Khedira: „Nem volt nehéz a Juventust választani”

khedira_sami_fut.jpgA nyáron a Real Madridtól távozó és a Juventushoz igazoló német középpályás, Sami Khedira úgy véli, sok minden szólt a Juventus mellett, ezért könnyű döntés vezetett a szerződés aláírásához.

A világbajnokságot, német és spanyol bajnokságot, illetve Bajnokok Ligáját is megnyerő futballista az Egyesült Államok elleni barátságos mérkőzést követően nyilatkozott klubváltásáról.

„A Juve nagyon ambiciózus csapat, amely rendkívül történelemmel rendelkezik.” - mondta Sami Khedira a Sky stábjának.

„Az utóbbi években voltak bizonyos problémáik, ám mostanra ismét versenyképesek lettek. Kiemelkedő Bajnokok Ligája szezont futottak, és döntőt is játszhattak.

Olaszországban már sikerült domináns csapattá lenni, és folytatni kívánják az utat, kívülről is látszik, hogy az egész csapat leginkább egy nagy családhoz hasonlítható, így biztos vagyok benne, hogy szívesen veszik a csatlakozásom.

Nem volt nehéz döntés igent mondani az ajánlatukra.” - zárta a rövidke interjút a Juventusszal négyéves szerződést kötő középpályás.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr27534832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzDöme 2015.06.11. 18:36:27

naná hogy nem! Hiszen senki nem ajánlott neki ennyi pénzt... :( Itt még gondolja majd ellébecol pár évet.

sleepy8 2015.06.11. 18:59:03

@SzDöme: En nem ugy veszem le a nyilatkozatait hogy lebecolni jott volna.

el.Flaco 2015.06.11. 19:08:33

Mivel nem hallani olyan híreket, hogy lettek volna más érdeklődők így tényleg nem lehetett nehéz minket választani, mivel más opció nem volt. :D
Viccet félretéve, én nem ítélem el őt és nem is tartom rossz játékosnak. Az utóbbi szezonjai gyengék voltak, de minden játékos karrierjében vannak hullámvölgyek. Úgy gondolom nálunk van esélye az újrakezdésre és profi lévén megfog próbálni bizonyítani és elhallgattatni a kétkedőket. A fizetése valóban sok, de egy mindent megnyert játékostól, aki ráadásul a Real Madridból jön, nem is várható el, hogy minimálbért kérjen. Véleményem szerint ez egy jó igazolás a keret mélyítésére, valamint ha beválik nálunk Khedira, akkor a jövőre valószínűleg távozó Pogba pótlása ingyen meglenne évekre, és a belőle befolyó pénzből lehetne tovább erősíteni. Kíváncsian várom mit fog mutatni és remélem elkerülik a sérülések, mert úgy még hasznos tagja lehet a keretnek.

m.martin91 2015.06.11. 19:11:29

@el.Flaco: Khedira semmi esetre sem lehetne Pogba pótlása. Sehogyan sem. Nincs az az Isten, világ, univerzum, vagy bármi, hogy Sami Khedira lehetne Paul Pogba pótlója. Ez nem létezik.

KysBé 2015.06.11. 19:15:56

@SzDöme: @m.martin91: Így van!
4 milla 4 éven át - mi lenne ennél egyszerűbb???

Rocky80 2015.06.11. 19:32:01

Szerintetek mennyit kellene ajánlani egy ilyen játékos aláírásáért? 1 millió eurót évente? (Az ilyen jelző a korának, ismertségének és eredménylajstromának szól, nem feltétlenül a játéktudásának. Azt nem lehet megállapítani, mert szinte mindig csere vagy sérült... :D)

Viccet félretéve, inkább úgy álljunk hozzá, hogy igenis jó lesz! Ahogy a balhés Tévez, az ekelábú Padoin, az öreg Evra, a pancser Allegri és még sorolhatnám.

Ez az a klub, amelyik minden játékosból a legjobbat hozza ki! Khediránál ugyanígy lesz, biztos vagyok benne.

MDaniel98 2015.06.11. 19:51:14

Voltak más érdeklődő is, csak ők kb. a felét ajánlották annak, amit mi megadtunk neki és olyan csapatok voltak, akiket most nem mernék nyugodt szívvel élcsapatnak nevezni (Schalke,Stuttgart).

Forza Juve 2015.06.11. 20:11:16

@Juventus FC 15: Wolfsburg? Szerintem a nemet 2. Az elcsapat

danimester1 2015.06.11. 20:17:46

Sok sikert nálunk!Egyébként nekem sem volt nehéz a Juventust választanom már vagy 20 éve ha még fizetést is kapnék....:-)

Il Principino 2015.06.11. 20:26:35

Én örülök neki,de csak azért mert nem került pénzbe!Innentől kezdve,hogy jött Dybala+Rugani is,már nem számítok nagyon játékosmozgásra!Ha már rendezzük a közös tulajdont+az opciós vételi jogokat(Zaza-Berardi),közben megtartjuk értékeinket,akkor már elégedett leszek..maximum a Copa szólhat közbe,ha megsérülne valaki..Indián játszani fog az uruknál?Remélem nem...Vidal-Tévez viszont kifacsarva térhet vissza:(
Dybalanak"szerencsére"még nincs sansza bekerülni a keretbe:)

Devilke Balla 2015.06.11. 20:41:28

@Rocky80: @Juventus FC 15: Nem tudom mennyit keresett a realnál,nem is érdekel. Az hogy más csapatok valószinu a felét ajánlották,akkor nekunk sem kellett volna 4milliót ajánlani + még bónuszok ha jól teljesít,ha jól emlékszem. Nem hiszem,hogy nálunk jobb csapat le akarta volna szerzodtetni,igy meg lehetett volna vele értetni,hogy bizony sokat voltál sérult,nem is játszottál az utóbbi idoben,nem tudjuk mennyire vagy formában,és a 4milliót itt a csapat legjobbjai kapják. Ilyen szempontból ugy gondolom nem reális a 4milliós fizetés,max 3 millió,és nem hiszem hogy csak mert nem kapta volna meg a 4et,elment volna egy Schalkeba,vagy tudom is én hova hívhatták még....

Rikoo 2015.06.11. 20:54:37

@Devilke Balla: 5 milliót keresett bónuszok nélkül.
Manchester United és még néhány Premier League csapat is érdeklődött csak valőszínűleg nem merték bevállalni, mert 1 éve nem játszott igazán komoly tétmeccsen. De ahogy tegnapi válogatott meccsen játszott...(igaz csak barátságos, de akkor is) hát szerintem egyértelműen van benne potenciál, ha nem sérül meg.

MDaniel98 2015.06.11. 21:14:01

@Forza Juve: Én az ő érdeklődésükről nem halottam, de azt nem rejtem véka alá, hogy Khedira számomra a fociközeg egyik legunszimpatikusabb játékosa (beférne a Top 10-be) és az ilyen stílusú középpályásokat, akiknek a fő profiljuk s rombolás, és máshoz nem igazán értenek, nem túlzottan kedvelem. Azonban, ha Khedira jól játszik nem fogom természetesen szidni, sőt, amennyiben megérdemli, dicsérni is fogom, és, ha az ő góljával nyerünk hajlandó leszek minden további nélkül bármilyen piedesztálra emelni, de nem gondolnám, hogy tőle olyan sok, és jó mennyiségű játékot láthatnánk, mint amennyit a fizuja indokolna. Mindamellett, mivel ingyen volt nincs is jogom kritizálni az átigazolását, mert, ha nem válik be 2 év múlva 10 millióért valószínűleg még akkor is eltudjuk adni, és én remélem a legjobban, hogy ezúttal nem lesz igazam és kihagyhatatlan lesz a kezdőnkből, amennyiben pedig így lesz nyugodtan a fejemhez lehet majd vágni a korábbi hozzászólásaimat amelyekben kritizáltam őt, ezúttal nagyon örülök neki majd, megígérhetem.:)

DegerFaCan 2015.06.11. 21:37:51

@Devilke Balla: Ne haragudj de komolyan akkor elégedett lennél ha Khedira egymillaval kevesebbet keresne évente? Komolyan ezért szar egy ingyenes padmélyítő minőségi igazolás?
Annyira skótok vagytok hogy az Elképesztő. Khedira leadott a fizetéséből így is több mint egy milliót és ne haragudjatok de én az a fajta vagyok aki nem sajnálja mástól a pénzt. Leszarom hogy aki kevesebbet dolgozik többet kap stb. Nem minden az a szar pénz, s megspórolva az igazolási költséget egy hálás mivel utolsó igazi esélye dobbantani még, allűrmentes, szerintem nem annyira rühellni valót kaptunk stbstb

venember83 2015.06.11. 21:41:53

@DegerFaCan: "egy hálás mivel utolsó igazi esélye dobbantani még, allűrmentes, szerintem nem annyira rühellni valót kaptunk stbstb" - ha így lesz, sokaknak meg fog változni a véleménye. Csak félő, nehogy Tiago 2.0 legyen Samika.

Rocky80 2015.06.11. 21:42:09

Ha nem válik be és két év múlva 10 millióért el tudjuk adni, akkor az azt jelenti, hogy 2 milliót kerestünk rajta. (Mármint ha 4 millió euro az éves fizetése.)

Hol itt a kockázat? (Csupán akkor van, ha úgy dönt, hogy inkább ül még két évet a padon amíg lejár a szerződése. De szerintem ő azért jött el Madridból mert játszani szeretne.)

Devilke Balla 2015.06.11. 23:01:03

@DegerFaCan: Az a gond,hogy o megkapja a 4et,Lichtivel meg cigánykodnak,nehogymá fizetés emelés kelljen neki,mikozben évek óta bejátsza az egész jobb oldalt,s Vidal mellett szerintem o a másik,aki minden meccsen kihajtja a belét,s a tudejét a pályán hagyja. Ha Khedira belefér mint sérulékeny játékos,akkor ennyi erovel johet Van Persie is,elhozhatnánk Sneijdert is,mindketten sokkal jobb játékosok Khediránál.

ToTTy-Juve 2015.06.11. 23:17:19

Én csak azt remélem, hogy Sturarótól veszi majd el a játékperceket... én megkedveltem a kis csávót a madridi meccsen :)

Juvegaspy 2015.06.11. 23:22:19

@DegerFaCan: Az addig ok h teged nem erdekel h kevesebb munkaert mas tobbet kap en igy voltam vele de pont itt a forumon gyoztek meg h mivan ha szarik ra es a padolva ulve kapja a lovet mig Vidal Pogba stb hajt mint az orult kb ugyanennyiert s akkor jogosan kovetelhetik a 6-7millas fizetest. Amit persze nem kapnanak meg ennek pefig tudjuk a kovetkezmenyet.
De persze kivanom h jo igazolas legyen s halalja meg a belefektetett penzt, bizalmat!

Hoods. 2015.06.12. 09:39:21

@Rocky80: Aki inkabb kitoltotte a szerzodeset a Madridban vegig a padon ulve? 2 ev mulva baratok kozott is ha lenne egy olyan nyomorult csapat aki adna erte 10 millat mi akkor is buknank rajta 6-ot. 4millio az eves fizuja melle 4 millio adok meg, tehat evi 8 millioba faj nekunk ez a senkihazi. :) Micsoda uzlet. Brafo Barmotta. Pedig mostanaba nem is volt ra annyi rossz szavam. Inkabb hoztak volna egy Allant evi 2 millas fizuval. 2 ev utan ugyanott lettunk volna, csak nem egy idiota, buta, mocskos tuneziaival, akinek annyi erzeke van a focihoz mint egy zsak krumplinak. Nevetseges transzfer.

Rocky80 2015.06.12. 10:48:38

@Hoods.:

Akárhogy is nézzük, ennek a barom "Barmottának" - és a sok senkiházinak akit idehozott - köszönhetjük, hogy idén BL döntőt játszottunk. Kicsit több tiszteletet. Peace.

Valószínűleg az itt kommentelőknél százszor jobban meg tudja ítélni ezeknek a transzfereknek a létjogosultságát. Lehet Allegri kérte Khedirát, ki tudja?

Allannek én is örültem volna, de még hány játékosnak örülnék... De nem én vagyok a sportigazgató. :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása