Különböző hírforrások szerint a Juventus ajánlatot fog tenni a Lazio szélsőjéért, Senad Lulićért. A bosnyák játékost már tavaly nyáron is hírbe hozták a Bianconerivel, de akkor nem került sor ajánlattételre.
Az Il Tempo szerint az Öreg Hölgy szeretné újrakezdeni a két klub között egy évvel ezelőtt megrekedt tárgyalásokat.
A válogatott játékos szerződése 2017-ig szól, az újság szerint a Bianconeri 4 éves, szezononkénti 2 millió eurós fizetést biztosító kontraktust ajánl a szélsőnek.
Ez az összeg a duplája a 29 éves játékos jelenlegi bérének. Ez, valamint a Felipe Anderson és Antonio Candreva duó jelentette konkurencia megkönnyítheti a tárgyalásokat.
Lulićot ebben a szezonban sérülések hátráltatták, de így is 4 gólt lőtt 28 meccsen a bajnokságban. Az újság szerint a Bajnokok Ligája döntője után gyorsulhatnak fel az események az ügyben.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
babo0410 2015.05.29. 12:10:21
Alex8610 2015.05.29. 12:12:24
m.martin91 2015.05.29. 12:16:31
Apuleius 2015.05.29. 12:35:14
danimester1 2015.05.29. 12:36:31
KINGovHELL 2015.05.29. 12:52:23
giorgio007 2015.05.29. 13:11:02
Gannicuss 2015.05.29. 13:12:12
Biztos, hogy először a közös tulajdonban lévők helyzetét fogjuk rendezni.
Dybalat nagyon akartuk, Khedira lehetőséget jelentett ingyen. Ezek után szerintem nem fogunk kapkodni az biztos.
BigP86 2015.05.29. 13:28:54
RuidaRobert 2015.05.29. 14:03:25
Juveboy92 2015.05.29. 14:10:29
Ruganival fiatalodik a védelem majd télen max egy szélső védő ha kell...
a támadó sor meg a 4-3-1-2höz szerintem tökéletesen megfelel a Tevez,Morata,Dybala,Berardi,Zaza sor mindenkinek megvan a cseréje lehet rotálni sőt ha intenzivebb védekezésre van szükség kpn akkor a 2 támadó mögé ahogy eddig is beszállhat Pereyra vagy Vidal de semmi értelmét nem látom annak hogy ide még jöjjön egy Naingollan egy Cavani( hogy padozzon Dybala vagy Morata??!!)
Oscar meg nálam nem jelent akkora erősítést hogy kelljen...inkább Pastore vagy Felipe Anderson de nekem ezek a trequartisták ráérnek télen ha esetleg tényleg visszahozzuk Berardit és nem válik be 2 csatár mögött
RuidaRobert 2015.05.29. 14:56:38
Aztán foglalkozhatnánk az eladásokkal. Llorente, Isla, Pirlo, Ogbonna (ha jön Rugani) és Pepe. Azért egy 20-25 milliót össze lehetne kaparni.
Juveboy92 2015.05.29. 15:14:16
RuidaRobert 2015.05.29. 15:19:15
Juveboy92 2015.05.29. 15:22:41
Mixbetegállat 2015.05.29. 16:33:32
Il Principino 2015.05.29. 16:39:29
Juveboy92 2015.05.29. 17:58:46
Pl tavaly ha Pereyra és Romulo helyett elhozza Pereyrát és a másik oldalra is egy védekezni is képes szélsőt Lichtsteiner helyén akkor lehet hogy nem kellett volna nézni egy kifáradt mostanában nagyon alul teljesítő Lichtsteinert meg a helyén Padoint
Juveboy92 2015.05.29. 18:01:27
Juveboy92 2015.05.29. 18:22:18
DINOBIZZO 2015.05.29. 19:28:05
sleepy8 2015.05.30. 00:32:01
Marotta a lehetosegeihez kepest eddig minden mercatot lehozott korrektul.
@DINOBIZZO: sose fogunk 50-60 milliokert szelsovedot venni, ez boritekolhato.