A Hellas Verona elleni keret

Serie A logo.jpgZáró fordulójához érkezett az olasz bajnokság 2014-15-ös szezonja, s a bajnoki cím mellé a kupagyőzelmet is begyűjtő, lélekben már a jövő szombati Bajnokok Ligája-döntőre készülő Juventus a Hellas Verona együtteséhez látogat. 

Az Öreg Hölgy keretéből kimaradt a sérüléssel bajlódó Andrea Barzagli, s a legnagyobb meglepetést az jelenti, hogy a harmadik számú kapus posztján a mindössze tizenhat esztendős Mattia Del Favero váltotta Rubinhót.

A két csapat legutóbb januárban találkozott egymással, s a Juventus Stadiumban lejátszott mérkőzésen az Öreg Hölgy Pogba korai találatával, Tévez duplájával és Pereyra góljával alakította ki a fölényes, 4:0-ás végeredményt.

A mérkőzés lényegében a Hellas Verona számára is tét nélküli, s egyedül az dőlhet el, hogy a mindeddig 20 bajnoki találatot jegyző Carlos Tévez beéri-e a góllövőlistát 21 góljával vezető veronai veteránt, Luca Tonit.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Storari, Del Favero

Védők: Chiellini, Ogbonna, De Ceglie, Bonucci, Lichtsteiner, Evra

Középpályások: Pogba, Pepe, Marchisio, Padoin, Pirlo, Vidal, Sturaro, Pereyra

Csatárok: Morata, Tévez, Coman, Llorente, Matri

A 18:00-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport 2 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr627503816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Apuleius 2015.05.30. 17:19:18

‪#‎Juventus‬ starting XI: Buffon, Padoin, Bonucci, Ogbonna, Evra, Marchisio, Pirlo, Pogba, Pereyra, Tevez, Llorente

Tony. 2015.05.30. 17:23:40

Valóban már csak egy tét maradt és ennek eléréséhez a legjobb ellenfelet kaptuk, ahol a rivális játszik, így a mi kezünkben van a lehetőség, hogy gól nélkül tartsuk Toni-t és közben 2 gól rugassunk Tévezzel. Takony Icardi-nak is jó esélyei vannak sajnos.

Egyébként, ha Téveznek nem sikerül, akkor egyáltalán nem bánnám, ha ez Toni miatt nem sikerülne, mert 100%-osan megérdemelné, hiszen 38 évesen ilyen teljesítményt nyújtani nem kis dolog. Maximális respect jár neki.

szeszterciusz 2015.05.30. 17:40:57

Szegény Rubinho ! Kaphatott volna 1 meccset igazán igy a végén már

danimester1 2015.05.30. 17:58:40

A liga utolsó meccse egy téttel Tevez vagy Toni?

danimester1 2015.05.30. 18:07:35

Egyelőre lazák vagyunk mint a rigalánc...

danimester1 2015.05.30. 18:18:48

Tudtok valamit tényleg menni fog Ogbonna?Legalábbis egyfolytában ezt emlegeti a kommentátor...

giorgio007 2015.05.30. 18:32:34

remélem Lóri is menni fog a nyáron, mert már kb fizikai fájdalom nézni a játékát

szeszterciusz 2015.05.30. 18:39:21

azért ennyire nem kéne leszarni ezt a meccset

Juvegaspy 2015.05.30. 18:42:56

@szeszterciusz: miert nem?
Ok faj nezni :) de semmi tetje s Tevez is ugylatszik a Bl-l foglalkozik lesz.rja a golkiralyi cimet.
Azert lohetne egyet v 2ot meg igyis h gyakorlatilag semmit nem csinal

tjunior 2015.05.30. 18:45:01

kipókhálózta rendesen

Apuleius 2015.05.30. 18:46:25

Pereyra bevadult. Remélem tartogat egyet jövő szombatra is :-)

szeszterciusz 2015.05.30. 18:59:43

@Juvegaspy: Pont azért amit írtál ! :)

danimester1 2015.05.30. 19:08:45

Ne Lüketóni lesz a gólsirály!

juve28adam 2015.05.30. 19:08:54

Na, Toni gólkirály.

Juvegaspy 2015.05.30. 19:09:55

Ok akkor Grat Toni nak. 5perc alatt ha nem kezd el focizni Tevez le is kapnam

Gabuero9 2015.05.30. 19:10:34

Sajnalom tevezt de mostmar inkabb toni mint icardi 38 evesen megerdemli nagy szezonja volt!

Apuleius 2015.05.30. 19:12:31

Megvan az idei gólkirály is. Mindegy, a BL-győzelemmel beérem, Tévez meg jövőre újra próbálkozhat. Gratula Toninak, nagy öröm, ha nem az a féreg Icardi nyeri a címet a végén.

Tony. 2015.05.30. 19:16:17

Remélem ez nem valami rossznak az előjele. Ez az első fontosabb dolog, ami nem jött össze idén.

danimester1 2015.05.30. 19:17:08

A faszé' nem Tevez talál be?!

Juvegaspy 2015.05.30. 19:18:20

Ha g.ci lennek azt mondanam egy klasszis csatar sarokkal tovabb huzza Teveznek h izgi legyen :)

Juvegaspy 2015.05.30. 19:19:45

@Tony.: ne bassz h te mindig ennyire negativ vagy?!

Gabuero9 2015.05.30. 19:20:15

Tevez igy jatszik ma mintha telibesz.rna
Remelem bl re fokuszal mert utobbi idobe nem nagyon villogott

sleepy8 2015.05.30. 19:21:09

Allegri meg Padoin posztjat is megtalalta. Hihetetlen miket jatszik neha a vedelem szelen. (marmint magahoz kepest) :D

Juvegaspy 2015.05.30. 19:21:10

@Tony.: am nincs semmi elojel szuperkupat buktuk sztek azok utan senki nem gondolta volna h duplazunk es bl dontoben leszunk

Tony. 2015.05.30. 19:24:36

Amúgy Pirlo-t is jól nézze meg mindenki, mert ez az utolsó bajnoki meccse Juve szerelésben.

Apuleius 2015.05.30. 19:26:25

@Tony.: Olasz Szuperkupát is buktuk, nem ez az első dolog, ami nem jön össze ebben a szezonban. Én beérem a triplázással :-)

Tony. 2015.05.30. 19:30:22

@Apuleius: Mostanában úgy hozzászoktam, hogy azt már el felejtettem. Úgy legyen, én is. ;)

Lord Viktor 2015.05.30. 19:35:22

Remélem nem esnek ki a ritmusból, és a BL döntőre odateszik magukat, mert Tévez, Pogba és Pirlo is nagyon halovány... Obamát pedig remélem el tudjuk sózni nyáron értelmes összegért.

Gyori_Juventino 2015.05.30. 19:46:38

Nyáron lesz itt mozgás bőven. Cölöp, Ogbonna,Dc, Matri,Romolu,Pepe,Pirlo megy szinte biztos és Coman kölcösnbe. Fel kell tölteni a padot..

Tony. 2015.05.30. 19:48:57

@Lord Viktor: Igen. Mondjuk az ilyen lötyögések, tét nélküli meccsek akár vissza is üthetnek.

Gabuero9 2015.05.30. 19:50:07

Mondtam gyenge tevez mostanaban ez nehgy osszetorje mer akkor finalera
Ilyen gyenge buntetot legutobb kecskemet rugott vidi ellen

giorgio007 2015.05.30. 19:51:57

Pogba meg egyelőre elfelejtette hogyan kell eltalálni a kaput

Gabuero9 2015.05.30. 19:54:31

Egyelore nem azer de kulcsjatekosaink eeleg sovanyak koztuk buffon is jovoheten donto osszeken szedni magunkat

Lord Viktor 2015.05.30. 19:54:48

@Tony.: Igen, még a hétközi BL-meccsek miatt értettem a bajnoki lötyögést, de a döntő egy hét múlva lesz...

Ez a kiállítás meg eléggé véleményes, szerintem utánarúgott Pepe.

Hoods. 2015.05.30. 19:55:01

Megerdemli Toni. Amit az idei szezonba muvelt az zsenialis. Vegen ilyen buta golt kapni, na m1 ugysincs tetje.

Apuleius 2015.05.30. 19:55:48

Remélem a Barcelona ellen nem kapunk ilyen bohóc gólokat.

sleepy8 2015.05.30. 19:55:49

Hat Gigi, ez nagyon bunda gyanus volt.

m.martin91 2015.05.30. 19:57:23

Az utolsó percet felejtsük is el, mint ha meg sem történt volna.

Gabuero9 2015.05.30. 19:57:53

@sleepy8: pont ezt mondta faterom is most xD

m.martin91 2015.05.30. 19:58:33

Egyébként azt valaki megmondhatná, hogy Pepe mire kapott pirosat a sárga helyett?

tomi12312323 2015.05.30. 20:02:00

Mi a picsa történt a végén???????
Nekem nagyon sokba fájt mert a Veszprém megcsinálta az Arsenal is hozza majd erre........

Juveboy92 2015.05.30. 20:04:46

@sleepy8: ja bunda volt hogy utolsó másodpercekbe Gigi fejébe már rég vége volt a meccsnek és már Berlinen jár az agya...jaajj istenem mert mit oszt mit szoroz hogy kikap a Verona vagy x???

sleepy8 2015.05.30. 20:06:19

@tomi12312323: Buffon, vagy valamelyik rokona/bartja x-re rakott.
@Juveboy92: nem tehetek rola ha nem erted a poent.

m.martin91 2015.05.30. 20:08:32

Érdekes, én most nem igazán érzem, hogy a kapus lett volna benne, bár tény, hogy elaludt. A berobbanó játékos három védőt lefejelt, ez sokkal inkább védelmi hiba volt.

Apuleius 2015.05.30. 20:10:56

@m.martin91: Igen, a visszajátszásokat látva egyetértek, habár elsőre nekem is Buffon góljának tűnt leginkább.

Juveboy92 2015.05.30. 20:20:00

@sleepy8: bevallom tényleg a pillanat heve iratta velem ezt a kommentet :DDD

danimester1 2015.05.30. 20:28:09

Sajnálom hogy nem jött össze a gólkirályi cím,de ha Toni nyeri nagyon jó helyre kerül.Szép volt fiúk a szezon,most majd Európában is le kell tegyük a névjegyünket!Remélem pontosabban és összeszedettebben játszanak mint az elmúlt 2 fordulóban.

Juveboy92 2015.05.30. 20:39:58

@danimester1: ooohh ezek mind mind meggyőződésem taktikai húzások hogy így játszunk... emlékezz az Empoli? elleni meccsre ahol kikaptunk mielött a Monacoval játszottunk... emlékezz a Monaco elleni 2. meccsen hogy játszottunk ahol ugyanez volt hogy ha igy játszunk a Real majd élve eltemet minket a pályán aztán... vagy a Real elleni visszavágó elötti bajnoki... Allegri tökéletesen kezeli hogy mikor milyen intenzitással játszunk...Tevezen is látszott hogy pont a gólkirályi cím elvesztése érdekli a legkevésbé...Berlinre spórol , remélem az a 2-3 ami itt kellett volna Toni befogásához azok Barcelona ellen elsülnek a hálóba :)

danimester1 2015.05.30. 21:03:40

@Juveboy92: Nem kell ennek ekkora feneket kerekíteni.:-) Tisztában vagyok vele,hogy gyakorlatilag ezek csak "felhozó meccsek" volt.Viszont egyetértek veled,én is remélem a lábakban maradt gól(ok) majd Berlinben fog(nak) kijönni.Türelmetlen vagyok már én is és izgatottan várom már a döntőt.:-)

RAJDEN 2015.05.31. 00:24:58

@Apuleius: Ide írj . Na iden Barca 4x megverte az Atleticot ... Ti rúgtatokk nekik 1 gólt is ?

babo0410 2015.05.31. 00:47:14

@Juveboy92: Bár nyernénk Tévez mesterhármasával úgy, hogy Messi nem lő gólt. Akkor utolérné Mesit és CR-t, aki kamutizivel érhette csak utól Leot, aki nagy eséllyel le is hagyja. Ettől függetlenül remélem nyerünk.

babo0410 2015.05.31. 00:50:44

@RAJDEN: És ennek mi köze a döntőhöz? Semmi szerintem. A Barca nem fog így visszaállni és ennyire tördelni a játékot. Mi csak az olyan csapatok ellen kínlódunk, akik a kapu elé tolják a buszt, vagy széttörik a játékot. A Barca ellen biztosra veszem, hogy sokkal kevésbé fogunk szenvedni (ez nem azt jelenti, hogy biztosan nyerünk).

MdewC 2015.05.31. 02:45:26

@babo0410: A zárójeles rész mindent vitt. :D

Rikoo 2015.05.31. 03:37:01

@RAJDEN: Az téged minősít, hogy más csapat szurkolói blogjába ilyeneket írsz...

Apuleius 2015.05.31. 09:24:07

@RAJDEN: És tavaly hogyan is volt az Atlético ellen? Két meccsen játszottunk az Atléticóval, ebből kijött egy 1:0-ás vereség, meg egy 0:0-ás döntetlen. Pontosan ugyanazok az eredmények, amelyeket a Barca idén a Malaga ellen játszott.

Amúgy alapvetően nem értem a hozzáállásodat. Nem Te vagy az első barcás, aki a blogunkra téved, s mindeddig a maximális kölcsönös tisztelet és a kulturált hangnem jellemezte az eszmecseréket. Nem kérdés, hogy pillanatnyilag a Barca a világ legjobb csapata, benne a világ (és valószínűleg minden idők) legjobb játékosával. Ennek ellenére, ha a Barca ilyen nagy arccal áll a döntőhöz, kurva nagy pofára esés lesz a vége. A Juve nem véletlenül jutott idáig, s a történet nem a kedvező sorsolásokról szól, egy piszkosul kellemetlen ellenfélről van szó. Egyébként egyetértek azzal a véleménnyel, hogy a Barca Messiből áll, ha ő egyszer nem lesz és visszavonul, a Barca már messze nem lesz azon a szinten, ahol most van. Az argentin teljesítménye miatt Suárez és Neynmar sokkal többnek látszik, mint ami. Az álomtrió egy játékosról szól.

Ha gálameccset vársz a BL-döntőben, nagy csalódás érhet. Ennek ellenére természetesen az is benne van a pakliban, hogy Messi 10 perc alatt eldönti az egészet.

neuropa 2015.05.31. 10:15:07

@Tony.: Azért a Supercoppa Italia szerintem fontosabb egy gólkirályi címnél, főleg egy Napoli ellen. Ilyen babonás jósolgatásba ("bukta" a főpróbán) pedig igazán nem mennék bele.

Tudom, hogy egy döntőben bármi megeshet, ott az olasz rafinéria is, meg minden, de ez ugyanígy igaz a papírformára is: senki nem lehet csalódott, ha egy ötössel küldi haza a csapatot Messi. Én is vágyom a sikert, realitásnak érzem a kvázi-meglepetést, de csak egy győztes lehet és az ugye nem 100%, hogy a Juve lesz. Ahogy a 0-5 sem biztos egyáltalán, csak nekik az a "védjegyük", hogy hatékonyan támadnak.

Hosszú lett, de csak annyit akartam írni, hogy senki ne kösse fel magát egy esetleges zakó után, mert nem a Cesena ellen játsszuk a BL döntőt. Félni meg totál fölösleges.

KysBé 2015.05.31. 12:14:31

@Rikoo: @Apuleius: Ki a kuki ez a rajDEN ?????

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása