A Juventus francia tehetsége, Paul Pogba még csak most tér vissza sérüléséből, mely ötven nap pihenőre kényszerítette, de nem csitulnak a jövőjével kapcsolatos pletykák, s az olasz sajtó most arról számolt be, hogy a torinóiak elutasították az FC Barcelona 80 millió eurós vételi ajánlatát.
Az FC Barcelonát, amely Bayern München elleni győzelem után fél lábbal már a Bajnokok Ligája döntőjében érezheti magát, már korábban is hírbe hozták a Juventus középpályásával, s a Tuttosport értesülései szerint konkrét lépést is tettek az ügyben, s komoly ajánlattal jelentkeztek az Öreg Hölgynél.
A torinói napilap állítása szerint a katalán klub, amely 2016 januárjáig el van tiltva attól, hogy új igazolásokat hajtson végre, 80 millió eurós, sikertelen ajánlott tett Pogba megszerzése érdekében.
A gránátvörös-kékek már most nyáron nyélbe ütnék a tranzakciót, de a középpályás még egy teljes szezont tölthetne Torinóban, s csak 2016 nyarán költözne Spanyolországba, azonban a Juventus elutasította az ajánlatot.
A Tuttosport úgy véli, hogy a Barcelona ajánlata legfőképpen azért talált negatív fogadtatásra, mert a Juventus legalább 100 millió eurós ajánlat esetén esne csak gondolkodóba, míg a Paris Saint-Germain, a Manchester City és a Chelsea is beszállhat a licitbe.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mpite 2015.05.08. 13:00:54
babo0410 2015.05.08. 13:06:36
babo0410 2015.05.08. 13:09:03
Mixbetegállat 2015.05.08. 13:10:23
Mixbetegállat 2015.05.08. 13:11:57
Drughi Di Bianconeri 2015.05.08. 14:03:32
A Barca nem is igazolhat,mint ők is írják,hogyan és minek ajánlgatna ?!
Pogba amúgy sem illik oda.
Apuleius 2015.05.08. 14:06:08
6utbolcse 2015.05.08. 14:29:54
Il Principino 2015.05.08. 16:14:34
A lehető legjobb helyen van most:)Szerintem ezt ő is tudja!