A ma délben lezajlott sorsoláson a Juventus a Real Madridot kapta ellenfélként a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata között, azonban Carlos Tévezt még a BL-sorsolás előtt kérdezték meg arról, milyen csapatot kíván ellenfélnek, az argentin játékos pedig határozott, váratlan és igen szimpatikus válasszal szolgált.
„Hogy kitől félek? Az egyetlen dolog, amitől félek az a negyed, ahol laktam.” - tudósít a Tuttosport a Juve tízes mezét viselő játékos válaszáról.
„Most jön a legjobb része a dolognak: senkitől sem félek. Bárkivel is hozzon össze a sors, erős ellenfelet kapunk, ám mi is nagyszerű csapat vagyunk.”
Carlos Tévez vezeti az olasz bajnokság góllövőinek listáját tizennyolc találattal, és véleménye szerint a Juventusnak kötelező jobb teljesítményt nyújtania ahhoz, hogy döntőbe kerülhessen.
„Nem engedhetjük meg magunknak, hogy hibákat vétsünk. Egyszerűen és hibátlanul kell játszanunk, valamint jobb hozzáállást kell tanúsítanunk, mint a Monaco ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének a visszavágóján.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.