Llorente visszatérhet Spanyolországba

Llorente Fernando_golt fejel Real ellen.jpgA Juventus csatára, Fernando Llorente könnyedén visszatérhet Spanyolországba két év távollétet követően, és a Sevilla mezét öltheti magára.

Az Európa Liga aktuális bajnokai újabb csatárt kívánnak igazolni, miután a Borussia Dortmundtól megszerezték kölcsönbe Ciro Immobilét, és az Unai Emery által irányított csapat visszacsábítaná Fernando Llorentét egykori sikereinek színhelyére.

A Sky Sport Italia beszámolója szerint a bianconero együttes nyitott az értékesítésre, ám tizenkétmillió eurós árat szabtak meg a harmincéves futballistáért.

Fernando Llorente kiutat kereshet a Juventustól, mivel a nemsokára kezdődő szezonban várhatóan még a tavalyinál is kevesebb játéklehetőséghez juthat, miután a klub számos csatárt igazolt Paulo Dybala, Simone Zaza és Mario Mandžukić személyében, ám eddig csak Carlos Tévez távozott a támadók közül.

A hírek szerint a baszk származású játékosnak ugyanakkor alacsonyabb fizetést kell elfogadnia a La Liga küzdelmeibe való visszatéréshez, ez pedig akár komoly gátat is jelenthet az átigazolás szempontjából.

Fernando Llorente 2013-ban csatlakozott a Juventushoz, és az elmúlt két szezonban 27 gólt szerzett összesen 90 találkozón.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr37675180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2015.08.03. 10:47:01

Ha Lóri csatlakozna a Sevilla-hoz akkor nagyon kíváncsi leszek hogy Emery mit hoz ki a két ex-juvésból (Lllorente+Immobile).
12 millióba adjuk még nekik oda Isla-t is ha ez felgyorsítja a bizniszt. :)

Trieszt120506 2015.08.03. 10:54:25

Isla + Lóri = 20 millió, és mindenki jól járt.

pedronegroo 2015.08.03. 11:00:09

@Trieszt120506: Te hogy tudtad Isla-t beárazni? Én osztoztam, szoroztam és még se jött ki semmilyen összeg. :)

Trieszt120506 2015.08.03. 11:05:10

@pedronegroo: az biztos, hogy amit nálunk mutat az 0. A válogatottban viszont egy 20 milliós szélső hátvéd teljesítményét simán hozza. Átlagoltam, Lórit meg 10-re becsülöm, így jött ki a 20! :))

rockitbaby 2015.08.03. 11:14:25

@Trieszt120506: Látva a sérüléshullámot, ami jelenleg sújt minket, valamint tudva, hogy Licthi még egy barátságos meccsen is képes kiállíttatni magát, valamint Cáceres is sokat sérült; én azt mondom a biztonság kedvéért Isla-t meg kellene tartani.

Llorente meg mehet isten hírével, ellenben szerintem már egy 10 milliós árral bőven faszák lennénk. Két éve van itt, ingyen jött magas majd 5 misis fizetésért, így kb 10 milliós eladásával nullával kiszállhatunk a bizniszből!

Magyar Közöny 2015.08.03. 14:59:16

Darmian meg nem kellett nekünk 15 misiért...

MDaniel98 2015.08.03. 17:53:57

Miért van az, hogy a különböző lapok ill. weboldalak szerint már a fél világ érdeklődik és/vagy ajánlatot tett Llorentéért, de még mindig itt van?:)

Adp1987 2015.08.03. 22:55:22

Egyebkent szerintem Llorente legalabb olyan szinten van mint Mandzu sőt...,sajnalom hogy tavozik vagy nemfog jatszani! Conte alatt ameg megkapta a bizalmat szerintem bizonyitott,lehet hogy egyedul vagyok vele de fog o meg topcsapatban golokat termelni!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása