet. De esetleg Berardi árát lehet csökkenteni vele.

RuidaRobert 2015.08.17. 11:39:20

@Rikoo: Középszintűnek én azért nem nevezném a képességeit. Amennyiben nézed/nézted a Sassuolo meccseit, akkor azt beláthatod, hogy a játékuk (már ha nevezhető annak...) nagyon esetlen. Nagyon kevés akciót tudnak végigvinni, általában az ellenfél hibáiból, vagy egyéni megoldásokból szereznek gólt.

Ebből adódóan Zaza elég kevés használható labdát kapott a 16-os környékén. Voltak kimondott váratlan megoldásai, jól lő távolról és azért a fizikumához képest kimondottan technikás. Kár lenne lebecsülni, sok fog múlni a felálláson is, ami a játékperceit illeti, de szerintem be fog válni.

MDaniel98 2015.08.21. 13:46:34

Nem tudom, hogy ő beleillene-e abba a fiatalítási folyamatba, amit most elkezdtünk. Szerintem nem, és, ha most (hogy végre van pénz a kasszában) erre rendezkedtünk be, akkor illik végigvinni a folyamatot.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása