Gündogan a Juve első választása

gundogan_ilkay_borussia.jpgOlasz források szerint İlkay Gündogan leigazolása lett a Juventus első számú prioritása.

A Borussia Dortmund csillaga Európa egyik legkeresettebb futballistája, akit a múltban számtalan klubbal hírbe hoztak a lapok olyan csapatokkal, mint a Manchester United és az Arsenal.

Mindazonáltal az olasz Calciomercato úgy értesült, hogy a Serie A rekordbajnoka İlkay Gündogant jelölte ki elsődleges prioritásnak.

A huszonnégyéves futballista a Dortmundhoz 2011-ben csatlakozott a Nürnberg csapatától megközelítőleg 2,8 millió euróért.

Azóta a futballista száztizenhét alkalommal lépett pályára, azonban az utóbbi két szezonban több sérülés hátráltatta a játékost a csapat folyamatos segítésében.

İlkay Gündogan tizenegyszeres német válogatott, és előfordulhat, hogy válogatottbeli társához, Sami Khedirához csatlakozik a torinói olasz bajnokcsapatnál.

Az olaszok már több neves középpályást megkörnyékeztek a nyár során, így Mario Götzét és Julian Draxlert, azonban úgy tűnik, hogy mindkét futballista klubjánál marad, hacsak nem érkezik csillagászati ajánlat értük.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr377703934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stevenh 2015.08.13. 16:44:30

Tudnék neki örülni, csak a sérülések kerüljék el...Bár az nem divat mostanában Torinoban.

m.martin91 2015.08.13. 16:47:39

Fantasztikus koncepciónk lehet, eddig trequartistának akartuk Götzét, Draxler-t, most rámegyünk a box-to-box középpályás Gündogan-ra. Az biztos, hogy Marottának fogalma nincsen arról, hogy ki fog érkezni, majd hoz valakit (nem Gündogan-t), aztán Allegri beépíti valahova. Vagy nem.

pedronegroo 2015.08.13. 16:52:06

Én ezt már nem tudom követni: Witsel, Mascherano, Ramires, Soriano, Donsah, Luiz Gustavo, Gündogan...

Juveboy92 2015.08.13. 16:57:37

@m.martin91: mivel értelmes trequartistara képtelen volt Marotta leigazolni, ezért Pogba lesz meggyőződésem a 2 csatár mögötti játékos, és így kézenfekvő hogy a helyére ilyen típusú játékost kell venni...erre Gündogan jó megoldást jelenthet (feltéve tényleg, ha elkerülik a sérülések, mindenki más akikkel szóba kerültünk csak színten tartásra jó, Götzét nem veszem ide mert soha a büdös életbe nem volt rá reális esélyünk :) )
Viszont ha Soriano vagy hasonló EKLEKTIKUS középszer jönne akkor adtunk a szarnak egy pofont mert azt a szintet Pereyra is bőven lehozza, Donsah meg Sturaro szint kb szóval ilyenek még viccnek is rosszak de általában ezek szoktakbejönni végül...

KysBé 2015.08.13. 17:00:15

@pedronegroo: Pedig egyszerű: Khedirának kell valaki, akivel tud németűl beszélni a gyenguszon.

Amúgy csak halkan megkérdezem, ha én állományba megyek, akkor a fizum 50-60 %-át kapom a biztosításban töltött idő függvényéban. Khedirának nem lehet esetleg lecsípni valamennyit a fizujából???

pedronegroo 2015.08.13. 17:07:33

@KysBé: Az igaz, mindent meg kell tennünk hogy Khedira jól érezze magát Torinóban.

Biztos van valami a szerződésében a sérülés esetén való bérezésre vonatkozóan. Vagy lehet őt is a társadalom biztosító fizeti betegállomány esetén. :))

Rivendell 2015.08.13. 17:15:21

bolondok ezek:D

most őszintén az,hogy lehet hogy a szurkerek komolyabb mercatora lehetnének képesek azonos összegből,mint a vezetőségünk?

juventus 99 2015.08.13. 17:23:18

@Rivendell: ez azért lehet mert soha az életben nem tárgyaltak senkiét a fifa nem szamit:)

Szbence 2015.08.13. 17:28:26

Én csak akkor köveznék meg bárkit is a vezetőségből ha tényleg középszer érkezik a középpályára, amíg nem a klub hivatalos oldalán látom addig ezek csak pletykák, és lehet hogy Marotta soha nem tárgyalt a leigazolásukról( most nem Gündoganra gondolok, sztem jó igazolás lenne)

babo0410 2015.08.13. 17:32:31

@Rivendell: Inkább csak azt hiszik egyesek. Csak aztán, mikor odakerülnétek, néznétek, mint Rozi a moziban. Nem olyan egyszerű azért, hogy sziasztok itt van 50 millió XY-ért, vinnénk, és már a miénk. Pláne, ha egy játékosra nincs is ennyink.

MDaniel98 2015.08.13. 17:35:07

@juventus 99: De azért addig mi is eljutnánk, hogy ha a Napoli 12 milliót ad Allanért, akkor mi adunk 14-et (gálánsan nem csak 1 millióval emeltem), és akkor a miénk a játékos, ha meg a Napoli ajánl erre 15-16-ot, akkor vigye, és mi megkopasztottuk őket pár millióval.

De, hogy olyat is említsek, akivel szóba hoztak minket, Götzét simán meglehetett volna szerezni egy Vidal cserével, kb. reális is lett volna. Ehhez azért nem kell olyan sok sütnivaló... Ha meg ebbe nem mennek bele, akkor 45 millió és viszlát.

venember83 2015.08.13. 17:37:15

@m.martin91: Marottáék csak hozni akarnak valami nevesebb és minőségi középpályást, a poszt már szinte lényegtelen így Khedira és Vidal kiesésével.

juventus 99 2015.08.13. 17:44:18

Én úgy gondolom hogy valami oka csak van hogy ez nem jutott marotta eszébe mert ez lett volna a kézenfekvő Csere

m.martin91 2015.08.13. 17:46:05

@venember83: Egyszerűen nem tud hozni sem neves, sem minőségi középpályást, a kettőt együtt meg pláne nem. Ott tartunk egy BL döntő után, hogy a nagy sportigazgatónknak győzködni kell a Siqueirát, hogy minket válasszon. Fog hozni egy szerencsétlent a középpályára, biztos vagyok benne, hogy nem maradunk játékos nélkül, a kérdés csak az, hogy mekkora szerencsétlen lesz az az ember. Most írogatják Soriano-t a Samp-ból, 15 milliót kérnek érte. Na, ez Marotta szintje. Bár érdeklődik iránta a Napoli is, úgyhogy még itt is szarban lehet.

Juveboy92 2015.08.13. 17:52:45

@m.martin91: én egyébként nem akarok vészmadárkodni de... elöbb említette @venember83 hogy Marottáék akarnak hozni egy nevesebb és minöségi kp-t Vidal és Khedira után...szerintem meg Vidal után a vezetőségnek Khedira jelenti a "minőségi és neves kp-t" és mivel ez a minőségi és neves kp kidőlt olyan játékost kell hozni aki őtis helyettesíti és mégis kevés a fizetési igénye hiszen a német Leonidasznak eléggé magas a bérezése, szóval szerintem ebből bizony Soriano és társai lesznek akik cseréi lesznek az isteni Khedirának ha felépül hiszen Allegri is elmondta, komoly szerepet szánnak neki idén...vhogy nem tudom elképzelni hogy bő 2 héttel a zárás elött egy Gündogant még ha sérülékeny is csak úgy elengedjen a Dortmund...

juventus 99 2015.08.13. 17:54:52

Én bele se merek gondolni mi lenne ha marotta értene is a munkájához nem csak 4 scudettonk lenne hanem 4 bl és 4 olaszkupánk is :)

Csak Csucsu 2015.08.13. 17:55:19

@m.martin91: Nyílván Vidal eladása változtatta meg a koncepciót. Amúgy csak nekem volt feltűnő, hogy Dybala-t is 4 éves részletekben igazoljuk le? és Siqueirat is jövőre fizetjük ki?
Kezdek kételkedni, hogy van idén pénz a csapatnál. Nem lehet, hogy az idei BLt csak jövőre tudnánk elkönyvelni?

m.martin91 2015.08.13. 17:58:46

@Juveboy92: Igen, igazad lehet. A legnagyobb probléma azonban ott lehet, hogy a minőségi és neves Khedira gyengébb és használhatatlanabb játékos, mint akit most a helyettesítésére keresünk. Soriano legalább meg tud jelenni a pályán.

Rivendell 2015.08.13. 18:02:10

@babo0410: most is nézünk,mint Rozi a moziban,tehát ezt már most túléltük:DDD

RuidaRobert 2015.08.13. 18:13:51

@Rivendell: Mégis hogy lehet az, hogy itt a blogon évről évre azt HISZIK egyesek, hogy eredményesebben igazolnának, illetve menedzselnék a klubot.

Ehhez képest a pályán és azon kívül is fejlődik a csapat.

Egy beszédes grafikon: 3.bp.blogspot.com/-pubMOR8DBRc/VceenyeSr1I/AAAAAAAAJUU/YHFPsLTrDsU/s1600/14%2BJuventus%2BRevenue%2BGrowth%2BItalian%2BClubs%2B2014.jpg

Ha így folytatjuk, akkor egy 3-5 éven belül felrárkózhatunk a top 5-be, (most a 10. helyre sorolhatjuk ebben a mutatóban a csapatot) és ha sikerült ezt stabilizálni.

De igen, bizonyára TI SZURKEREK komolyabb mercatóra lennétek képesek.....a Football Manager 2015-ben.

Rivendell 2015.08.13. 18:23:15

@RuidaRobert: az életbe nem zárkózunk fel...a mi fejlődési görbénk kutya faxa a top5-höz képest és akkor nézzük csak meg kik azok...Real-Barca-Mu-Bayern-PSG és akkor az Abra csapat...City.de még rajtuk kívűl van még másik 2-3 is,akikkel a lépést is nehezen fogjuk tartani,nem hogy a top5-be behatolni.

én meg nem tudom mire fel álmodoznak 1sek.

Csak Csucsu 2015.08.13. 18:23:58

@RuidaRobert: Látnak a managerben egy-két nagyobb tehetséget megnéznek róla 1-2 meccset, ahol esetleg kiosztott 2,34 század kulcspasszt és ez a hülye Marotta még észre se veszi....

Rivendell 2015.08.13. 18:24:15

most nézem a linked...ne az olasz csapatokhoz mérjed a Juvét...top5 közelében nincs olasz csapat,nem is értem hogy jött ide akkor nálad a top5.

Rivendell 2015.08.13. 18:25:22

@Csak Csucsu: Marotta és a vezetőség nem is kevés tehetséget képtelen érzékelni....ha meg véletlenül érzékel,akkor lehúzzák a gatyeszt is róluk.

RuidaRobert 2015.08.13. 18:31:42

@Rivendell: A top 4 megközelíthetetlen (Real, Mu, Bayern, Barca) viszont a 8-9. helyezett (bevételi szempontok alapján) Arselan-Liverpool páros behozható. Ezt követően már csak 3 csapat lesz köztünk és a top4 közt, mindhárom olajcsapat. Itt már a financial fair play-en múlik minden. (Ja és ezek 1 éves adatok, azóta tovább javultunk ebben a mutatóban 300 körüli lesz a bevétel, a 279-hez képest)

Lehet a top5-el nagyot mondtam, de akkor is közelebb áll az igazsághoz, mint a ti tévképzetetek, miszerint jobban igazolnátok stb...

Amióta munkához látott Marotta és Agnelli azóta a csapat szárnyal a pályán és azon kívül is. Ez a tendencia (utóbbi) pedig felfele ívelő ami hosszútávon garantálja a pályán elért sikereket.

Rivendell 2015.08.13. 18:34:13

@RuidaRobert: már miért állna közelebb? te a lehetetlen esetet hoztad fel:D ffp semmiben sem változtat a bevételek terén,csak a kiadások terén...az olajosok akkor vernek minket agyon szponzori részben,amikor csak kedvük tartja,mivel van bőven érdekkörük

Juveboy92 2015.08.13. 18:34:27

@RuidaRobert: igaza van @Rivendell-nek kicsit elvagy tájolva ...európai grafikon kicsit felnyitja a szemet...
napicsart.blog.hu/2015/05/08/melyik_a_leggazdagabb_focicsapat_most_a_vilagon
nagyon durván elvagyunk maradva bevételek stb stb tekintetében...

Csak Csucsu 2015.08.13. 18:34:52

Itt nem is szurkerek vannak, hanem megmondóemberek csak nem veszik észre magukat, hogy az évek alatt a sok Marottázással az igazi szurkolók között a nevetség tárgyává teszik magukat. Aki nem bírja észre venni csapatunk koncepcióját vagy esetleg elismerni. Ha nem olaj sejkekkel vagy Orosz milliárdosokkal akarunk a csúcsra jutni akkor ennek ez a módja. Lehet végül csak egy Arsenal lesz belőlünk, de Wengernek kb 20 évébe telt azt elérni amit mi pár év alatt a 0 ról.

Rivendell 2015.08.13. 18:35:21

mi vagyunk azok,akik megrekednek,mivel a BL bevétel ugrik/kimagasló/ és az adidas+ emelt közv díj csak a BL kiesést egyenlíti ki ergo mi most stagnálni fogunk nem is kicsit,míg az angoloknak növekedni fog

KysBé 2015.08.13. 18:35:39

@pedronegroo: Ha a Magyar Tb fizetné, akkor megnyugodnék :)

Rivendell 2015.08.13. 18:35:56

@Csak Csucsu: te aztán tudod kik vannak itt,ja nem te csak MEGMONDTAD:D

Rivendell 2015.08.13. 18:39:56

azért ez itt hatalmas kamu,milyen 0-ról? ott a grafikonotok az olasz csapatokról,nem látok ott semmilyen 0-la közeli értéket. Juvénak kicsit nagyobb múltja volt,mint az Arsenalnak Wenger előtt.Van 1 kis képzavar.

KysBé 2015.08.13. 18:40:27

@Juveboy92: Ha marad Marotta és "Tesco-s" megoldásai, akkor soha nem kerülünk a Top 10-be!
Teleb@sz minket kiöregedett/lejárt szerződésű/elzavart/sánta játékosokkal, akiknek a reklám értékük konvergál a NULLÁHOZ!
Marotta tűzoltásra tökéletes volt az "egynyári" megoldásaival,de én Vucinic után kűldeném a 3. világba.

Rivendell 2015.08.13. 18:42:20

@KysBé: naaa Vucsit én azért csíptem,benne mindig ott volt a váratlan és első évében még hajtott is:D

Csak Csucsu 2015.08.13. 18:45:17

@Rivendell: Engem pl az sem érdekel ha lehúzzák rólunk a gatyát vagy ha a nem bevált játékosainkat ingyen dobáljuk tovább csak legyenek olyan játékosaink akikért érdemes leülni a tv elé.
Nyílván hasznosabban is ellehet költeni szerinted és szerintem is az adott összegeket, de azt kinyílvánítani, hogy nem ért a munkájához az teljesen abszurd. Már 4 éve ezek a szerencsétlen kutyaütők akiket áron felül vesz okozzák az örömöt nekem hétvégente és most, hogy a két milánói klub és a roma kaptak olyan összegeket amivel Marotta biztos, hogy nem dolgozhatott egy Mercato alatt se ezért kezdjem el utálni? kackac

RuidaRobert 2015.08.13. 18:45:40

@Juveboy92: 1.bp.blogspot.com/-bhuQTROmsBY/VceeyPJO6uI/AAAAAAAAJUc/dV1HPClNH30/s1600/15%2BJuventus%2BMoney%2BLeague%2B2014.jpg

Parancsolj. A 8 hely nagyon is elérhető. Sőt ahogy már leírtam, idén 300 körüli összeg lesz, kicsit fölötte várhatóan.

Tehát ott tartunk, hogy 4 év alatt 141 milliós bevételről ez a TRÓGER, ALKALMATLAN bagázs feltornászta 300-ra.

Úgyhogy: Rivendell for president!

Csak Csucsu 2015.08.13. 18:49:31

@Rivendell: Ez a te egyéni véleményed! Ami ne haragudj, de nem nagyon tud foglalkoztatni :)

RuidaRobert 2015.08.13. 18:49:37

@Rivendell:

A stagnálásról meg annyit, hogy:

A 2014/15-ös szezonban a BL pénz miatt 320-ra nő ez a szám, egy évre rá pedig az Adidasnak és az olasz tv-s pénzek (20%-os) megemelésének köszönhetően 340 lesz várhatóan. Ezt befolyásolhatja még +/- irányba a pályán nyújtott teljesítmény.

Csak Csucsu 2015.08.13. 18:53:24

@RuidaRobert: Na de Robi, hogy írhatsz le ilyet? Mi áron felül veszünk és áron alul adunk el az rengeteg euró millió minusz! Tuti meghamisítottad az adatokat!!!
Am +1

KysBé 2015.08.13. 19:06:32

@Rivendell: Én is bírtam! De azért Marotta meglátogathatná :)

KysBé 2015.08.13. 19:07:40

@Csak Csucsu:
"Engem pl az sem érdekel ha lehúzzák rólunk a gatyát vagy ha a nem bevált játékosainkat ingyen dobáljuk tovább csak legyenek olyan játékosaink akikért érdemes leülni a tv elé. "

Miért van Real Madrid feelingem....???

Juvegaspy 2015.08.13. 19:08:05

@Rivendell: @KysBé: Mostanaban nem szologattam be nektek. Most sem ez a szandekom.:)
Mar nem egyszer fel tettem ezt a kerdest:
Kit latnatok Marotta helyett a jelenleg aktiv atigazolasert felelos managerekbol/szakemberekbol?

KysBé 2015.08.13. 19:09:17

@RuidaRobert:
"Úgyhogy: Rivendell for president! "

Én támogatom !!!

Rivendell 2015.08.13. 19:12:07

@Juvegaspy: látod te még mindig nem tudod,hogy nekem pl mi a bajom...ja és nem MArotta-val:D nem is értem miért ő érdekel téged,engem a vezetőség érdekelne.

Rivendell 2015.08.13. 19:12:55

@Csak Csucsu: most nem azért,akkor minek reagálsz:D neked talán nem egyéni véleményed van? vagy neked több személyiséged van?

KysBé 2015.08.13. 19:13:13

@Juvegaspy: Én sem szeretném a békét tönkretenni, úgyhogy őszinte leszek: Nem tudom!
Ez olyan, mint amikor elmész egy étterembe és a méreg drágán kirendelt étel valamiért nem ízlik/nem kerek.
Nem tudod megmondani, hogy sótlan-e, esetleg más a baj, de valami nem passzol.

Rivendell 2015.08.13. 19:14:40

@RuidaRobert: gondolom most is 100m körüli BL bevételünk lesz,na ne:DDDD felőlem lehetne,de erre ne számíts inkább,már akkor megbukik ha a Roma megoldja a csoportját,ja és még a döntő is kéne,ha esetleg a Roma kizúgna

ambrobert 2015.08.13. 19:19:05

Épp jókor jön ez a lista, néhányan zsoldosozzák Tevezt, hadd menjen, Vidal is egy zsoldos, hadd menjen, de azért vegyünk is zsoldosokat, hogy fogyjanak a mezek, és feljebb jussunk azon a mértékadó listán, amelyiken a hitvány liverpool is beelőz minket.

A foci bevétel szempontjából megváltozott, de itt hagyományok is vannak, Agnellinek azért van fogalma erről.

Amúgy meg a bayernesek is szidhatták volna a vezetőségüket, hogy a legjobb időszakukban még egy Vidalt sem tudtak elhozni egy középcsapatból. Most meg kiderült, hogy nem engedték el oda. De biztos, hogy a hülye vezetőség, meg a német Barmotta volt az oka, mert ugye nekik sincs tekintélyük.

Rivendell 2015.08.13. 19:20:40

@ambrobert: már akkor tudta mindenki,hogy a Bayer nekik nem adja el Vidalt.Nem új infó ez

MVPP 2015.08.13. 19:21:49

@Rivendell: Roma tudod hol jut tovább..... A Coppaban.

ambrobert 2015.08.13. 19:25:24

@Rivendell: nem az a lényeg, hogy ez mikor derült ki, hanem hogy a vezetőség hozzáértésén múlt a dolog, vagy nem. És ez a kérdés vonatkoztatható az összes létrejött és tervezett igazolásunkra.

Drughi Di Bianconeri 2015.08.13. 19:27:03

Megkérnék VALAKIT az adminok közül,hogy távolítsanak el pár hozzászólást !
Teljesen szét lett offolva ez a poszt a hozzászólásokkal,amik teljesen irrelevánsak a cikk témájával kapcsolatba ,ami tudomásom szerint a házirendbe ütközik.

Előre is köszönöm minden olvasó nevében ! :)

Juveboy92 2015.08.13. 19:34:29

@RuidaRobert: csak hogy számodra a top 4-5 volt itt a reális cél záros határidőn belül amely cirka 200 millióval van előrébb...

Juvegaspy 2015.08.13. 19:37:30

@KysBé: korrekt
@Rivendell: akko mi bajod? :D
Hogy lenyelik a penzt? Gondolom ha mi vesszuk meg 60millaert Sterlinget vagy Balet 100ert az se tetszene. (Nekem bisztos nem) ott is zsebre vagjak szepen a lovet csak nekik tobb van.
Epitkezes? Elmult 4ev magaert beszel es akkor is hozott ketes donteseket a vezetoseg azt hogy iden mi tortenik azt mi sem tudhatjuk erthetjuk de a multbol taplalkozva adhatnal eselyt nekik. Ha megint melle lottem kajak bocs de akkor ird mar le konkretan hogy mi zavar pls.

Dante01 2015.08.13. 19:38:58

Hogy visszatérjünk a cikkhez. Gündogan jó játékos csak nem irányító ami azért furcsa, mert Allegri azt kért. Viszont ha nem tudta előre, hogy Vidal megy akkor az ő helyettese lesz/lehet.
Most 5 olyan névnél tartunk pletyka szinten. Draxlert, Oscart, Ramirest és Witzelt elbuktuk. Götze amióta felvetődött, hogy ha nem játszik többet és nem beszél vele a mester megy, folyamatosan kezdő és lövi a gólokat. Félek Gündogán sem lesz meg. Akkor ki maradt aki emeli a szintet, mert ha Pereyra és Sturaro szintet hoz akkor inkább ne költsön.

molnaratti10 2015.08.13. 20:09:44

@Rivendell: igen,Neked biztos eladták volna Götzét meg Messit is Agueroròl már nem is beszélve!
Pff...

RuidaRobert 2015.08.13. 20:23:00

@Juveboy92: Belátom, túlságosan nagyot mondtam a top 5-el. Akkor kijavítom magam. Stabil top 10-es csapat leszünk az elkövetkezendő években. A 8. hely simán megcélozható. A többi hely pedig csak az olajpénzek miatt nem, amivel nem is akarom, hogy tudjunk versenyezni.

A Juventus képes volt egy olyan klubmodell kialakítására, amely idegen tőke bevonása nélkül versenyképes, a legmagasabb szinten.

Ti pedig képesek vagytok itt szidni a vezetőséget, és osztani az észt. Tényleg ébredjetek már fel és legyetek képesek örülni a csapat sikereinek (a pályán és azon kívül). Mert van minek örülni! (Nézzetek csak szét a többi olasz csapat háza táján.)

KysBé 2015.08.13. 20:52:11

@RuidaRobert:
"Nézzetek csak szét a többi olasz csapat háza táján"

Ha neked ez a mérce......

RuidaRobert 2015.08.13. 20:57:28

@KysBé: Amint láthatod az utóbbi pár kommentemen, épp, hogy nem az a mérce. Csak sokan itt el vannak szállva a Roma, illetve a sportigazgatójuk teljesítményétől, közben meg támadják a Juventus vezetőségét.

De megint azt érzem, hogy én érvekkel próbálom alátámasztani a véleményem, amíg itt sokan csak dobálóznak a saját hülyeségeikkel. Tisztelet a kivételnek!

Rivendell 2015.08.13. 21:27:35

@molnaratti10: látom te is 1 túloktatott vagy....írtam valahol ezen neveket? ember...írtam neveket? majd ha írok,akkor gyere a marhaságaiddal. köszi

Rivendell 2015.08.13. 21:30:43

@RuidaRobert: azért abban ki egyezhetnék,hogy az olajosokkal kell és lehet is versenyezni bevételi oldalon...pl:Bayern-MU páros szerintem egész szépen megoldja a dolgot és ugyebár anno mi velük voltunk 1 szinten.

Rivendell 2015.08.13. 21:34:35

@Juvegaspy: veletek totál felesleges írogatni,mert olyat hoztok elő amiről szó sem esett,keressétek ki hol írtam,hogy lenyelik a pénzt,vagy Götze-Suarez meg a többieket hoztam fel,na hajrá.....

Az a baj,hogy elég buta felfogásban látjátok a világot...fehér és fekete,ami a szurker tömeget is felosztja nálatok.Ha valakinek nem tetszenek dolgok,akkor ő klasszisokat akar és állítja ellopták a pénzeket,mid köcsög Marottázik stb stb stb

RuidaRobert 2015.08.13. 21:48:39

@Rivendell: Igazad van. Nem jól fejeztem ki magam. Persze szeretném, ha idővel versenyezni tudunk velük is (a pályán nem feltétlenül eredményesebbek most sem, lásd City a BL-ben.), csak nem olyan áron.

Én bízok benne, hogy ez a koncepció biztosítja a további fejlődést és ezért próbálom nem anyázni Marottáékat, akkor sem amikor néha értetetlennek tűnik 1-2 dolog számomra, számunkra. Valószínűleg jobban átlátják, hogy hosszú illetve rövidtávon is mi a kedvezőbb és megfizethetőbb a klub számára.

KysBé 2015.08.13. 21:51:15

@RuidaRobert:
"Csak sokan itt el vannak szállva a Roma, illetve a sportigazgatójuk teljesítményétől, közben meg támadják a Juventus vezetőségét"

Félreértessz! Csupán annyit mondtunk, hogy idén nagyon jól/jobban mint mi erősített a roma!

Nekünk már rég a Top 5-10 csapatot kellene követni, nem ilyen szutyok roma/zinter igazolásokon aggódni.

Juvegaspy 2015.08.13. 22:02:23

@Rivendell: azt hiszed veled konnyu szot erteni? Igen emlitettem par dolgot tippkent hogy mi lehet a bajod s utana irtam is hogy bocs ha tevedek. Kotekedni azt tudsz mindenkivel latom de hogy mi a konkret bajod a vezetoseggel azt nem irtad le, de amugy nem is erdekel mar, majd inkabb nem olvasom miket irsz hiszen te csak masokat kritizalsz masok velemenyet szapulod. Attol oreg meg igencsak messze vagy hogy kioktass. Szal ne tedd koszi!

tsatsee 2015.08.14. 00:35:38

Ha nem lennék lusta, most kikeresném a tavalyi mercato körüli hozzászólásokat.

Hogy csak két dolgot említsek. Allegri-t mindenki szídta, aki most is szídja Marrottat. Ahhoz képest nagyon szépen meccselt....főleg a BL-ben.

Valamint Moratat is szídták itt sokan a túlárazott rossz opcióval...és aztán kb BL döntőbe lőtte a csapatot.

Szóval az jó jel....ugyanaz a pesszimizmus..és "hozzáértés" van itt a blogon, mint tavaly ilyenkor....ehhez képest nagyon jó szezont futottunk.

Én idén is ezt várom. Mert bárki is játszik a Juventusban....az mindig nyerni akar...ha meg nem....vagy nem akar itt játszani...az mehet isten hírével.

A Juve egy család...és én mint szurkoló...köszönöm hogy a részese a lehetek.

Szerelem mindhalálig.

Forza Juve per sempre.

Forza Juve 2015.08.14. 05:02:31

A Gazetta Eriksenrol ír, vegre

Trieszt120506 2015.08.14. 07:03:54

@Forza Juve: 60 millió alatt szóba sem állnak velünk. Én Isco után őt gondolnám a lehető legjobb opciónak.

alexGicamo 2015.08.14. 09:15:36

@tsatsee: Ezt szépen összefoglaltad ! Amen !
FORZA JUVENTUS PER SEMPRE !!!

sleepy8 2015.08.14. 10:05:28

@Forza Juve: Gotze meg Draxler elobb jonnenek ketten, mint Eriksen...

Rivendell 2015.08.14. 14:45:48

@Juvegaspy: bocsi...nem vagyok még öreg,lehet te az vagy,de hát ez a világ rendje.

mindenkivel? nem hiszem,de te ezt nyilván jobban tudod,na mind1....pacsi pajti

MDaniel98 2015.08.14. 19:58:47

Különben meg ő kb. Draxler 2, tehetséges, még minden, de hát ez a fránya sérülés.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása