A Sampdoria elleni keret

SerieATIM.pngSzombat délután a Juventus a Sampdoria csapatával mérkőzik meg, amely rendkívül fontos lehet a bajnoki cím sorsa szempontjából, illetve idegenben kiküszöbölheti a csorbát az Öreg Hölgy együttese, hiszen a szezon első, torinói mérkőzésén, december tizennegyedikén a csapat mindössze egy 1-1-es döntetlent ért el a genovai klub ellen.

Massimiliano Allegri csapata matematikailag bebiztosíthatja a sorozatban negyedik bajnoki címét a Marassi gyepén, amennyiben legalább egy döntetlent hoz a címvédő idegenben, és bár jövő héten komoly megmérettetés vár a keretre, a tréner erős keretet nevezett a genovai meccsre.

A jövő heti Bajnokok Ligája elődöntő ellenére, amelyen a keret a BL-címvédő Real Madrid ellen bizonyíthat, Carlos Tévez, Arturo Vidal és Gianluigi Buffon is a huszonhárom főt számláló keret részét képezi.

A Juventus csapatában novemberi sérülése óta első mérkőzésén léphet pályára Rômulo, mivel őt is nevezte Massimiliano Allegri a Sampdoria elleni bajnoki találkozóra.

Amennyiben a tréner a brazil középpályás játszatása mellett dönt, mindössze másodjára venné fel éles mérkőzésen a Juventus mezét Rômulo Souza Orestes Caldeira. A Verona csapatától kölcsönbe érkezett játékost eddig az elhúzódó sérülése gátolta meg abban, hogy bizonyíthasson a bajnoki meccseken.

A Juventus huszonhárom főt számláló, Sampdoria elleni kerete:

Kapusok: Buffon, Storari, Audero.

Védők: Chiellini, Ogbonna, Barzagli, De Ceglie, Bonucci, Lichtsteiner, 

Középpályások: Rômulo, Pepe, Marchisio, Padoin, Pirlo, Vidal, Sturaro, Pereyra, Marrone.

Csatárok:  Morata, Tévez, Coman, Llorente,  Matri.

A mérkőzést a 17.55-kor kezdődő műsorában élőben közvetíti a DigiSport 1.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr107421068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2015.05.02. 17:29:21

@babo0410: Jóval gyengébb csapat kellett volna, nem szabadott volna megkockáztatni, hogy bárki megsérüljön. A Real nem pihentethet ma, nagyon kemény meccsük lesz, lehet, hogy a bajnoki címért folyó versenyből is kiszállnak, szóval pihentetéssel előnybe kerülhettünk volna. De így nem kerülünk.

Drughi Di Bianconeri 2015.05.02. 17:29:37

@juve28adam: Köszi a linkeket,mint mindig ! Remélem működni is fog :)

@babo0410: Nem tetszik ez a kezdő, lehetett volna még tartalékosabb, pl.: Tevez és Stefi is mehetett volna a padra. Továbbá így elég valószínű,hogy Pirlo játszani fog a Real ellen, aminek nagyon nem örülök :(

Játsszunk ma 1 döntetlent,óvatosan, de tudjuk már le a bajnokságot, jussunk el a BL-döntőbe, aztán felőlem a további bajnoki meccseken játszhat De Ceglie-Marrone-Padoin-Matri-Pepe csodatandem is :)

ambrobert 2015.05.02. 17:36:38

Most olvastam, hogy a szurkolók nem utazhattak el a meccsre, meg még ugye a szektorbezárás - ideje lenne tényleg komolyan venni azt a 445 millás keresetet. Maffiaszövetség.

Rikoo 2015.05.02. 17:39:33

@m.martin91: @Drughi Di Bianconeri: Formában kell tartani a játékosokat és az első meccs előtt okos döntés, hogy nem pihenteti őket, és abban is egészen biztos vagyok a mai meccs eredményétől függetlenül, hogy a visszavágó előtti meccsen a fontosabb kulcsemberek pihenni fognak.

Juvegaspy 2015.05.02. 17:42:02

Ez a 4legjobb csapat iden europaban. Senki sem pihentet nekunk se kell.
m.martin91:
Meg attol h meg a palyan vannak meg nem fognak ugy kifaradni mint a real jatekosai. Zarjuk le! Forza Juve!

RuidaRobert 2015.05.02. 17:43:50

Most még valóban nem kerülünk, de sokat jelenthet ha ma bebiztosítsuk a bajnoki címet. Pszichésen zavaró lett volna, hogy tovább húzódik és így egy hét múlva már tényleg mehet a B-C csapat a Caglari ellen, míg a Real szintén full kezdővel kell, hogy pályára lépjen.

Remélem Tévez és Lichsteiner nem játssza végig a meccset.

penge09 2015.05.02. 17:46:56

@RuidaRobert: Én nem félteném a svájcit amíg olyan tudja pótolni mint Padoin,nem is tudom hogy fordult meg ilyen a fejedben.

Rikoo 2015.05.02. 17:52:37

Az se semmi amit a Barca csinál. 2 meccs 14 lőtt gól. :D

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2015.05.02. 17:59:13

sopcast link valakinek esetleg, pls?

Tony. 2015.05.02. 18:00:12

@Rikoo: Biztos kijönnek a formából, ha 5 napig nem játszanak...

babo0410 2015.05.02. 18:03:04

@m.martin91: @Drughi Di Bianconeri: Attól én is félek, hogy Pirlo a Real ellen kezdő lesz. De cáfoljon rám. Amúgy nem kötekedésből mondom, de végre már ti is rájöttetek, hogy nagyobb csapatok ellen, akik ráadásul gyors játékosokkal állnak fel, életveszély Pirlot kezdetni. Másik ha ennél tartalékosabban állunk fel, nincs garancia a győzelemre. Sajnos a padunk annyira nem erős, hogy a teljes kezdőt le lehessen cserélni rájuk.

Tony. 2015.05.02. 18:04:04

Felelőtlenség sérülést kockáztatni egy ilyen meccsen.

babo0410 2015.05.02. 18:05:33

@vargacsabi: livetv.sx/en esetleg livefootballvideo.com vagy livefootball.ws

Rikoo 2015.05.02. 18:05:45

@Tony.: Te mit csinálnál Allegri helyében?

MdewC 2015.05.02. 18:10:32

@Rikoo: Egyet értek. Nem lesz gond, hogy játszik pár kulcs ember. Sokkal jobb, ha meccsben maradnak, egyébként mindenki tudja, hogy nagyon kell, hogy vigyázzanak magukra. Minden rendben lesz.

Cserék is jönni fognak.

Drughi Di Bianconeri 2015.05.02. 18:11:28

@Rikoo: Nagy formában tudnak lenni/maradni a játékosok az ilyen illusztris, Serie A csapatok ellen :D :D

Az elmúlt kb. 1 hónapban a játék minősége, tempoja hagyott némi kívánnivalót maga után...és akkor még nagyon finoman fogalmaztam.
Parma, Torino, Monaco elleni meccsek..khhmm.

A srácok nem tudnak felpörögni ilyen ellenfelek ellenében, szvsz. jobbat tenne,ha inkább pihennének, ahelyett,hogy mindenféle senkiházi olasz csapat ellen félgőzösen lötyögnek...

@babo0410: Én mindig is tudtam,hogy Pirlo már nem való a BL-be (lassan a bajnokságba sem), ennek hangot is adtam. Összekeversz valakivel.
Csupán azzal a móddal,ahogy Te fikázod,gyalázod a futballtörténelem egyik legjobb irányítóját,akinek mi is sokat köszönhetünk...na az nettó gyalázatos.

Padoint,Pelusot, J.Martinezt,Matrit stb-t pedig állandóan szopkodtad,védted.
Ezek örüljenek,hogy egy öltözőben lehetnek Pirloval.
Ja arról nem beszélve,hogy te állandóan védted Marchisiot is,mikor kb 15 évet kellett várni az első igazán értékelhető szezonjára.Sőt azt a színvonalat sem tudja fenntartani...soha nem volt és nem is lesz Pirlo szintű játékos.

Drughi Di Bianconeri 2015.05.02. 18:13:13

Húha...Eto'oék szépen lekontráztak minket. Mi lesz a sokkal gyorsabb Cé-Bale stb. ellen ?

danimester1 2015.05.02. 18:15:58

Némi kis presszinggel azért zavarba lehet hozni minket.

babo0410 2015.05.02. 18:16:32

@Drughi Di Bianconeri: Azért CR-t meg Bale-t reméljük jobban fogják őrizni.

penge09 2015.05.02. 18:17:18

Én a pozitívumot nézem Lóri elég motivált és akar valamit odatenni.

Rikoo 2015.05.02. 18:20:13

@Drughi Di Bianconeri: Abban egyetértek, hogy BL-hez képest hulladék kb. az összes csapat rajtunk kívül a Serie A-ban, de sztem az sem lenne normális ha a két BL-meccs előtt nem játszanának meccset a legfontosabb játékosaink. Pirlonak tényleg ezek a legutolsó meccsei a legmagasabb szinten(amit én nagyon sájnálok pl.), de ha a csapat zártam védekezik és nem nyílik ki a pálya teljesen vagyis szoros meccsek vannak akkor Pirlo jelenleg még képes meccset eldöntő tényező is lenni. Marchisio tényleg nem lesz soha Pirlo szintű játékos, de ő az a tipikus játékos aki olasz csapatokba kell, tipikus csapatember.

teabag 2015.05.02. 18:20:52

www.youtube.com/watch?v=wE4pqZOo9tM

Angol stream, de elég stabil és HD minőség is elérhető!

Drughi Di Bianconeri 2015.05.02. 18:21:16

@babo0410: Szélen nagyon sebezhetőek vagyunk, ráadásul,ha Chiellini hozza az elmúlt időkben mutatható formáját...háát.

Nem kérdés,hogy jelenleg előrébb tart a Real,mint mi,sokkal. A kerete is jóval erősebb,bővebb, az edzőjük meg egyértelműen,klasszisokkal jobb.
Azt se felejtem el,hogy a mostani erőviszonyokat figyelembe véve nekünk ajándék (a szerencse mellett) az,hogy elődöntőt játszhatunk.
Azért remélem kicsit komolyabban fogjuk venni azt a meccset,mint az elmúlt 1 hónapban bármelyiket és nem lötyögni fogunk...ja és Catenacciot se kéne nyomni,mert igazából nem megy.

Rikoo 2015.05.02. 18:21:36

@penge09: Morata utolsó 3 meccse után abban se vagyok biztos, hogy benne gondolkozik a Real ellen. Bár sztem még így is fényévekre van az idei Llorentéhez képest.

Juvegaspy 2015.05.02. 18:22:10

@Drughi Di Bianconeri: egyertelmu h nem ugy jatszunk mint a real ellen fogunk.
Parhuzamot nem erdekes keresni

MdewC 2015.05.02. 18:25:03

@Drughi Di Bianconeri: Sztem pedig van esély meglepni a Realt kolléga úr. ;)

Drughi Di Bianconeri 2015.05.02. 18:26:10

@Rikoo: Jómagam nem tudom,hogy mi lenne ezesetben a normális, azt látom,hogy minimális rotációval nyomjuk a legkritikusabb időszakban is, úgy,hogy a bajnokságot már féléve megnyertük igazából...
Továbbá az elmúlt hetek álmatag,szar játéka után feltételezem,hogy 1 kis pihenés/lazulás nem tenne rosszat a kulcsembereinknek.

Marchisiot megszerettem és tisztelem, igazi local hero, jó srác.
Nem erre reagált a kommentem, csak arra emlékeztettem babo kollégát, hogy amikor kb 7-8 éven át Marchisio konkrétan a SEMMIT rakta le a pályára,Ő akkor is úg védte,hogy nem igaz. Conte-éra 1. évében az egyik legjobbunk volt, igazi klasszis,futuro Capitanohoz méltó teljesítménnyel.Azután 2 évig olyan volt,mint azelőtt : hol fantasztikus,hol pedig csapnivalóan SEMMI.
Idén viszonylag konstans jó teljesítményt nyújt,bár volt 1-2 szar meccse, Pirlo HELYÉN (nem szerepkörében !) tud a leghasznosabb lenni.

MdewC 2015.05.02. 18:26:26

Arturral pedig napokig gyakoroltatnám a kapura lövéseket... Hol vannak azok a bombák vagy pontos tekerések??? :)

Rivendell 2015.05.02. 18:26:31

Lori -1 ember:D

Bazz Bonu....ment is az arc hozzá:) ő se lesz sose 1 Barza tanár

Rivendell 2015.05.02. 18:28:42

Comant amúgy már eladtuk? ilyenkor se játszatni,rég vége a bajnokságnak

MdewC 2015.05.02. 18:29:28

Remélem azért van behűtva mindenkinél vmi alkohol...! :D

A nagy eszmefuttatások között, hogy mi lesz a Real ellen kifelejtjük az egyik lényegi dolgot. :D

HAJRÁ!

Drughi Di Bianconeri 2015.05.02. 18:29:28

@Juvegaspy: Nem a mai meccs, hanem az elmúlt bő 1 hónap alapján.
A Monaco ellen egy kamutizivel jutottunk tovább, a kinti visszavágón pedig helyzetünk sem volt...
Toro,Parma ellen gyalázat, ma lötyögünk (bár leszarom igazából).

Remélem a Real ellen a Dortmund és a Fior (kupa!) visszavágók markáns,karakteres Juventusa fog visszaköszönni,de kételkedem benne, ha valaki 1 hónapig sétálgatva,szarul játszik,nem tudom,hogy önmagában egy ősrégi,nívós, erősebb ellenfél neve önmagában elég e az ún. "felpörgéshez".

danimester1 2015.05.02. 18:32:00

Vidalnak ez már kellett!Talán a végére magára talál!

Drughi Di Bianconeri 2015.05.02. 18:32:41

VIDAALLL GÓÓÓL !!

Foxi-Maxi nyakkendő igazgatása gólöröm gyanánt pedig pricless :D

MdewC 2015.05.02. 18:32:48

ARTURO!!! :D

Másnam marad a fej... :D

SZÉP VOLT!!!

MdewC 2015.05.02. 18:36:02

@Drughi Di Bianconeri: "Remélem a Real ellen a Dortmund és a Fior (kupa!) visszavágók markáns,karakteres Juventusa fog visszaköszönni,de kételkedem benne, ha valaki 1 hónapig sétálgatva,szarul játszik,nem tudom,hogy önmagában egy ősrégi,nívós, erősebb ellenfél neve önmagában elég e az ún. "felpörgéshez". "

Kolléga úr, legalább várjuk már ki mi lesz kedden, én is rá vagyok pörögve, meg izgulok is, de legalább az esélyt hagyjuk meg a srácoknak!!! :D

Remélem én is, hogy tudjuk, hogy mit csinálunk...

babo0410 2015.05.02. 18:36:19

Szép volt Vidal. Még egy gól kéne, és akkor lehetne pihentetni.

Rivendell 2015.05.02. 18:36:31

@MdewC: szétbasszuk őket az üres üvegekkel,annyit +ér hogy nem kapunk értük visszaváltó lovettát.

na mibe,hogy Pado Lichti mellett ül a buszon....mingy +veri Murielt

MdewC 2015.05.02. 18:40:08

Pereyra ma nagyon nincs ott fejben...

Drughi Di Bianconeri 2015.05.02. 18:42:14

@MdewC: Teljesen igazad van.Természetesen én is szurkolok és remélem,hogy legyőzzük a Real-t,de a csapat formája (főleg a Monaco ellen mutatott gyalázat) engem egy picit kétségbe ejt. Arról nem beszélve,hogy Ancelotti >>> Allegri.

MdewC 2015.05.02. 18:45:23

@Drughi Di Bianconeri: Te is tudod, hogy mindig egyet értek Veled, de ezek a dolgok kedden semmit nem fognak számítani. ;)

Elődöntő, új meccs, más szituáció, annyira nem vagyunk kifáradva se, hogy nagyon pihentetni kelljen, Max pedig fejlődőképes.

Nagyon jó meccset várok, jó lenne együtt szurkolni! ;)

MdewC 2015.05.02. 18:47:24

Elnézva a srácokat, nagyon meg se izzadtak, ez egy jó edzés a csapatnak, ha ma bajnokok lennénk, akkor az ünnepléstől jómagam jobban tartok, mint attól, hogy ma játszottak...!!! :D

MdewC 2015.05.02. 18:48:04

Elnézve természetesen... :)

Drughi Di Bianconeri 2015.05.02. 18:49:30

@MdewC: Legyen úgy, és esélyt se hagyjunk a Realnak :)

Amúgy igen, ha Allegrivel bejutunk a döntőbe,akkor legalább 1 szintet feljebb fog lépni az edzői társadalomban - nem csak az őt szkeptikusan fogadók, így az én szememben.

Valóban, jó lenne együtt nézni, minél többen ! :)

Rikoo 2015.05.02. 18:50:22

@Drughi Di Bianconeri: Ha a formákat nézzük akkor a Real formája se valami eget rengető.
Egyébként Vidal mostmár támadásban is kezd igazán jó formába lendülni(pont a legjobbkor) :)

juve28adam 2015.05.02. 18:54:20

Marci/Vidal, Lichti, Tévez mehetne is pihenni.

KysBé 2015.05.02. 19:03:36

Marci - Nedved , Vidal - Allegri , Tévez - Coman cserét....

Drughi Di Bianconeri 2015.05.02. 19:06:55

@KysBé: Ez tetszene ! :D
Tevez helyén megnézném azért Marrottát is ! :D

Watakuki 2015.05.02. 19:09:09

Lehet mondani, hogy a Juventus elég rossz játékkal lépett túl a Monacón, de meg kell említeni, hogy a Real sincs túl jó formában a Bl- ben... Legalábbis vereség otthon a Schalke ellen, elég erőltetett játék az Atleti ellen stb

Drughi Di Bianconeri 2015.05.02. 19:12:09

@Watakuki: Ez igaz. De,ha belegondolsz,az Atléti ellen nagyon nem lehet "szépen" vagy "jól" játszani. És mind a két meccset figyelembe véve sokkal jobban játszott a Real, sok helyzetük is volt, csak nem tudták belőni őket (mintha vmi pszichikai gát lenne rajtuk,ha az Atléti ellen játszanak).
A Schalke ellen otthon valóban gyalázatosak voltak.

giorgio007 2015.05.02. 19:13:40

engem nem igazolnának le Llorrente helyett? :D

MdewC 2015.05.02. 19:17:12

Úgy vagyunk vele, hogy pár percet focizunk is? :D

Drughi Di Bianconeri 2015.05.02. 19:18:33

@MdewC: Annyit köll is, ha már hivatalosan bajnokavató lehet (még ha közönség nincs is :D )

MdewC 2015.05.02. 19:26:21

Remélhetőleg kedden úgy fogunk tüzelni a kapura, mint egy kanos kutya, mert ez a mai borzalom.

teabag 2015.05.02. 19:26:41

Vidalt azért hogy lerántották, ezt nem látni..

juve28adam 2015.05.02. 19:27:50

De miért Moratát kell becserélni?

Drughi Di Bianconeri 2015.05.02. 19:31:09

Nem értem,hogy ha az eredmény TARTÁSA a cél,akkor miért jött be Chiellini ?
Vagy vmennyire izgalmassá akarja tenni Maxi ezt a "rangadót" ? :D

6utbolcse 2015.05.02. 19:34:36

@Drughi Di Bianconeri: Lehet az új cipőjét teszteli!!! Csak reménykedni tudok,h kap egy csúszásgátló csukát!

juve28adam 2015.05.02. 19:35:02

jéé ,Coman még nálunk van? :)

teabag 2015.05.02. 19:35:07

Csak Coman jöjjön már..

Trieszt120506 2015.05.02. 19:48:06

A kispadon jó a hangulat! :D

Alex8610 2015.05.02. 19:50:50

Gratula a srácoknak!!:) jöhet a Real!

Trieszt120506 2015.05.02. 19:52:28

Egy a zsákban, egy zsákban! :) Szép volt CSAPAT!

danimester1 2015.05.02. 19:53:00

BAJNOKCSAPAT!BAJNOKCSAPAT!BAJNOKCSAPAT!

MdewC 2015.05.02. 19:53:30

BAJNOK A JUVENTUS!

HIHETETLEN ÖRÖM!

GRATULA AZ EGÉSZ JUVENTUSNAK!

HAJRÁ SRÁCOK! :)))))))))))))))))))))

Alex8610 2015.05.02. 19:55:11

Egri: Miért ilyen jó a Juve??? - Mert itt csapat van nem mindenki magáért hanem egymásért játszanak! FORZA JUVE! Nagyon várom a keddet de bármi is lesz büszke vagyok a csapatra és Allegrire is! Így tovább!

Drughi Di Bianconeri 2015.05.02. 19:56:31

Megvan a Scudetto, Yeah ! :)

Kíméletlen nehéz volt ez a bajnokság,hiszen mind a Roma, mind a Lazio,sőt olykor a Napoli és a Fiorentina is pióca módjára ragadtak ránk, ezért minden egyes meccsen nagy koncentrációval,szívvel-lélekkel kellett küzdeni,hogy meglegyen !...Ja NEM... :D :D

Tréfát félretéve,természetesen örülök,hogy hivatalosan bajnokok vagyunk,immáron 33. alkalommal, abból zsinórban 4edjére. De ez a szezonban elérhető legminimálisabb elvárás volt,most jön a neheze !
BL döntőt + olasz kupagyőzelmet akarok ! :)

Forza JUVE ! :)

Type-R 2015.05.02. 19:59:38

Gratula a csapatnak, a tiszteletükre visszaváltozott a fejléc is. :)

KysBé 2015.05.02. 20:06:56

Forza Juve Per Sempre!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

KysBé 2015.05.02. 20:12:56

Hsz a Nso-ról:

"azért remélem Pirlo most nem fog kotta részegen buszozgatni"

Ez mekkoraaaaaaa....

2015.05.02. 20:20:05

!!!B*A*J*N*O*K*CS*A*P*A*T!!!
!!!33!!!

Hoods. 2015.05.02. 20:25:28

Szep volt. Bajnokok vagyunk! Lassuk a Real ellen mit tudunk.

Il Principino 2015.05.02. 20:52:35

Szép volt gyerekek:)
Jöhet a Margit!!!

Rivendell 2015.05.02. 21:07:44

@KysBé: azt én írtam....eredetileg itt is Baggio volt a nevem,csak valamiért pár éve mikor 1x beléptem már a mail nevet adta meg

consminor 2015.05.02. 22:16:39

jó olvasni a meccs utáni nyilatkozatoknál, hogy szinte mindenki a Real ellen készül már fejben, és nem száll el a csapat magától. nem is szabad, kedden kezdődhet el a megkoránázása ennek a csodálatos szezonnak. Forza Juve!

FCB551 2015.05.02. 22:36:20

Complimenti al titolo di campione ! La speranza a Madrid il Martedì colpito ! Forza Juventus

ToTTy-Juve 2015.05.03. 00:14:05

Gratula, behúztuk! Lehet koncentrálni a BL-re és lehetőséget adni a padosoknak a bajnokikon. Forza Juve!

Barolo 2015.05.03. 00:50:58

Bár egyelőre nem tudok annyira örülni ennek az évnek, mint amennyire a csapat megérdemelné, de azért fantasztikus, hogy 4-edszer folyamatosan amúgy meg 33szor bajnokok vagyunk! Forza Juventus!

Lisandro 2015.05.03. 09:27:06

@FCB551: Döntőben is ezt írd,mikor megfirkálunk titeket!

Lisandro 2015.05.03. 09:28:34

@FCB551: Ja,feltéve ha nem kaptok megint egy hetest!

niccolo 2015.05.03. 11:11:52

@Lisandro: Nem kapnak hetest,egyszer volt Budán...,Amúgy szimpatikus szurkolótársnak nem szólunk be!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása