A Juve elutasította a Napoli ajánlatát

rugani_daniele_empoli_hatulnezetbol.jpgA hírek szerint a Juventus huszonkétmillió eurós ajánlatra mondott nemet, mivel nem kíván megválni Daniele Ruganitól még a Napoli komoly ajánlatát követően sem 

La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a dél-olaszországi csapat ajánlatot továbbított az Öreg Hölgy vezetőségének, azonban a torinói klub visszautasította az ajánlatot, mivel a klub nem kívánja értékesíteni a védő játékjogát.

Daniele Rugani nem először dolgozna Maurizio Sarrival, hiszen a nemrég kinevezett tréner tavaly az Empoli együttesénél volt a fiatal futballista mestere, a hírek szerint a tréner kérte a védő megszerzését.

Mindazonáltal az Öreg Hölgy nem kívánja áruba bocsátani a húszéves futballistát, főleg mivel idén már egy védő kikerült a keretből, hiszen Angelo Ogbonna a West Ham csapatához igazolt, így feltehetőleg Daniele Rugani megkapja majd a fejlődéshez szükséges játéklehetőséget.

Az U21-es olasz válogatott tavaly harmincnyolc bajnoki és egy Olasz Kupa mérkőzésen lépett pályára, és ezeken összesen három gólt szerzett.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr967632502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2015.07.16. 15:07:07

Na, valami jó hír is van, örülök neki!

Barolo4 2015.07.16. 15:12:55

Na az b@szna be, ha őt eladnánk bárkinek. Remélem, hogy ő lesz a következő 10 év Juventusának az alapja, és ő pont az a típus, akit jó eséllyel hosszabb távon is meg tudunk majd tartani. Ha őt eladnánk most (főleg ha egy hazai riválisnak), akkor szerintem megindulnának az ultrák. Forza Juventus!

danimester1 2015.07.16. 15:15:47

Pont az afrikaiaknak akikkel a legjobb a viszonyunk.Teljesen hihető...

NucLeo 2015.07.16. 15:19:11

Azért az jelent valamit,ha ennyit sem sajnáltak volna érte.

Rivendell 2015.07.16. 15:41:16

ez valami fake hír lehet...22m-t 1 Napoli pláne védőre nem fog kiadni

el.Flaco 2015.07.16. 15:52:08

@Rivendell: Én az egy ugyanilyen mértékű Arsenal ajánlatról olvastam.

Rivendell 2015.07.16. 16:00:13

@el.Flaco: 1 angol csapatból inkább kinéznék 1 ilyen mértékű ajánlatot

babo0410 2015.07.16. 17:34:38

Ruganit sehova nem fogjuk semennyiért elengedni, mivel a legtehetségesebb olasz fiatalok között van, és a védelmünket szép lassan el kell kezdeni kicserélni, mert kezdenek kiöregedni, Ogbonna meg most ment el. Azaz Ruganira szükség is van, meg egy ekkora tehetséget nem szabad elengedni. Ha ő mondaná, hogy a Napoli minden vágya, maximum akkor mehet.

venember83 2015.07.16. 17:54:30

@babo0410: "Ha ő mondaná, hogy a Napoli minden vágya, maximum akkor mehet."

Francokat, most már nem mehet senki! Fegyveres őröket a kapukhoz! Aláírták a szerződést, tessék tiszteletben tartani! Elegem van az elvágyódó vándorcigányokból. Elment Tévez, most Vidal, Marotta a mikulás, aki mindenkinek a kívánságát teljesíti? Majd a klub dönt, ki mehet el, és ki nem, nagyon furcsa ez, hogy kvázi a játékos kénye-kedve szerint diktál, miután horribilis pénzeket tartalmazó szerződést ír alá.

BigP86 2015.07.16. 20:13:03

@venember83:+1!! végre valaki kimondta a frankót. Az is nonszensz hogy Vidalert még 40 misit sem tudtunk a Bayernbol kisajtolni. Nagyon szarul adunk el. Vagy inkább ajándékozunk!?

MDaniel98 2015.07.19. 19:54:39

@BigP86: Hát ja, ez már bennem is felvetődött. Hihetetlen. Megmondhatnánk, hogy 50-et várunk érte, de 1-2 milliót hajlandóak vagyunk engedni, ha megtudnak minket győzni arról, hogy ezt az érdekeink kívánják (Götze), aztán annyi.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása