A hírek szerint a Juventus puhatolózik a Monaco csapatánál Aymen Abdennour ügyében, akinek a megszerzése érdekében már az Inter is lépéseket tett egy ajánlat formájában.
A hátvéd fontos eleme a Ligue 1 küzdelmei során legkevesebb gólt kapó csapat védővonalának, amely segítségével a francia csapat idén a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéig jutott.
„Ilyen szezon után, amilyet Aymen futott, számos csapat jelentkezett az ügyében.” - nyilatkozta a játékos képviselője a Footmercato munkatársának.
„Klubvezetők és sportigazgatók vették fel velünk a kapcsolatot, azonban egyelőre még semmilyen döntés nem született az ügyben.
Olyan klubok vették fel velünk a kapcsolatot, mint a Valencia, Newcastle, Tottenham, Inter és Wolfsburg, ezek a klubok konkrét ajánlattal rukkoltak elő.
Komolyan érdeklődnek Aymen szolgálatai iránt. Azt kérdezik, mennyi az ára, azonban véleményem szerint korántsem ennyiben merül ki a kérdés.
A Bayern München jelentős érdeklődést mutat, és a nagy Barcelona is felfigyelt Abdennourra, már jó ideje figyelemmel követik a helyzetét.
Még az egykori sportigazgató, Andoni Zubizarreta idejében érdeklődtek, most azonban Ariedo Braida lett a sportigazgató, és januárig nem igazolhatnak, azonban Aymed Abdennour nagyon jól illeszkedne az ő jövőbeni terveikhez.
Még a Juventus is komolyan érdeklődik egy olyan játékos iránt, mint ő, és hirtelen egyéb olasz klubok is felfigyeltek rá. Rendkívül nehéz ilyen védőt találni a piacon.”
Ugyanakkor az ügynök korántsem biztos abban, hogy a tunéziai játékos elhagyná a hercegséget.
„Sokan érdeklődnek iránta, azonban higgadtan mérlegelnünk kell a helyzetet. A Monaco csapatánál játszik, amely jó klub. Jó szerződése van, amely további négy évre szól.
Nem azt mondom, hogy Aymen távozni akar, mindössze ambiciózus. Úgy érzi, szintet tudna lépni. Lehetőleg Bajnokok Ligájában érdekelt csapathoz kívánna igazolni.”
A futballista huszonnégy mérkőzésen lépett pályára a Ligue 1 és a BL küzdelmeiben, valamint egy gólt is sikerült szereznie a Bajnokok Ligájában.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Gabuero9 2015.05.30. 13:13:43
XD