Részben megvan a megegyezés Nainggolan ügyében?

Nainggolan Radja Cagliari mezben.jpgEgyes hírek szerint a Juventus és a Cagliari megegyezett a belga középpályás, Radja Nainggolan árának a tekintetében, így akár az is megtörténhet, hogy Sami Khedira mellett egy másik alapvetően védekező középpályással gazdagodik még a nyáron a Juventus kerete.

A középpályás helyzete ugyanakkor nem egyszerű, hiszen játékjogát közösen birtokolja a Cagliari és az AS Roma csapata, amelyben a legutóbbi másfél évben szerepelt, és ahol bizony nem sok Juventus szurkoló szimpátiájára tett szert.

L’Unione Sarda értesülései szerint az olasz bajnokcsapat vezetője, Beppe Marotta megegyezésre jutott a Cagliari elnökével, Tommaso Giulinival kedd este a huszonhétéves harcos középpályás árának a tekintetében.

Amennyiben hihetünk a hírforrásnak, a Juventus tizennyolcmillió eurót fizetne a Cagliari által birtokolt játékjogrészért, valamint Andres Tello a Cagliari csapatához távozna, illetve kölcsönben Federico Mattiello is a szárd csapatot erősítené.

Radja Nainggolan öt gólt szerzett idei harmincöt AS Roma találkozóján, illetve két gólpasszt is kiosztott, és nem kis meglepetés lenne a játékos Torinóba érkezése, miután többször arról beszélt a futballista, hogy szeretne a fővárosi csapatban maradni.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr247531280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2015.06.10. 12:35:26

Érdekes lenne. És nem is értem minek ennyi védekező középpályás. Igaz Berardi visszajöhet még tkp-nek is. De akkor se kéne Vidal, Khedira és Marchisio mellé még egy vkp. Szerintem kulcsjátékos nem távozik a kp-ről, így Nainggolan felesleges.

Trieszt120506 2015.06.10. 12:37:11

A Sky is írja már, bár hozzáteszi, hogy a Rómát nem tudjuk kihagyni a körből. Szigorúan szakmai szempontokat figyelembe véve elférne (bár érkezése előre vetítene fontos távozó(kat), de 18x2 milliót nem ér, főleg, hogy 27 éves, tehát pályafutása kb fele már mögötte van.

RuidaRobert 2015.06.10. 12:38:34

Amennyiben tényleg tárgyalunk vele, akkor nyilván Pogba/Vidal távozik, szerintem utóbbi az elmúlt hetek hírei alapján.

Ha távozni szeretne a chilei (magunktól nem hiszem, hogy szeretnénk megválni tőle), akkor szerintem tökéletesen helyettesítené, én már régóta szeretnél zebramezben látni.

Lord Viktor 2015.06.10. 12:38:36

Minek nekünk NaingGollam? Egy féreg, emellett többször is kinyilvánította (még a Cagliariban is), hogy nem szívlel minket, akkor minek jönne ide? Plusz a Roma szerintem inkább magának akarná, hisz sajnos annyira nem rossz játékos - nyilván ezért is érdeklődünk felőle.

Apuleius 2015.06.10. 12:38:52

Kicsit rázósnak tűnik ez a történet, amely, ha igaznak bizonyulna, valószínűleg Vidal távozását vetítené előre. A felmerült ár ráadásul nagyon magasnak tűnik, 18 millió euro a feléért, meg még két fiatal játékos... Az mondjuk nem tiszta, hogy a kolumbiai srác is kölcsönben vagy végleg menne, de elég pikáns, hogy Mattiello neve is felmerül Nainggolan klubváltása kapcsán.

peti78 2015.06.10. 12:56:24

@babo0410: vidalnak mennie kell és menni is fog

venember83 2015.06.10. 12:57:36

@peti78: hisz mondta többször is, hogy nem megy sehova...

peti78 2015.06.10. 13:03:49

@venember83: ő nem akar de mennie kell, nincs elég esze a juventushoz

Gannicuss 2015.06.10. 13:10:14

@peti78: És aztán miért is kell mennie Vidalnak??

Baromi nagy ostobaság lenne ha ez az ember jönne akármelyik kulcs játékosunk helyett. Lehet, hogy harcosságban hasonló, mint Vidal de a Juventushoz való hozzáállása katasztrófa. Eddig azt éreztette, hogy kb a seggét törölné a Juve címerrel és ide hozzuk. Nagyon remélem, hogy ez egy k.rva nagy kacsa.

Nem értem miért jönnek a lapok ezzel a mindenki távozni akar dumával. Bl döntőn kívül mindent megnyertünk. Minden játékosunk fizetése emelve lett. Teljesen ésszerűtlen ez az egész...

stevenh 2015.06.10. 13:10:39

@peti78: Ezt gondolom nem komolyan írtad...........

Gabuero9 2015.06.10. 13:10:46

Szerintem nemrossz had legyen egy kis versenyhelyzet minden posztra mar lassan kezdik unni hogy mindig ugyanaz a kezdo :)

Gabuero9 2015.06.10. 13:14:32

Dybala Khedira Nainggolan Van Persie Berardi Zaza + Kolarov vagy Darmian es kb meg is volnank ha marad minenki es serultek is felepulnek
En egy ilyen mercatonak nagyon orulnek

GLB 2015.06.10. 13:15:59

ide ne jöjjön ez a f.sz!!!!!

DegerFaCan 2015.06.10. 13:18:24

egyes hírek szerint meg csak olyan játékost fogunk venni akire tényleg szükségünk van és nem utálunk ennyire :)
nyugi srácok, pletyi :D

KysBé 2015.06.10. 13:24:17

@Gabuero9: Dybala Van Persie Berardi Zaza + Tévez, Morata, Llorente, Coman .
Tényleg támadó focit nyomnánk.

Naingolant nem tudnán végképp megbocsájtani Marottának!

m.martin91 2015.06.10. 13:38:25

Azért azt hozzá kell tenni, hogy a Cagliari sportigazgatója azóta azt nyilatkozta, hogy nincs semmiféle tárgyalás a Juventus-szal, és fogalma sincs, hogy ezt ki találta ki. Ellenben továbbra is tárgyalnak a Romával a játékos végleges eladásáról.
Azt persze nem tudhatjuk, hogy ez az igazság, vagy csak ködösítés.

babo0410 2015.06.10. 13:44:38

@peti78: Nincs elég esze Vidalnak a Juventushoz? Miért szerinted Nainggolannak több van? Nem kötekedés, csak érdekel, mert pont Nainggolant nem gondolom túl okosnak.

Lord Viktor 2015.06.10. 13:48:59

@peti78: Hát neked sincs sok...

peti78 2015.06.10. 13:53:08

@Gannicuss: @stevenh: nem azt mondtam hogy jöjjön nainggolan hanem hogy vidalnak mennie kell, azért mert csak a futásmennyisége és az agresszivitása van elől használhatatlan, lassan gondolkozik ebből jönnek az ütemtelen passzok, most van itt az alkalom hogy nagy pénzt kapjunk érte khedira jóval intelligensebb játékos mint vidal ja és ha itt vagyunk még lorinak és lichtsteinernek is mennie kell

KINGovHELL 2015.06.10. 14:05:32

@peti78: Hát ez elég gyenge érv a távozása mellett. Még, ha motiválatlan lenne és haszontalan, akkor érteném, de ez így egy nagy baromság.

Szbence 2015.06.10. 14:14:14

Én olvastam hogy már a Roma elvileg megvette a teljes játékjogát..

Ádám.84 2015.06.10. 14:28:07

@Szbence: én is úgy hallottam, hogy eladták Gervinhot 14 millióért, amiből meg akarják venni Nainggolan másik felét, tehát lehet, hogy a Cagliari csak a Rómát akarja szívatni és minél több pénzt elkérni a belgáért?

KINGovHELL 2015.06.10. 14:30:50

@peti78: Most betolod ide a döntő statisztikáját, de minek? Ennyi erővel Tevez sem kell, mert láthatatlan volt. Szóval nem értem még mindig, hogy miért kéne mennie az egyik legjobb vkp-nak. Jah, hogy nem intelligens? Az aztán tényleg komoly érv. Nagyon sokszor, nagyon hasznos tagja volt a csapatnak, én nem adnám el. Azért meg főleg nem, hogy Khediranak helye legyen.

KINGovHELL 2015.06.10. 14:37:56

@peti78: Meg ne haragudj, de egy évvel ezelőtt arról beszéltél, hogy Vidal túlnőtt rajtunk tudásban, most pedig menjem? Hogy jön ez össze?

hellan (törölt) 2015.06.10. 14:42:31

Azt ne felejtsétek el h a Roma engedélye nélkül perpill nem igazolt sehova.
Így ha ők nem engedélyezik, vagy a Cagliari nem veszi meg a teljes játékjogát, addig nem jöhet hozzánk.

Wait, "Amennyiben hihetünk a hírforrásnak, a Juventus tizennyolcmillió eurót fizetne a Cagliari által birtokolt játékjogrészért, valamint Andres Tello a Cagliari csapatához távozna, illetve kölcsönben Federico Mattiello is a szárd csapatot erősítené."

18M misi a feléért? :O

Gannicuss 2015.06.10. 14:56:23

@peti78: Én nem néztem éves statisztikát, de szinte biztos vagyok benne, hogy Vidal statja a legjobb.

Nagyon nem értek egyet, messze ő a csapat motorja szerintem.

venember83 2015.06.10. 15:08:57

@hellan: egy BL-döntős olasz bajnok pénztárcájához igazították az árát.

Rivendell 2015.06.10. 15:13:17

Vidal ha megy,akkor Allan-t venném meg..fiatalabb és ő is egész korrekt előre játékban is,noha nem gólzsák,de nem ügyetlen előrefelé és jóval olcsóbb is lenne....ha ez az ár valós,akkor Gollam feléből valszeg + is lehetne oldani....27 éves vkp-ért én 36m-t nem adnék,még ha a Roma legjobbja is

Rivendell 2015.06.10. 15:15:45

Vidal a döntőben nem volt top,de amit harcolt annak a közelében nem volt senki a csapatból,talán Pogba 30-40 perc eltetltével,mikor átvette Vidal kemény játékát,tetszik nem tetszik ha nincs a csapatban 1 top tkp-csatár vagy 1 fiatalabb Pirlo,akkor kell 1 Vidal stílusú és tudású srác,ki tarkón veri az egész csapatot és feltüzeli,mert Buffon kapusként kevés hozzá.

m.martin91 2015.06.10. 17:12:01

Azt írja az egyik olasz újságíró, hogy ha Nainggolan a Juventus játékosa lesz, akkor alap követelmény, hogy Sabatini-t abban a pillanatban kirúgják a Rómától...:-)

Rikoo 2015.06.10. 17:13:20

@peti78: Vidal nélkül nem tartanánk ott ahol, ez viccnek is rossz. A világ legjobban védekező belső kozeppalyasa. Te se tudnál olyan nevet mondani aki többet fut, ütközik, szerel úgy, hogy még kiemelkedően technikás is. Az más h kicsit hülye, de ez még bőven belefer.

peti78 2015.06.10. 22:24:31

@Rikoo: vidal jó volt amíg volt pirlo de a mester nélkül nincs szükség a játékára és ha marad többet árt mint használ.

Hogrin 2015.06.10. 23:23:47

Ennek a Naingollan jön Vidal megy szálnak nagyjából semmi értelme sincs 18 a feléért+ nagyjából ugyanennyi a másikért az 36 milla Vidal-ért se kapnánk 40 nél többet, lecserélnénk Vidalt egy hasonló képességű csak sokkal unszimpatikusabb, mindössze 1 évvel fiatalabb játékosra és még pénzt se nyerünk rajta, ennek semmi értelme!

JaNi91JuVe 2015.06.10. 23:34:50

@peti78: Szerintem az előző két szezonban több gólt lőtt, több jó passza volt, a támadásokat sokkal hatékonyabban segítette, egyértelműen húzóember volt.
Volt egy kevés magabiztossághiánya, ami gyenge formában jött ki, illetve amit nagyképű nyilatkozatokkal akart kompenzálni, és rögtön agyatlannak nevezzük???
Ha ismét megtalálja önmagát, megkeresi újra a határait(amiket egy éve még ismert), akkor jó lesz ő nekünk.

devil-z 2015.06.11. 00:59:24

@Hogrin: Nainggolan hasonló képességű mint Vidal?

Alexdp 2015.06.11. 04:10:43

@KINGovHELL:

Hát azzal a részével, hogy "vidal jó volt amíg volt pirlo de a mester nélkül nincs szükség a játékára és ha marad többet árt mint használ." ,-ha ez Pirlo tudásával való összefüggésre is utal- nem értek egyet. azt viszont gondolom , hogy mélységi irányító mellet jobban érvényesül(t), ami nem baj, jácchatunk mi irányítóval, kell egy, aki nem Pirlo.

epaska 2015.06.11. 08:30:02

Nainggolan Vidallal karöltve Európa legjobbjaik a posztjukon. Az egyik imádja a Juventust, a másik nem. Ha itt köt ki a római, az hatalmas meglepetés lenne, ahogy Vidal távozása is.

Il Principino 2015.06.11. 11:39:30

@peti78: Amióta Vidal itt van összesen 1 szezonja volt gyengébb,tavaly tavaszi(sérülése miatt) és az idei őszi(betudható annak,hogy szar térddel is a vb-n játszott)Tavaszra a bl kieséses rendszerre újból húzó ember lett,előtte évekig házi gólkirályunk volt!A csapat motorja, a Pirlo miatt volt jó" észrevétel meg orbitális baromság!Bőven "melózott"az öreg helyett is,aki nagy zsugákat tudjon cserébe osztani a többieknek!
Vidal a Juve arca is egyben,egy pitbull,mint anno Davids...ilyenek is kellenek minden csapatnak:)

MDaniel98 2015.06.11. 19:15:59

1. Ha 36 milliót fizetünk ezért a hentesért, bizonyíthatóan meghülyültünk...
2. Ha leigazoljuk, akkor valaki távozik a középpályáról, mert ennyi vkp (Khedira,Marci,Vidal,Sturaro,Naingollan) egyszerűen nem kell, vagy Allegri a védők helyett őket akarja felküldeni?:)

m.martin91 2015.06.11. 19:26:21

@Juventus FC 15: 40 milliót írnak, de csak akkor, ha Vidal távozik.

Ádám.84 2015.06.11. 19:45:35

@m.martin91: el akarják Vidalt adni azért, hogy a belgát le tudják igazolni?

MDaniel98 2015.06.11. 19:48:00

@m.martin91: Ilyen feltétellel meg egyszerűen nem kell, pláne úgy, hogy neki tuti nem volt Juvés pizsije 4 évesen.:)

m.martin91 2015.06.11. 19:51:33

@Ádám.84: Nyilvánvalóan nem erről van szó. Az lehet a probléma, hogy ha Benítez valóban akarja majd Vidal-t és Perez is engedélyt ad a leigazolására, akkor megveszik, mint egy zsák krumplit. Na most ebben az esetben mi nyakig ülünk majd a szarban, mert megkapjuk érte a zsét, de nem lesz kire elkölteni. Marottáék minden bizonnyal készülnek a Real ajánlatára (erre utalt is egy nyilatkozatában), és azért próbálnak beleszólni a Nainggolan bizniszbe, hogy hátha le lehetne rá csapni, ki lehetne játszani a Rómát. Az olasz sajtó egyébként tele van ezzel, folyamatosan írkálnak a Nainggolan-Cagliari-Roma-Juventus négyesről, s egyértelműen valami gáz van a Roma és a Cagliari között. Most már azt is írják, hogy a Cagliari elnöke és sportigazgatója össze is veszett, valószínűleg azért, mert a Juventus többet ajánl, mint a Roma. Érdekes helyzet, az biztos.

Ádám.84 2015.06.11. 23:21:45

@m.martin91: köszi, remélem a Róma megveszi a belgát, így a Juve nem adja el Vidalt, vagy legalábbis olyan árat kérnek érte, amit nem fognak kifizetni, mindenesetre nem szeretném ha távozna. Apropó, Nainggolant megkérdezte egyáltalán valaki, hogy játszana-e a Juvéban?

hellan (törölt) 2015.06.12. 07:36:11

Ha 40 misit kiperkalunk a hentesert, akkor en is feldobok 1-2 kerdojelet a vezetosegnek, semmivel nem jobb a jelenlegi kozeppalyasainknal. Remelem a Roma Gervinho arabol megveszi.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása