Az egykori olasz válogatott védő, Marco Materazzi a szombati döntő kapcsán megszólalt, és tanáccsal szolgált a Juventusnak arra vonatkozóan, hogyan semlegesíthetik Lionel Messit, és így győzhetik le a triplázásra készülő Barcelonát.
Az argentin csatár kiemelkedő formában játszik az év eleje óta, és a katalán csapat legutóbbi mérkőzésén, a Copa del Rey döntőjében az Athletic Bilbao ellen is csodálatos gólt szerzett.
Marco Materazzi pedig, aki jelenleg az indiai bajnokságban szereplő Chennaiyin FC edzője, úgy véli, megtalálta a módját annak elkerülésére, hogy a csatárzseni a berlini döntőn csapást mérjen az Öreg Hölgy kapujára.
„Véleményem szerint a helyes megoldás az imádkozás, majd a szabálytalankodás, így megállítva a játékost.” - mondta a kétezerhatos világbajnokságon kulcsszerepet játszó egykori futballista a Goal munkatársának.
„Messi bármelyik másik játékosnál nagyobb különbséget tehet egy meccsen. Amennyiben a Juventus képes korlátozni a mozgásterét, akkor megvan minden esélyük a győzelemre.
Akárhogy is, döntőről beszélünk, egy meccset játszik a két csapat, így bármi előfordulhat.”
A Juventus csapatkapitánya, Gianluigi Buffon még nem nyert Bajnokok Ligáját, ám Marco Materazzi véleménye szerint a hálóőr önéletrajza így is rendkívül gazdag, nincs kifejezett szükség egy BL-győzelemre.
„Gianluigi Buffon mindörökre a legnagyobb futballisták egyike marad, a díjai önmagukért beszélnek.” - zárta az interjút az Inter csapatával kétezertízben BL-trófeát begyűjtő futballista.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.